Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2020. március 31., kedd]

Ülésezett a Helyi Operatív Törzs

Kedden reggel tartotta meg újabb ülését a koronavírus leküzdésének helyi problémáival foglalkozó váci Helyi Operatív Törzs.

A tanácskozás bevezető részében Matkovich Ilona foglalta össze az eltelt pár nap váci eseményeit. Mint mondta, a helyi intézkedések egyrészt a kormányrendeletek által központilag meghatározott feladatokat fedik le, másrészt a speciális váci aktualitásokat kezelik.
A polgármester értékelése szerint a meghozott döntések hasznosak, a váci polgárok fegyelmezett magatartása nagy segítséget jelent. Ezt megköszönve továbbra is kéri városunk lakóinak türelmét, együttműködését. Bejelentette: Vácott mától a helyi közösségi közlekedést igénybe vevő egészségügyi dolgozók ingyen utazhatnak. Ehhez a korábban meghozott központi döntésben szereplő igazolási lehetőségek érvényesek.

Dr. Bánhidi Péter, mint a szervezet egészségügyi szakértője ismét felhívta a figyelmet a legfontosabb dolgokra:
- a vírus terjedéséről, statisztikai mutatóiról központi adatbázis alapján országos kimutatást vezetnek, így konkrét váci betegekről, karanténszámról, tesztvégzésekről nem állnak rendelkezésre adatok;
- kormányrendelet alapján a veszélyhelyzet időszaka alatt nem járnak le az okmányok, ezért pl. a jogosítványhoz, egyéb okmányigazolásokhoz felesleges vizsgálatokat végeztetni, a lejárt okmányok miatt nem büntetnek senkit;
- továbbra is a háziorvosnál – telefonon! – kell elsődlegesen jelezni a koronavírusos tünetek (láz, száraz köhögés és gyengeség, fáradékonyság) megjelenését, illetve egyéb betegségtünetek meglétét, aki ez alapján dönti el a betegút folytatásának mikéntjét;
- központi rendelkezés alapján a közeljövőben várhatóan változik az alapellátás rendszere: ennek bevezetéséről, konkrétumairól azonnal tájékoztatást adunk.

Szeri Mihály közbiztonsági referens arról tájékoztatta az Operatív Törzs tagjait, hogy a legutóbb 2013-ban összeállított és azóta sem frissített váci polgári védelmi csoport tagjai közül többen már nem tudják ellátni feladatukat és őket pótolni szükséges, hiszen Vácra vonatkozóan 300 fős létszám van előírva. Ezért a napokban – a meghatározott feladatokra szakmailag alkalmas végzettségű – több váci személy kap levélben adatszolgáltatásra vonatkozó megkeresést.

Feladó: Városháza

Anyakönyv [2020. március 31., kedd]

Vácott született váci lakosok

Miklós Attila és Kaulics Angelika gyermeke: Nóra
Urbán Balázs és Dunai Judit gyermeke: Kinga
Maros Tamás és Buzás Réka gyermeke: Teodóra

Feladó: Városháza

Anyakönyv [2020. március 31., kedd]

Házasságot kötött váciak

Kövi Nándor és Juhász Orsolya
Kovács Péter és Kovács Viktória
Hidi László és Pinte Melinda
Eke Gergő és Pósa Brigitta

Feladó: Városháza

Nagy Jánosné sz: Békési Adrienn /1953/
Lind Károly Ferenc /1954/
Kovács István Ignác /1935/
Herédi László /1929/
Marton Gábor /1959/
Getz Józsefné sz: Mészáros Margit /1938/
Gerván István /1952/
Szarka Péter Pál /1951/
Nagy László /1936/
Ferencz Istvánné sz: Bolgár Mária /1932/
Füle Józsefné sz: Horváth Erzsébet /1953/
Gyimesi Sándor /1941/
Füstös Mihályné sz: Szabó Irén /1945/
Szegedi Gáborné sz: Uni Margit /1932/
Nagy Ferenc István /1944/
Lőrincz Jánosné sz: Együd Mária /1927/

Feladó: Városháza

Egyszerűsítés a telefonos ügyintézésben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűsítette az egyedi azonosítószámok igénylését, amire az egyedi adóügyek telefonos intézéséhez van szükség az Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerben (ÜCC). Az ügyfélazonosító szám legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) igényelhető a TEL nyomtatványon.


Az ügyfélszolgálatok felkeresése helyett bizonyos adóügyeket egyszerűen, egy telefonhívással is el lehet intézni. Az ügyfélkapu mellett ez szintén egy kényelmes, gyors és biztonságos ügyintézési lehetőség. A telefonos ügyintézéshez mindössze ügyfélazonosító szám (PIN kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges. További előnye, hogy így a NAV munkatársa közvetlenül segíthet az ügyfeleknek személyes találkozás nélkül is.

