Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2021. március 15., hétfő]

Tisztelgés a szabadságharc emléke előtt

A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetre tekintettel városunkban idén is formabontó módon történt emlékezés és főhajtás az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegve.

A Kossuth téren a Himnusz dallamai után dr. Molnár Lajos nyugalmazott iskolaigazgató emlékezett a 173 éve történtekre. Városunk korábbi alpolgármestere szólt arról, hogy – mint amint az emberek önmaguk – a nemzet dolga is az, hogy szabad legyen. És amennyiben ez nincs így, előtör az elemi igény arra, hogy ez megváltozzon. Az 1848-as események során az elnyomás alól talpra állt az ország, kifejezve azt, hogy ne rabok legyünk, hanem szabadok. Felidézve az egykor eseményeket és helyszíneket, dr. Molnár Lajos hangsúlyozta: a magyar népet soha nem lehetett térdre kényszeríteni, aminek fénylő szimbólumai az 1848-as forradalom és szabadságharc történései. „Most perc-emberkék dáridója tart, De építésre készen a kövünk, Nagyot végezni mégis mi jövünk. Nagyot és szépet, emberit s magyart.” – idézte végül Ady Endre versét a szónok.

A tiszteletadás további helyszínei a hagyományoknak megfelelően a Petőfi és a Landerer emléktáblánál, a Honvédemlékműnél, valamint az alsóvárosi temetőben a honvéd áldozatok síremlékénél volt. A kegyelet koszorúit Matkovich Ilona polgármester, Kiss Zsolt alpolgármester, Inotay Gergely alpolgármester, Fehér Zsolt bizottsági elnök továbbá a média képviselői helyezték el az emlékhelyeknél.

(A városi megemlékezésről szóló összefoglaló megtekinthető az önkormányzat Facebook oldalán.)

Feladó: Városháza

Sport [2021. március 13., szombat]

Labdarúgás – Elhalasztották a holnapi váci bajnokit!

Hiába derült ki a hét közepén, hogy a sportági szakszövetség a zártkapus bajnokik időszakára engedélyezte a harmadosztályú váci fociklubnak, hogy a hazai stadionban rendezhesse meg mérkőzéseit, sajnos a holnapi „premier” elmarad.

Mint kiderült, Csank János szakmai igazgatón kívül több játékos is koronavírusos csapatunkban (a vendégeknél szintén van pozitív tesztű labdarúgó), így a vasárnap fél háromra kiírt Vác FC – Hódmezővásárhely NB III-as bajnokit elhalasztották.

Pótlására a tervek szerint március 24-én szerdán délután háromtól kerül sor a váci stadionban. Előtte a sorsolás szerint még március 21-én Szekszárdon van (lenne) bajnoki mérkőzése a váci gárdának.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. március 13., szombat]

FELHÍVÁS kitüntető címekre történő javaslattételre

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a városban tartósan végzett kiemelkedő pedagógiai munka elismerésére „Váci Katedra” kitüntető címet adományoz.

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat által működtetett nevelési oktatási intézményekben, továbbá az egyéb váci székhelyű nevelési-oktatási intézményekben kiemelkedő munkát végző adminisztratív és technikai dolgozók anyagi és erkölcsi elismerésére „Vác Város Oktatását Segítő Munkáért” kitüntető címet adományoz.

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nevelés, oktatás terén eredményes tehetséggondozó, felzárkóztató munkát végző pedagógusok elismerésére „Vác Város Tehetséggondozásért” kitüntetést adományoz.
A városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló 2/2021. (I.20.) sz. rendelet hatálya kiterjed a város közigazgatási területén működő valamennyi nevelési-oktatási intézményre, azok pedagógiai alapfeladatait ellátókra.

A kitüntetések adományozására javaslatot tehet a Váci Tankerületi Központ, a Váci Szakképzési Centrum, a Képviselő-testület tagja, Vác Város Önkormányzat fenntartása alá tartozó óvodák intézményvezetője, valamint az ASZC Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola.

A javaslatokat 2021. április 15-ig lehet benyújtani Fehér Zsoltnak, az Emberi Kapcsolatok Bizottsága elnökének címezve.
A fenti javaslatok a 06/27 513-430-as telefonszámon történő előzetes időpont egyeztetést követően személyesen a Polgármesteri Kabinet - Szervezési és Tájékoztatási Iroda irodavezetőjénél - Bodzásné Bóka Szilviánál adhatók le a 2600 Vác, Március 15. tér. 11. szám alatt a 108-as irodában.
E-mail-es formátumban pedig a sajto@varoshaza.vac.hu címre küldhetők be.

