Március 28-án csütörtökön este 18:00-kor rendezik a Vác Városi Sportcsarnokban (a Bán Márton utca 3-ban) a Praktiker-Vác – FTC-Rail Cargo Hungaria kézilabda-rangadót.
A váci csapat a múlt héten az új edzővel felálló Győri ETO otthonában nagyszerű teljesítmény nyújtva, csupán három góllal maradt alul. A győri csapat számos világsztárt vonultatott fel, jelenleg pedig a bajnokságot vezeti, ennek ellenére a pályán nem látszott a különbség, olyan jól muzsikált Herbert Gábor csapata.
A Praktiker-Vácra ezen a héten sem vár könnyebb feladat, hiszen a Fradi érkezik, amely a múlt héten még a Bajnokok-Ligájában játszott mérkőzést a francia Brest ellen (26–31).
Herbert Gáborék együttese csütörtökön is megnehezítené az ellenfél dolgát.
“Nagyon jó mérkőzést játszottunk, egy kiváló csapat ellen és ez nagyszerű önbizalmat ad nekünk a továbbiakra. Bízom benne, hogy hasonlóan meg tudjuk nehezíteni a Fradi dolgát is a csütörtök esti mérkőzésen. Végig nyílt mérkőzést vívtunk a Győr ellen, egy picit sajnálom, hogy a végére nem tudtunk kellően újítani védekezésben.”
A vezetőedző azt is elmondta, hogy ez a mérkőzés egy jó lehetőség arra, hogy bebizonyítsák, előre léptek.
“Közelebb léptünk a BL-csapatokhoz, de azt azért látni kell, hogy komolyabb kerettel és pénzügyi lehetőségekkel rendelkeznek velünk szemben. De azt gondolom, hogy erre a mérkőzésre sem kell külön motiválni a játékosokat. Minden mérkőzésen maximálisan felkészülten megyünk ki a pályára és ez a Fradi ellen is így lesz. Úgy érzem, ha olyan mentalitással állunk neki a mérkőzésnek, mint a Győr ellen, akkor jó eredményt érhetünk el.”
Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselő, mindig a helyszínen buzdítja a váci kézilabda csapatot. Most az ES TV kamerái előtt arról beszélt, hogy szeretné, ha minél több váci látogatna ki a mérkőzésre.
“A Fradi-tábor biztos nagy létszámmal fogja elkísérni a csapatát. Szeretnék most mindenkit arra kérni, hogy minél többen látogassunk ki a találkozóra, hogy az évről-évre nagyszerű teljesítményt nyújtó lányokat támogassuk. Hajrá Vác!” – nyomatékosította mondandóját Tótváradi-Nagy Bence.
A csütörtöki mérkőzésre a belépőket elővételben nem lehet megvásárolni, a 2000 Ft-os jegyek a mérkőzés napján 16:30-tól kizárólag a helyszínen kaphatók.
- Fizetni készpénzzel és bankkártyával lehet.
- 6 évesnél fiatalabbaknak a belépés ingyenes.