Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2020. október 11., vasárnap]

A zöldhulladék begyűjtése következik

A szelektív hulladékok elszállítását követő héten (október 12-től október 16-ig) ezúttal a zöldhulladékot viszik el házhoz menő rendszerben a Váci Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai.

A levágott növények az erre rendszeresített zöld zsákban helyezhetők ki. A faágas, fásszerű növényi hulladék kötegelve is elszállításra kerül, de ezen esetben be kell tartani az előírásokat: maximum 1 köbméter térfogatú, 1,5 méter hosszú és legfeljebb 6 cm átmérőjű gallyak tehetők ki, amelyeket legalább egy helyen össze kell kötni.

Hogy városunk különböző pontjain mikor van szállítási nap, az a mellékelt listából ismerhető meg.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
utcalissttzoldd.pdf

Közélet [2020. október 9., péntek]

Megnyitották a Konstantin kerti tárlatot

Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Művelődési Központ szervezésében a váci Aradi Vértanúk Napjához kapcsolódva már keddtől látható a Március 15. téren az a kiállítás, amely az 1849. október 6-án kivégzett, hazájukért életüket áldozó hős tábornokok szeretteinek állít emléket. A tárlat megnyitójára péntek délután került sor.

Az eseményen megjelenteket Matkovich Ilona köszöntötte. A polgármester személyes példákat idézve a nők családban betöltött szerepén túl arról is szólt, hogy ezt a kiállítást Kolozsváron látta korábban és ezt követően szorgalmazta, hogy a váciak is megismerhessék a szabadságharcos hősök szeretteinek sorsát, életét.

Ezt követően Forró Katalin, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója mondott megnyitó beszédet. A forradalom történésein keresztül a reformkor női identitástudatának változásait emelte ki, hangsúlyozva azt a háttértámogatást, mely a szabadságért harcoló katonák életét segítette.

A szabadtéri kiállítás a főtéri Konstantin kertben november 6-ig tekinthető meg. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak Hernády Zsoltnak, aki a Honvédelmi Minisztérium megbízásából a tárlatanyagot a város rendelkezésére bocsátotta.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 9., péntek]

Az önkormányzati intézmények aktuális állásajánlatai

Nyílt pályáztatással keresnek különböző képzettségű munkatársakat a váci önkormányzati intézmények. A jelenleg aktuális munkalehetőségek a következők.

A Városfejlesztő Kft. kertészeti és útkarbantartási munkákra keres munkaerőt, továbbá várnak ács/tetőfedő szakmunkást, kertészeti munkákra jelentkezőt és segédmunkást is. A sportintézményekbe karbantartót és takarítót, a hulladékgazdálkodási cégnél pedig gépkocsivezetőt és rakodómunkást vesznek fel.

Vác Város Önkormányzat Gazdasági Hivatala intézményvezető (magasabb vezető) feladatkörének ellátására kiírt pályázat beadási határideje október 31.

A városban működő oktató-nevelő intézményekbe iskolaorvosi munkakörökre pályázatokat hirdetett a Szociális Szolgáltatások Háza. Ezen feladatokra november 26-ig lehet beadni a jelentkezést. Ugyanez az intézmény október 26-ig várja területi védőnő jelentkezését.

A Váci Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatói pályázatának beadási határideje november 15.

Az Idősek Otthona és Klubja – jelentkezési határidő nélkül, a pályázók folyamatos behívásával – szakképzett gondozót/ápolót keres.

A Váci Alsóvárosi Óvoda óvodapedagógus munkakörére október 22-ig lehet pályázatot benyújtani.

A Madách Imre Művelődési Központ pedig részmunkaidős takarítókat keres 6 órás állásba azonnali belépéssel.

