Kolodko Mihály a kisváci Duna-parton mutatta be szoborcsoportját, amely a környezetszennyezés problémájára és annak mérséklésének fontosságára hívja fel a figyelmet.
Később aztán „befogták a cápákat”, és a váci Tragor Ignác Múzeumba kerültek, ahol egy időszakos kiállításon voltak megtekinthetők. A kiállítás végével születési helyszínükön „engedték őket szabadon”, így most már bárki megnézheti őket a kisváci Duna-parton. A múzeum nem árulja el, pontosan hol találják a rajongók a miniszobrokat, a cél, hogy egy külön élmény legyen a megtalálásuk.
Bence a Váci Élet Facebook-csoport egyik tagja rájuk is talált, amikor egy januári napsütéses délután a kisváci Duna-parton sétált: „egy borús időszak után végre kisütött a Nap, ha már aznap nem tudtam vízreszállni, legalább lementem a Duna-partra egy kicsit. Láttam, jön felfele egy kenus C1-vel, rögtön gondoltam, hogy ebből kijöhet egy jó csillagállás, csak meg kellett várnom, amíg vonalba ér” – osztotta meg a kép történetét velünk.
A cápákat a tervek szerint hamarosan felviszik Donaueschingenbe, a Duna-forrásához, és több dunai kikötéssel leúsztatják őket a Fekete-tengerig.
___________________________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: Panaszt nyújtott be uszoda igazgatója az ügyészségre a nyomozás megszüntetése miatt