Egyszerűbb lett a 14 év alatti kiskorúak személyazonosító igazolványának kiadása január 1-jétől. Az új követelmények alapján már az egyik szülő jelenléte is elég, hogy kiadják az okmányt – jelezte honlapján a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Mint írták, az okmányt továbbra is személyesen lehet igényelni az ország bármelyik kormányablakában, de már nem szükséges hozzá mindkét szülő nyilatkozata, így az egyik szülő jelenlétében is kiadják azt, nincs szükség a másik szülő hozzájáruló nyilatkozatára, de a szülői felügyeleti jog szünetelésének megszűnését jelző igazolására sem – tették hozzá.
Megkezdődik a Vigalom helyszíneinek előkészítése – videóval
Lezajlott az utolsó vigalmi megbeszélés – ezzel véget ért egy közel öt hónapon át tartó szervezési szakasz, és kezdetét veszi...