Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Sport [2019. augusztus 20., kedd]

A negyedik fordulóban végre megtört a rossz sorozat

A labdarúgó NB II-es bajnokság hétvégi fordulóját követően - három vereség után - végre nem áll pont nélkül a váci csapat, mindhármat megszerezték.
Az ellenfél a Dorog gárdája volt, és a mérkőzés a hazai pályán játszó váci alakulat 2 - 0 arányú győzelmével zárult.
A következő ellenfél - augusztus 25-én, idegenben - a Soroksár csapata lesz.

Feladó: Városháza

Sport [2019. július 30., kedd]

Indulhat az NB II-ben a váci focicsapat

A napokban a Vác FC közösségi oldalán megjelent: “Friss hírek a csapatról! A brit tulajdonú részvények a múlt hét folyamán a Vác VLSE tulajdonába kerültek, így a csapat 100v%-os tulajdonosa a Vác VLSE lett. A csapatnak további sikereket kívánunk!” A Magyar Labdarúgó Szövetség hétfői ülésén vizsgálta a váci csapat indulási jogát is, a döntés kapcsán kiadott közleményből az derül ki, hogy csapatunk maradhat az NB II-ben.
A szervezet a honlapján közzétett hírben emlékeztet: az európai szövetség gyakorlatát követve nemcsak a nevezést megelőző időszakban, hanem azt követően, a bajnokság megkezdése előtt, sőt a bajnokság teljes időszaka alatt is vizsgálja, hogy a klubok megfelelnek-e a licencelőírásoknak. A korábban megadott licenc visszavonható, egyes esetekben kötelezően visszavonandó, amennyiben a klub nem felel meg az előírásoknak – írja az mlsz.hu.
Az MLSZ elsőfokú licencadó bizottsága ennek megfelelően több másodosztályú klub esetében folytatott vizsgálatot, és “a Balmazújvárostól megvonta a férfi NB II-es licencet”, a döntésről pedig részletesen tájékoztatta a klubot.
Az MLSZ honlapján közölték: a szabályok szerint kizárólag az érintett sportegyesület adhat tájékoztatást a döntés hátteréről. Az előző idényben a Merkantil Bank Ligában 17. helyen végző balmazújvárosi együttes vasárnap, a Siófok otthonában kezdené meg az NB II-es bajnokságot. A csapat a 2017-2018-as idényben az élvonalban szerepelt.
Emlékeztetőül: a Vác Városi Labdarúgó SE, amely eddig kizárólag utánpótlás csapatok versenyeztetésével foglalkozott, megvette John Marshall angol üzletembertől a Vác FC-t működtető gazdasági társaság száz százalékos üzletrészét.
Tehát mindent egybevetve megnyugodhatnak a váci szurkolók, a helyi csapat továbbra is az NB II-ben szerepelhet.

Feladó: Városháza

Sport [2019. július 29., hétfő]

Felkészülési meccs után szurkolói ankét

Augusztus 2-án pénteken 16 órai kezdettel újabb felkészülési mérkőzést játszik a sportcsarnokban a női kézilabda csapat, az ellenfél a Szombathely gárdája lesz.
A meccs lefújását követően, 17.45-től a klub vezetői, a csapat tagjai szurkolói ankétra várják az érdeklődő sportbarátokat.

Feladó: Városháza

Sport [2019. július 15., hétfő]

A Veszprém vendégeként kezdik az új bajnokságot a férfi kézilabdázók

Az élvonalba újra feljutott váci csapat mindjárt az elején a címvédő és Bajnokok Ligája-ezüstérmes Telekom Veszprém vendégeként kezdi a 2019/2020-as bajnokság küzdelmeit.
A bajnokság lebonyolítása az előző szezonokhoz képest változatlan: a 14 csapat körmérkőzéses rendszerben játszik 26 fordulót, ami alapján eldől a sorrend a harmadiktól a tizennegyedik helyig, majd az alapszakasz első és második helyezettje vívja a döntőt 2020. május 21 -24. között.