Vác, 2021. március 12.

Matkovich Ilona s.k.
polgármester

Feladó: Városháza

Közélet [2021. március 12., péntek]

Online fogadóórát tartott a városvezetés

Péntek este hat órakor Vác Város Önkormányzat Facebook oldalán online fogadóórát tartott a városvezetés. A már korábban meghirdetett lehetőségre beérkező lakossági kérdésekre, javaslatokra Matkovich Ilona polgármester, Kiss Zsolt alpolgármester és Inotay Gergely alpolgármester reagált.

A járványhelyzet miatt ugyan szünetel a hivatali személyes ügyfélfogadás és nem tudnak fogadóórát sem tartani a szokásos módon a város vezetői, ám fontosnak tartják, hogy a váci polgárok az aktuális ügyekkel kapcsolatos kérdéseikre választ kapjanak. Ennek érdekében szervezték meg az online fogadóórát, melyre több mint egy hétig várták a polgárok kérdéseit, észrevételeit.

A három városvezető területi illetékesség szerint megadott válaszai az említett közösségi oldalon bármikor megtekinthető.

Feladó: Városháza

Sport [2021. március 12., péntek]

Kézilabda – Itt a (majdnem) végleges jövő évi VNKSE-keret

Egy kapus kivételével teljessé vált a Váci NKSE élvonalbeli felnőtt csapatának jövő bajnokságra érvényes játékoskerete. A vezetőedző személye azonban továbbra sem ismert.

Az egyesület hivatalos bejelentése szerint a jelenlegi keretből távozik a már ismert játékosokon (Triffa Ágnes, Szabó Laura, Sanja Radoszavljevics, Lakatos Rita) kívül Bálint Anna és Szeberényi Flóra is. A korábban már bejelentett új játékosokon (Pásztor Bettina, Schatzl Natalie, Ferenczy Fruzsina és Világos Diána) túl érkezik a keretbe a balszélső Balogh Petra, az irányító Ballai Borbála és a beálló Kovalcsik Jázmin. Marad a váciaknál az év közben leigazolt Aron Andrea.

A keret átlagéletkora 22 év, a 19 játékos mind magyar állampolgár. A legrutinosabb az érkező kapus, a 28 esztendős Pásztor Bettina, míg Szondi Zsófia immár zsinórban a 12 bajnokságát kezdi meg a váci klubnál ősszel.

A játékoskeret posztonkénti névsora:
Kapusok: Bukovszky Anna, Pásztor Bettina és ?
Átlövők, irányítók: Aron Andrea, Ballai Borbála, Bárdy Noémi, Ferenczy Fruzsina, Hámori Konszuéla, Kácsor Gréta, Kuczora Csenge
Beállók: Helembai Fanny, Kovalcsik Jázmin és Világos Diána
Balszélsők: Balogh Petra, Schatzl Natalie és Szondi Zsófia

Feladó: Városháza

Közélet [2021. március 11., csütörtök]

A Rádi út felújítására pályázik a város

Matkovich Ilona polgármester mai döntése értelmében a Rádi út egy jelentős szakaszának kétsávos útfelújítására adja be jelentkezését Vác a Belügyminisztérium által meghirdetett pályázatra.

A városunkban közlekedő autósok egyik leggyakoribb panasza a Rádi út vasúti átjáró felé eső részének minősége. Mint azt Ferjancsics László alpolgármester, Alsóváros önkormányzati képviselője elmondta, a kátyús rész miatti gondok már évek óta ismertek. „Az előző városvezetés idejében ugyan az egyik sáv egy részét tizenötmillióból felújították, ám az olyan minőségben történt, hogy rá két évre – és azóta is – folyamatosan alakulnak ki kátyúk a burkolaton. Bár egy hasonló pályázaton tavaly nem kapott Vác támogatást a beadott útfelújításokat célzó igényére, most erősen bízom abban, hogy városunk jelenlegi országgyűlési képviselője figyelemmel kíséri a város pályázatát, és pozitív elbírálást kapunk.” – mondta az alpolgármester.

A Rádi út Magyar utca és a vasúti átjáró közötti szakaszának felújítása közel 70 milliós kiadással jár. Mivel ezen az úton autóbusz közlekedés is van, a pályázati kiírás szerint az elbírálásnál előnyben részesíthetik a váci jelentkezést. A pályázaton az állam 6 milliárd forintot oszt szét, melyből Vác 35 millió forintra, az útfelújítás bekerülési költségének felére pályázik. Azaz, a rendelkezésre álló állami forrás 0,6 %-át szeretné megkapni a város.

