Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Sport [2019. december 2., hétfő]

Labdarúgás – Újabb vereség, indigóval

A szerdaihoz hasonló koreográfia szerint szenvedett ismét vereséget NB II-es focicsapatunk – igaz, ezúttal a „hazainak” számító balassagyarmati pályán: Vác FC – Szeged-Csanád Grosics 1-2 (1-1).
Szombaton ugyan napsütéses időben, de már téli hidegben játszotta le sereghajtó együttesünk az aktuális NB II-es pontvadászatban az első bajnoki kör utolsó találkozóját. Amelyen ismét pont nélkül maradt.
Ugyanis a szegediek kezdeti lendületüket egy szögletet követő góllal már a 11. percben érvényesítették. Szerencsére most – a szerdai nyíregyházi mérkőzéssel ellentétben – nem kellett sokáig várni a váci egyenlítésre, hiszen tíz percre rá a 17 éves váci védő, Márkus Martin egy szabadrúgás után lepattanó labdát a hálóba lőtt, 1-1. A szünetig nem változott az állás, bár az ellenfél fölényben játszott.
A térfélcsere után is maradt a váci védekezési taktika, melyet most is erősített a kapus, Halasi Péter több remek védése. Egészen az összecsapás háromnegyedéig tartotta a döntetlent a Vác, ám akkor ismét egy sarokrúgás után került a kapunkba a labda. A hátralévő időben próbálkoztak ugyan a mieink az újabb egyenlítéssel, ám igazán nagy helyzetei inkább az ellenfélnek voltak. Így teljesen megérdemelten vitték el mindhárom pontot, amivel – ha lehet – még nehezebb helyzetbe sodorták a 18 mérkőzésen mindössze 6 pontot szerző és a tabellán messze leszakadva utolsó váci legénységet.
A Vác FC legközelebb – szintén Balassagyarmaton – kupamérkőzésen fogadja az élvonalbeli Újpestet. A találkozó szerdán pontban délben kezdődik. Majd a következő két vasárnapon egy-egy tavaszról előrehozott bajnokival zárul a mieink számára igen szomorú 2019-es naptári év.

Képünkön a bajnokság első köre után kialakult végeredmény.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 30., szombat]

Kézilabda – Vállalható váci vereség

Ahogyan az a papírforma alapján sejthető volt, a dobogóért harcoló gyöngyösiek ellen sem tudta begyűjteni első bajnoki győzelmét élvonalbeli férfi kézilabda együttesünk: Váci KSE – Gyöngyös 32-35.
A fiatalokkal teletűzdelt hazai gárda az első hat percben még öt alkalommal is egalizálni tudta a vendégek vezetését, ám a következő egy tucat perc alatt – elsősorban az elrontott támadásainkat megkontrázva – tíz találatot ért el az ellenfél az egy szem váci hálózörgetéssel szemben (18. perc: 6-15). Már ekkor eldőlt a pontok sorsa és csak a hazai vereség különbsége maradt nyitott kérdés.
A második játékrészt jól kezdték a mieink, fel is zárkóztak ötgólos hátrányra. A vendégek erősen visszavettek a kezdeti lehengerlő, gyors és dinamikus játékukból, így a dicséretesen küzdő váci fiatalok tartani tudták a különbséget. Sőt – miután a záró percekre teljesen leeresztettek a gyöngyösiek, és az 54. percben befejezték a góllövést - a véghajrában zsinórban féltucat VKSE-találat kozmetikázott alaposan a végeredményen.
Végül a 11. bajnokiján elszenvedte 10. vereségét a Vác, így már biztosra vehető, hogy a pontvadászat felénél kieső helyet foglal majd el.

Legközelebb december 7-én, szombaton este hattól Dabason próbálkozhat pontszerzéssel csapatunk.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 28., csütörtök]

