Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2021. április 8., csütörtök]

Éves szinten milliók mentek el sofőrszolgálatára

Még regnálásának utolsó (csonka) évében (2019-ben) is milliókat költött el részben a vezetők fuvarozásra Vác előző vezetése. A Váci Hírnök azt követően írt cikket a témával kapcsolatban, hogy a városvezetés online fogadóóráján az egyik főtéri parkolással kapcsolatos válaszban ismertette az adatok egy részét.

Kiderült: a többek között a korábbi kormánypárti polgármester utazási igényeire használt autóhoz rendelt sofőr éves szinten jelentős összegbe került a városnak, még Fördős Attila városvezetése alatt. A sofőri feladatot is ellátó személy a Gazdasági Hivataltól kapott évi 5 és fél milliós fizetése mellé havonta 200 ezer forintos megbízási díjat is felvehetett egy másik szerződés alapján a Polgármesteri Hivataltól. 2019-ben emellett három alkalommal kapott jutalmat, több mint százezer forint értékben. Ez azt jelenti, hogy abban az évben nagyjából annyi pénzt vehetett fel, mint egy teljes állású alpolgármester.

A Fördős Attila polgármester idején beszerzett Hyundai IX35-típusú, több mint négymillió forintért megvásárolt és fenntartott szolgálati autóra csak 2019-ben több mint félmillió forintért számoltak el üzemanyagot. A gépjárművel kapcsolatban további 1 millió forint szociális hozzájárulási adóterhe keletkezett az önkormányzatnak.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. április 7., szerda]

Továbbra is kötelező a közterületi maszkviselés

A március 27-én megjelent, védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásáról szóló kormányrendeletben foglalt enyhítések léptek életbe ma éjféltől, miután Pintér Sándor belügyminiszter határozatban megállapította, hogy a koronavírus ellen beoltottak száma 2,5 millió fő.

Ennek értelmében:
- a kijárási tilalom 22 órától másnap hajnali 5 óráig tart;
- az üzletek hajnali öttől fél tízig lehetnek nyitva;
- az üzletekben biztosítani kell, hogy tíz négyzetméterenként
csak egy vásárló legyen;
- a március 8. előtti szabályok térnek vissza a szolgáltatások
esetében, azaz kinyithatnak a fodrászok, kozmetikusok és más
szolgáltatók.

Az egyéb, kormányzat által elrendelt védelmi intézkedéseket nem érinti az enyhítés. A közterületen/tömegközlekedésben történő maszkviselés, valamint a távolságtartással kapcsolatos szabályozás betartása továbbra is kötelező.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. április 7., szerda]

Április végéig lehet nevezni a városi építészeti díjra

Várja a város az újonnan alapított „Vácz Építészeti Díja” kitüntetésre a javaslatokat – mondta a Városházán tartott sajtótájékoztatón Matkovich Ilona polgármester. Vác ezzel az elismeréssel kíván méltó emléket állítani Váczy-Hübschl Kálmánnak, a város egykori főmérnök-főépítészének, aki egyebek mellett a Városháza dísztermét is tervezte.

A javaslatnak tartalmaznia kell a javaslattevő nevét, elérhetőségét, az általa javasolt épület címét, illetve az arról készült két, A3-as méretben nyomtatott színes fotót. A képeket elektronikusan a foepitesztitkar@varoshaza.vac.hu címre is el kell juttatni. A javaslatokat április 30-ig kell benyújtani a főépítészi osztályra.

A díjat helyi egyedi védett vagy műemléképület felújítása, illetve új, 2019 január 1. után elkészült épület kategóriákban ítélik oda. A beérkezett javaslatokat szakmai bizottság véleményezi. A díjazott épületek egy-egy táblát kapnak, a tervezők, az építtetők és a kivitelezők pedig oklevélben részesülnek.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. április 6., kedd]

Virágbemutató – Virágos Vácért

Immár nem csupán a naptár szerint, hanem időjárás tekintetében is megérkezett a tavasz. A kikelet és a virágzás időszakában városunk egyre több helyén láthatók frissen ültetett ágyások, palánták.

Önkormányzatunk segíteni igyekszik mindazoknak, akik szebbé, virágosabbá szeretnék varázsolni idén is saját környezetüket és közterületeinket. Április 24-én és május 1-jén (mindkét szombati napon reggel nyolctól délután négyig) vásárlási lehetőséggel egybekötött virágbemutatót szerveznek a szakemberek a Főtéren. A termékkínálatban megtalálhatók lesznek egynyári és évelő növények, balkonokra való palánták. De a megvásárolható virágvázák, -földek és tápanyagokon túl szaktanácsadással is segítik az érdeklődőket.

