Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Egy éve, az október 13-án tartott választások eredményeként kaptunk felhatalmazást a váciaktól városunk, közös otthonunk irányítására.

Közel egy esztendő múltán illik is, és kötelességünk is visszatekinteni, és összevetni az elvégzett munkát az ígéretekkel.

Az élhető, a békés, az emberközpontú városért dolgozunk, hogy minden váci azt érezhesse: számít a szava, számít a szavazata. Az a célunk, ezért egyben feladatunknak is tekintjük, hogy egymást tiszteletben tartva, békében élhessenek együtt a váciak, függetlenül attól, hogy miben különböznek egymástól. Ezzel járulhatunk mi hozzá a politikai kultúra megváltoztatásához. Azt keressük, ami összeköt bennünket, váciakat.

Nehéz év van mögöttünk. A koronavírus okozta válság felforgatta a világot és a váciak életét is. A város irányítását is pár hét leforgása alatt kellett teljesen újraszervezni. A válság miatt visszaestek bevételeink, megnőttek a kiadásaink, a kormányzati elvonások is nehezítették az eredeti terveink megvalósítását. Ám a járvány ismét bebizonyította, hogy a céljaink helyesek: több gondoskodásra, több együttműködésre és egészségesebb, zöldebb városra van szükség.

A tiszta közéletről, a tiszta városról szólt a programunk, és ennek megvalósítására kaptuk a megtisztelő felhatalmazást egy éve. Arra is jó egy ilyen alkalom, hogy még időben derüljön ki, hol van szükség korrekcióra.
Most megállunk, és számot adunk az eddigi eredményeinkről.


ÉPÍTÜNK, FELÚJÍTUNK

Lakossági, fenntartói és önkormányzati forrásokból megújult a Gödöllői úton található vasúti átjáró, a főút Honvéd utcai kereszteződése, és az Akó utca egy szakasza. Leaszfaltozták a Nemzetőr utat.

Megújult a Tímár utca, valamint a Beniczky utca egy részének burkolata.
Új aszfaltréteget kap a Zöldfa utca, a Gombási út és a Szent Mihály dűlő egy-egy kátyús szakasza, megújul a Sportcsarnok előtti Bán Márton utca.

Teljes szélességében újraaszfaltozták a Budapesti főút páros oldalának mintegy kétszáz méteres járdaszakaszát, valamint a Zöldfa és az Istenmalmi utca járdáinak jelentős részét.

Többéves elhanyagolást követően megkezdtük az úttestek és a járdák közötti útpadkák akadálymentessé tételét.

A női kézilabda egyesülettel közösen felújíttattuk a sportcsarnok világítástechnikáját, a lelátóra székek kerültek. Hamarosan korszerűbb lesz a létesítmény légtechnikája is.

A közeljövőben használatba kerül a vízi-turisztikai megállóhely.

Ismét városi használatba került az Elefántos ház.


VILÁGJÁRVÁNY - VILÁGVÁLSÁG

A koronavírus-járvány rengeteg feladatot adott a város irányítóinak, az önkormányzat munkatársainak.

Fertőtlenítő berendezéseket szereztünk be az intézményeinknek.

A teljes intézményhálózatunkat elláttuk a legkorszerűbb levegőtisztító, -fertőtlenítő ózongenerátorral.

Megszerveztük a Jószomszéd Hálózatot, éléstárat alakítottunk ki a rászorultaknak, önkéntesek is vállalták a rendszeres idősellátás segítését.

A rászorulóknak és a karanténba kerülőknek megszerveztük a melegétel rendelhetőséget, kérésre házhoz szállították számukra az élelmiszert és a gyógyszert.


TISZTA KÖZÉLET

Újabb korábbi színházi jogszabálysértéseket derítettünk fel, emiatt változtattunk a működésen.

Ellenőrzési vizsgálattal kideríttettük, hogy két, előző ciklusbeli képviselő milliókat vett fel jogtalanul a felügyelőbizottsági tagságáért. A jogszabálysértő gyakorlatot megszüntettük.

Szakítva az elődök gyakorlatával, az energiabeszerzést közbeszerzési közösségben végezzük, aminek az átláthatóságon túl évi több millió forint megtakarítás is hozadéka.

Az önkormányzati lakások bérbeadásánál – a jogosulatlan használók és a rendszeresen tartozók visszaszorítása érdekében – szigorítottunk a szabályozáson.

