Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2020. október 24., szombat]

Forradalmi hősökre emlékezett a város

Vác Város Önkormányzata a Váci Reménység Egyesülettel közösen szervezte meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulója alkalmából megtartott október 23-i eseménysorozatot.

A program 2020. október 23-án pénteken délelőtt 10 órakor a Váci Fegyház és Börtön előtti emlékműnél kezdődött. Megemlékező beszédében Sárossy Gyula, a Politikai Elitéltek Közösségének elnökségi tagja köszönetét fejezte ki, hogy a jelenkor sem feledkezik el az áldozatokról. A szónok felidézte a börtönkörülményeket, a nemzeti forradalom előzményeit, eseményeit, céljait.

A kegyelet koszorúinak elhelyezését követően dr. Kristóf Béla egykori polgármester, majd Pap Béla református lelkész és Kovács Ottó mártír emléktábláját is megkoszorúzták az önkormányzat képviselői, továbbá a hősök emléke előtt tisztelgő szervezetek, polgárok, illetve Komáromi Kornélia, Vác díszpolgára hozzátartozói is átvették a kegyelet virágait.

Este a Konstantin téren dr. Szontagh Pál történész idézte fel dr. Brusznyai Árpád életét, munkásságát, majd a jelenlévők elhelyezték a tisztelgő emlékezés virágait a mártírhalált halt tanár, valamint dr. Rusvay Tibor emléktáblájánál. A Püspöki palotánál a dr. Péteri József emléktábla, illetve a „Világcsodája kereszt” megkoszorúzását Marton Zsolt megemlékező beszéde előzte meg. A váci megyéspüspök szólt az elmúlt század negyvenes éveiben városunk és környéke egyházi életét irányító elődje tevékenységéről, részletesen felidézve 1956-os váci visszatérésének megható pillanatait.

A pártoskodástól, széthúzástól mentes méltóságteljes tisztelgő programon közreműködtek a Váci Civitas Szimfonikus Zenekar rézfúvósai, Molnár Bence és Deli Szófia, a Váci Dunakanyar Színház művészei, valamint a Boronkay iskola tanulói: Gubó Liza, Burkódi Mikes, Szekeres Ádám, Bihari Gergely és Baráz Dávid.

Feladó: Városháza

Pályázatok [2020. október 24., szombat]

Pályázat műszaki referens (mérnök) munkakör betöltésére

Váci Polgármesteri Hivatal

a Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet

Váci Polgármesteri Hivatal

műszaki referens (mérnök)


munkakör betöltésére.


A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
teljes munkaidő

A munkavégzés helye:
Pest megye, 2600 Vác, Március 15. tér 11.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
1. számú melléklet: 20. Gazdasági és üzemeltetési feladatkör

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Beruházások előkészítése, megvalósítása.

Ellátandó főbb feladatok:

- Pályázati lehetőségek folyamatos figyelemmel kísérése, fejlesztési igények rendszerezése, beruházási terv készítése.
- Közreműködés a pályázatok benyújtásához szükséges műszaki szakmai tartalom összeállításában, kapcsolattartás a partnerekkel.
- A pályázatok megvalósításával összefüggő műszaki szakértelem biztosítása, a beruházási folyamatok figyelemmel kísérése a tervezéstől a megvalósításon át a projektfenntartási időszaki végéig. Javaslattétel a szükséges beavatkozások megtételére. Kapcsolattartás a projekt szereplőivel.
- A beszerzések, közbeszerzések műszaki szakmai tartalmának összeállítása.
- Közreműködés a beszámolók, fenntartási jelentések készítésében az elektronikus pályázati felületeken keresztül.

Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (továbbiakban: Kttv.), valamint a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:
- Magyar állampolgárság,
- Cselekvőképesség,
- Büntetlen előélet,
- Egyetem, vagy főiskolai szintű építész, építőmérnök végzettség,
- Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
- Kitűnő írásbeli és szóbeli kommunikációs készség, tárgyalóképesség,
- Terhelhetőség, kitűnő problémamegoldó képesség, megbízhatóság,
- Orvosi alkalmassági vizsgálat.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
- közigazgatási alap-, szakvizsga megléte,
- projekt megvalósítás területén szerzett szakmai tapasztalat.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- képzettséget tanúsító okiratok másolata,
- a 87/2019. (IV.23.) Korm.r. 1 sz. mellékletében meghatározott szakmai önéletrajz,
- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány vagy feladóvevény másolata,
- nyilatkozat, hogy nem áll fenn a pályázóval szemben a Kttv. 84-86. §-ában meghatározott összeférhetetlenségi ok, vagy azt a jogviszony létesítését követő 30 napon belül megszünteti,
- nyilatkozat, hogy a pályázati eljárásban résztvevők a pályázó személyes adatait megismerhetik és kezelhetik,
- motivációs levél.

A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. november 20.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Grmela Judit osztályvezető nyújt a 27/513-410-es telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak a Váci Polgármesteri Hivatal címére történő megküldésével (2600 Vác, Március 15. tér 11.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 11/443-1/2020., valamint a munkakör megnevezését: műszaki referens (mérnök).
Elektronikus úton: dr. Zsidel Szilvia jegyző részére a jegyzo@varoshaza.vac.hu e-mail címen keresztül.
Személyesen: Váci Polgármesteri Hivatal jegyzői titkárság (2600 Vác, Március 15. tér 11.).

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázat eredményéről a pályázó írásban tájékoztatást kap. A pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát a pályázat kiírója fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020.november 30.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
- www.kozigallas.hu – 2020. október 24.
- Váci Hírnök

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.vac.hu honlapon szerezhet.

Feladó: Városháza

Sport [2020. október 22., csütörtök]

Kézilabda – Öt váci a bő válogatott keretben

A magyar női kézilabda válogatott szövetségi kapitányai – Danyi Gábor és Elek Gábor – kijelölték az év végére tervezett kontinensbajnokságra a nemzeti csapat 35 fős keretét.

A szabályok értelmében a Norvégiában és Dániában sorra kerülő tornán a most meghatározott listából lehet majd 16 játékost nevezni. Az Európa-bajnokság során pedig a névsorban szereplők közül másik, maximum hat kézilabdázót lehet becserélni a szűkített keretbe.

A most nyilvánosságra hozott névsorban öt váci játékost találunk: Triffa Ágnes kapust, Lakatos Rita irányítót, Kácsor Gréta átlövőt, továbbá Helembai Fanny és Szabó Laura beállót.

Feladó: Városháza

Közlemények [2020. október 22., csütörtök]

Helyi autóbusz forgalmirend-változás az ünnepen

Tájékoztatjuk az utasokat, hogy a 2020. október 23-i városi megemlékezések miatt délelőtt 10 és 12, valamint 17.30 és 19 óra között a 360-as, a 364-es és a 365-ös helyi buszjáratok részben terelőúton közlekednek.

A terelés útvonala mellékletünkben.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
utatajek.pdf

Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási Részlege (székhely: Vác, Köztársaság út 34.) értékesítésre és bérbeadásra hirdeti a csatolt fájlban szereplő ingatlanokat.

Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról.
Információ: Váci Városfejlesztő Kft., Vagyonhasznosítási részleg, tel.: 27/510-104.

Részletek az alábbi csatolt fájlban.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
Ingatlan hirdetes 20-10 ho hosszu.pdf

Sport [2020. október 21., szerda]

Labdarúgás – Pont nélkül a pótláson

Ma délután pótolták az NB III-as focibajnokság Közép csoportjában a váciak 11. fordulóból elhalasztott találkozóját. A pótláson nem sikerült pontot szerezni csapatunknak: Kozármisleny – Vác FC 1-0 (1-0).

A hazaiak vírusfertőzés miatti karanténja miatt még szeptember végéről halasztották el ezt a mérkőzést. A mai pótlásra a tabella közepén lévő vendéglátók a kieső helyen szerénykedő és már 5 meccs óta nyeretlen csapatunkat győzelmi esélyekkel várta. Ezt erősítette az is, hogy a mieinknél többen sérültek voltak és eltiltás miatt is hiányoztak a keretből.

