A Válasz Online értesülése szerint jövő héten ül össze az illetékes törvényszék büntetés-végrehajtási csoportja, hogy meghallgassa Vásárhelyi Jánost a feltételes szabadlábra bocsátása ügyében. Közben a Népszava a kegyelmi botrány kapcsán arról ír: Áder János húga is tudott arról hogy szexuális erőszak miatt feljelentették a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját. Testvére – köztársasági elnökként – mégis jóváhagyta, hogy Vásárhelyi Jánost Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntessék ki.
A bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 2019-ben jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélték azzal, hogy a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A második ellene született ítélettel 2021-ben kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt marasztalták el, akkor két év három hónap börtönre azért, mert helyettesével, K. Endrével igyekezett eltussolni a szexuális bűnelkövetést.
Emlékeztetőül: a Novák Katalin által kegyelembe részesített igazgatóhelyettes arra vette rá Vásárhelyi János egyik áldozatát, hogy vonja vissza korábbi vallomását. Vásárhelyit összesen 10 év 3 hónapra ítélték, de mivel egyik tette elkövetésekor sem volt még jogerős ítélet ellene, megillette az a kedvezmény, hogy a két bírósági döntést összbüntetésbe foglalják.
A Válasz Online összeszámolta, mennyi ideje ül börtönben Vásárhelyi, beleszámítva az előzetesben eltöltött idejét is. Ez alapján büntetésének kétharmada, a hat év két hónap már letelt. A büntetés-végrehajtásnak emiatt indítványoznia kellett a bv-bíró döntését, jelezve az álláspontját, hogy támogatja-e a szabadlábra helyezést. Mindez 2023 januárjában történt, a bv-bíró pedig nem támogatta Vásárhelyi szabadlábra-helyezését, a pedofil igazgatónak fegyházban kellett maradnia. Közben viszont eltelt egy év – írja a lap, így a jövő héten újabb meghallgatást tartanak, amin ismét döntenek a kérdésről.
Közben a kegyelmi ügy kapcsán a Népszava interjút készített Csókay Lászlóval, aki a bicskei gyermekotthonban történt szexuális erőszakról szóló 2011-es bejelentéskor a fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt. Csókay szerint ő mindenről tájékoztatta a közvetlen főnökét, Pölöskei Gábornét:
“Mindkettejüket folyamatosan tájékoztattam minderről. De a főosztályvezető asszony rám bízta a dolgot, nem szólt bele, hogyan intézem. A fegyelmi eljárás elindításáról, illetve a feljelentésről Csomós Miklós főpolgármester-helyettessel közösen döntöttünk.”
Pölöskei Gáborné, Áder János húga, akkor a fővárosi önkormányzat főosztályvezetője volt. Áder volt az, aki 2016-ban köztársasági elnökként jóváhagyta, hogy Vásárhelyi Jánost Magyar Bronz Érdemkereszttel tüntessék ki.