Ugyanakkor Vác Város Önkormányzata és a Virágos Vácért Mozgalom idén is meghirdeti hagyományos virágdíszítéses versenyét. A korábbiakhoz hasonlóan most is három kategóriában lehet pályázni. Ezeket, a fotókkal ellátott pályázati anyagokat július 16-ig lehet elhelyezni a Városháza portáján elhelyezett gyűjtőládában, vagy elektronikus úton lehet elküldeni a posa.csilla@vacholding.hu címre.
A díjkiosztás a tervek szerint szeptember 24-én lesz.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. április 5., hétfő]

A váci szűrőbuszos tesztelések e heti időpontjai

A Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalos weboldalának (nnk.gov.hu) tájékoztatója szerint ezen a héten két napon is COVID-szűrést végez Vácon az Országos Mentőszolgálat.

Az előzetes tervek szerint április 7-én (szerdán) és 9-én (pénteken) 9-17 óra között a József Attila sétánynál várja a mobil szűrőállomás kizárólag azokat, akiknél a háziorvos rendelte el a vizsgálatot.

A mintavételen gyalog és személyautóval is meg lehet jelenni. Az autóból kiszállás nélkül is elvégzik a mintavételt. Ha az első, antigén vizsgálat negatív – tehát a szervezetben nem találnak antigéneket -, azonnal leveszik a PCR vizsgálathoz szükséges mintát. Ennek eredményét később a háziorvos segítségével vagy a magyarorszag.hu honlapon ismerhetik meg az érintettek.

Kérjük, kövessék figyelemmel a szervezők tájékoztatását is.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. április 4., vasárnap]

A szelektív hulladék begyűjtése következik

A Váci Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai az előttünk álló héten – április 5-től április 9-ig – az összegyűjtött szelektív hulladékot viszik el az ingatlanok elől.

A háztartásokban a kommunális szeméttől külön gyűjtött, újrahasznosítható szelektív hulladék (műanyag, papír, fém) nem csak szelektív zacskóba, hanem színes (sárga, kék) kukákba is kirakható. A szolgáltató így is elviszi (ezeket is üríti) a szelektíves napon. A kukákat az ingatlantulajdonos vásárolhatja meg, például a volt hajógyár területén működő kereskedésben.

Hogy városunk különböző pontjain mikor van szállítási nap, az a hírhez mellékelt listából ismerhető meg.

***

A város vezetői kiemelt figyelmet fordítanak környezetünk tisztaságára. A kötelezőhöz képest tavaly plusz konténermosást rendeltek meg és két alkalommal is megszervezésre került az elektronikus hulladékok begyűjtése. Több illegális szemétlerakót is felszámoltak, képrögzítőket szereltek fel a megelőzés érdekében. A szelektív hulladékgyűjtők nagy részének cseréje mellett új kézi hulladék-, illetve kutyapiszokgyűjtőket helyeztek el.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
utcajegyz.pdf

Közélet [2021. április 3., szombat]

Olvasmányos az idei harmadik Váci Hírnök is

A napokban kezdődik el a hivatalos önkormányzati havilap postaládás terjesztése. Az ingyenes Váci Hírnök ezúttal is számos információt, cikket és érdekességet tartogat az olvasók számára.

A lap „fókuszában” ezúttal az előző városvezetés által megkötött szerződések állnak, amelyek százmilliós közpénz kifizetését jelentették egy budapesti cég számlájára. Szintén jelentős érdeklődésre számíthat az az összegzés, amely a Szent István tér tervezett felújítása kapcsán végzett közvéleménykérés eredményét mutatja be.

A város aktuális fejlesztései közül a már elvégzettek kapcsán szó esik deákvári, alsóvárosi munkákról és a kerékpárút egy szakaszán végzett felújításról is. A tervezett projektek közül pedig a bringapark, a Rádi úti útfelújítás elképzeléséről is hírt ad a lap. A vírushelyzet kapcsán a szűrőbuszokról, illetve az átgondolatlan kormányintézkedés kapcsán történt kórházi szakember távozásokról számolnak be.

Részletes írás mutatja be az új zöldhulladék begyűjtési rendszert, de beszámolnak három illegális hulladéklerakási tettenérésről is. A kormányrendelettel megkapott döntési helyzetében eljárva a polgármester márciusban is egy sor fontos határozatot hozott, melyeket természetesen ismertet ez a lapszám. Ezek egyike a volt deákvári laktanya részbeni hasznosítására kiírt nyílt pályázat, amelynek hátterét és előzményeit boncolgatja a szerző.