Labdarúgás – Végre váci gól, de ismét vereség

Közel 600 eredménytelen játékperc után, emberhátrányban játszva is gólt szerzett, ám újra vereséggel hagyta el a pályát a másodosztály sereghajtójaként vegetáló váci gárda: Nyíregyháza – Vác 2-1 (1-0).
A mérsékelten szereplő – de a mieinkhez képest így is több, mint háromszor annyi ponttal rendelkező és korábban már edzőt is váltó – nyírségiek hatalmas lendülettel és egy sor kihagyott gólhelyzettel kezdték a mérkőzést, de lendületük az első félidő közepére visszaesett. Mégis ezt követően – a 32. percben – megszerezték a vezetést, miután a góljuk előtt pár perccel a váciak kiállítás miatt emberhátrányba is kerültek.
A szünetet követően továbbra is kapusunk, Halasi Péter bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne növelje előnyét a Nyíregyháza. Így aztán váratlanul esett a váci egyenlítő találat: Katona Mátyás (képünkön) a 60. percben együttesünk közel 600 góltalan bajnoki játékpercét követően zörgette meg a hálót. Sajnos, az emberhátrányos bravúros pontszerzés most sem jött össze, mert tíz perccel a lefújás előtt egy szögletet követő fejesgóllal mégis otthon tartotta mindhárom pontot a Nyíregyháza.
Így csapatunk 17 lejátszott mérkőzése után is csupán hat pontot szerzett és immár 13 ponttal van lemaradva a bennmaradó helyezéstől. Legközelebb szombaton 13 órától Balassagyarmaton a szegedieket fogadják a mieink.

Fotó: ujpestfc.hu

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 26., kedd]

Asztalitenisz – Itthon vereség, idegenben győzelem

Felemás mérleggel zárta a legutóbbi két csapatbajnoki fordulót az NB II Észak-keleti csoportjában szereplő váci pingpongcsapat.
A Váci Reménység november harmadik vasárnapján hazai asztalok mellett fogadta a diósgyőriek második csapatát. A két páros mérkőzés elvesztése után sajnos, az egyéni találkozókon sem ment sokkal jobban a játék a mieinknek. Némann Dávid ugyan a négy meccse közül hármat is megnyert, de rajta kívül csak Lovas Dániel két, Vándor András pedig egy összecsapását fejezte be sikerrel. Végeredmény: Váci Reménység I – DVTK II 6:12.
Egy hét múlva a mieink Debrecenbe látogattak, ahol a TEVA ellen eleve 5 megnyert mérkőzéssel indítottak, mivel a hazaiak csak három asztaliteniszezővel álltak ki. Így egy páros és négy egyéni találkozó elmaradt és a váciak oldalán jelent meg győzelemként. A lejátszott 13 meccsből a Vác kilencet, a vendéglátók négyet nyertek meg, így a végeredmény: TEVA Debrecen I – Váci Reménység I 4:14.
Hét fordulót követően a Váci Reménység 2 győzelemmel és 5 vereséggel a tízcsapatos mezőny második felében található. Legközelebb december 8-án a mieink a Nyírbátor ellen játszanak a váci Piarista Gimnáziumban.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 25., hétfő]

Labdarúgás – Tizenhat meccsen mindössze hat pont

Újabb vereségével már biztosan a sereghajtó helyen zárják a másodosztályú bajnokság első körét focistáink: Siófok – Vác 2-0 (1-0).
A találkozót kezdő sípszó után hat perccel, illetve a mérkőzést lezáró sípszó előtt szintén hat perccel kapott gólokkal szenvedett vereséget csapatunk az élbolyhoz tartozó Balaton-partiak otthonában. A mieink számára rosszul kezdődő összecsapáson a korai hazai találatot követően egészen a hajráig kiegyenlített, de nem túl eseménydús küzdelem folyt a pályán. A vendégek próbálkoztak az egyenlítéssel, de ezt sorozatos sárgalapos figyelmeztetések árán visszaverte a hazai csapat.
Aztán a meccs hajrájára elfogyott a váciak ereje és hite, így végül egy újabb góllal bebiztosította papírforma győzelmét a Siófok.
Az eddigi 16 mérkőzésen begyűjthető pontmennyiségből – 48 pontból – eddig csupán minden nyolcadikat sikerült megszereznie a mezőnyből alulról kilógó váci gárdának. A tabellára tekintve látható, hogy a mieink eddig mérkőzésenként átlagosan két gólt kaptak, viszont csak minden második találkozójukon voltak képesek egy gólt szerezni és utoljára október 6-án találtak a kapuba. Nem csoda, hogy a legrosszabb bennmaradó helyen álló csapattal szemben is tízpontos a váciak lemaradása.
Legközelebb november 27-én, szerdán este hattól a 12. fordulóból elhalasztott bajnokit pótolják a mieink Nyíregyházán.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 24., vasárnap]

