Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2020. szeptember 17., csütörtök]

Tartalmas bizottsági hét volt

Az éves munkatervben szereplő – ám több rendkívüli üléssel megszakított – nyári szünet után a hét első három napján ismét előre beütemezett tanácskozást tartottak a váci önkormányzat szakbizottságai. A következőkben ezek rövid összefoglalóját olvashatják.

Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság (GVB)
Legelőször és a leghosszabban ezúttal is a város gazdasági életével foglalkozó grémium hozta meg döntéseit. A Molnár Nándor bizottsági elnök (Összefogás Vácért) által vezetett hétfői tanácskozáson a megtárgyalandó 20 napirendi pont közül csupán az ingatlanügyekkel foglalkozón belül 23 határozatot kellett hozni a bizottsági tagoknak. Ezeken túl egyetértettek a színház tavalyi mérlegével és idei üzleti tervével. Döntés született abban is, hogy az Eszterházy utcában lévő – legutóbb Aréna étteremként működő – helyiséget egy zenés klub kialakítását tervező vállalkozó bérelheti ki. A Közterület-Felügyelet tájékoztatójának tárgyalásakor Jess Kinga (Összefogás Vácért) belvárosi képviselő kérdésére elhangzott: gyakrabban ellenőrzik a közterületi viselkedést és szigorúbban büntetik az ott italozókat.

Elfogadásra javasolták a testületnek a helyi autóbusz közlekedés lebonyolítására vonatkozó pályázat tartalmát. Több településrendezést érintő anyag megtárgyalását követően az önkormányzati tulajdonú cégek felügyelő bizottságaira (FEB) vonatkozó ügyrend mikéntjét érintő javaslatot fogalmaztak meg a testületi ülésre. A folytatásban pedig következett az említett nagy mennyiségű ingatlanügy megtárgyalása és a rájuk vonatkozó döntések meghozatala. Többek között elvi hozzájárulásukat adták hat bérlő lakásvásárlási igényéhez, elbírálták a Park utcai ipari telephely bérletére vonatkozó pályázatot, valamint pályázatot írtak ki egy Földváry téri, egy főtéri és egy Deákvári főtéri helyiségre.

Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság (PÜB)
Az előző napi GVB-ülés napirendi sorát megfelező számban kellett döntést hoznia kedden a pénzügyi kérdéseket megvitató bizottságnak, melyet az elnök, Kászonyi Károly (Összefogás Vácért) vezetett le. Elsőként kialakították az új Bursa Hungarica pályázat tartalmát, majd értékelték a városüzemeltetéssel foglalkozó tagvállalatok júniusi és júliusi tevékenységét. Kiderült: a korábbi évekből feltorlódott nagyszámú hibajegyben jelzett problémák jelentős részét sikerült az utóbbi időszakban rendezni. A PÜB is kialakította álláspontját az önkormányzati gazdasági társaságok FEB-ügyrendi menetére, majd az aktuális likviditási jelentés után az önkormányzat idei első félévi gazdálkodásáról benyújtott polgármesteri előterjesztést vitatták meg. Majd a most folyó gazdasági év költségvetésének módosításával is egyetértettek. Végül a reklámhordozókra vonatkozó új törvényi előírás – amely következtében újabb, több, mint 4 millió forintos bevételtől esik el a város – miatt a helyi adórendelet szövegének változtatására irányuló javaslat elfogadásával zárult a bizottsági ülés.

Emberi Kapcsolatok Bizottsága (EKB)
A szerdai tanácskozás nagy része – személyiségi okok miatt – olyan napirendi témákat foglalt magába, melyeket zárt ajtók mögött hoztak meg. A Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) által vezetett bizottság nyílt ülésen meghatározta a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatói posztjára kiírandó pályázat javasolt tartalmát, majd saját hatáskörben jóváhagyta az Idősek Otthona és Klubja Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítását. Az EKB is megtárgyalta a Bursa Hungarica pályázat kiírását, majd következtek a zárt ülésre bevitt előterjesztések. Ezek között több lakásbérleti szerződés megkötésére, illetve meghosszabbítására vonatkozó előterjesztés mellett a könyvtár igazgatói pályázatának véleményezése, illetve a Vác Város Szociális Munkáért elismerés odaítélésére vonatkozó javaslat megtárgyalása szerepelt.

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a tervek szerint szeptember 23-án tartja meg soros ülését.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. szeptember 17., csütörtök]

Következik a szeptemberi vásár

A Vác Piac Kft ezúton is értesíti az érdeklődőket, hogy Vác vásártér területén 2020. szeptember 20-án 6-13 óráig országos állat- és kirakodóvásárt rendez.

