Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Sport [2020. február 11., kedd]

Kézilabda – Megfordult az osztálykülönbség

Újabb csúnya blama érte a jelenleg még élvonalban kézilabdázó váci férfiegyüttest. A mieink a Liga kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén szenvedtek nagy különbségű vereséget hazai környezetben másodosztályú ellenfelüktől: VKSE KFT Vác – Ceglédi KKSE 24-35 (12-15).

Az NB I/B-s pontvadászat Keleti csoportjának listavezetője 13, a váciak 14 játékost neveztek a negyeddöntő első találkozójára. A sorozat versenykiírása szerint csak magyarok szerepelhettek, így a hazaiaknál nem léphetett pályára a három idegenlégiós. A meccs aztán igazolta a két csapat közti osztálykülönbséget, ám a sportbarátok nem kis megdöbbenésére fordítva, mint ahogy gondolható lenne.

Az első 20 perc kiegyenlített küzdelme még időnként váci vezetést is eredményezett. Utoljára a 18. perc legvégén 8-7-nél volt hazai előny. Aztán már a szünetig felülkerekedtek a vendégek és háromgólos fórral mehettek pihenni. A folytatás már valóságos vesszőfutás volt a fiatalokból álló VKSE számára. Fokozatosan és gyorsan nőtt a megyei rivális előnye (39. perc: 15-23). Majd a legnagyobb ceglédi előny az 54. percben 20-33-nál volt. A hajrában már csak az volt a kérdés, hogy a hazaiak vissza tudnak-e jönni tíz gólon belülre – nem tudtak.

Váci gólszerzők: Gáspár Attila 7; Fórizs Roland 6 (1); Kállai Martin 4; Kocsi András és Nagy Norbert 2-2; Nyári Bálint, Rojkovics Richárd és Singely Mihály 1-1.

Az egy hét múlva esedékes ceglédi visszavágó így már csupán formalitás, a váci cél a minél kisebb újabb zakó elkerülése lehet.

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 9., vasárnap]

Labdarúgás – Kivédekeztük

Bár ellenfelünk végigtámadta a 90 percet és egymásután végezhette el a sarokrúgásokat, sem ezekből, sem akciók után nem talált a szervezetten védekező váciak kapujába. Így az NB II-es pontvadászat 23. fordulójában: Dorog – Vác 0-0.

Mint ismeretes, a váciak a „hazai” bajnoki meccseikre egyelőre sokkal többet kénytelenek utazni, mint például ma tették azt a dorogi 90 perc lejátszása okán. A harmadakkora távolságon kívül az is reményt adhatott a váciaknak, hogy eddigi egyetlen bajnoki győzelmüket éppen aktuális ellenfelükkel szemben érték el – még augusztusban.

Talán éppen a revánsvágy fűtötte a hazaiakat a találkozó elején, amikor nagy elánnal – és sorozatos szögletekkel – igyekeztek gyorsan előnyt szerezni. Ám a vendégek felvették a kesztyűt, így kiegyenlített mezőnyjátékkal telt el az első félidő fele. A szünetig aztán pár sárgalapos figyelmeztetés és váci sérülés tarkította a nem túl izgalmas küzdelmet, a mieink egyszer még a kapufát is eltalálták. Ám a csapatok gól nélkül vonulhattak 45 perc után pihenőre.

A folytatás első perceiben mindkét oldalon voltak kapura lövési kísérletek, ám ezeket vagy a kapusok hárították könnyen, vagy el sem találták a kapufelületet. Sokkal többet birtokolta a labdát a dorogi gárda, egy óra játékidő elteltével már a 11. szögletet végezhette el a hazai csapat. Ám nagy gólhelyzet nem alakult ki. A mérkőzés hajrája is dorogi támadásokkal telt, de a mieink szervezett védőmunkával megóvták kapujukat a góltól, így döntetlennel ért véget a nem túl eseménydús összecsapás, melynek végén a szögletarány 14:0 lett…

A váciak egy hét múlva ismét felkerekednek, hogy „hazai” pályán – a 230 km-re lévő Balmazújvárosban – fogadják ellenfelüket: Vác – Soroksár, február 16., vasárnap 14.00.

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 8., szombat]

Kézilabda – A lényeg a két pont

Magabiztosan hozta a kötelezőt és nyerte meg a pontvadászat második körének első hazai összecsapást élvonalbeli női kézilabda együttesünk: Váci NKSE – Motherson-Mosonmagyaróvár 30-25 (15-12).