Az említett álláshelyekre meghirdetett jelentkezési lehetőségek részletesen megtalálhatók weboldalunk Pályázatok rovatában.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 8., csütörtök]

Jogerős ítélet: lakásügyben is hazudtak a polgármesterről

A Hír TV Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt azt állította, hogy a váci polgármester „éppen azért rúg ki egy kisgyermekes családot az önkormányzati lakásból”, mert a család hölgytagja székely zászlót tartott a kertben, „és hát felszólították, hogy ezt fejezze be, és ő mondta, hogy neki nincs kedve befejezni”. A műsorvezető „kis polgármester asszonynak” nevezve a váci városvezetőt, azt is kijelentette, hogy „most közölték, hogy azonnali felmondás és menjen az utcára egy általános iskolás gyerekkel”.

A lakásbérbeadás és a székely zászló állítólagos kapcsolatáról korábban a Vác Online elnevezésű portál írt.

A Hír TV-t a hamis állítás miatt Matkovich Ilona polgármester perelte be a Fővárosi Törvényszéken, amely kötelezte a médiát a valótlan állítások miatt helyreigazító közleményt közzétételére.

A Hír Tv megfellebbezte a döntést, de a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla múlt héten kézbesített ítélete szerint is valótlan az elhangzott állítás. Így Bayer Zsolt műsorában be kell olvasni: „Valótlanul állítottuk, hogy a váci polgármester asszony éppen azért rúgott ki egy kisgyermekes családot az önkormányzati lakásból, mert a családnak a hölgy tagja székely zászlót tartott.”

Az elmúlt időszakban a gondola.hu még pervesztés nélkül, önként tette helyre valótlan állítását egy másik ügyben, ám aztán – részben a Vác Online weboldalon közöltekre hivatkozva, részben az ott megjelentek alapján – a hírtv.hu és a Magyar Nemzet online változata már bírósági döntés alapján lett arra kötelezve, hogy a megadott helyreigazítást megjelentesse.

De nem maradt ki a pervesztések sorából maga a Vác Online sem, amelyet egy olyan írása miatt marasztalt el jogerősen a Budakörnyéki Törvényszék, melynek hamis tartalmára alapozva az internetes lap a város irányítóit rögtön a címben „Alkalmatlan városvezetés” szóösszetétellel illette.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 7., szerda]

Hátrahagyottak emlékezete – kiállításmegnyitó

Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Művelődési Központ szervezésében október 6-tól egy hónapon keresztül tekinthető meg a főtéri Konstantin kertben a „Hátrahagyottak emlékezete” című szabadtéri kiállítás.

A tárlat hivatalos megnyitójára október 9-én pénteken délután négykor kerül sor. A szabadtéri kiállítással az 1849. október 6-án kivégzett, hazájukért életüket áldozó aradi vértanúk szeretteinek állít a város emléket.

A megnyitón köszöntőt mond Matkovich Ilona polgármester, a kiállítást megnyitja, Forró Katalin, a Tragor Ignác Múzeum igazgatója.

Az eseményre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 7., szerda]

Újrafestik a városi gyalogátkelőhelyeket

Az önkormányzat megrendelésére szeptember utolsó napjaitól várhatóan e hét végéig újrafestik a városi gyalogátkelőhelyeket. A zebrák megújítása mellett jelzőtáblák és az iskolák környékén figyelmeztető piktogramok is segítik a balesetveszély elkerülését.

Az elmúlt években gyakori panasz volt a váciak részéről, hogy több helyen nehezen láthatók már a felfestett zebrák. Ezek újrafestése gyakran elhúzódott, volt, hogy hosszú hónapokig alig voltak észrevehetőek. Most városi megrendelésre többmilliós költséggel újulnak meg a gyalogátkelőhelyek.

Mint azt Kiss Zsolt alpolgármestertől megtudtuk, az elmúlt napokban az alsóvárosi és a kisváci jelek már ismét jól láthatók, a következő napokban a székesegyház körüli zebrák mellett például a deákvári körforgalmaknál dolgoznak majd a szakemberek. Az utóbbiaknál a munkák a forgalom miatt az éjszakai órákban történnek.