A hétköznapi munkaidőben lejátszott összecsapásra nem sok szurkoló volt kíváncsi. Ők azt láthatták, hogy már az első percektől támadólag lépett fel a vendéglátó. a sorozatos akciók a 17. percben eredményezett gólt, melynek oka – Burzi Attila váci vezetőedző nyilatkozata szerint – játékosaink rossz tolódása volt.

A megszerzett gólt követően továbbra is többet birtokolta a labdát a Kozármisleny, de szünetig már nem sok gólveszélyes akciót vezetett a keményen védekező (egy félidő alatt 5 sárgát kaptak a mieink) Vác ellenében.

A második félidőben folytatódott a hazai fölény, több alkalommal csak csapatunk legjobbja, Halasi Péter kapus akadályozta meg a különbség növekedését. Míg a vasárnapi meccsen az első játékrész közepén, most a második félidő derekán fogyatkozott meg kiállítás miatt a Vác: ezúttal második sárga lapja miatt Koval Viktor hagyta el idő előtt a játékteret.

Sajnos, most nem jött a létszámhátrányos feltámadás. Egyértelmű fölénybe játszott és sorra alakította ki helyzeteit a vendéglátó, ám szerencsére több gólt már nem szerzett. Végül teljesen megérdemelten nyertek a mislenyiek, a mieink pedig immár fél tucat bajnoki óta nem érezhetik a győzelmi diadalt.

A váci erőltetett menete erre a hónapra a vasárnapi újabb fordulóval zárul. Akkor a mieink győzelmi igénnyel utaznak a messze leszakadva utolsó helyezett és még meccset sem nyerő Majosi SE gárdájához.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 21., szerda]

Taps köszöntötte a színházigazgató kinevezését

Két rendkívüli ülést követően október 21-én az éves munkatervben szereplő soros ülést tartott a váci képviselő-testület. A tanácskozáson a témák közül az ingatlankérdésekkel, illetve a településrendezéssel összefüggő kérdések alkották a többséget, de megválasztották a színház ügyvezető igazgatóját és támogatták az új váci rendőrkapitány kinevezését is.

A szokásos tájékoztatókat tartalmazó előterjesztések megvitatása után az elfogadott napirend szerint zárt ajtók mögött került a grémium elé a Közbeszerzési Munkacsoport üléseiről és a Beszerzési Munkacsoport elbírált pályázatairól szóló tájékoztató, majd már a vitanap végéig ismét nyílt ülés következett. Elsőként a Váci Dunakanyar Színház ügyvezetői pályázatának értékelésére került sor. Dr. Varga Katalin meghallgatása után a képviselők – titkos urnás voksolással, ellenszavazat nélkül – nevezték ki a pályázót öt esztendőre az intézmény élére. A voksolási eredmény bejelentése után taps köszöntötte az ügyvezetőt.

A színházi alapító okirat módosítását követően Révész Ákos József rendőrezredes váci rendőrkapitányság vezetővé történő kinevezését támogató határozatot szavaztak meg, miután Latorovszky Gábor alezredes, megyei főkapitányhelyettes bemutatta, mint váci utódját.

Majd három ingatlan törzsvagyonból történő kivonásáról és egy Avar utcai garázs telekalakításáról döntöttek hosszas vita után. Elfogadták egy Széchenyi utcai társasház alapító okiratának módosítását, majd a likviditási jelentésben foglaltakat is.

Aktualizálták a város 2020-as költségvetését, melynek során Ferjancsics László alpolgármester (Összefogás Vácért) javaslatára a főtéri rendszámfelismerő kamerák mintájára hasonló funkciójú térfigyelőkre biztosítottak forrást. Ezek az Eötvös utcához és a Postához, illetve az Eszterházy utca Duna felőli végén található bejáratához kerülnek majd. Kiss Zsolt alpolgármester (Összefogás Vácért) indítványára a főtéri műjégpálya felállítását és a főtéri volt „Pikmajer” üzlet nyílászáróinak felújítását tették lehetővé átcsoportosítással. A költségvetés módosításait – így például a jégpálya költségeinek biztosítását – Pető Csilla (Fidesz-KDNP), Manninger Péter (Fidesz-KDNP) és Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) nem fogadta el.