Értesítik továbbá a lakosságot, hogy ugyanitt, minden pénteken 6-9 óráig állatpiacot tart.

A szervezők szeretettel várják a vásárlókat és az árusítókat is.

Vác Piac Kft.

Telefon: 0627/316-212
E-mail: vacpiackft@invitel.hu
facebook.com/ váci vásár

Feladó: Városháza

Sport [2020. szeptember 17., csütörtök]

Evezés – Két egységben három váci utazhat a kontinensbajnokságra

A lengyelországi Poznan ad otthont október 8. és 11. között a felnőtt evezősök Európa-bajnokságának. A szakszövetség 16 versenyző indulását hagyta jóvá, köztük két egységben összesen három váci evezős vehet részt a viadalon.

A szövetségi elnökség döntése értelmében a keretben a jelenlegi legjobbak kaptak helyet, többségükben olyanok, akik évek óta stabilan, válogatott szinten versenyeznek, így tőlük elvárható lesz az eredményesség is. A Vác Városi Evezős club sportolói közül a férfi könnyűsúlyú egypárevezősök versenyszámában Galambos Péter, a kétpárevezősöknél az Ács Kristóf, Bácskai Máté duó (képünkön) képviseli a magyar színeket.

(Fotó: Czucz Bálint)

Feladó: Városháza

Sport [2020. szeptember 16., szerda]

Kézilabda – Az ellenfélé volt a vége

(Egyelőre?) nincs megállás: a női kézilabda bajnokság első osztályában igen sűrűn követik egymást a váci érintettségű mérkőzések. Három nappal a fehérvári diadal után ismét idegenben lépett pályára csapatunk: Mosonmagyaróvár – Váci NKSE 28-27 (15-11).

A vírushelyzet miatti többhónapos bajnoki szünetben alaposan megerősítette játékoskeretét a nem túl gazdag kézilabdás múlttal rendelkező mosoni klub. Ezt bizonyította is a pontvadászat elején, hiszen két, idegenbeli kiélezett összecsapásán (Debrecenben és az MTK csarnokában) is nyerni tudott egy-egy találattal.

A mieink eddig a papírformának megfelelő eredményeket produkáltak, így igazi erőjelzőnek ígérkezett a mai vendégeskedés. Szerencsére a már most megerőltető menetelés súlyosabb sérülést nem eredményezett eddig a váciaknál.

Jól kezdett csapatunk, hiszen az első két gólt mi szereztük, ám egy perc alatt egalizáltak a hazaiak, majd a 10. percben 4-3-nál már náluk volt az előny. A vendégakciókat sok szabálytalansággal törték szét a vendéglátók, átlövési szituációt nem nagyon tudott kidolgozni a Vác. Amikor már két találatnyi volt a hátrányunk, a 12. percben időt is kellett kérnie Szilágyi Zoltánnak.

Sajnos, továbbra sem sikerült a szükséges gyakorisággal gólhelyzetig jutnunk a nyitott védőfalában szaporán mozgó ellenféllel szemben. Megoldás lehetett volna a résekbe bejátszani a labdákat, ám beállósaink nem sok veszélyt jelentettek. A meccs harmadánál rendre a hazaiak egygólos előnyeit kellett kiegyenlíteni, majd ismét a Mosonmagyaróvár percei következtek, mivel gólszerzési próbálkozásaink erőben és irányzékban is igen haloványak voltak. Öt perccel a szünet előtt – 13-9-nél – újabb eligazítást kellett tartani a váci trénernek. Két beállóssal, hét váci támadta a folytatásban a hazai hatosfalat, ám védőmunkánk sem segítette a felzárkózást. A szünetre megérdemelt, négygólos fórral mehetett a jobban játszó, ötletesebben támadó Móvár.

A pihenőt követően eleinte felváltva estek a találatok, tehát tartotta előnyét a rivális (35. perc: 18-14). Kapuscsere után (Bukovszky Anna érkezett Triffa Ágnes helyett) fogcsikorgtva próbálta csökkenteni hátrányát a VNKSE, ami a találkozó kétharmadára eredményre vezetett (41. perc: 20-18). Néhány percig mindkét oldalon minden támadás góllal zárult, majd ismét hol itt, hol ott rezdült meg a kapuháló. A záró negyedóra elején az addigi 2-3 gólos váci hátrányt sikerült tovább faragni. Kilenc perccel a vége előtt – 23-22-nél – jött az utolsó váci időkérés. Több alkalommal támadhattunk az egyenlítésért – sikertelenül.
Következett – kétgólos hazai fórnál – az utolsó öt perc.

