A 23 éves Cs. K.-t akkor érték tetten a váci rendőrök, mikor egy kerékpárt próbált meg ellopni egy helyi bolt elől. Előállították a Váci Rendőrkapitányságra, és gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók közben adatokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, kamerafelvételeket elemeztek, így gyorsan kiderült, hogy más is van még a rovásán.
Mint kiderült: Cs. K. főként bolti lopásokból és betörésekből szerez magának bevételt. “Az elmúlt hetekben Vácon és a környező településeken is többször megfordult. Volt, hogy parfümöket vitt magával, persze fizetés nélkül, de az építőanyagokat is előszeretettel lopta el az épülőfélben lévő házaktól” – írja a police.hu.
Kiderült az is, hogy a rendőrök azért is intézkedtek már Cs. K. ellen, mert családtagjait zaklatta, idős rokonait bántalmazta.
A nyomozók őrizetbe vették a férfit, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.
TD
AJÁNLÓ: Sokrétű és minőségi programokat ígért 2025-re a polgármester