Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2020. február 26., szerda]

Tiszteletadás a rabtemetőben

Február 25-én délután – a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján – hagyományosan a deákvári rabtemetőben gyűltek össze a váci polgárok, hogy kegyeletteljes főhajtással emlékezzenek a diktatúrák által kivégzett emberekre.

A Himnusz eléneklése után az idei esemény szónoka Inotay Gergely volt. Az alpolgármester kiemelte: még ma is tanulnunk kell az utolsó diktatórikus világrend, a kommunizmus tényeit, őszintén, hitelesen kell szólni róla. Majd Radnóti Töredék című versének részletére hivatkozva figyelmeztetett: „Soha ne feledjük, a rendszer, aminek kiépítésén fáradoztak jóhiszemű támogatók vagy haszonleső zsoldosok, elvtelen és barbár verőemberek, rafinált cinkosok - eleve romlott és bűnös volt.”

A szónok a továbbiakban a ma emberének szóló üzenetet fogalmazott meg. Eszerint egyértelmű és megmásíthatatlan nemet kell mondanunk ezen totalitárius rendszerekre. Hangsúlyozta továbbá felelősek vagyunk az áldozatok emlékéért, felelősek önmagunkért.

A megemlékezésen a Váci Fónay-Humánia Társulat tagjai közreműködtek. Előadásukban részletek hangzottak el Kölcsey Ferenc, Illyés Gyula és Szenti Tibor művéből, továbbá idézeteket hallhattunk váci elítéltek visszaemlékezéseiből és a mártírhalált halt Brusznyai Árpád özvegyének naplóbejegyzéseiből is.

Az esemény zárásaként a város vezetői, intézmények, civil szervezetek képviselői koszorúzták meg a rabtemető emlékkövét, majd közösen elénekelték a Szózatot.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. február 25., kedd]

Újabb nyílt pályázatok kerültek kiírásra

Ahogyan azt már korábban jelezte a városvezetés, a meghirdetett takarékos városüzemeltetés, a vállalkozásbarát prioritások megvalósítása érdekében az előző közel egy évtized gyakorlattal szakítva, lényegesen több nyílt pályázat kerül kiírásra városunkban.

Mint azt Kiss Zsolt alpolgármestertől, a Beszerzési Munkacsoport elnökétől megtudtuk, az elmúlt napokban több, mint egy tucat, önkormányzati intézmények működtetésével összefüggő nyílt pályázat került meghirdetésre. Így például az Idősek Otthona és Klubja, illetve a Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye élelmiszer, tisztítószer és gyógyszer beszerzési/szállítási feladatellátására jelentkezhetnek a vállalkozások. Ezeken kívül a Gazdasági Hivatal köztemetési feladatok elvégzésére keres nyílt pályázat útján vállalkozót.

Az alpolgármester hangsúlyozta: ennek a pályázati formának előnye, hogy a kiírás lényegesen több piaci szereplőhöz jut el, tiszta verseny alakulhat ki, mely hatására csökkenhetnek az árak. A korábbi, meghívásos pályáztatással ellentétben a város működését biztosító beszerzéseknél a széles körben meghirdetett lehetőség a jövőben is rendszeres lehetőséget biztosít majd az ezen területeken működő helyi érdeklődőknek, ami segítheti a váci cégek fejlődését.

A már az új prioritások figyelembevételével elindított pályázatokat a hivatalos önkormányzati weboldal (vac.hu) "Pályázatok" rovatában is megtalálják az érdeklődők.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. február 24., hétfő]

Vác idei költségvetéséről

Mint ahogyan arról a testületi összefoglalónkban említést tettünk, a képviselők február 19-én kétharmados többséggel elfogadták Vác idei költségvetését. A rendelet felkerült a hivatalos városi weboldalra (vac.hu), itt csak néhány fontosabb szegmensről teszünk említést.

A költségvetés főösszege meghaladja a 7 milliárd forintot. Ezen belül a működési kiadások összege 6,2 milliárd, ami mintegy 160 millióval meghaladja a tavalyit. Felújítási feladatokra 66 milliót, beruházási kiadásokra pedig a 928 millió forintot biztosítottak.