Majd már csak 3 perc volt hátra, amikor Sanja Radoszavljevics 26-26-ra egalizált. Sajnos, csak rövid időre, sőt, egy újabb sikertelen próbálkozást követően a mosoniak a befejező percet időkéréssel és támadással indíthatták, majd döntő gólt szereztek.

Összességében a váci játékoskeret összetételéből adódó – nem túl széles – taktikai repertoárból kiválóan felkészült hazai hölgykoszorú izgalmas véghajrá után tartotta otthon a jól küzdő Vác ellen a pontokat. Ha a legutóbbi mérkőzés után megemlítendő volt néhány kiváló egyéni teljesítmény, most szót kell ejteni arról, hogy sajnos többen gyenge formában kézilabdáztak ma. Együttesünknél a jövő nagy kérdése, hogy a sűrített bajnoki menetrendet (amelyhez remélhetően jelentős mennyiségű hazai és nemzetközi kupakötelezettség is társul majd) erővel, védekező és támadó spiritusszal mennyire bírja majd a fiatal és nem nagy variálást lehetővé tevő játékoskeret.

Váci góldobók: Sanja Radoszavljevics 6; Diószegi Nikolett és Hámori Konszuéla 5-5; Kácsor Gréta 4; Helembai Fanny, Lakatos Rita és Szabó Laura 2-2; Kuczora Csenge 1.

A Váci NKSE a bajnoki sorsolás szerint szombaton fél hattól a Kisvárdát fogadja – ha fogadja. Ellenfelünk ugyanis vírusgyanú miatt elhalasztotta a mai, MTK elleni mérkőzését, így bizonytalanná vált a váci 60 perc lejátszhatósága is. Amennyiben biztos információ lesz az esetleges váci meccshalasztásról, ezen hír frissítéseként tájékoztatjuk arról a szurkolókat.

(Képünkön a szövetségi honlap statisztikája.)

Feladó: Városháza

Közélet [2020. szeptember 16., szerda]

Szándékos rongálás a játszótereken – nyomravezetői díj

Az elmúlt három napban sorozatos, szándékos rongálások történtek az önkormányzati fenntartású városi parkokban, játszótereken. Padokat, hintákat, játszóeszközöket tettek használhatatlanná vandál kezek a Kálvin utcai játszótéren, a Duna-parton, a Damjanich téren, a Földváry téren és a Deákvári főtéren. Felvetődik annak a gyanúja is, hogy szervezett, előre kitervelt károkozásról van szó.

Matkovich Ilona felvette a kapcsolatot a váci rendőrkapitánnyal és ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentést tesz. Felkérte továbbá a polgárőrséget, illetve a Közterület-felügyelet munkatársait, hogy a város hasonló közterületeit fokozott figyelemmel ellenőrizzék.

A polgármester ezúton is felkéri a váci polgárokat, amennyiben hasonló rongálást tapasztalnak, azt a városházi zöldszámon – 06 80 890 020 – azonnal jelentsék be, ugyanakkor a balesetveszélyessé vált, vagy megrongált eszközökhöz ne nyúljanak hozzá, hogy a hatóságok nyomokat rögzíthessenek. Egyúttal a nyomravezetőnek az önkormányzat 100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánl fel.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. szeptember 16., szerda]

Dunakanyar Színház: az új évad előadásaival nyitnak a fiatalok felé

A lehető legszigorúbb járványbiztonsági intézkedéseket bevezetve, a fiatal színházkedvelő közönség megnyerésének szándékával magas színvonalú előadásokkal kezdi az őszi évadot a megújult Dunakanyar Színház – hangzott el az intézmény évadnyitó sajtótájékoztatóján.

A Dunakanyar Színházzal együttműködő Orlai Produkció vezetője a város fiataljait is szeretné megszólítani. Orlai Tibor szerint ennek egyik első lépéseként a tehetséges fiatal rendező, Horváth János Antal fog rendezni több darabot is. A producer hangsúlyozta, hogy a színházi élet krémjét hozzák el Vácra (a többi közt Hernádi Juditot, Gálvölgyi Jánost és Udvaros Dorottyát), és ez a munka igazolni fogja a Dunakanyar Színház újjászületésének létjogosultságát.

