„Nem elloptam, csak használtam” – így védekezett a kihallgatásán V. Z., akit többrendbeli lopással gyanúsítanak a váci nyomozók.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi a gyanú szerint 2024 tavaszától kezdődően 16 kerékpárt vitt el a váci, illetve a környező települések vasútállomásairól. A lopások egy részében 25 éves ismerőse, K. N. is segítette.
- Év vége felé úgy tűnt, hogy a férfi lábtörése miatt felhagytak a lopásokkal, de felépülése után V. Z. újra akcióba lendült.
- Február 3-án egy váci élelmiszerboltban fogták el, ahonnan felvágottat, ruhaneműt és mosószert akart magával vinni fizetés nélkül.
- A rendőrök előállították és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Úgy nyilatkozott, hogy az elemelt kerékpárokat csak rövid ideig használta, majd letámasztotta őket valahol a városban.
A nyomozók kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Társa szabadlábon védekezhet.
________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: Csaknem kihűlt egy nő, mire a rendőrök megtalálták