A jövőben a Váci Városfejlesztő Kft. belső ellenőrzési feladatait a Polgármesteri Hivatal Ellenőrzési Osztálya látja el. Tulajdonosként engedélyezték, hogy a Váci NKSE saját költségén mérkőzésközvetítő kamerarendszert telepítsen a sportcsarnokba, és a Váci Vízmű SE számára, hogy külső forrásból uszodafejlesztést hajtson végre, továbbá a Tourinform Iroda pályázatához szükséges irodahasználati szerződés megkötésével is egyetértett a grémium.

Az előzetesen tervezett napirendi témákat záró határozatokban különböző városi területek építési szabályzatának módosításával összefüggő településrendezési szerződéseket hagytak jóvá.

Az októberi testületi ülés napirend utáni hozzászólásokkal, illetve képviselői kérdésekkel zárult.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. október 21., szerda]

Mártírokra emlékezünk a városi ünnepségen

Vác Város Önkormányzata és a Váci Reménység Egyesület tisztelettel meghívja a polgárokat az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján tartandó városi megemlékezésekre.

A programsorozat 2020. október 23-án pénteken délelőtt 10 órakor a Váci Fegyház és Börtön előtti emlékműnél kezdődik. Megemlékező beszédet mond Sárossy Gyula, a Politikai Elitéltek Közösségének elnökségi tagja. A résztvevők ezt követően megkoszorúzzák Kristóf Béla egykori polgármester, Pap Béla református lelkész, Komáromi Kornélia váci díszpolgár, illetve Kovács Ottó mártír emléktábláját.

Este 6 órától a Konstantin téren Brusznyai Árpád és Rusvay Tibor emléktáblájának koszorúzása előtt Szontagh Pál történész idézi fel a korabeli eseményeket. A Püspöki palotánál a Péteri József megyéspüspökre emlékező tábla, illetve a „Világcsodája kereszt” megkoszorúzását Marton Zsolt megyéspüspök beszéde előzi meg.
Az emlékidéző sorozaton közreműködnek a Váci Civitas Szimfonikus Zenekar rézfúvósai, a Váci Dunakanyar Színház művészei, valamint a Boronkay iskola tanulói.

A programsorozat keretében október 25-én vasárnap 19 órakor a Székesegyházban Bednarik Anasztázia és Csanádi László orgonaművészek közreműködésével orgonahangverseny lesz a forradalom és szabadságharc, továbbá Liszt Ferenc tiszteletére.

A szervezők kérik, hogy a résztvevők a szabadtéri események alatt is viseljenek szájmaszkot és tartsák be egymástól a 1,5-2 méteres távolságot.

(A pontos program képünkre kattintva látható.)

***
Ideiglenes menetrendváltozás
Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a megemlékezésre való tekintettel 2020. október 23-án 10 és 12 óra között a Fegyház, valamint a Köztársaság út 67. és a Dózsa György út 54. szám előtt, 17.30 és 19.00 között pedig Konstantin tér 1-5. és a Püspöki palota előtt nem haladnak el a helyi autóbuszok.

A terelés útvonala mellékletünkben.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
utatajek.pdf

Közélet [2020. október 21., szerda]

Kitüntető címekre várnak javaslatokat

Vác Város Önkormányzata a következő kitüntetések adományozására várja a javaslatokat.

I. Vác Város Képviselő-testülete a kiemelkedő közművelődési és közgyűjteményi munka elismerésére „Vác Város Művelődéséért” kitüntető címet alapított.

A kitüntető cím adományozható a város közigazgatási területén működő közgyűjteményi és közművelődési intézménynek, az intézmények alapfeladatait ellátó közalkalmazottaknak, a városban működő művelődési közösségeknek és tagjainak.