Matkovich Ilona polgármester azt hangsúlyozta, hogy az önkormányzat fenntartásában működő intézmény élére sikerült alkalmas ügyvezetőt és művészeti vezetőt találni, az Orlai Produkcióval létrejött együttműködés pedig rövid és hosszú távú hasznot is hoz a Dunakanyar Színháznak. A városvezető abban bízik, hogy a művészet szabadságának biztosításával az intézmény előbb-utóbb találkozási ponttá válik a kultúra iránt érdeklődő környékbeliek számára.

A város vezetése korábban többször hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a vírushelyzet közepette se kelljen tartani az esetleges megbetegedésektől. Varga Katalin ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón részletesen ismertette a biztonsági előírásokat – köztük a maszkviselésre és az ültetésre vonatkozó szabályokat is – amelyek az előadásoktól függően változhatnak. Az önkormányzat ezen felül maszkokkal és ózongenerátorokkal segíti az intézmény fertőtlenítését. Amennyiben a járvány súlyosbodik, és elrendelik a kulturális intézmények bezárását: a meghirdetett őszi évad eseményei az újranyitás után lesznek megtartva. A koronavírusban megbetegedett nézők jegyei sem vesznek kárba, azokat egy másik, későbbi előadásra becseréli a színház.
Ugyanakkor Molnár Bence művészeti vezető szerint a koronavírus az előadások többségét nem veszélyezteti, egyedül a határon túli vendégelőadások sorsa függhet a jövőbeni kormányzati döntésektől.

***

A színházi évad szeptember 25-én Hernádi Judit zenés estjével indul. Ezt szeptember utolsó napján egy Mroľek-dráma, az Emigránsok bemutatója követi. Október 4-én a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása, egy hétre rá a gyermekek részére a kaposvári Bábszíntér Vitéz László darabja szerepel a műsoron. Októberben Misi mókus kalandjai elevenednek meg egy bábelőadáson, a felnőtteket pedig dráma, színmű és vígjáték is várja majd.

A teljes tervezett repertoár képeinkre kattintva tekinthető meg.

Feladó: Városháza

Sport [2020. szeptember 16., szerda]

Asztalitenisz – Csonka csapat, súlyos vereség

A harmadosztályú (NB II) asztalitenisz csapatbajnokság Észak-Kelet csoportjában egy pingpongossal kevesebbel utazott el a soros ellenfél otthonába a váci gárda, és nem is tudta elkerülni a súlyos vereséget: Nyírbátor – Váci Reménység 13:5.

Mivel a négyfős váci együtets ezúttal csak trióként állt az asztalokhoz, eleve az egyik páros mellett négy egyéni mérkőzés is játék nélkül a hazaiak győzelmeként lett elkönyvelve. A lejátszott páros mérkőzésen a Lovas Dániel, Sági Bence duó játszmanyerés nélkül kapott ki. Az egy tucat egyéni összecsapás során Lovas Dániel minden mérkőzését győzelemmel fejezte be, míg Sági Bence nyeretlen maradt. Budavári Attila egy sikere mellett három alkalommal vesztett.

A VRE a sorsolás szerint e hét szombatján a miskolci egyetemistákat fogadja a bajnokság 3. fordulójában.

Feladó: Városháza

Anyakönyv [2020. szeptember 15., kedd]

Vácott született váci lakosok

Kurucz Péter és Mezei Mónika gyermeke: Gréta
Kaszás József és Nyárádi Ágnes gyermeke: Emma Róza
Ocsenás Gábor és Fodor Katalin gyermeke: Polett Anna
Török Attila Csaba és Nagy Ildikó Georgina gyermeke: Hanna Jázmin
Húrik István és Duló Edina gyermeke: Benett István
Varga Viktor és Korbely Tímea gyermeke: Boldizsár
Oláh Márk és Halász Krisztina Katalin gyermeke: Izabella Krisztina
Kurali Szabolcs és Diósi Nikolett gyermeke: Dorián
Fódi András és Fritsch Edina Éva gyermeke: Zoé Borka

Feladó: Városháza

Anyakönyv [2020. szeptember 15., kedd]

Házasságot kötött váciak

Jójárt Ádám és Barna Zsanett
Gáll Roland Csaba és Kurucz Barbara
Abelovszki János és Patai Anett
Szabó Richárd és Glózik Szabina
Zsohár Gábor és dr. Galántai Éva

Nyiry Miklós Zoltánné sz: Sós Jolán /1942/
Szabó Árpád /1941/
Pintérné Bíró Beáta /1962/
Helembai Józsefné sz: Biró Magdolna /1931/
Tóth Jánosné sz: Szelényi Julianna /1934/
Dienes Gyula /1930/
Füle Antal /1966/
Branizsa Györgyné sz: Králik Lenke /1946/

Feladó: Városháza