Kézilabda – Újabb csúnya fiaskó

Az NB I-es férfi pontvadászat 10. fordulójában sem sikerült megszereznie első győzelmét a sereghajtó váci gárdának, ráadásul ezúttal a szintén kieső helyen állótól szenvedett nagy különbségű vereséget: Budakalász – Váci KSE 32-22 (18-9).
Csapatunk hivatalos nevét ugyan átírták a szövetségben (VKSE KFT. Vác), az eddigi elkeserítő produkción azonban ez sem változtatott. A játékoskeretből már hiányzott Marko Davidovics is, viszont a váciak leigazoltak egy 28 esztendős japán kézilabdázót, Matsuura Keisuket (képünkön). Az immár féltucatnyi, valóban élvonalbeli játékosát elvesztő és a 16 fős játékoskeret közel felét ifjúsági kézilabdázóval feltöltő, egypontos váciak a tabellán két megszerzett pontjával őket előző budakalászi legénységhez utaztak a kiesési rangadóra…
… amely tulajdonképpen az első negyedóra végén megszűnt „rangadónak” lenni. Ekkor még csak 5-4-re vezettek a vendéglátók. Aztán egycsapásra a mieink ellenállása is megszűnt. Egyetlen gólunkra hétszer válaszolt az ellenfél és kevés hiányzott ahhoz, hogy már a szünetre tízgólos legyen a különbség.
A második játékrész már edzőmeccset öltött, mindkét oldalon jobbára a magyar fiatalok kaptak bizonyítási lehetőséget. Szerencsére sokáig nem tudta növelni az előnyét a Budakalász, de végül így is kiütéses győzelmet aratott az erősségében már aligha elsőosztályúnak mondható váciak ellen.
Váci góldobók: Holpert József 6; Matsuura Keisuke 5; Bognár Alex 4; Kállai Martin és Miklián Bálint 2-2; Kocsi András, Nagy Norbert és Rozner Kevin 1-1.
A VKSE KFT Vác legközelebb november 29-én, pénteken este fél hétkor a Gyöngyöst fogadja a városi sportcsarnokban.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 21., csütörtök]

Kézilabda – Áttekintés az NB I-es utánpótlás szerepléséről

Nem csupán felnőtt szinten – mint ismeretes, egyetlen vidéki településként csak Vácott van női és férfi élvonalbeli kézilabda együttes is -, hanem az utánpótlás korosztályokban is több csapatunk szerepel a sportág első osztályában.
A szebbik nem esetében például mindjárt két egyesület is résztvevője mind az ifjúsági, mind a serdülő első osztálynak. A fiatalabbaknál 10 lejátszott bajnokit követően a Dunakanyar Kézilabda Akadémia-Vác (Nemes Tibor edző irányításával) 14 pontjával a 6. helyen áll. A Váci NKSE (Deézsi Réka csapata) eddig 4 pontot szerezve jelenleg a 12. helyet foglalja el.
A női ifimezőnyben szintén a Keleti csoportban játszanak a váciak. Itt is 14 együttes alkotja a mezőnyt, amelyben a két váci hölgykoszorú egymással is szoros csatát vív a jobb helyezésért. Jelenleg a Váci NKSE (Ottó Katalin edző vezetésével) 14 ponttal az 5. helyen áll, egy-egy ponttal és helyezéssel megelőzve a Dunakanyar Akadémia-Vác első csapatát (edzők: Majoros Gusztáv és Németh Lilla).
A férfi utánpótlás csapatok élvonalbeli sorozatában a Váci KSE serdülői és ifistái a Nyugati csoportban szerepelnek. Az ifjúságiak (edző: korábban Gúnya Péter, jelenleg ifj. Skaliczki László) 9 találkozón szerzett 4 pontjukkal a 14 csapatos csoport 11. helyén állnak. Mind a 9 eddigi mérkőzésén alulmaradt, így most sereghajtó a serdülő csapat, melyet korábban Gúnya Péter, jelenleg pedig Solymos Andrea irányít.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 20., szerda]

Sakk – Az első győztes ütközet

Két vereség és egy szabadnap után az OB II-es csapatbajnokság Erkel csoportjának 4. fordulójában megszerezték első győzelmüket sakkozóink: Váci SC – Fóti SE 6,5:5,5.
A váci művelődési központban megrendezett 12 táblás mérkőzés érdekessége volt, hogy a sötét bábukat vezetve négy, világossal viszont csak három győzelem született. Öt játszma végződött döntetlennel. A váci hadvezérek közül a teljes pontot megszerezte: Tornai Imre, Molnár Péter, Kiss Pál és Slezák Dániel Róbert. Trajber Dániel, Gyenes Máté, Slezák Róbert, Solti Gergely és Halász József fél-fél ponttal járult hozzá a szoros győzelemhez.
A váciak legközelebb december első napján a Honvéd Auróra SE csapatához látogatnak.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 19., kedd]