A választott tisztségviselők díjazásán évi 5 millió forintot spórolunk.
A korlátozott behajtási övezetekben kiszűrjük az engedélyekkel visszaélőket.


TESZÜNK A RENDÉRT

Rendet teremtettünk a főtéri parkolásban, csillapítottuk a forgalmat. Rendszámfelismerő kamerarendszert szereltünk fel a szabálytalankodók kiszűrésére.

Időkorlátot vezettünk be az építési tevékenységekre a zajhatások csökkentése érdekében: hétköznap és szombaton már csak 17 óráig megengedett a zajos munka, vasárnap pedig tilos.

A frekventált helyen lévő épületek felújításánál eltöröltük az állványozás közterületfoglalási díját.


FIGYELÜNK A KÖRNYEZETÜNKRE

A Távhő Kft.-nél 150 millió forintos fejlesztés fejeződik be, mely után mintegy 90 ezer köbméter gáz spórolható meg.

A Hársfa utcai óvodába 40 millió forintos beruházás keretében telepítenek napelemeket és cserélik a régi, rossz állapotú nyílászárókat.

A rongyolódó zászlók helyett 150 új magyar lobogót vásároltunk.


TISZTA, ZÖLD VÁROS

A Ligetben több helyen pótoltuk a kiszáradt fákat.

Közösségi virágültetéseket szerveztünk több váci közterületen.

Lakossági összefogással felszámoltunk több illegális szemétlerakó helyet a város külterületein.

„Vadkamerákat” helyeztünk ki az illegális szemétlerakók felderítésére.
A Főtéren magasnyomású mosóval és kefés gépjárművel végeztünk nagytakarítást.

A korábbi évek sok panaszt okozó gyakorlatával ellentétben, a törvényi előírásokon felül plusz egy alkalommal fertőtleníttettük a szemetes konténereket.

Újakra cseréltük a szelektív hulladékgyűjtő konténerek nagy részét.
Új kézi hulladékgyűjtőket helyeztünk ki a Belvárosba, kutyapiszokgyűjtőket Deákvárra.

Szakítottunk a korábbi gyakorlattal: idén kétszer szerveztük meg az elektronikai hulladék begyűjtését, melyeken rekord mennyiséget adtak le a polgárok.


BIZTONSÁGOSABB KÖZLEKEDÉS, BŐVÜLŐ PARKOLÁS

Óránkénti buszkapcsolatot teremtettünk a Deákvár-Kórház-Alsóváros-Belváros vonalon.

Több helyen változtattunk a közlekedési renden, KRESZ-táblák kihelyezésével javítottuk a közlekedés biztonságát.

Jelentős mértékben javítottunk a hegyi utak állapotán.
Több száz méteren megújult a Duna-menti kerékpárút.

Újrafestettük a városi gyalogátkelőhelyeket. Megújult, parkolásra alkalmas lett a vasútállomás mellett lévő gödrös terület, parkolásra alkalmassá vált a Törökhegyi utcai elhanyagolt parkoló.

Több mint egy tucat új parkolóhely létesült /létesül a Belvárosban.


GAZDAG KULTURÁLIS ÉLET A JÁRVÁNY IDEJÉN IS

Sikeresek voltak a karanténkoncertek.

Hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára a Vác a Tied! egésznapos városházi program- és nyílt napot.

Váci Nyár 2020 címmel a város kulturális intézményeinek összefogásával összművészeti fesztivált rendeztünk.

A Dunakanyar Színház városunkban még be nem mutatott darabokból állította össze új évadát.


TÁJÉKOZTATÁS - PÁRBESZÉD

A polgármester hetente beszámol a közösségi médiában a fontosabb megbeszélésekről, döntésekről, kezdeményezésekről.

Színesebbé, olvasmányosabbá tettük az önkormányzat havilapját, a Váci Hírnököt.

Jelentősen növeltük a közéleti és a sporthírek számát a város weboldalán. Folyamatosan hírt adunk a városi eseményekről a közvéleményt közvetlenül érintő témákról a közösségi média legnépszerűbb felületén, a Facebookon.

Feladó: Városháza

Pályázatok [2020. október 13., kedd]

Pályázat karbantartó munkakör betöltésére

A Tragor Ignác Múzeum karbantartó munkatársat keres!