Feladó: Városháza

Sport [2019. július 9., kedd]

Váci éremeső az utánpótlás, para és masters evezős országos bajnokságon

Július első hétvégéjén, a Velencei-tavi pályán rendezték Magyarország 2019. évi Utánpótlás, Para és Masters Evezős Országos Bajnokságát.
A Vác Városi Evezős Club bajnokai az utánpótlás kategóriákban, különböző korosztályokban:
Leány serdülő négypárevezős: Harsányi Viktória, Harsányi Orsolya, Zöld Anna, Bóka Sára, fiú tanuló egypárevezős: Gyuricza Ádám, fiú tanuló kétpárevezős: Pető Ágoston, Szesztay Ábel, férfi ifjúsági egypárevezős: Szklenka Bence, leány serdülő egypárevezős: Harsányi Viktória, fiú tanuló egypárevezős: Szesztay Ábel, Pető Ágoston és Polónyi Ádám, férfi ifjúsági kétpárevezős: Szilágyi Konrád, Szklenka Bence, férfi ifjúsági négypárevezős: Pálfai Csikó Bálint, Ujhelyi Mihály, Szilágyi Konrád, Szklenka Bence, leány serdülő kétpárevezős: Harsányi Viktória, Harsányi Orsolya.
Masters (veterán) kategóriában a különböző korosztályokban bajnoki címet szereztek:
Férfi kétpárevezős: Noé Gábor, Nógrádi Tibor, női négypárevezős: Cseri Ágota, Bácskainé Ekker Zsuzsa, Hadjantonion Krisztina, Vácy Emese, férfi négypárevezős: Csepel EK - VVEC (Mucsi László, Fenyő András) versenyegyesülés, női egypárevezős: Vácy Emese, mix négypárevezős: Csepel EK - VVEC (Cseri Ágota, Noé Gábor, Nógrádi Tivadar) versenyegyesülés, mix kétpárevezős: Csepel EK - VVEC (Noé Gábor) versenyegyesülés, férfi nyolcevezős: Csepel EK - VVEC (Mucsi László, Cseh Zsolt, Nógrádi Tivadar, Bácskai Zoltán, Fenyő András, Ábrahám Gábor), férfi kétevezős: Noé Gábor, Nógrádi Tivadar, férfi négyevezős: Nógrádi Tivadar, Ábrahám Gábor, Hász Márton, Noé Gábor, férfi négypárevezős (Nógrádi Tivadar, Ábrahám Gábor, Hász Márton, Noé Gábor), férfi négyevezős: Mucsi László, Bácskai Zoltán, Fenyő András, Cseh Zsolt, női nyolcevezős versenyszámban a győztes csapat tagja volt a VVEC színeiben Mészáros Judit.

Feladó: Városháza

Sport [2019. június 24., hétfő]

Poznanban is kitettek magukért a VVEC kiválóságai

Európa-bajnoki címe és a szezonnyitó plovdivi világkupa-futamon aratott győzelme után a sorozat második, lengyelországi állomásán is érmet szerzett Galambos Péter, a Vác Városi Evezős Club világklasszis versenyzője.
Galambos Péter a múlt hét végén rendezett poznani világkupa versenyen - ausztrál és lengyel riválisa mögött - a harmadik helyen végzett a könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámban.
Ugyanezen a versenyen az eredendően U23-as korosztályú férfi négypárevezős válogatott csapatunk a felnőtt mezőnyben a „B” döntő negyedik helyén célba evezve összesítésben a tizedik helyen végzett: a csapat tagjai: Danó Dániel, Szabó Márton, illetve a VVEC képviseletében Ács Krsitóf és Bácskai Máté.

