Bár az egy éven belüli 20 bolt és a három éven belüli 200 boltos hálózat létrehozása nem fedte a valóságot, de az Mere orosz diszkonthálózat három körben öt-öt, tehát összesen 15 üzletet akart nyitni Magyarországon – írta a Világgazdaság.
A kormánypárti lap szerint az első három Mere-bolt Budapesten, a IV. kerületben, majd Szegeden és Vácon lett volna. Azonban ehhez nemcsak hatósági engedélyt nem kaptak, de egyelőre még a kérelmet sem adták be.
Legalábbis a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal, mint illetékes szakhatóság, amelyik az ún. plázastop alól felmentést adhat, a lappal azt közölte, a TS Retail Kft., az orosz diszkontlánc magyar leánycége boltépítéshez szükséges engedélyezési kérelmet nem nyújtott be.
Ami azt jelenti, hogy a Mere nem indította el a boltépítést Magyarországon.
(A kép illusztráció.)
_____________________________________________________________________
AJÁNLÓ: 104 évesen meghalt Keleti Ágnes