Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2019. május 6., hétfő]

Egészség ezreknek, milliók a kórháznak

Az esős, borongós idő ellenére rendkívül népszerűnek bizonyult a város főterén megrendezett Richter Egészségváros.

A Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró szűrőprogramján a Március 15. téren szombaton 9 és 17 óra között több mint 25 fontos szűrésen és tanácsadáson illetve színes aktivitásokon vehettek részt ingyenesen az eseményre kilátogatók. A résztvevők ráadásul a helyi kórházért is tettek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypont járt.
Fördős Attila polgármester még az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón köszönetet mondott azért, hogy az évtizedes múltú Richter Egészségváros program keretében Vác már másodszor is helyet adhat az eseménynek, és így kedvezményezett lehet.

- Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy újra ellátogat Vácra a Richter Egészségváros. Ez a rendezvény pluszt ad a helyieknek, amennyiben közösséget teremt és a helyi kórház támogatására is lehetőséget ad. Külön örömteli büszkeség, hogy az eseménysorozatnak a kezdetektől fontos szereplője fővédnökként Rudolf Péter színművész, városunk díszpolgára – fogalmazott Fördős Attila.

Az összegyűlt 4 millió 37 ezer 900 forintos adományösszegből lélegeztető gép beszerzését tervezi a Jávorszky Ödön Kórház.
A Richter Gedeon Nyrt. 2009-ben indította útjára a Richter Egészségváros Programot. A kezdeményezés eseményein eddig 69 városban mintegy 172 ezren vettek részt. Ezalatt több, mint 151 ezer szűrést végeztek el a programban résztvevő szakemberek, a helyiek aktivitásának köszönhetően pedig több mint 340 millió forint adomány gyűlt össze a közreműködő, kedvezményezett egészségügyi intézmények javára.

A május 4-én tartott váci program egy közös egészségsétával indult.
Ezután a köszöntőbeszédek sora következett, amelyekben Fördős Attila polgármester biztatta a minél nagyobb részvételre a város lakosait, majd dr. Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket.
Az esemény nagyszínpadán sport- és tánccsoportok fellépései váltották egymást, míg a több, mint 30 sátorban előadások, tanácsadások, szűrések és színes programok várták az érdeklődőket. Nagy volt az érdeklődés a csontsűrűség-mérés iránt, és ennél is népszerűbb volt az érszűkület-vizsgálat. A Richter a Nőkért sátorban Jaksity Kata, Szily Nóra, Béres Alexandra és Zsiros László Róbert értékes előadásait hallgathatták az érdeklődők. A váciak találkozhattak városuk díszpolgárával, Rudolf Péter Kossuth- és Jászai Mari díjas színművésszel, a Richter Egészségváros program fővédnökével, aki nem csak köszöntötte a városlakókat, hanem személyes történeteivel erősítette a program fő üzenetét: a saját egészségünkért való felelősséget és az egészségmegőrzés fontosságát.
Az egészségtudatos életmódnak fontos eleme a mozgás is. A Richter Egészségváros eseményre kilátogatók BMI- és testzsír mérésen is részt vehettek, valamint a leglelkesebbek még együtt is tornázhattak Katus Attila aerobik világbajnokkal.
Minden egyes tanácsadásért, előadásért és szűrővizsgálatért 300 forintnak megfelelő adománypont járt. Az így összegyűlt összeg révén a Richter által felajánlott 2 milliós alapadomány az aktívan résztvevő lakosoknak köszönhetően a rendezvény végére 4 millió 37 ezer 900 forintra nőtt.
„A rossz időjárás sem tudta elrontani a napot, örülünk, hogy minden generációból igen sokan eljöttek, találkoztak egymással, és tettek az egészségükért” – összegezte a napot dr. Urbán Edina, a Jávorszky Ödön Kórház főigazgató főorvosa.
Az adományt Bártfai Zsolt, a Richter Gedeon Nyrt. területvezetőjétől vehette át a kórházvezető.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. május 3., péntek]

Sok érdeklődőt vonzott az Európa fesztivál

Ezúttal Varga Miklós volt a május elsejei forgatag délelőtti sztárfellépője, akinek előadását nagyon sokan hallgatták a Duna-parti zenepavilon előtt felállított színpadnál.