A tervezett felújítási kiadások jelentősebb tételei között van óvodák tetőfelújítása, játszótér felújítások, az Althann utca, a Sejcei út, a Gombási út, a Zöldfa utca szakaszainak útfelújítása és több járdarész (Zichy u., Hattyú u., Flórián u., Szélső sor) rendbetétele. A közműfejlesztések során tervbe vették több csapadékvíz elvezető felújítását és 10 milliót szánnak új közvilágítási hálózat kiépítésére is. A járda-, út- és parkolóhálózat fejlesztésre több, mint 100 millió forintos forrás szerepel a büdzsében, ám ebben 23 millióval még benne van a választási kampány hajrájában sebtében átadott, de ki nem fizetett Damjanich téri lámpás gyalogátkelő költsége is.
A zöldterületek közül a Kőhíd útira, Deákváron pedig a Munkácsy- és a KRESZ-parkra jut felújítási forrás. Kisvácon parkolók épülhetnek az Árpád iskolánál, Alsóvároson játszótér felújítás valósulhat meg, Deákváron közvilágítás fejlesztés várható több helyen. A Belvárosban több új szemetes kerül kihelyezésre, a Kálváriához kutyaürülék-gyűjtőedény kerülhet ki.

A költségvetésben szereplő felújításokat és beruházásokat nem szavazták meg a kormánypárti képviselők (köztük Mokánszky Zoltán és Pető Tibor volt alpolgármesterek), mint ahogy a város költségvetését sem.
Az idei költségvetést is terheli a sportlétesítmény beruházásokra korábban felvett fejlesztési hitel 53 milliós részlete is. A pénzeszköz átadások legnagyobb összege ezúttal is a Volánbusznak fizetendő 96 millió forint, mely a helyi buszjáratok fenntartási költsége. A köznevelési, közművelődési feladatok támogatásának több, mint felét a Váci Dunakanyar Színház városi közpénzből biztosított jelentős támogatása teszi ki.

Mint Matkovich Ilona polgármester elmondta, sokan dolgoztak azon, hogy az örökölt igen rossz pénzügyi helyzet ellenére megalapozott, fontos fejlesztéseket és felújításokat tartalmazó költségvetést készítsenek úgy, hogy közben például a köztisztaságra a korábbinál több jusson.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. február 24., hétfő]

Az iskolai felvételi körzetek területi felosztása

A vonatkozó minisztériumi rendelet alapján a Váci Tankerületi Központ kialakította városunk közterületi bontásban meghatározott, az általános iskolai beiratkozásra vonatkozó körzetfelosztását.

Mellékleteinkben iskolák szerinti sorrendben megtalálható, hogy melyik váci utcában, téren lakó tanköteles gyermek melyik tanintézménybe nyerhet lakóhelye szerint általános iskolai felvételt.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
iskolaikorzetvac.pdf
pmpsz.pdf

Közélet [2020. február 21., péntek]

Városházi munkaértekezlet a nemzetiségi önkormányzatokról

Matkovich Ilona polgármester meghívására február 21-én délelőtt munkaértekezletet tartott városunk vezetése a Vácott működő nemzetiségi önkormányzatok irányítóival.

A meghívott hat nemzetiségi önkormányzat közül öt képviseltette magát. A polgármester asszonyon kívül a Városháza részéről a megbeszélésen jelen volt: Inotay Gergely alpolgármester, Kiss Zsolt alpolgármester, dr. Zsidel Szilvia jegyző és Iványi Károlyné kabinetfőnök. A görög önkormányzat részéről Mandzurakisz Szarandisz elnök, a román önkormányzat részéről Répás Győző elnök, a ruszinok képviseletében Ilykó Andrea elnök, a szlovák önkormányzattól Alt Gyula elnök volt jelen, az ukrán nemzetiségi önkormányzatot pedig Sikk Józsefné elnök képviselte.

