Hírek |
Az idei első, január utolsó napjára tervezett képviselő-testületi ülés előkészítése mellett mindhárom szakbizottság megtárgyalta és elfogadásra ajánlotta az önkormányzat 2024-re előterjesztett költségvetési tervét. Emellett néhány saját hatáskörben meghozott döntés is született a hét első három napján megtartott bizottsági tárgyalások során.
A Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság – melynek elnöke Kászonyi Károly – keddi tanácskozásán a szokás szerint áttekintette és elfogadta a likviditási jelentést. Melynek tartalma szerint január közepén a költségvetési elszámolási számla egyenlege közel 477 milliós, a célelszámolási számlák szaldója közel 800 milliós pluszt mutatott.
Március 23-án idén is megrendezik a váci uszodában a Nyuszi uszi sportversenyt, melynek részvételi feltételei kerültek most meghatározásra. Annak érdekében, hogy a váci vízilabdások a mérkőzéseik egy részét a városunk létesítményében rendezhessék, a bizottság kedvezményes árat állapított meg számukra.
A Váci Városfejlesztő Kft. és a Kft-vel egységes szabályrendszer alapján működő gazdasági társaságok (ezek: Váci Városimázs Kft., Váci Sport Nonprofit Kft. és a Váci Távhő Nonprofit Közhasznú Kft.) által a tavaly októberben elvégzett tevékenységről előterjesztett beszámolók is elfogadást nyertek a bizottsági tagok által.
Feladó: Városháza
Fotó: Váci Hírnök