Szerda este a Vác Városi Sportcsarnokban edzőmérkőzést játszott a Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány felnőtt csapata a szintén NB2-es ÓAM-Ózdi KC csapatával.
A mérkőzés nagy részében vezetett a Vác, esetenként 4-5 góllal is, de a végére kiengedtek a fiúk, így a szoros végjáték után 30-30 lett a végeredmény.
A váciak vezetőedzője, Miklián Dávid az egyesület közösségi oldalának nyilatkozott:
“Ez volt az első felkészülési mérkőzésünk az idén. Volt egy jó pár hét még decemberben és az ünnepek környékén, ami lényegében kézilabda nélkül telt az egész csapatnak, aztán végül január hetedikén kezdtük el a felkészülést a folytatásra. Sérülések és egyéb elfoglaltságok miatt sokszor nem tudtunk korábban teljes csapattal edzeni, de ezért is jó, hogy végre sikerült összehozni egy edzőmeccset, ahol közel minden egészséges játékosunk jelen volt. Látszott a tempón és az egész játékon, hogy azért még messze vagyunk attól az állapottól, amit el kellene érnünk a jövő heti bajnokinkig. De szerencsére lesz lehetőségünk még egy meccset játszani pénteken Veresegyházon és gyakorolni. Ez a mai mérkőzés mindenképpen segítette a felkészülésünket, hasznos volt. Voltak jó dolgok, jó megoldások, pozitív teljesítmények egyénileg is, de ugyanúgy megvoltak a hibák, a visszaesések a játékban. Ezt a hullámzást kellene minél jobban kiküszöbölnünk, illetve tempóban, intenzitásban még többet várnék el a csapatomtól. Szerencsére az ilyen mérkőzések, mint ez az Ózd elleni is, kifejezetten jól szolgálják, hogy tanuljunk, illetve javuljunk minden téren.”
Péntek este újabb edzőmérkőzés vár a váciakra, az ellenfél idegenben a Pest megyei I. osztályban vitézkedő Veresegyház lesz.
Váci FKA – ÓAM-Ózdi KC 30-30 (16-14)
Vác, 50 néző
Váci gólok: Mezei 6, Nyári 5, Bognár B. 4, Rozmán 4, Miklián B. 3 (2), Singely 2, Zeller 2, Faragó 1, Kocsis 1, Moór 1, Solymos 1
Váci kapusok: : Bíró 10/24 (42%), Nagy P. 9/25 (36%)
_________________________________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: Együtt lépnek fel Vácon a világhírű Bogányi-testvérek