Idén nyártól üzemel az új betétdíjas rendszer, mely szerint minden PET-palack és alumíniumdoboz után 50 forintot kell fizetnie a fogyasztóknak. A betétdíj összege a MOHU által telepített repontautomatáknál kapható vissza a palackok és dobozok visszaváltása során.
Mi is írtunk róla, hogy a rendszer több szempontból sem indult gördülékenyen. A MOHU automatái egyrészt nem működtek megfelelően, másrészt nem is volt elég belőlük, utóbbi probléma pedig még mostanra sem oldódott meg, írja a Telex. A MOHU további automaták telepítésével tervezi orvosolni a problémát
benzinkutakra, hajléktalanszállókra kihelyezett repontokkal.
A Telex is említi, a Vác.hu is foglalkozott az új jelenséggel, mely szerint jellemzővé vált a hajléktalanok körében a célzott utcai palackgyűjtés, ennek azonban következménye lett a szemetesek és automaták körül megjelenő szemét is – vannak még ugyanis forgalomban olyan italcsomagolások, amelyeket a MOHU automatái még nem vesznek vissza. Részben ez is állhat a hátterében annak, hogy a MOHU új automatákat akar telepíteni az élelmiszerboltoktól eltérő pontokon is.
AJÁNLÓ: Jótékonykodni is lehet, ha visszaváltjuk a palackokat