Nem kapta meg a Városfejlesztő az elnök választókerületében található ingatlant.
A váci önkormányzat lakásügyi bizottságának elnöke a Facebookon közölte, téves az a Vác.hu-n korábban megjelent hír, miszerint kedvezményes bérleti díj megfizetése mellett egy rászoruló, városfejlesztős munkavállaló lakhat egy Kölcsey Ferenc utcai 42 négyzetméteres lakásban.
Az eredeti előterjesztésben még valóban ez szerepelt, ám a bizottság novemberi ülésén cserét hajtott végre. Végül nem a Kölcsey utcait, egy Árpád úti 53 négyzetméteres lakást szavazott meg a Váci Városfejlesztő Kft-nek.
A bizottsági elnök kiemelte, Kölcsey utca 17-ben lévő önkormányzati lakás az ő választókerületében található. Makrai Zsolt biztatta a váciakat, hogy „erre, a választókerületemben lévő lakásra, valamint a futó pályázatokban megtalálható másik kettőre is nyugodtan nyújtsák be a pályázatukat január 8-ig”.
Mint azt az önkormányzat korábban közölte, a bérlakások jelentős kedvezménnyel vásárolhatók meg a régi, legalább 5 éve bent lakó, tisztességesen fizető bérlők számára.
BZS
__________________________________________________________________________
AJÁNLÓ: 99 évre magánkézbe adná a kormány a budapesti pályaudvarok ingatlanjait