Tavaly ősszel több, mint egy hetet töltött Vácon a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Lepattanó című film stábja. A sztoriban fontos szerepet kapott a Madách Imre Művelődési Központ épülete is, amelyet szállodává alakítottak át.
Vácon a napi forgatásokon mintegy 50-60 fős stáb dolgozott, akik most hétfő este visszatérhettek a városba, ugyanis a Dunakanyar Színházban a házigazda jóvoltából látták vendégül őket a filmalkotói, a Juno 11, a BlueDuck Arts és Roskó Péter, a film producere.
A színház aulájában megelevenedett a film díszlete is, amely különleges hangulatot kölcsönzött az eseménynek. A stábot a rendező köszöntötte a vetítés előtt.
Vékes Csaba legújabb nagyjátékfilmje egy érzelmes sportvígjáték, melynek szereplőgárdájában olyan nevek vannak, mint Scherer Péter vagy éppen Patrick Duffy, aki a 20. Cine Fest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is megjelent a film magyarországi premierjén.
A történet egy szektorlabda csapat megszállott játékosairól szól. Scherer Péter amellett, hogy az egyik főszereplő, kreatív producere is a történetnek. A fikciós történet a nagyközönség számára szeptember 26-tól látható a hazai mozikban.
AJÁNLÓ: A hétvégén többezer programmal várják az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján