Mint arról beszámoltunk, az ausztriai esőzések miatt hatméteres árhullám közeleg a Dunán Vác felé.
Az Országos Vízjelző Szolgálat friss hidrológiai előrejelzése szerint a következő egy hétben a Duna Nagybajcs és Budapest közötti szakaszán több helyen kell harmadfokú árvízvédelmi készültségre számítani.
- A folyó Nagybajcsnál, Győrnél, Komáromnál, Esztergomnál, Nagymarosnál és Budapesten is átlépheti a harmadfokú készültség szintjét.
- A fővárosban lezárják az alsó rakpartokat, Szentendrén mobilgátakkal kell megvédeni a várost a víztől.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság csütörtökhöz képest péntek este emelt a Vácra vonatkozó előrejelzésen is: az eddigi 682 cm helyett már 705 centiméterre várják a jövő csütörtök esti tetőzést.
Ezzel egyre közelebb a Vácon valaha mért legnagyobb, 804 cm-es vízállás. Az előrejelzés felső értéke ugyanis már csak bő fél méterrel marad el a 2013-as csúcstól.
Matkovich Ilona, Vác polgármestere pénteken közölte, a város felkészült a Duna áradására. Az akkori előrejelzés azt mutatta, hogy „a Duna-parti zenepavilonig is kiönthet a víz, Kisvácon pedig le kell majd zárni a bicikliutat”.