Mint ismeretes, a gépjárműadót – melyet Vác az útjai fenntartására fordított – teljes egészében elvonta a kormány a várostól, csak ez 115 millió forint bevétel kiesését jelentett. Kormánydöntés miatt jelentősen csökken a parkolási bevétel és kiesett a reklámadó, valamint több százmilliós a kisebb vállalkozásokra vonatkozó helyi iparűzési adó felezésének negatív hatása.

***

Az új városvezetés kiemelten figyel az út- és járdafelújításokra. Önkormányzati finanszírozásban megújult többek között a Duna-parti kerékpárút jelentős szakasza és akadálymentessé tettek több járdavéget is. Útfelújításnak köszönhetően lett biztonságosabb a Szent Mihály dűlőben, a Bán Márton utcában és a Gombási út egy részén a közlekedés, továbbá új aszfaltréteget kapott a Zöldfa utca legforgalmasabb szakasza is.

Feladó: Városháza

Közélet [2021. március 11., csütörtök]

Szombaton ismét vírusszűrés Vácon

A Vöröskereszt területi munkatársának tájékoztatása szerint március 13-án szombaton a mai (csütörtöki) után ismét COVID-szűrést végez Vácon az Országos Mentőszolgálat. A jelzett napon 9-17 óra között a József Attila sétánynál várja a mobil szűrőállomás kizárólag azokat, akiknél a háziorvos rendelte el a vizsgálatot.

A mintavételen gyalog és személyautóval is meg lehet jelenni. Az autóból kiszállás nélkül is elvégzik a mintavételt. Ha az első, antigén vizsgálat negatív – tehát a szervezetben nem találnak antigéneket -, azonnal leveszik a PCR vizsgálathoz szükséges mintát.

Ennek eredményét később a háziorvos segítségével vagy a magyarorszag.hu honlapon ismerhetik meg az érintettek.

Feladó: Városháza

Sport [2021. március 11., csütörtök]

Labdarúgás – A zártkapus bajnokik Vácon lehetnek

Mint arról korábban a meccsbeszámolókban már hírt adtunk, az NB III Közép csoportjában szereplő Vác FC vezetése lépéseket tett annak érdekében, hogy a nehéz helyzetben lévő együttes legalább a zártkapus bajnoki meccseit a váci stadionba rendezhesse.

A hét elején megtörtént a hatósági ellenőrzés a létesítményben, a sportági szakszövetség pedig a klubhonlapon a képünkön látható közlemény szerint engedélyezte, hogy a Vác FC március 14-én vasárnap délután fél háromtól már Vácon fogadhassa a Hódmezővásárhely legénységét.

Feladó: Városháza

Közlemények [2021. március 11., csütörtök]

Határozat bölcsődei csoportok járványügyi megfigyeléséről

Határozat bölcsődei csoportok járványügyi megfigyeléséről
A Pest Megyei Kormányhivatal Váci Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya határozatban értesítette az érintetteket arról, hogy a Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézményének LEVENDULA csoporttagjait március 18., NAPSUGÁR csoport tagjait március 14. éjfélig járványügyi megfigyelés alá helyezi otthonában.

A megküldött hivatalos határozatok mellékleteinkben megtekinthetők.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
levendula.pdf
napsugar.pdf

Közlemények [2021. március 11., csütörtök]

Ideiglenes vasúti menetrend változások a hónap második felében

A MÁV-START Zrt. tájékoztatja az utazókat, hogy március 20-tól 21-ig és 27-től 28-ig Nagymaros - Szob állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 70 sz. Budapest – Szob vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Ezeken a napokon a 2324, 2342, 2362 és 2382 sz. vonatok csak Nagymarosig, illetve a 2313, 2321, 2333 és 2353 sz. vonatok csak Nagymarosról közlekednek.
A nyári óraátállítás miatt március 28-án a 2320 sz. vonat nem közlekedik.

Az említett napokon ezen pályakarbantartási munkák miatt a 75 sz. Vác – Balassagyarmat vasútvonalon a 32258 sz. vonat módosított menetrend szerint közlekedik.

A hónap utolsó hétvégéjén (március 27-től 28-ig) a Veresegyház - Vác állomások között végzett karbantartási munkák miatt a 71 sz. Budapest – Vácrátót – Vác vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Március 29-én pedig a mellékletben szereplő vonat (2510 sz.) módosított menetrend szerint közlekedik. Az említett időpontokban Veresegyház – Vác állomások között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.