Hírek |
Ma délután a Pesti Vígadóban megrendezett ünnepségen, nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetéseket adtak át. Vác Város Levéltárának igazgatója, dr. Horváth Ferenc a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat állami kitüntetésben részesült magas színvonalú szakmai és vezetői munkája, valamint értékes történettudományi és helytörténeti kutatásai elismeréseként.
Dr. Horváth Ferenc – aki több évtizedes kiemelkedő munkásságával maradandó értékekkel gazdagítja városunk tudományos és kulturális életét – tevékenysége elismeréséül 2022-ben vehette át Vác Város egyéni Pro Urbe kitüntetését.
További munkájához jó egészséget és sok sikert kívánva, Önkormányzatunk ezúton is gratulál igazgató úr magas szintű kitüntetéséhez.
***
Dr. Horváth Ferenc a Pest Megyei Levéltár váci osztályának vezetőjeként tevékenykedett, majd kialakítója és 2004 októberétől igazgatója Vác Város Levéltárának. Számos szakmai tanulmányt, önálló kötetet jelentetett meg, és mintegy húsz gyűjteményes munka szerkesztője. A levéltárosok legmagasabb szakmai elismerését, a Pauler Gyula-díjat 2009-ben vehette át.
Feladó: Vác Város Önkormányzata