A váci önkormányzat városüzemeltetésében prioritást élvez a gyalogos és közúti közlekedés biztonságosabbá tétele. Lakossági, üzemeltetői és önkormányzati finanszírozásban megújult többek között a vasútállomás közelében lévő terület, a Zichy és a Zöldfa utcai járda egy-egy része, a Duna-parti kerékpárút jelentős szakasza, továbbá a Gödöllői úton található vasúti átjáró útszakasza. Aszfaltréteget készíttettek az Akó utca elhanyagolt részén, és a Beniczky utca egy szakaszán, valamint kijavították a veszélyes úthibát a Csányi körút Honvéd utcai kereszteződésében és akadálymentessé tettek több járdavéget is. Kitakarították a Törökhegyi utcai elhanyagolt parkolót, illetve sikeres tárgyalásokat követően oldódott meg a deákvári SPAR-parkoló használatának problémája és tértek át a múltban sok bosszúságot okozó főtéri süllyedő oszlopos rendszerről a térfigyelő kamerás ellenőrzésre.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 6., kedd]

Az aradi vértanúk váci emlékezete

A hagyományok szerint ebben az esztendőben is október 6-án a Rózsakertben tartotta meg az önkormányzat az aradi vértanúk tiszteletére szervezett városi megemlékezését. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kivégzett honvédtábornokai előtti főhajtáson Inotay Gergely alpolgármester idézte fel a hősök emberi tartását. Közreműködtek a Váci Földváry Károly Általános Iskola tanulói és a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium tagjai.

Az önkormányzat és a művelődési központ által szervezett rózsakerti megemlékezésen a Himnusz eléneklése után az aradi vértanúk oszlopsoránál Inotay Gergely emlékezett az 1849. október 6-án mártírhalált halt 13 honvédtisztre. Az alpolgármester e napot a hazáért harcolók történelmi szövetségére utalva emlékeztetett rá: 1868-ban, hazánkban elsőként városunkban, a Hétkápolnánál emeltek emlékművet, hős honvédeink előtt tisztelegve. Kiemelte továbbá, hogy a vértanúk magyarságból, állhatatosságból példát mutattak a nemzetnek, noha sokan közülük még a magyar nyelvet is alig vagy egyáltalán nem beszélték. Inotay Gergely emlékező beszédét a vértanúkra utalva Szent Pál levélrészletével zárta: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró…”

A váci emlékhelynél ezt követően a Földváry iskola Kurdi Csabáné, Német Irén és Bordás Péterné tanárnők által felkészített diákjainak színvonalas emlékműsora következett. Ebben az események felidézésén túl elhangoztak a vértanúk családjukhoz, feleségükhöz írt búcsúlevél idézetek is. Majd a jelenlévő városvezetők, továbbá a helyi iskolák, különböző intézmények, szervezetek helyezték el a hála és a tisztelet koszorúit az emlékoszlopoknál.

A megemlékezés a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium tiszteletadása mellett a Szózat eléneklésével zárult.

***

Az Vácon megrendezett Aradi Vértanúk Napjához kapcsolódva nyílt meg az az egy hónapig látogatható szabadtéri kiállítás, amely „Hátrahagyottak emlékezete – az aradi vértanúk özvegyei” címmel a Március 15. téren lévő Konstantin kertben látható.

(A műsorról készült fotókért köszönet Földesiné Tóth Katalin iskolatitkárnak.)

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 5., hétfő]

Új aszfaltot kaphat több rossz állapotú útrész

Hétfői rendkívüli ülésén költségvetési átcsoportosítással forrást biztosított a Zöldfa utca és a Szent Mihály dűlő egy-egy szakaszának felújítására a képviselő-testület.

Bár Vác beadta jelentkezését a Belügyminisztérium mintegy 9 milliárdos, az önkormányzatok kötelező feladatellátását támogató pályázatára, a város – több ellenzéki vezetésű településhez hasonlóan – egy fillér segítséget sem kapott a kormánytól útjai javítására. (Mint ismeretes, az idei váci útjavításokra szánt, mintegy 115 milliós bevételt jelentő gépjárműadó összegét a koronavírus járványra hivatkozva már tavasszal elvonta az állam a várostól.)

