Mindenkit arra kér, aki azt szeretné, hogy az ügyészség megfelelően kivizsgálja a ma reggel nyilvánosságra hozott hangfelvételen elhangzottakat, hogy menjen a budapesti Markó utcába, a Legfőbb Ügyészség épülete elé.
Miután reggel nyilvánosságra hozta a közte és volt felesége között a Völner-Schadl korrupció ügy kapcsán elhangzott beszélgetést Magyar Péter, több órán keresztül válaszolt az ügyészek kérdéseire, akik tanúként hallgatták ki az ügyben. Ez idő alatt Varga Judit is reagált a felvételen elhangzottakra. A volt igazságügyi miniszter Facebook-oldalán azt írta, volt férje megfélemlítette és megzsarolta, ezért mondta azt, hogy Rogán Antalék kihúzatták a rájuk terhelő bizonyítékokat az ügy irataiból. Varga állítása szerint, miután Magyar látta, hogy könyörgéssel nem ér el semmit, „kegyetlen zsarolásra” váltott, „mert nem hagyhatta, hogy a számára mindent biztosító gazdatest levágja magáról az indáit. Provokált. A sajtóban megjelenő pletykákat felolvasta és mivel már napok óta terrorizált, azt mondtam, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljak. Egy ilyen helyzetben minden emberrel előfordulhat, hogy megfélemlített állapotban olyanokat mond, amiket nem gondol komolyan”.
Magyar ezzel szemben azt írja, volt felesége csak azért vádolta meg családon belüli erőszakkal, mert fél szembemenni a maffiával, azaz az Orbán-kormánnyal. Az ügyészségi kihallgatása után válaszolt az újságírók kérdéseire, és azt mondta, arra nem kapott választ, milyen nyomozati lépéseket kívánnak most tenni, de szerinte elkerülhetetlen, hogy több kormánytagot és a miniszterelnököt is beidézzék tanúnak. Egyúttal spontán demonstrációt hirdetett a Legfőbb Ügyészség elé, ahová az állítása szerint a korrupciós ügyben semmilyen szerepet nem játszó Gulyás Gergelyt és a Fidesz becsületes tagjait is várja. Arra is kitért, hogy pártzászlók nélkül érkezzenek az eseményre, valamint hogy az EP-választáson mindenképpen el szándékoznak indulni, és olyan eredményt elérni, ami „a Holdról is látszik”. Volt felesége vádjait hazugságnak nevezte és azt ígérte, beperli a rágalmazókat, és a kártérítést teljes egészében a bicskei pedofilügy áldozatainak ajánlja fel.