A magyar rockzene állócsillagának számító énekes hat dalt adott elő, s egy-egy szerzemény előtt vagy után is fontos gondolatokat fogalmazott meg a nemzeti egység, a hazaszeretet, az egymásért érzett felelősség jelentőségéről.
Varga Miklós azt mondta, hogy nekünk az úgynevezett Európa ház csak akkor lesz igazán otthonos, ha minden elszakított nemzetrészt be tud fogadni.
- Hiszem, hogy Magyarországnak, nemzetünknek nem csupán múltja és jelene van, hanem jövője is - mondta búcsúzóul a nagy sikert arató népszerű énekes.
A majális forgatagában számos körhinta, étel-ital árus csábította a járókelőket, a kicsik csillámtetoválást, arcfestést is kérhettek.
A folytatásban, a délutáni Európa fesztivál programjában közreműködtek: a Siverstar Művészképző Iskola növendékei, a Katáng zenekar, a Chameleon Jazz Band, a Crockodeal és a Luxembourg Rádió együttesek.

Feladó: Városháza

Tájékoztatjuk a tisztelt utazókat, hogy 2019. május 18-tól 2019. május 19-ig és 2019. május 25-től 2019. május 26-ig Nagymaros – Szob állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 75. sz. Budapest – Szob vasútvonalon a mellékletben szereplő 32258. sz. vonat módosított menetrend szerint közlekedik.

A módosított menetrendet a csatolt hirdetmény tartalmazza.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
Hirdetmény_75_Nagymaros - Szob_0517-0526.pdf

Tájékoztatjuk a tisztelt utazókat, hogy 2019. május 13-tól 2019. május 17-ig és 2019. május 20-tól 2019. május 24-ig Nagymaros – Szob állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 70. sz. Budapest – Szob vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Az EN 476. sz. és EN 477. sz. vonatok Budapest-Keleti helyett Budapest-Nyugatiból indulnak, illetve érkeznek.

2019. május 18-tól 2019. május 19-ig és 2019. május 25-től 2019. május 26-ig Nagymaros – Szob állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 70. sz. Budapest – Szob vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A Közforgalmú menetrendben meghirdetett menetrendhez képest egyes vonatok nem teljes útvonalon-, illetve eltérő megállási renddel közlekednek!

A módosított menetrendet a csatolt hirdetmények tartalmazzák.

A Pénzügyminisztérium koordinálása mellett az Intézményfelügyeleti és Humán Osztály a Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályával közösen szervezi a
„ Nyári Diákmunka 2019” elnevezésű munkaerőpiaci programot.

Vác Városában 16-25 év közötti nappali tagozatos vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok jelentkezését várjuk 2019. május 10-ig ügyfélfogadási időben az Intézményfelügyeleti és Humán Osztályon.(39-es szoba)

A munkavégzés ideje: 1 hónap (2019.július vagy 2019.augusztus )

A munkavégzés helye: Vác Város Intézményei

Munkabér: bruttó: 111.750.-Ft.



Mohácsiné Dim Rita s.k.
osztályvezető

Feladó: Városháza

Közélet [2019. április 30., kedd]

Lakossági tájékoztató – vadgesztenyefák és vegyes fák permetezéséről

Tájékoztatjuk Vác város polgárait, hogy

2019. április 28. – 2019. május 13. között
(az időjárás függvényében) Vác város közterületein

vadgesztenyefák és vegyes fák permetezését végezzük.

Munkavégzés helye: Vác város közterületein

Alkalmazott szer:

Vektafid A rovarölő
Dimilin 25 WP rovarölő
Mospilan 20 SG rovarölő


Élelmezés egészségügyi várakozási idő: 90 nap

Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap

A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: nem veszélyes

A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: kifejezetten veszélyes

Feladó: Városháza

Közélet [2019. április 30., kedd]

Köszöntjük a 90 éves Veréb Gábornét!

Veréb Gáborné április 19-én betöltötte 90. életévét, s jeles születésnapja alkalmából - az önkormányzat nevében - Mokánszky Zoltán alpolgármester és Mohácsiné Dim Rita, az intézményfelügyeleti és humán osztály vezetője is felköszöntötte őt otthonában, átadva neki az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott oklevelet és a város ajándékát.
Julianna néni annak idején járási hivatali munkatársként, később a kötöttárugyár óvodájának gondnokaként dolgozott, végül a patyolat vállalattól ment nyugdíjba.
Ami a családot illeti, három gyerekük született, szűken vett családi köre négy unokával és egy dédunokával teljes.
Az ünnepelt jó időben szívesen gondozza kis kertjüket, illetve kedves időtöltése a tévézés is, de leginkább az unokázás.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. április 29., hétfő]

Egészség ezreknek, milliók a kórháznak

Május 4-én, a ”Richter Egészségváros” program idei első rendezvényén a váciak szűrővizsgálatokon vehetnek részt és egyben hozzájárulhatnak a helyi kórház támogatásához. A programok között ismeretterjesztő előadások és koncertek is lesznek.