A két útfelújításra közel 25 millió forint átcsoportosítását javasolta Matkovich Ilona polgármester, olyan felújítási és beruházási sorokról, melyeken az ott lévő összegek ebben az esztendőben különböző objektív okok miatt már nem kerülhetnek felhasználásra. Az érintett választókörzetek képviselői, köztük Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) is támogatták a javaslatot.

Az útfelújításokra már kiírták a nyilvános pályázatot, így, ha az eredményes lesz és az időjárás engedi a munkavégzést, akkor a Zöldfa utca Kölcsey utcáig terjedő részére és a Szent Mihály dűlő bevezető szakaszára is még idén rákerülhet az új aszfaltréteg. Mint ahogy aszfaltburkolatot kaphat az iskolavárosi sportcsarnok előtti kockakő burkolat is, miután Kászonyi Károly (Összefogás Vácért) módosító javaslatára egy további átcsoportosítással erre is plusz forrást biztosítottak, illetve a tervek szerint felújításra kerül a Gombási út Présház utcától húzódó szakasza is.

Az új városvezetés kiemelten figyel az út- és járdafelújításokra. Fenntartói, lakossági és önkormányzati finanszírozásban megújult többek között a vasútállomás közelében lévő, parkolásra alkalmas terület, a Gödöllői úton található vasúti átjáró útszakasza, a Zichy és a Zöldfa utcai járda egy-egy része, és a Duna-parti kerékpárút jelentős szakasza. Aszfaltréteget készíttettek az Akó utca elhanyagolt részén, és a Beniczky utca egy szakaszán, valamint kijavították a veszélyes úthibát a Csányi körút Honvéd utcai kereszteződésében.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 4., vasárnap]

A szelektív hulladék begyűjtése következik

A Váci Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai az előttünk álló héten – október 5. hétfőtől október 9. péntekig – az összegyűjtött szelektív hulladékot viszik el az ingatlanok elől.

A háztartásokban a kommunális szeméttől külön gyűjtött, újrahasznosítható szelektív hulladék (műanyag, papír, fém) nem csak szelektív zacskóba, hanem színes (sárga, kék) kukákba is kirakható. A szolgáltató így is elviszi (ezeket is üríti) a szelektíves napon. A kukákat az ingatlantulajdonos vásárolhatja meg, például a volt hajógyár területén működő kereskedésben.

Hogy városunk különböző pontjain mikor van szállítási nap, az a mellékelt listából ismerhető meg.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
szelekutcaast.pdf

Közélet [2020. október 3., szombat]

Jelentős megtakarítást hozó, közel 150 milliós fejlesztés a Távhőnél

Közel 150 millió forintos fejlesztéssel várja a fűtési szezont az önkormányzati tulajdonú távhőszolgáltató cég. A környezetvédelmi beruházással jelentős költségmegtakarítás érhető el – az új, távvezérléssel működtethető kazánokkal éves szinten mintegy 90 ezer köbméter gázt tudnak megspórolni, ami egy, a váci strand méretű intézménynek az éves fogyasztása.

A három helyszínen összesen hat, a korábbiaknál sokkal jobb hatásfokkal üzemelő kondenzációs kazánt telepítettek. Két helyen már vannak mérési eredmények: csak a melegvíz előállításában hetek alatt 400, illetve 800 köbméter megtakarítást ért el az új rendszer, ehhez adódik később a távfűtés során megspórolt mennyiség.

Mint Molnár Nándor deákvári képviselő (Összefogás Vácért), a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke elmondta, a következő hetekben záródó fejlesztés 90 millió forintos önrészből és 55 millió forintos uniós támogatásból valósul meg.

A Hársfa utcai óvodában ugyancsak energetikai fejlesztés zajlik. Az önkormányzati intézményben az idén 40 millió forintos beruházás keretében telepítenek napelemeket és cserélik a régi, rossz állapotú nyílászárókat. Az új városvezetés – szakítva az elődei gyakorlatával – az energiabeszerzésre csatlakozott egy közbeszerzési közösségbe, mely döntés éves szintén több milliós kiadáscsökkenést eredményez.

Feladó: Városháza