Bevezetőjében Matkovich Ilona a találkozó céljaként egyrészt az új városvezetés és a nemzetiségi önkormányzatok közvetlen kapcsolatfelvételét, illetve az utóbbiak számára egy egymással történő ismerkedési lehetőség megteremtését jelölte meg. Mód nyílt arra, hogy Vác irányítói ismertessék a város nemzetiségeivel kapcsolatban az együttműködés lehetőségeit, illetve megismerjék az önkormányzatok azon problémáit, melyekben segítséget nyújthat a település.

A folytatásban a jelenlévő elnökök vázolták önkormányzatuk elmúlt időszakban végzett munkáját, legfontosabb eseményeit, továbbá azokat a tervezett programokat, melyekhez Vác városa idén is közel egymillió forintos támogatást nyújt. Ezenkívül a Polgármesteri Hivatal részéről a jegyző felajánlotta, hogy minden nemzetiségi önkormányzat számára szükség esetén jogi vonatkozású ügyekben ingyenes tanácsadással segítik a nemzetiségi önkormányzatok munkáját.

A találkozó résztvevői a munkaértekezlet végén egybehangzóan kifejezték azt az elhatározásukat, hogy a továbbiakban – akár kétoldalú, akár a mostani közös megbeszélés formájában – nagyobb figyelemmel és szorosabb együttműködéssel fogják egymás tevékenységét követni.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. február 20., csütörtök]

„Nagykorú” lett a Váci Tavaszi Fesztivál

A váci Madách Imre Művelődési Központ (MIMK) 18. alkalommal rendezi meg városunk egyik legnagyobb kulturális eseménysorozatát, a Váci Tavaszi Fesztivált. A 2020. március 11-én kezdődő rendezvénysorozat – a kísérő programokkal együtt közel harminc eseménnyel - a helyi művészek mellett ebben az esztendőben is számos országosan ismert előadót vonultat fel. A fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtökön délben tartották meg a rendező intézményben.

A tájékoztatón Matkovich Ilona köszöntötte a megjelenteket. Vác polgármestere üdvözlő szavain túl többek között hangsúlyozta, hogy a Kultúra Magyar Városában a sok kiemelkedő kulturális esemény sorában milyen fontos szerepe van az egy-egy évszakhoz köthető rendezvénysorozatnak, így a Váci Tavaszi Fesztiválnak is. Mint mondta, azt tapasztalja a városban, hogy a széleskörű érdeklődést kielégítő programkínálat előadásait nagy várakozás előzi meg.

Az idei program fontosabb jellemzőit sorolta és a szervezés részleteiről is említést tett ezt követően a MIMK igazgatója, Laczi Sarolta. Büszkén említette meg, hogy nem egy programra már hetekkel korábban minden jegyet értékesítettek, és a 7,5 milliós keretből érzése szerint nívós produkciókat láthat nem csupán a váci, hanem sok más településről is idelátogató közönség.

A rendezvény keretében ezúttal is színes palettán mozog a kínálat. Lesz könnyű- és komolyzenei koncert, humor, színházi előadás, gyermekeknek szóló program és kiállításokat is szerveznek. Nagy segítséget jelent a Nemzeti Kulturális Alaptól elnyert forrás. Az igényesség, a megszokott jó színvonal, a változatos kínálat, valamint a széles spektrumú célközönség igényeinek kiszolgálására való törekvés mellett az elérhető jegyárak is fontos szempontot jelentettek a szervezőmunkában.

A sajtótájékoztató további részében három előadásról kaphattunk részletes ismertetést: Venyige Sándor igazgató, a Veres1 Színház Örkény István: Tóték című előadását, Sándor Bence karnagy, a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar Bogányi Gergellyel közös Mozart-estjét, Újvári Zoltán Szilveszter (Zola) pedig a New Level Empire együttes hanglemezbemutató koncertét ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

(Mellékletünkben a XVIII. Váci Tavaszi Fesztivál részletesebb programismertetője is megtalálható.)