A Tragor Ignác Múzeum felvételt hirdet KARBANTARTÓ munkakör betöltésére.

Az állás betölthető: 2020. november 1-től

A foglalkoztatás jellege: teljes munkaidős

Munkaköri feladatok:

• A múzeumépületek működésének folyamatos, problémamentes fenntartása, üzemeltetési feladatok koordinálása, kisebb javítások elvégzése.
• A felújítási, karbantartási munkálatok során a külső cégek munkájának ellenőrzése.
• Közüzemi mérőórák ellenőrzése.
• A múzeumi külső területek karbantartása.

Elvárások:

• szakmunkás végzettség,
• alapvető műszaki ismeretek megléte,
• jó fizikum, teherbírás,
• B kategóriás jogosítvány,
• pontos, önálló munkavégzés,
• alapszintű számítógépes ismeretek,
• csapatmunkában való együttműködési képesség,
• rugalmasság, precizitás,
• megbízhatóság.

Előnyt jelent:

• hasonló munkakörben eltöltött 1-3 év gyakorlat
• asztalos, villanyszerelő végzettség.

Amit kínálunk:

• kiváló munkakörnyezet,
• stabil, hosszú távú munkalehetőség.

Jelentkezni lehet fényképes önéletrajz beadásával:

a titkarsag@muzeumvac.hu emailcímen,

vagy a múzeum postai címén: Tragor Ignác Múzeum, 2600 Vác, Zrínyi u.41.a.,

vagy előzetes egyeztetés után személyesen. Ez esetben keresse Tanai Annát a +36 30 555-7620 telefonszámon. Ezen a számon kérhet további információt munkatársunktól.

Feladó: Városháza

Pályázatok [2020. október 13., kedd]

Az önkormányzati tulajdonú, Vác, dr. Csányi László krt. 47. szám alatti, nem lakáscélú helyiségek hasznosítása

Vác Város Önkormányzat Gazdasági Hivatala pályázatot ír ki a Vác dr. Csányi László krt 47. I/4. 13,1m2, I/5. 13,4m2 valamint az I/6. 11,5m2 alapterületű helyiségek bérbeadására az alábbiak szerint:

• a bérleti szerződés határozatlan időre szól.

• tevékenységi kör: egészségügyi szolgáltatás, iroda, oktatás

• pályázat bérleti díja: 1750Ft/m2/hó (21.000Ft/m2/év) A bérleti díj ÁFA mentes (ÁFA tv. 86§(1) pontja alapján), amely ezt követően minden év január 1. napjával az infláció mértékével módosul, legelőször 2021. január 1. napján.

• pályáztatott bérlemények közüzemi díja: A teljes ingatlan közüzemi díjának m2-arányos része. ÁFA mentes (ÁFA tv. 86§(1) pontja alapján)

• a helyiségek külön-külön is bérelhetők. Az I/5. és I/6. irodák egybenyithatóak.

Szerződéskötés feltétele, a bérlő a bérleti díj összegének kétszeresét, mint biztosítékot a Vác Város Önkormányzat Gazdasági Hivatala számlájára megfizeti.

Az Ingatlanra vonatkozó pályázatok benyújtási határideje 2020. november 15. 12 óra.

Érdeklődni lehet:
Belencsák Ágnes
06308702891
gh@pannonia.vac.hu

Feladó: Városháza

Anyakönyv [2020. október 13., kedd]

Vácott született váci lakosok

Szabó József Gergely és Hajdu Nikoletta gyermeke: Bence Marcell
Gindert-Kele Ádám és Rakita Nóra gyermeke: Barnabás

Feladó: Városháza

Anyakönyv [2020. október 13., kedd]

Házasságot kötött váciak

Hunyadi Erik Ákos és Galgóczi Barbara
Szabó István és Borzák Anikó
Veres Péter Gábor és Hugyecz Marianna

Feladó: Városháza

Niegreisz Mihályné sz: Vincze Judit /1954/
Gulyás István /1949/
Rák Ferencné sz: Sárándi Margit /1934/
Kalácska Gábor /1979/

Feladó: Városháza

Sport [2020. október 13., kedd]

Kajak-kenu – Váci egyesületek a klubok éremtáblázatán

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a versenyszezon befejeztével elkészítette a 2020-as idényben érmet szerző klubok összesített táblázatán. Ezen mindhárom váci egyesület megtalálható.