Az első percekben két váci egyenlítés után fordult a kocka, és a 3. perctől már végig itt volt az előny – igaz, ez egytől hét találatig terjedő skálán mozgott. Aztán hirtelen meglódultak a váciak: előbb – közkívánatra – Barbara Arenhart lőtt üreskapus gólt, majd ezt Hámori Konszuéla is megtette. A 14. percben, 9-3-nál minden tükörsimának tűnt. Ám előbb elkezdtük kihagyni a helyzeteket, majd mindenáron szanaszét próbálták a kapufát forgácsolni a mieink. A túloldalon viszont hat perc alatt hatszor volt eredményes az ellenfél. A meccs harmadánál mindkét edző kapust váltott, szerencsére a vendégeknek nem sikerült az egalizálás. Igaz, míg náluk Gyimesi Kitti felvállalta a góllövős felelősségét, nálunk a szünetig senki sem jutott két akciógólnál tovább.

A második félidő elejét jellemző kölcsönös bakiparádét követően sikerült visszaállítani a féltucatos váci fórt (34. perc: 19-13; 42. perc: 21-15). Mindez a valamelyest feljavult védekezésen túl elsősorban Lakatos Rita erőtől duzzadó és gólerős játékának volt köszönhető. Egy tucat perccel a lefújás előtt 25-18-nál volt a legnagyobb különbség a csapatok között. Ám egy emberelőnyös helyzetünkben mi kaptunk két gólt. Szerencsére Lakatos Ritát a gólszórásban felváltotta Kuczora Csenge: ők ketten a második félidőben esett 15 hazai gól közül 13-at vállaltak, amivel tulajdonképpen megnyerték a Vác számára a mérkőzést. A hajrában még néhány játékvezetői sípszó hergelt minden jelenlévőt, de hiába kapaszkodott, négytalálatnyi hátrányát nem tudta tovább csökkenteni a Móvár. Egy elég alacsony nívójú 60 percet követően tulajdonképpen tökéletesen érvényesült a papírforma.

Váci gólszerzők: Kuczora Csenge 10 (3); Lakatos Rita 8 (1); Kácsor Gréta 4; Diószegi Nikolett, Hámori Konszuéla és Sanja Radoszavljevics 2-2; Barbara Arenhart és Szabó Kitti 1-1.

Győzelmével csapatunk az eddig megszerzett 18 ponttal megerősítette a tabellán elfoglalt 6. helyét. Legközelebb február 15-én szombaton délután háromtól – figyelem: élő televíziós közvetítés a királyi sportcsatornán! – éppen a közvetlenül előttünk álló és ősszel Vácott is nyerő Debrecen lesz az ellenfél a civisvárosban.

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 7., péntek]

Kézilabda – Új idegenlégiósok, újabb csúnya eredmény

Nem született a korábbiaknál szebb eredmény - sőt - élvonalbeli férfi kézilabdásaink újabb bajnokiján sem. A mieink a 15. meccsükön a 14. vereséget könyvelhették el: FTC-HungaroControl – VKSE KFT Vác 41-18 (21-7).

A mérkőzést megelőző napokban újabb változások történtek a mieink játékoskeretében. A csapattól a másodosztályú Vecsésbe igazolt Rédai Krisztián. Érkezett viszont két rutinos idegenlégiós: a horvát Bruno Kozina (28 éves, képünkön balra) és az ukrán Stanislav Petricsko (31 éves, képünkön jobbra) egyaránt csapatunk középső szekciójában védekezhet és támadhat.

A Fradi ellen éppen ők dobták az első két váci gólt, fájdalom: erre az első tíz percben már 7 válasz is érkezett. Sőt, dacára a váci időkérésnek, a folytatásban is igen egyhangú „küzdelem” folyt a pályán. Minden harmadik hazai hálózörgetésre jutott egyetlen vendéggól, majd a 19. perc végére már tíz találatnyi volt a különbség (14-4!). A helyzet a szünetig még rosszabb lett és a szünetre már 14 gólos hátránnyal mehetett váci legénység.

A folytatásban egy ideig maradt a szünetbeli góldifferencia a csapatok között, majd a találkozó kétharmadánál már 26-10 volt az állás. A már korábban edzőmeccsé silányuló bajnoki hátralévő idejében sem állt le a hazai csapat és tíz perccel a vége előtt – 32-12-nél – már húsz góllal vezetett. Végül újabb szégyellnivaló különbséggel hagyta el a pályát a tabellán sereghajtó váci alakulat.

Váci gólszerzők: Bruno Kozina 6 (2); Keisuke Macura és Stanislav Petricsko 3-3; Kocsi András 2; Nagy Norbert 2 (1); Alföldi Bence és Rozner Kevin 1-1.