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
tavaszifeszt.pdf

Közélet [2020. február 19., szerda]

Kétharmados többséggel fogadták el a költségvetést

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a február 19-i ülésén több, szintén fontos döntés mellett kétharmados többséggel elfogadta a város idei költségvetését. A hónap végén közös megegyezéssel távozik a színházigazgató és elindították a Pető Tibort érintő méltatlansági eljárást.

A tanácskozás megkezdése előtt a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt onkológus főorvosra, a Pro Urbe-díjas dr. Csécs Ilonára.

A benyújtott tájékoztatók után néhány, eredetileg februárra tervezett témát elhalasztottak. Nem vették napirendre azon ellenzéki indítványokat, melyeknél a határozati javaslat január (!) végét jelölte meg végrehajtási határidőnek.

A jövőben városunk nem egyedüli vásárlóként, hanem a – kedvezőbb ár elérése érdekében – települési összefogás alapján fogja megrendelni a szükséges villamosenergiát és földgázt. Az aktuális likviditási jelentés és az előző évi városi költségvetés utolsó módosításának megtárgyalása után következett a 2020-as büdzsé megtárgyalása és elfogadása. (A költségvetés fontosabb jellemzőit, így a felújítások és beruházások sorát külön cikkben foglaljuk össze.)

A folytatásban rendeletmódosítások következtek. Néhány pontban megváltoztatták az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát, többek között még inkább kiemelve a szakbizottsági munka fontosságát. A lakásrendelet módosításának célja, hogy a jövőben valóban az arra rászorulók kaphassanak, és csak meghatározott időszakra önkormányzati vis maior lakást, így a váci embereket irritáló visszaélések ezen a téren is megszűnjenek. Ezt követően a jegyző beszámolt a Polgármesteri Hivatal 2019-es munkájáról és elfogadták a polgármester idei szabadságolási ütemezését is. Az utóbbi betartása megelőzheti az olyan eseteket, melynek eredményeként például az októberben leváltott városvezetők összesen tízmilliót meghaladó szabadságmegváltást kaptak.
Településrendezési témájú előterjesztések elfogadása után több kérelemről is döntöttek. Például a női kézilabda egyesület sportcsarnokbérléssel kapcsolatos kérelmét is támogatták. Egyetértésre leltek a primer prevenciós pályázatokra elnyert támogatások felhasználásának beszámolói is.

A nyílt ülés zárásaként előbb az előző ülésen kérdést feltevők reagáltak a kapott válaszokra, majd a napirend utáni hozzászólások között Manninger Péter revideálta azon korábbi nyilatkozatát, mely szerint a jelenlegi városvezetés „komoly leépítéseket írt elő a cégek vezetőinek”. Mokánszky Zoltán a többmilliós szabadságmegváltása kapcsán bírálta a városi honlapot. Rozmaring Sándor a hétvégi naszályi városrész takarítási akció résztvevőinek mondott köszönetet.

Az új képviselői kérdések között Ferjancsics László az egyik jelenleg is képviselő személy esetleges – felügyelő bizottsági tagságért kapott - törvénysértő javadalmazására kért vizsgálatát vetette fel, Csereklye Károly pedig az uszoda sátortető bérlésére fogalmazott meg kérést.

Ezt követően – az önkormányzati törvény előírásának megfelelően – zárt ajtók mögött méltatlansági eljárás alá vonásról döntöttek. Az elfogadott határozat szerint felkérték a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottságot Pető Tibor méltatlansági eljárásának lefolytatására, valamint arra, hogy a március 18-i testületi ülésre tegye meg az ezzel kapcsolatos javaslatait.