A résztvevők aktivitásukkal ezúttal ahhoz járulhatnak hozzá, hogy egy új, a modern kor igényeinek megfelelő lélegeztető berendezéssel bővülhessen a Jávorszky Ödön Kórház eszközparkja, a csatlakozók létszámától függ, hogy milyen értékű berendezést szerezhet be az intézmény.

Tehát május 4-én városunkban startol a Richter Egészségváros program idei rendezvénysorozata, a főtéren tartandó helyi esemény 9 órakor kezdődik és 17 óráig tart.

Mint azt Gál-Olasz Sarolta, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs csoportvezetője kiemelte: az egészségváros sátraiban több fontos szűrésen is ingyenesen részt vehetnek az eseményre kilátogatók, akiket számos kiegészítő, szórakoztató programmal is csábítanak.

A váci kórház eszközvásárlásának támogatására biztosítható összeg két millió forintos alapadományról indul, a résztvevők aktivitásukkal úgy járulhatnak hozzá az adomány növeléséhez, hogy minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypont jár a pontgyűjtő füzetekben. Tehát minél többen élnek a lehetőségekkel, annál nagyobb mértékű lesz a Richter támogatása – ismertette Gál-Olasz Sarolta.

Dr. Urbán Edina, a váci kórház főigazgatója elmondta: nagyon fontos a minél népesebb részvétel, mert ettől függ, hogy milyen értékű új lélegeztető berendezéssel gyarapodhat a Jávorszky Ödön Kórház eszközparkja.
Hiszek a közösség erejében, a lakosság aktivitásában. Bízom benne, hogy a váci Richter Egészségvárosra is sokan eljönnek, és élnek azzal a lehetőséggel, hogy tehetnek a kórházukért és annak eszközparkjáért – fogalmazott a főigazgató.

Fördős Attila polgármester köszönetet mondott azért, hogy az évtizedes múltú Richter Egészségváros program keretében Vác már másodszor is helyet adhat az eseménynek, és így kedvezményezett lehet.
- Nagyon örülünk a lehetőségnek, hogy újra ellátogat Vácra a Richter Egészségváros. Ez a rendezvény pluszt ad a helyieknek, amennyiben közösséget teremt és a helyi kórház támogatására is lehetőséget ad. Külön örömteli büszkeség, hogy az eseménysorozatnak a kezdetektől fontos szereplője fővédnökként Rudolf Péter színművész, városunk díszpolgára – fogalmazott Fördős Attila polgármester.

Bővebb információ: www.egeszsegvaros.hu

Feladó: Városháza

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy az 21112 jelű Sződi bekötő út 1+670 km. szelvényben található M2 autóút feletti híd környezetében, - Sződ és Sződliget között, - forgalmi rend változás kerül bevezetésre. A munkálatok során a utazók az újonnan épült hídon közlekedhetnek az M2 autóút felett 2019.04.25-én 11:00-tól.
A munkálatok idejére megnövekedett utazási idővel kell számolni.

A javítási munka pontos megkezdésének, illetve befejezésének időpontjáról a www.utinform.hu elérhetőségen tájékozódhatnak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóságának területileg illetékes Váci mérnöksége részéről kapcsolattartó:

Nagy Tibor
forgalomtechnikai művezető
Telefon: +36-30-436-8553
nagy.tibor@pest.kozut.hu

A munka elvégzésének ideje alatt szíves türelmüket és megértésüket kérjük.

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Pest Megyei Igazgatóság

Feladó: Városháza

Közélet [2019. április 24., szerda]

Kormányablak nyílt a Csányi körút 45. alatt

Befejeződött a Csányi László krt. 45. alatti irodaépület felújítása, április 23-án megnyílt itt egy új Kormányablak hivatal, ahol tizenhat munkaállomáson fogadják az ügyfeleket az ügyintézők.

Az avatóünnepségen Fördős Attila polgármester, Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője, Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára és Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja vágták át a nemzeti színű szalagot, s a Váci Járási Hivatal vezetője, Maruszki Gábor is köszöntőt mondott.
Fördős Attila polgármester kiemelte: az új intézménykor megnyitásával Vác kivételes helyzetbe került, hiszen nagyon kevés hasonló lélekszámú kisváros van, ahol három Kormányablak hivatalban intézhetik ügyeiket az állampolgárok.

Feladó: Városháza