Ismét listázta az ország legproblémásabb vasútvonalait a hvg.hu. Az összesítéshez ezúttal is a Mávinform honlapjára feltöltött híreket használták fel.
Az olyan hibákat, amelyekről nem a MÁV tehetett, nem vették figyelembe, két kivétellel: ha télen a hó, nyáron a meleg miatt volt gond, akkor járt a hibapont, hiszen az ilyen időjárás nem volna szabad, hogy extrém időjárási helyzetnek számítson.
- Az így kialakult listán a Budapest-Vác-Szob vasútvonal – ahol csak a múlt héten háromszor volt szükség hatósági beavatkozásra – a 8. helyen végzett.
- A Budapest-Veresegyház-Vác vonal a hibapontok alapján a 13. legrosszabb helyezést érte el.
Sokkal rosszabb eredményt ért el a két vonal, amikor kilométer-arányosan vizsgálták az előforduló hibákat. Ebben a rangsorban a Budapest-Vác-Szob vasútvonal lett az első, vagyis itt fordult elő a legtöbb probléma.
Lázár János a múlt héten jelentette be, ha egy vonat húsz percnél többet késik, az utas visszakapja a jegyár felét. A miniszter arra is ígéretet tett, hogy azonnal lemond, „ha valaki súlyos sérülést szenved vagy meghal egy vasúti balesetben Magyarországon”.
Pár nappal később már történt is egy baleset, túlfutott az egyik IC a Keleti Pályaudvaron. Személyi sérülés szerencsére nem történt, a vonat viszont csak 110 perces késéssel indulhatott tovább.
__________________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: A héten már harmadszor volt hatósági intézkedés a váci vonaton