A telefonos ügyintéző rendszerben többek között javítható a papíron is benyújtható bevallás, kérhető adó- és jövedelemigazolás, adónemek közötti átvezetés, be lehet jelenteni levelezési címet és az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére is be lehet jelentkezni. Egyedi tájékoztatás kérhető az adószámla-egyenlegről, illetve az érintettek meggyőződhetnek az ellenőrzés tényéről és minősítésükkel kapcsolatban is érdeklődhetnek.

A telefonos ügyintéző rendszer hétfőtől csütörtökig 8 óra 30 perctől 16 óráig, pénteken 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig ingyenesen hívható a 06-80/20-21-22-es telefonszámon.

Az online nyomtatványkitöltő használatához csupán ügyfélkapu-regisztráció szükséges. A szolgáltatás a https://onya.nav.gov.hu linken érhető el, ahol belépéskor az ügyfélkapus azonosító adatok megadása után a telefonos ügyintézési kérelem az Új nyomtatvány/Kérelmek/TEL adatlap kiválasztásával és kitöltésével indítható el. Természetesen az alkalmazás mobil eszközön is működik.

A kérelmek alapján a NAV a következő napon megküldi az ügyfél KÜNY-tárhelyére a telefonos ügyintézési azonosításhoz szükséges PIN-kódot.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Feladó: Városháza

Mindenkinek támpont a tervezet

Az őstermelők, az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozóknak is készített szja-bevallási tervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Május 20-áig mindannyiuknak ki kell egészíteniük a tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitöltetniük és beküldeniük a 19SZJA nyomtatványt.


Az őstermelőknek, az áfás magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak az adóbevallási tervezet egy „ajánlat”, ami nem válik automatikusan bevallássá. Tehát ezeket a tervezeteket ki kell egészíteni az őstermelői, az egyéni vállalkozói, más a tervezetben nem szereplő (például ingatlan-bérbeadásból származó) jövedelmi adatokkal. Ha a mezőgazdasági őstermelő éves bevétele tavaly nem volt több mint 600 ezer forint és más bevallásköteles jövedelme sem volt, akkor bevallást sem kell benyújtania.

Ha az említett „kör” nem egészíti ki, nem módosítja az adóbevallási tervezetet, az nem válik érvényes személyijövedelemadó-bevallássá, erre a webes kitöltőprogram külön figyelmezteti is az érintett adózókat. A kiegészített szja-bevallási tervezetet, mentés után, május 20-áig kell elküldeni a NAV-hoz.

A NAV az adóbevallási tervezet összeállításához a kifizetők, munkáltatók által beküldött adatokat használta fel. Mivel a nem kifizetőtől származó bevételek, jövedelmek, valamint a mezőgazdasági őstermelők, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek és az egyéni vállalkozók tevékenységéhez kapcsolódó bevételek, költségek nem szerepelnek a NAV nyilvántartásában, így azokat az adóbevallási tervezet nem tartalmazza, csak ajánlatként segít a bevallás elkészítésében.

Ha a mezőgazdasági őstermelő, az áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy az egyéni vállalkozó nem módosítja az adóbevallási tervezetét, vagy saját maga nem készít és nem nyújt be szja-bevallást, a NAV május 20-a után kéri a hiány pótlását, amire tizenöt napos határidőt ad.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Feladó: Városháza

Online Számla: nem kötelező az átállás

A járványhelyzet miatt az online számlaadat-szolgáltatásban, 2020. április 1-jétől július 1-jéig nem kötelező átállni a 2.0 verziójú XSD alkalmazására, tehát a korábbi verzióban küldött adatokat is fogadja a NAV.


A járvány terjedésének lassítására radikálisan csökkenteni kell a személyes érintkezések számát az élet minden területén. A számlázóprogramok frissítése azonban sok vállalkozásnál nem oldható meg távolról, ahhoz a fejlesztőnek fel kellene keresnie megrendelőjét. Problémát jelenthet az új verzió telepítése akkor is, ha abban külföldi fejlesztőnek kellene közreműködnie, illetve akkor, ha a magyarországi társaság informatikai rendszere külföldön működik, és a telepítés személyes jelenlét nélkül szintén nem kivitelezhető.

Mindez azt jelenti, hogy a NAV 2020. április 1-jétől nem szünteti meg az Online Számla rendszer 1.1 XSD verziójának támogatását és nem teszi kötelezővé a 2.0 XSD alkalmazását. Ezzel biztosítható, hogy a kötelező adatszolgáltatás folytonossága – az átállás miatti esetleges személyes jelenlétet igénylő technikai műveletek nélkül is – minden adózó részéről teljesíthető legyen. Fontos azonban, hogy a 2.0 XSD már 2020. február 27-étől használható éles környezetben, párhuzamosan az 1.1 XSD verzióval, ezért az átálláshoz a feltételek az Online Számla rendszer oldalán adottak. Ugyanakkor a NAV azt kéri, a rendkívüli helyzet melletti lehetőségeket mérlegelve és a biztonságos munkavégzést szem előtt tartva az új XSD verzióra átállás előkészületeit, lehetőség szerint folytassák az adózók, és ahol ez megoldható, történjen meg mielőbb az átállás.

