A Vác.hu megkeresett mindenkit, akinek szerepe van a az elkövetkező napokra előrejelzett árvíz elleni védekezésben.
„A 2024. szeptember 13-i meteorológiai tájékoztatás alapján kontinensünk felett húzódó frontrendszerek és ciklonok jelentős csapadékot hoztak az elmúlt napokban a Duna felső vízgyűjtőjére. Az előrejelzések alapján az előttünk álló négy napra a részvízgyűjtőkön területi átlagban további rendkívüli nagy mennyiségű, 60-260 mm közötti csapadékmennyiség várható. A csapadék több hullámban érkezik, de összességében péntektől hétfőig, négy nap alatt fog lehullani. A jövő hét közepére, bár nem lesznek teljesen csapadékmentes napok, de jelentősen megnyugszik az időjárás”
– tájékoztatta a váci önkormányzatot Mészáros László, a Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
Nagymarosi információk szerint a 2013-ban 1,3 milliárd forintból létrehozott mobilgát az előrejelzett árhullámnak megfelelően ellen fog állni, jelenleg a zsilipek zárásán és a vízáteresztők takarításán dolgoznak a szakemberek. A mobilgát felépítését hétfőn kezdik meg.
Juhász Béla, Sződliget polgármestere a Vác.hu-nak telefonon adott interjút. Elmondta, már nagy erővel dolgoznak a homokzsákok elkészítésén, ha pedig az aktuális helyzet úgy hozza, szintén készen állnak a mobilgátjuk felépítésére, ebben az esetben azonban lezárják a 2-es utat.
„Amennyiben Nagymaroson a vízszint meghaladja a 620 cm-t , felkészülünk a Viktor Speciális Otthon evakuálására is, az intézmény lakóinak ebben az esetben a helyi iskola fog helyet adni.”
-fejtette ki a sződligeti polgármester.
Megkerestük a rendőrséget is, akik azt közölték,
„az Operatív Törzs utasításai szerint járnak el és minden tárgyi és személyi forrás a rendelkezésükre áll, hogy a várható áradás elleni védelemben hatékonyan részt vegyenek.
Szucsik Norbert, a váci közterület-felügyelet irodavezetője a Vác.hu kérdésére elmondta:
mind a kéziszerszámok tekintetében, mind szivattyúkkal, aggregátorokkal, homokzsákokkal és munkaerővel is felkészültek az árvízhelyzet kezelésére. A legrosszabb esetre készülnek, ami a vízügyi szakemberek szerint 705 cm-es tetőzést jelent, de ez is 99 cm-el elmarad a 2013-as nagy árvíz mértékétől.
„A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság folyamatos kapcsolatot tart fenn az illetékes vízügyi igazgatósággal, és az illetékes vízügyi szakaszmérnökséggel. Az árvízi védekezés során megkülönböztetünk állami és önkormányzati védvonalakat. Az állami védvonalakon a vízügy, az önkormányzati védvonalakon az önkormányzat feladata az árvíz elleni védekezés. A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság folyamatos kapcsolatot tart fenn a váci önkormányzattal. A katasztrófavédelem nem csak országos, hanem vármegyei és települési szinten is felkészült az árhullám elleni hatékony védekezésre, a szükséges erők és eszközök, anyagok, szolgáltatások soron kívüli biztosítására. Amennyiben az önkormányzat igényli, vagy harmadfokot meghaladó rendkívüli árvízvédelmi készültség lép érvénybe, a katasztrófavédelem mobilgátakat, szivattyúkat, homokzsákokat, homokot, egyéni védőruhákat, homokzsáktöltéshez szükséges eszközöket és erőket biztosít a megfelelő védelmi szakaszokon”
– írta a Vác.hu-nak Némethy Zita tűzoltó főhadnagy, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.
Mint arról korábban beszámoltunk, Matkovich Ilona polgármester, aki egyben a helyi Operatív Törzs vezetője, közösségi oldalán adott tájékoztatást.
„Vácon jelenleg a védekezés első üteménél tartunk: szükség esetére előkészítjük a munkagépeket, a homokzsákokat, a lapátokat és az ásókat, megszervezzük a védekezéshez a munkaerőt. (…) A Duna-parti Zenepavilonig is kiönthet a víz, Kisvácon pedig le kell zárni a bicikliutat. Városunkban felkészültünk az áradásra, megtettük a szükséges lépéseket.”
TD
AJÁNLÓ: Emeltek az előrejelzésen, már 7 méter fölé várják az árhullámot Vácnál