Atlétika – A váci paraatléták világbajnoki sikerei

Sikeresen zárult a Para Atlétikai Világbajnokság a magyar válogatott számára. A csapat mérlege: egy világbajnoki aranyérem, két ezüst és egy bronzérem. A csapat tagjai három kvótát gyűjtöttek a 2020-as Paralimpiai Játékokra.
A vasárnap zárult 2019. évi Para Atlétikai Világbajnokságnak Dubai adott otthont. A versenyen 124 ország több, mint 1400 versenyzője mérte össze tudását 172 versenyszámban. A világbajnokság versenyszámainak első négy helyezettje szerzett kvótát a jövő évi Paralimpiai Játékokra.
A magyar válogatottat négy váci sportoló is erősítette. A Váci Reménység paraatlétái – Szikora Gyula edző tanítványai - közül a súlylökő Szőllősi István remek egyéni csúccsal lett az erős mezőnyben 11. helyezett. Szintén súlylökésben versenyzett Nagy Ambrus, aki a 13. legjobb eredményt érte el. Kálmán Krisztina két dobószámban is szerepelt: súlylökésben a 9., míg buzogányhajításban 10. lett. Keresztesi Erika két futószámban állt rajthoz: a hosszabbik távon – 1500 méteren – 10., a rövidebb versenyszámában – 400 méteren – 12. helyen ért a célba.

Feladó: Városháza

Sport [2019. november 18., hétfő]

Kézilabda – Búcsú a nemzetközi kupától

Az idegenben elszenvedett hétgólos vereség után öt találattal ugyan legyőzte török ellenfelét a hazai visszavágón, de összesítésben kétgólos hátránnyal kiesett az EHF kupából élvonalbeli női kézilabda együttesünk: Váci NKSE – Kastamonu Belediyesi GSK 30-25 (15-9).
Az első percekben kapott két gól után egy remek tízperces meccsperiódust varázsoltak a mieink, és 8-1-es szakasz után máris két gólra csökkent az összesített hátrányuk (16. perc: 8-3). A remek védekezésnek köszönhetően az első félidőben végig a váciak akarata érvényesült és a 25. percben – 13-6-nál – behozta hétgólos hátrányát a VNKSE. Ekkor a csapat kiváló védekezése mellett Barbara Arenhart remekül védett, a túloldalon pedig elsősorban Sanja Radoszavljevics góljainak örülhetett a publikum. A szünetben meglévő féltucatnyi előny reményt keltő volt a folytatásra nézve.
Ám a második félidő eleje a törököké volt. Megfelezték hátrányukat, mert a hazaiak védőmunkája nagyon visszaesett. Jellemző, hogy az első harminc perc vendég góltermése most már 14 perc alatt megvolt (44. perc: 21-18). Lelkesen próbálta nagyobb különbségre feltornázni vezetését a váci hölgykoszorú, ám találatainkra rendre válasz érkezett, mert durva hibákat követett el a védőfalunk.
A hajrában még egyszer felcsillant a remény, ám két kihagyott szélsőhelyzet után egyértelművé vált, hogy – ha nagyon szűken is – két év elteltével ismét a török bajnok lép tovább a váciak kárára a kupasorozat csoportkörébe.
Továbbjutott 58-56-os összesítéssel a Kastamonu.
Váci gólszerzők: Sanja Radoszavljevics 6; Kácsor Gréta 6 (2); Diószegi Nikolett és Lakatos Rita 5-5; Kuczora Csenge 5 (2); Hámori Konszuéla, Szabó kitti és Szondi Zsófia 1-1.
Most másfél hónapos szünet következik a mieink számára, hiszen világbajnokság zajlik majd Japánban. A magyar válogatottban nem kapott helyet váci játékos, ám hazája együttesében résztvevő lesz Barbara Arenhart és Sanja Radoszavljevics. Az NB I-es bajnokság december 29-én, a váciak számára Békéscsabán folytatódik.

Feladó: Városháza