A Váci Dunakanyar Színházzal kapcsolatban közös megegyezéssel február 29. nappal - nem polgármesteri és nem is önkormányzati kezdeményezésre - megszüntetik Kis Domonkos Márk ügyvezetői jogviszonyát. Titkos urnás szavazással július 31-ig megválasztották dr. Varga Katalint az intézmény ügyvezetőjének, kinek az előző vezetőnél kisebb lesz a javadalma. Egy újabb döntés értelmében a polgármester beterjeszti a Kormányhoz a színház közös működtetésére vonatkozó kérelmét.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. február 18., kedd]

Szerdán testületi ülés

Az elfogadott éves munkaterv szerint február 19-én, szerdán reggel 8 órától tartja meg soron következő plenáris ülését Vác Város Önkormányzat képviselő-testülete. A napirenden ezúttal is több, igen fontos előterjesztés szerepel, amely jelentősen befolyásolja majd városunk életét.

A mostani ülésen is a rendszeresen benyújtott tájékoztatók után kezdődhet meg a napirendi sor témáinak megtárgyalása. A tervek szerint városunk a jövőben nem egyedüli vásárlóként, hanem a – kedvezőbb ár elérése érdekében – települési összefogás alapján kívánja megrendelni a villamosenergiai és a földgáz beszerzést. Az erről való döntést követően következhet az aktuális likviditási jelentés és az előző évi városi költségvetés utolsó módosításának megtárgyalása, majd a képviselők kialakítják a 2020-as büdzsé tartalmát.

A folytatásban rendeletmódosítások kerülnek előtérbe. Az elképzelés szerint módosul a Szervezeti és Működési Szabályzat, a lakásrendelet, valamint - egy konkrét felosztást érintve – a házi gyermekorvosi körzethatárokat tartalmazó rendelet. A lakásrendelet változtatásának célja, hogy a jövőben a valóban arra rászorulók vehessék igénybe az önkormányzati lakásokat és a váci embereket irritáló visszaélések ezen a téren is megszűnjenek. Ezt követően a jegyző beszámol a Polgármesteri Hivatal 2019-es munkájáról és megvitatásra kerül a polgármester idei szabadságolási ütemezése is.

Településrendezési témájú előterjesztések után több kérelemről is döntenek, mint ahogyan értékelik a primer prevenciós pályázatokra elnyert támogatások felhasználásának beszámolóit is.

A nyílt ülés zárásaként előbb az előző ülésen kérdést feltevők reagálhatnak a kapott válaszokra, majd napirend utáni hozzászólásokra és új képviselői kérdések feltételére lesz mód.

A kiadott Napirend szerint zárt ülésen egyetlen téma szerepel: egy képviselő esetében vizsgálatra kerülhet a méltatlanság megállapítása.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. február 18., kedd]

Útjavítás és fametszés az Ady sétányon - lezárással

Tájékoztatjuk az érintett lakosságot és az arra közlekedőket, hogy az Ady Endre sétány február 18. (kedd) 20 órától várhatóan február 21. (péntek) délig a gépjárműforgalom elől lezárásra kerül.

Mint azt Inotay Gergely, a városrész önkormányzati képviselője, alpolgármester elmondta: erre halaszthatatlan munkák biztonságos és gyors elvégzése érdekében kerül sor. A Váci Városfejlesztő Kft. munkatársai elvégzik a fakoronák metszését, kitisztítják a csapadékvíz csatornákat, útszegélyezési és kátyúzási javításokat végeznek. Így kérik, hogy a parkoló gépjárműveket kedd estig a területről a tulajdonosok vigyék el, valamint fokozott figyelmet kérnek az arra haladó gyalogosoktól.

Az alpolgármester hozzátette, olyan munkák is sorra kerülnek, melyeket már évekkel ezelőtt el kellett volna végezni.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. február 17., hétfő]

Elhunyt dr. Csécs Ilona főorvos

A Jávorszky Ödön Kórház mély megrendüléssel értesít mindenkit, aki ismerte, szerette és tisztelte, hogy dr. Csécs Ilona onkológus főorvos életének 66. évében február 13-án elhunyt.

Az elmúlt 28 esztendőben a térség klinikai onkológusaként dolgozó főorvos asszonyt a hivatásgyakorláson túlmutató önzetlen segítő munkájáért Vác városa 2013-ban egyéni Pro Urbe-díjjal tüntette ki.

Emléke előtt szeretettel és tisztelettel adózunk.

Feladó: Városháza