Az utánpótlás korosztályok július végi szegedi országos bajnokságához hasonlóan szép váci eredményekhez örülhettünk az olimpián nem szereplő versenyszámokban kiírt viadalon.
Két váci egyesület összesen öt versenyzőt nevezett a szerdától péntekig lebonyolított szolnoki eseményre. Bár az aranymedál nélkül, de 7 magyar érmet is hozó olimpia csak az elmúlt héten fejeződött be, több, ott induló versenyző is rajthoz állt ezen a versenyen is. Amely egyben válogató volt a jövő héten a nem olimpiai számokkal megrendezendő üzbegisztáni világbajnokságra is.
A váciak összesen 2-2 ezüst- és bronzéremmel zárták a versenyt.
A Váci Karakán Kajak-Kenu SE három hölgyversenyzővel képviseltette magát.
Zagyvai Borka a dunavarsányi Benkucs Kírával párban a kenu kettesek 1000 méteres számában ezüstérmet szerzett. Ugyanebben a mezőnyben a váci Hegedűs Karolina és Szemán Linett az 5. helyen ért célba, mint ahogyan 500 méteren is. A rövidtávú (200 méteres) számban a váciakból álló duó a 4. helyen zárt.
Borka társával 500 méteren 4., egyesben 1000 méteren 4., 500-on és 200 méteren 6. lett, míg a kenu négyesek vegyesváltójának tagjaként, illetve egyéniben a hosszútávú (5 ezer méteres) döntőben bronzérmet érdemelt ki Az utóbbi verseny mezőnyében Hegedűs Karolina 7. lett.
A Váci Kajak Kenu SE két sportolója közül 5000 méteren Sellyei Csanád (képünkön kék felsőben) a győztestől másfél másodperccel elmaradva ezüstérmes lett. A versenyszámban Kiss Martin 15. helyen ért célba.
Forrás: Vác Város Önkormányzata