A 86 klubot tartalmazó éremtáblázaton az első helyet a Központi Sportiskola szerezte meg. Az utánpótlásnevelő egyesület idén összesen 155 medállal gyarapította gyűjteményét, melyből 65 csillog aranyosan.

A listán a váciak közül a legelőkelőbb helyezést a Váci Kajak-Kenu SE vívta ki: ők 14 éremmel büszkélkedhetnek, köztük 5 arannyal, 3 ezüsttel és 6 bronzzal. Ezzel a klubok palettáján a 33. helyet foglalják el.

Az 50. helyen a Váci Vasutas SE található 8 medállal (2-2 arany és bronz, valamint 4 ezüst).

Eredményességi sorrendben 62. helyet vívta ki a Váci Karakán, a maga 7 érmével (1 arany, valamint 3-3 ezüst-és bronzérem).

Feladó: Városháza

Sport [2020. október 12., hétfő]

Asztalitenisz – Újabb győzelem egy nagy csata után

Az előző fordulóban hazai asztalok mellett aratott szoros győzelem után most Gödöllőn is hasonló arányban sikerült nyernie a váci pingpong csapatnak: Gödöllői SK I – Váci Reménység 8:10.

A két páros mérkőzés most is felemás sikerrel zárult: míg a Lovas Dániel, Klucsár Péter duó játszmavesztés nélkül nyert, a Csermely Mátyás, Sági Bence páros döntőszettes vereséget szenvedett.
Az egyéni találkozók során mind Klucsár Péter, mind Lovas Dániel remekelt és alig pár játszmát bukva, mindketten megnyerték mind a négy mérkőzésüket. Így bár Csermely Mátyás nyeretlen maradt, Sági Bence egyetlen sikere egyben a váci együttes győzelmét is jelentette.

A mieink a négy lejátszott fordulót követően 50 %-os mérleggel állnak az harmadosztály Észak-Kelet csoportjában. A következő fordulóban a mieink szabadnaposak lesznek, majd a sorsolás szerint október 24-én a gödöllői klub második csapatánál vendégeskednek.

Feladó: Városháza

Sport [2020. október 11., vasárnap]

Evezés – Nem sikerült Galambos Péternek a finálé

Ma délelőtt rendezték a lengyelországi Poznanban zajló evezős Európa-bajnokságon a férfi könnyűsúlyú egypárevezősök döntőjét, melyben címvédőként állt rajthoz a Vác Városi Evezős Club sportolója, Galambos Péter (képünkön).

A magyar versenyző a kettes pályán evezett a hatos fináléban, ahol görög, olasz, norvág, belga és ír vetélytársa igyekezett elhódítani a tavaly ugyanitt megszerzett kontinensbajnoki címét.

A rajt után az utóbbi rivális állt az élre, 500 méternél Péter tőle 2 másodperccel lemaradva a 4. helyen állt. Féltávig aztán egy ideig továbbra is szinte teljesen együtt haladt a mezőny, ám 1000 méternél sajnos a váci fiú már komoly hátrányt szedett össze az élenállókhoz képest és csak a leszakadó belga evezőst előzte meg.

A táv második felében sem sikerült Galambosnak felzárkóznia, 500 méterrel a cél előtt már mintegy 4 másodperces hátrányban volt a dobogóért vívott küzdelemben. Végül a norvég evezős haladt át elsőként célvonalon, Péter a bajnoktól közel 8 másodperccel lemaradva csak az 5. helyen zárta a kontinensviadalt.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 11., vasárnap]

A zöldhulladék begyűjtése következik

A szelektív hulladékok elszállítását követő héten (október 12-től október 16-ig) ezúttal a zöldhulladékot viszik el házhoz menő rendszerben a Váci Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai.

A levágott növények az erre rendszeresített zöld zsákban helyezhetők ki. A faágas, fásszerű növényi hulladék kötegelve is elszállításra kerül, de ezen esetben be kell tartani az előírásokat: maximum 1 köbméter térfogatú, 1,5 méter hosszú és legfeljebb 6 cm átmérőjű gallyak tehetők ki, amelyeket legalább egy helyen össze kell kötni.

Hogy városunk különböző pontjain mikor van szállítási nap, az a mellékelt listából ismerhető meg.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
utcalissttzoldd.pdf