Hírek |
Az október 21-re tervezett képviselõ-testületi tanácskozás elõkészítése volt a váci önkormányzat három szakbizottságának e héten megtartott, munkaterv szerinti üléseinek fõ feladata. Az alábbiakban a három grémium döntéseirõl és a szerdai rendkívüli testületi ülésrõl adunk tájékoztatást.
Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság (GVB)
Megszokott, hogy a leghosszabb vitát és a legtöbb napirendi témát ez a bizottság mondhatta magáénak. A Molnár Nándor bizottsági elnök (Összefogás Vácért) által vezetett hétfõi tanácskozáson ezúttal is meghaladta az elõterjesztések száma a húszat, és ezeken belül az ingatlanügyekben hozandó határozatok száma is jelentõs volt.
Az ülés elején elhangzott: a fõtéri behajtást ellenõrzõ térfigyelõ kamerarendszer a tervek szerint betölti funkcióját. A bizottsági tagok egyetértettek azzal, hogy a jövõben a Váci Városfejlesztõ Kft. belsõ ellenõrzési feladatait – mint külsõ szervezet – a Polgármesteri Hivatal Ellenõrzési Osztálya lássa el. Errõl a végsõ döntést a plenáris ülésen hozzák meg.
A körzet képviselõjének, Tótváradi-Nagy Bencének (Összefogás Vácért) kezdeményezésére – a környéken lakók kérésére, megelõzendõ a további randalírozásokat – eltávolítják a deákvári KRESZ-park nem használt, valamikor pingpongasztal funkciójú utcabútorait. Elkerül helyérõl, és Rozmaring Sándor (Összefogás Vácért) képviselõ javaslatára a Munkácsy parkban kerül felállításra a Rádi út 16. elõtti és az Arany J. utca - Degré A. utcai tömbbelsõ két padja. A bizottság forgalmi rend változást javasol a képviselõ-testületnek, így a Vág utca és a Garam utca gépjármû közlekedése egyirányú lehet. Ez a parkolási gondok enyhítését is eredményezheti.
Ezt követõen következtek a Helyi Építési Szabályzat módosítására benyújtott javaslatok, illetve a város több részén lévõ ingatlanokat érintõ elõterjesztések részletes megvitatása és döntéshozatala, majd az ülés a zárt ajtók mögött meghozott lakásügyi határozatokkal zárult.
Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság (PÜB)
Az elõzõ napi GVB-ülés napirendi sorához képest jóval szerényebb számú elõterjesztésrõl kellett döntést hoznia kedden a pénzügyi kérdéseket megvitató bizottságnak, melynek tanácskozását az elnök, Kászonyi Károly (Összefogás Vácért) vezette le.
Elsõként értékelték a városüzemeltetéssel foglalkozó tagvállalatok augusztusi tevékenységérõl kapott összefoglalót. Majd a legfrissebb likviditási jelentés megtárgyalását követõen a városi költségvetésben meghozandó módosításokról benyújtott anyag került szóba. A PÜB tagsága is javasolta a testületnek, hogy fogadja el a Városfejlesztõ Kft. belsõ ellenõrzésének feladatátadási szerzõdéstervezetét.
Emberi Kapcsolatok Bizottsága (EKB)
A szerdai tanácskozás szinte csak olyan napirendi pontokat vett sorra, melyek – személyiségi okok miatt – zárt ajtók voltak tárgyalandók A Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) által vezetett bizottság nyílt ülésen áttekintette a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ Szervezeti és Mûködési Szabályzatának módosítási javaslatait, majd következtek a zárt ülésre bevitt elõterjesztések. Ezek között elsõként a váci színház igazgatói pályázatát bírálták el és javasolták az egyetlen pályázó, dr. Varga Katalin testületi meghallgatását.
Közszolgáltatási díjkedvezmény ügyében hozott döntés után egy Külsõ-Rádi úti bérlakás hasznosítása, majd több lakásügyben benyújtott elõterjesztés alkotta még a bizottság napirendjét.
Rendkívüli testületi ülés
A szerdai munkanap egy rövid, munkaterven felüli plenáris üléssel ért véget. A Madách Imre Mûvelõdési Központ ugyanis pályázik egy 30 milliós forráslehetõségre, mellyel felújíthatná az elektromos hálózatát. Az ehhez szükséges tulajdonosi hozzájárulást – melynek beadási határideje csütörtök éjfél – megkapta az intézmény a jelenlévõ képviselõktõl.
Feladó: Városháza