A kitüntetés adományozására részletes indoklással javaslatot tehetnek:
- a közművelődési és közgyűjteményi intézmények vezetői
- a városban működő kulturális társadalmi szervezetek, egyesületek
- intézményi, munkahelyi kollektívák
- Vác város polgárai
- művelődési tevékenységet folytató gazdasági társaságok képviseletre jogosult tagjai, valamint a szakmai felügyeletek vezetői.

Az indoklással ellátott javaslatokat 2020. november 20-ig az alábbi címzéssel kérjük benyújtani:

Emberi Kapcsolatok Bizottsága, 2600 Vác, Polgármesteri Hivatal 108. iroda
Személyesen: a javaslatok a Szervezési és Tájékoztatási Irodában adhatók le a 2600 Vác, Március 15. tér. 11. szám alatt a 108-as irodában.
E-mail-es formátumban pedig: szervez03@varoshaza.vac.hu címre küldhetők be.

A kitüntetés átadására a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen kerül sor.

***

II. Vác Város Képviselő-testülete az alkotóművészet terén kifejtett szakmai és művészi munka elismerésére „Vác Város Művészeti Díja” kitüntető címet alapított.

A kitüntető cím adományozható a város közigazgatási területén működő, alkotó művészeknek, a városban működő alkotó művészeti közösségeknek és tagjainak.

A kitüntetés adományozására részletes indoklással javaslatot tehetnek:
- a közművelődési és közgyűjteményi intézmények vezetői
- a városban működő kulturális társadalmi szervezetek, egyesületek
- intézményi, munkahelyi kollektívák
- Vác város polgárai
- művelődési tevékenységet folytató gazdasági társaságok képviseletre jogosult tagjai, valamint a szakmai felügyeletek vezetői.

Az indoklással ellátott javaslatokat 2020. november 20-ig az alábbi címzéssel kérjük benyújtani:

Emberi Kapcsolatok Bizottsága, 2600 Vác, Polgármesteri Hivatal 108. szoba
Személyesen: a javaslatok a Szervezési és Tájékoztatási Irodában adhatók le a 2600 Vác, Március 15. tér. 11. szám alatt a 108-as irodában.
E-mail-es formátumban pedig: szervez03@varoshaza.vac.hu címre küldhetők be.

A kitüntetés átadására a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen kerül sor.

***

III. Vác Város Képviselő-testülete a város közigazgatási területén működtetett közművelődési intézményekben, továbbá az egyéb váci székhelyű művelődési intézményekben kiemelkedő munkát végző adminisztratív és technikai dolgozók anyagi és erkölcsi munka elismerésére „Közművelődést segítő munkáért” kitüntető címet alapított.

A kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek részletes indoklással az érintett kulturális intézmények vezetői.

Az indoklással ellátott javaslatokat 2020. november 20-ig az alábbi címzéssel kérjük benyújtani:

Emberi Kapcsolatok Bizottsága, 2600 Vác, Polgármesteri Hivatal 108. szoba
Személyesen: a javaslatok a Szervezési és Tájékoztatási Irodában adhatók le a 2600 Vác, Március 15. tér. 11. szám alatt a 108-as irodában.
E-mail-es formátumban pedig: szervez03@varoshaza.vac.hu címre küldhetők be.

A kitüntetés átadására a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett városi ünnepségen kerül sor.

Matkovich Ilona s.k. polgármester

Feladó: Városháza

Rendőrségi hírek [2020. október 20., kedd]

„Látni és látszani 2020.”

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2019. október 19-től hirdeti meg a programot, mely december 06-ig tart. Arra ösztönözzük a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőségekkel, vagyis vizsgáltassák át gépjárművüket és ellenőriztessék látásukat, mely vizsgálatok térítésmentesek.

A kampány részleteiről a csatolmányban olvashatnak.

Feladó: Váci Rendőrkapitányság

Csatolt dokumentumok:
Latni es latszani 2020.pdf