A mieink számára két hét áll rendelkezésre, hogy valamilyen szinten kiheverjék az újabb csúnya vereséget. Igaz, aztán sem várható sokkal könnyebb feladat a Gúnya-gárdára – sőt! -, mivel a teljesen más dimenziót képviselő, világsztárokat felvonultató szegediek érkeznek a váci sportcsarnokba (2020. február 22. szombat 18.30)

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 5., szerda]

Kézilabda – Kupasorsolás és átigazolás

A Váci NKSE csapatában folytatja pályafutását a 24 esztendős szerb jobbátlövő, Andela Janjusevic (képünkön). A Siófokról érkező balkezes játékos szerződése 2022. június 30-ig szól.
A váci női csapat a Magyar Kupa negyeddöntőjét 2020. április 8-án, szerdán este hattól játssza le az Alba FKC ellen a váci sportcsarnokban.

A másodosztály Keleti csoportjának listavezetőjét kapta a férfi kézilabda Liga kupa negyeddöntőjében a VKSE KFT Vác csapata. A Cegléd elleni oda-visszavágós párharcot március 14-ig kell megrendezni. A sorsolás szerint az első mérkőzésre Vácott kerül sor.

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 5., szerda]

Ülőröplabda – Felemás váci szereplés a váci rajton

A bajnoki rendszer átszervezését követően február első napján Vácott, a Boronkay iskola csarnokában elrajtolt az idei ülőröplabda bajnokság. A két váci együttes felemásan szerepelt: mindkettő egy-egy győzelemmel és vereséggel zárta a nyitónapot.

Az iskola tornacsarnokában két pályát állítottak fel a bajnoki premierre, ezeken párhuzamosan folytak a mérkőzések. Az idei bajnokság érdekessége, hogy női csapatok is szerepelnek, valamint ezúttal a Kikinda csapata elleni eredmények nem számítanak be a pontvadászatba.
A nap folyamán többnyire sima, háromszettes meccsek zajlottak, a két kivétel a váci együttesek egy-egy találkozója volt. A Mozdulj SE női csapata döntő szettet nyerve győzött az MTK hölgykoszorúja ellen, míg a klub férfi gárdája 3-1-re kapott ki a bajnokesélyes nyíregyháziaktól. A másik két váci érdekeltségű összecsapás eredménye: Mozdulj SE Vác – TRSE 3-0 és KISTEXT – Mozdulj SE Női 3-0.

Fotó: hunvolley.hu

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 4., kedd]

Sakk – Vereség szoros csatában

Kiélezett csatákat vívtak a váci sakkozók az NB II-es csapatbajnokság Erkel csoportbeli idei első fordulójában, ám végül az ellenfél hadvezérei kerekedtek felül: Andornaktálya SE – Váci SC 7:5.

A vendéglátó Heves megyei község sakkozói négy, a váciak viszont csak két partit nyertek meg, míg féltucat megmérettetés döntetlennel ért véget. Érdekesség, hogy a két váci győzelem – dr. Trajber Csaba és Slezák Dániel révén – egyaránt sötét bábukkal született.

A váciak sajnos, továbbra is a 11 csapatos csoport utolsó helyén állnak, hat forduló alatt 24 pontot gyűjtve. Legközelebb – február 16-án vasárnap a váci művelődési központban – a fővárosi Sárkány Diáksport Egyesület ifjú sakkozóval ülnek le a táblákhoz a mieink.

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 3., hétfő]

Asztalitenisz – Vereség, ismét csonka csapattal

Újra csupán három pingpongossal állt ki idegenbeli csapatbajnokijára a váci asztalitenisz együttes, aminek aztán súlyos vereség lett a vége: Gödöllői SK – Váci Reménység 14:4.

Az NB II Észak-keleti csoportjában megrendezett vasárnapi találkozóra a négy helyett három váci asztaliteniszező utazott el. Emiatt az egyik páros mérkőzés mellett még négy egyéni összecsapás is játék nélkül lett a hazaiak javára írva. A további 13 párharc közül Némann Dávid 2, Lovas Dániel és Vándor András 1-1 meccset tudott megnyerni, a további 9 lejátszott mérkőzés hazai győzelmet hozott.

A váciak a tízcsapatos csoport 7. helyét foglalják el jelenleg és legközelebb február 15-én hazai asztalok mellett javíthatnak.

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 2., vasárnap]

Labdarúgás – Nem változott semmi

Február első vasárnapján folytatódott a másodosztályú focibajnokság. A váciak télen nem erősítettek, ott folytatták, ahol decemberben – igaz, akkor még Váchoz közelebb - abbahagyták: a vészes gólképtelenség ismét vereséget jelentett: Vác FC – Budaörs 0-1 (0-0).