További, fejlesztőknek szóló információk a GitHubon:
https://github.com/nav-gov-hu/Online-Invoice/issues/189#issuecomment-602552442

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Feladó: Városháza

Közlemények [2020. március 30., hétfő]

Nemzetközi vonatok állnak le

A MÁV-START Zrt. tájékoztatja az érintett utazókat, hogy 2020. március 30-tól a COVID 19 koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetre való tekintettel a belföldi és nemzetközi vonatok közlekedésében a 70. sz. Budapest – Szob vasútvonal vonatkozásában a következő vonatok nem közlekednek: EC 280, EC 278, EC 276, EC 274, EC 272, EC 270, EC 271, EC 273, EC 275, EC 277, EC 279 és EC 281, EC 173, EC 172 sz. HUNGÁRIA, valamint az EC 130/EC 131 sz. BÁTHORY és az EN 476/EN 477 sz. METROPOL

Feladó: Városháza

Koronavírus [2020. március 30., hétfő]

A váciak fogorvosi ellátásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható.
A törvényi előírások alapján ilyen esetnek számít:

• a fogak friss baleseti sérüléseinek elsődleges ellátása (visszahelyezés, sínezés, gyógyszeres kötés, foghúzás),
• a fogból kiinduló gyulladások ellátása (fog üregének megnyitása, foghúzás),
• a fogmeder gyulladás, bölcsességfog körüli gyulladt lágyrész-szövetek konzervatív kezelése,
• a szájüregen belüli tályog megnyitása,
• a nyelést vagy/és légzést akadályozó idegentest eltávolítása,
• a szájnyálkahártya és az ajak akut gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása,
• állkapocs-ficam visszahelyezése,
• a frissen tört állcsont nyugalomba helyezése.
• a háromosztatú ideg által kiváltott roham helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása, valamint
• bármilyen eredetű szájüregi vagy szájüreg környéki vérzés csillapítása (tampon, fedőkötés, véralvadást fokozó gyógyszerek helyi alkalmazása, varrat).

A váci fogorvosok következő napokra érvényes beosztási rendje, elérhetősége, rendelési ideje képünkön.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. március 30., hétfő]

A váci zöldhulladék begyűjtéséről

Mint arról korábban hírt adtunk – vac.hu, Közéleti hírek 2020. március 5. – áprilistól városunkban megkezdődik a korábban már megszokott rendszerben történő zöldhulladék begyűjtés. Ahogyan korábban is: páros héten a zöldhulladékot viszik el, míg páratlan héten a szelektív hulladékot.

A Zöld Híd B.I.G.G. Kft. ugyan a koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet miatt kiadott közleményében tájékoztat arról, hogy nem tud átállni a zöldhulladék begyűjtés április 1-től esedékes nyári menetrendjére, illetve „a munkatársak nem egy előre meghirdetett napon látogatnak el az adott településre, hanem ahogy a kapacitások koncentrálása ezt lehetővé teszi”, helyi alvállalkozóként a Váci Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. megkezdi az előre meghirdetett időpontokban a kitett zöldhulladékos zsákok begyűjtését.

Az áprilisra vonatkozó tervek szerint szerdától (azaz: április első napjától) szedik össze az előre megvásárolt, lebomló zsákokban kihelyezett zöldhulladékot, illetve a maximum 1 köbméter térfogatú, szabályosan összekötött gallyakat, ágakat. A következő begyűjtés pedig a húsvéti ünnepek után lesz.

Városunk tisztaságának, rendezettségének megőrzése érdekében kérjük, csak a jelzett időpontokban helyezzék ki az ingatlanok elé a zsákos zöldhulladékot. (A Zöld Híd B.I.G.G. Kft. döntése értelmében egy zsák ára ettől az évtől 180 Ft/db.)

Felhívjuk a váci polgárok figyelmét, hogy környezetvédelmi szempontok alapján igyekezzenek minél több zöldhulladékot komposztálni. Ugyanis Vácott szigorú szabályozás rögzíti a nyílt téri kerti hulladék égetés lehetőségét. Eszerint „A kerti hulladékok égetése kizárólag október 15. és november 30., valamint március 15. és április 30. közötti időszakokban, hetente kétszer, szerdai és szombati napokon (amennyiben nem ünnepnap) délelőtt 9-12 óra és délután 14-17 óra között engedélyezett. Ünnepnapokon az égetés szigorúan tilos.” A rendeletet be nem tartókkal szemben közigazgatási bírságot szabnak ki, melynek összege természetes személy esetében elérheti a 200 ezer forintot.

Feladó: Városháza