Feladó: Városháza

Sport [2019. június 18., kedd]

Váci evezős érmek a nagy múltú bledi regattán

Június második hétvégéjén a 64. bledi nemzetközi versenyen szerepelt a Vác Városi Evezős Club több válogatott versenyzője.
A kétnapos versenyen az a hagyomány, hogy minden versenyszámot megrendeznek mindkét napon.
Az idén tizenöt ország csaknem ötszáz versenyzője állt rajthoz a különböző futamokban.
A férfi felnőtt kétpárevezősben Szklenka Bence és Szilágyi Konrád szombaton és vasárnap is megnyerte a versenyszámot. Ugyancsak mindkét napon a magyar egység nyert a női felnőtt négypárevezős versenyszámban, az egyes beülőben a VVEC-t képviselő Zsiros Jankával. A női ifjúsági négypárevezős versenyszámban a váci Kas Natáliával is erősített magyar egység szombaton győzni tudott, másnap pedig a 2. helyen végzett. A férfi felnőtt nyolcasok mezőnyében mindkét napon 2. lett a magyar egység, a legénységben Ujhelyi Mihállyal. A női könnyűsúlyú egypárevezősben Csepel Zsófia szombaton az U23-as versenyszámban, majd másnap a felnőttek között egyaránt harmadikként evezett át a célvonalon.

Feladó: Városháza

Sport [2019. június 2., vasárnap]

Nincs mese, Galambos Péter az evezés állócsillaga

Az idén a svájci Luzern adott otthont az evezős Európa-bajnokságnak, melyen - vasárnap délelőtt - magyar győztes tiszteletére is szólt a nemzeti himnusz, Galambos Péternek köszönhetően.
A Vác Városi Evezős Club kiválósága három világbajnoki érem és számos világkupa siker után újabb kimagasló eredményt ért el, miután a könnyűsúlyú egypárevezős versenyszám "A" döntőjében, szinte végig vezetve, imponáló magabiztossággal utasította maga mögé minden riválisát.
Galambos Péter immár több mint egy évtizede halmozza a sikereket a különböző nemzetközi versenyeken, Vác hírnevét is öregbítve.

Feladó: Városháza

Sport [2019. május 21., kedd]

Váci evezős sikerek nemzetközi versenyeken

Világkupa versennyel, illetve az ifjúsági Európa-bajnoksággal elkezdődött a nemzetközi evezős versenyszezon, szép váci vonatkozású eredményekkel.
A Belgrádban – a tavalyi VB helyszínén – tartott idei első világkupa versenyen Galambos Péter nagy fölénnyel megnyerte a férfi könnyűsúlyú egypárevezős versenyszámot.
Férfi felnőtt kétpárevezősben - a még U23-as korcsoportú - Ács Kristóf - Bácskai Máté kettős bekerült az „A” döntőbe, és végül az ötödik helyen értek célba.
Május utolsó előtti hétvégéjén rendezték - a németországi Essenben - az ifjúsági Európa-bajnokságot, ahol különböző válogatott egységekben a Vác Városi Evezős Club négy sportolója szerepelt.
Ujhelyi Mihály 5. helyezett lett a férfi nyolcevezős csapat tagjaként, Kas Natália pedig a 6. helyen végzett a nők ugyanezen versenyszámában induló magyar egységgel.
A férfi kétpárevezős versenyszámban Szklenka Bence és Szilágyi Konrád a "C" döntőt megnyerve az összesített 13. helyen végzett.

Feladó: Városháza

Sport [2019. május 20., hétfő]

Labdarúgó NB II.: A 13. helyen zárt a Vác FC

Az utolsó fordulóban sem tört meg a Vác FC rossz szériája, a házigazda Balmazújváros 4 - 0-ra győzött, városunk csapata pedig ezzel sorozatban ötödik vereségét szenvedte el.
A vereség a bajnokság végkimenetelét annyiban már nem befolyásolta, hogy a Vác FC 13. helyezettként elég magabiztosan megőrizte NB II-es tagságát, a csapat mérlege tizenegy győzelem, tizenhárom döntetlen és tizennégy vereség, 46 pont, 44 - 51-es összesített gólkülönbséggel.

Feladó: Városháza