A két Pest megyei csapat egyenként közel félezer kilométert utazott, hogy Balmazújvárosban lejátszhassa az egyébként váci pályaválasztói joggal megrendezett találkozót. (A mieink számára még legalább három „hazai” bajnoki szintén az NB II-ből kizárt balmaziak otthonában lesz majd!)

A tabellán jelentős ponthátránnyal sereghajtó váciak kezdték bátrabban a mérkőzést, majd a félidő felétől fokozatosan átvette az irányítást az ellenfél. Félóra elteltével a játékvezető színesítette a küzdelmet pár sárgalapos figyelmeztetéssel. A szünet előtti percekben pedig a kapujához szorította a mieinket a Budaörs, de szerencsére – és a most is magabiztosan védő Halasi Péter kapus jóvoltából - csak egy lesgólra futotta tőlük.

A térfélcsere után negyedóra kiegyenlített játékot követően egy szabadrúgást varázsolt a 16-os sarkáról a felső sarokba Zsóri Dániel, bizonyítva, hogy nem véletlenül nyerte el nemrég az adott esztendő legszebb góljáért alapított Puskás-díjat, 0-1. A kapott találat után már a váciak lettek aktívabbak, ám igazi eseményt továbbra is a gyakori laposztogatás jelentette: a meccs végére összesen hét sárgát villantott a játékvezető. A hajrában már nem változott az állás, gólszerzési lehetőségek inkább a budaörsiek előtt adódtak.

A 21 lejátszott bajnoki után 7 ponttal rendelkező Vác FC legközelebb ugyan idegenben lép pályára (február 9-én vasárnap délután kettőtől Dorogon), ám a mai „hazai” mérkőzéshez képest ehhez majd csak harmadannyi távolságot kell utaznia…

Feladó: Városháza

Sport [2020. február 1., szombat]

Kézilabda – Korrekt meccs a világsztárok ellen

Ahogyan azt előzetesen várni lehetett, megerőltetés nélkül is fölényesen győzött sereghajtó csapatunk ellen a férfi kézilabda sport egyik legjobb gárdája: VKSE KFT Vác – Telekom Veszprém 26-39 (7-18).

Az egyébként is elég vékony játékosállományú váci csapattól a december közepén lejátszott utolsó bajnoki mérkőzés óta is volt távozó. No, és persze az éppen ezen, Eger elleni hazai vereség után távozó Skaliczki László helyén is új vezetőedző ült: régi-új trénerként Gúnya Péter irányítja az igencsak megfiatalított váci legénységet.

Sok izgalmat nem hozott a papírformának megfelelő keretek között lejátszott 60 perc. Ahogyan a Liga kupát - amelyben megnyerte a csoportját, így az egyenes kieséses szakaszban is pályára lép majd együttesünk –, a bajnoki mérkőzéseket is inkább a jövő csapatának kialakítására használja majd a VKSE.

Az első percekben még egalizálta kétgólos hátrányát a Vác, és a félidő feléig csupán párgólos különbség alakult ki. Sajnos, a játékrész második részében nagyon megakadt a mieink támadójátéka. Átlövési kísérleteinket sorra lesáncolta a durva magassági fölényben lévő vendégfal, miközben a túloldalon zsinórban hét találattal szereztek nagy előnyt a vendégek. A 26. percben volt meg először a tízgólos differencia és bizony a 16. perctől a szünetig csupán egyetlen hálórongálásra futotta a lelkes, de kapura kevés veszélyt jelentő csapatunktól.

A második félidőben jelentősen csökkent a veszprémi védőfal hatékonysága és ezt – jobbára betörésekkel, vagy pozíciós játékkal – rendre jól használta ki a VKSE. Legeredményesebben éppen a mezőny legalacsonyabb kézilabdázója, a japán Keisuke Macura, aki féltucat gólig jutott.

A hazaiaknál mindenki bizonyítási lehetőséget kapott. A legnagyobb különbség 14 gólos volt (41. perc: 13-27), de csapatunk bizonyítási vágya szépen fialta a váci gólokat. Sőt, az utolsó tíz perc elején már az addigi legnagyobb hátrány felét ledolgozta a Vác (51. perc: 23-30). A hajrában aztán ismét sorjáztak a veszprémi találatok, ezúttal ötöt dobtak zsinórban. Ám összességében a nagy különbségű első után a második félidőt csupán két góllal veszítette el világhírű ellenfelével szemben együttesünk, ami mindenképpen megsüvegelendő tartásra és biztató jövőre utal.

A váciakra egy Fradi elleni idegenbeli feladat vár jövő pénteken, hogy aztán február 22-én szombaton este újra világnagyságok látogassanak a váci sportcsarnokba: akkor a szegediek produkcióját láthatják majd a váci sportbarátok.

Feladó: Városháza