A friss portréban egy fiatal vállalkozóval, a váci Lám Istvánnal és eddigi karrierjével ismerkedhetünk meg. Két megemlékezésről is szól egy-egy hír, továbbá megemlítik az újságban, hogy kik azok a váci kötődésű személyek, akik Nemzeti ünnepünk kapcsán magas rangú állami kitüntetésben részesültek. A sportoldalon ezúttal is a kézilabda és a foci helyi eredményei játsszák a főszerepet és sajnos, újabb két, közmegbecsülést kivívó személytől búcsúznak a szerkesztők.

A Váci Hírnök legújabb számát természetesen a megszokott rovatok (anyakönyvi hírek, ügyeletek, személyi és hivatali elérhetőségek) teszik teljessé.

Kérjük, amennyiben a jövő hét folyamán sem találja meg a Váci Hírnököt a postaládájában, jelezze ezt a felelős kiadónak: Váci Városimázs Kft., 30 583-6767, vagy estv@estv.hu

Feladó: Városháza

Közélet [2021. április 2., péntek]

Megkérdezik az alsóvárosiakat a sárga körforgalmakról és a 360-as buszról

Hamarosan kérdőívet juttatnak el az alsóvárosi képviselők a körzetükben élők postaládájába két fontos, a területet érintő közlekedési változás tervéről.

A Fehér Zsolt, Ferjancsics László és Kiss Zsolt által aláírt levélben két felfestett egyszerűsített (sárga) körforgalom (Rádi út - Magyar utca és Zöldfa-Kölcsey utca kereszteződése) további szükségességéről, illetve a lakótelepeket érintő 360-as buszjárat útvonalának kialakításáról érdeklődnek. A kitöltött kérdőíveket április 18-ig várják a megadott helyeken (három Földváry téri élelmiszerboltban) elhelyezett szavazóládába, majd a polgárok véleményének figyelembevételével alakítják ki a döntéshozók az esetleges változtatásokat.

A kérdőíven Alsóváros és a Földváry tér képviselői ábrával szemléltetik és részletesen leírják a 360-as járat (Kisvác-Alsóváros-Kórház) tervezett új útvonalát – mely csak Alsóvároson módosulna. A tervezett vonalvezetés előnye lenne új parkolóhelyek megvalósíthatósága, valamint a Nagymező és a Vásár utca terhelésének csökkenése, továbbá az Iskolaváros felé a rövidebb menetidő. Ugyanakkor a hátrányról is írnak a képviselők: a Rádi úti lakótelepről 1 perccel nőne a menetidő a Belváros-Iskolaváros irányába.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. április 1., csütörtök]

Fertőtlenítés a város forgalmas közterein

A hirtelen beköszönő tavaszi jó idő és a hosszú hétvége a világjárvány közepette is minden bizonnyal nagyon sok váci családot és szabad levegőre, napsütésre vágyó embert csábít ki a húsvéti napokon városunk közterületeire. A várható nagy forgalom azonban fokozott veszélyt is hordoz, mivel minden eddiginél súlyosabb a fertőzésveszély Vácon is. A megelőzés mindannyiunk érdeke, ezért a maximális megelőző intézkedéseket már hétközben is megtette a városvezetés kérésére a Váci Városfejlesztő Kft.

Ezen munkák egyik legfontosabb eleme volt annak, a tavaly már megszervezett tevékenységnek megismétlése, mely során a Belvárosban, a Duna-parton, illetve a városi parkokban, játszótereken a cég munkatársai ma fertőtlenítették azokat a padokat és játszóeszközöket, melyek leginkább használatban lesznek a következő napokban.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. március 31., szerda]

Tisztítják a Csányi körút útburkolatát

Vác levegőjének rendszeres szennyezettsége részben abból is adódik, hogy a város közúti forgalmának jelentős részét lebonyolító Csányi körúti főútvonal mellett az útpadkánál gyakran olyan mennyiségű törmelék halmozódik fel, amelyet a gépjárművek felvernek és az szálló por formájában – például a váci mérőállomás által jól érzékelhetően – telíti a levegőt.

A koronavírus által okozott veszélyhelyzetben különösen fontos az ilyen szennyezés minimálisra csökkentése. Ennek érdekében önfelszedő seprőgéppel tisztítják meg a szakemberek a város legforgalmasabb útszakaszát. Az útszegélyek mentén lerakódott és kezeletlen közlekedési törmeléket is eltakarítják a hét első felében az útszakasz fenntartásáért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. célgépei és munkatársai.

Feladó: Városháza