Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Ötvenhárom éves korában elhunyt váci labdarúgás közösségi Pro Urbe díjas csapatának tagja, Füle Antal. Az alábbiakban a váci klub közösségi oldalán megjelent megemlékezést közöljük.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 53 esztendős korában elhunyt a Vác FC Samsung 1993–1994-es Bajnokcsapatának meghatározó játékosa, Füle Antal.
Az 1966. november 26-án Esztergomban született csatár Vácon lett igazán ismert labdarúgó, 1990 és 1999 között - egy rövidebb MTK-s kölcsönjátékot leszámítva - majdnem 10 évig futballozott a Vácban, amelyben 194 bajnoki meccsen 71 gólt szerzett. Az 1993–1994-es idényben együttesünk legeredményesebb tagjaként, 15 góllal segítette bajnoki címhez a Vác FC Samsungot, az NB I góllövőlistáján ekkor a 3. helyen végzett.

Ezen kívül további két bajnoki címet ünnepelhetett, az 1988–1989-es idényben bajnok és kupagyőztes Honvéd tagja volt, az 1996–1997-es idényben pedig az ugyancsak bajnokságot nyerő MTK-ban szerepelt kölcsönben. Az első élvonalbeli meccsét 1986-ban, a Honvéd színeiben játszotta (Dunaújváros–Honvéd 2–3), az utolsót pedig 1999-ben, a Vácban a Győr ellen (Győri ETO–Vác FC Zollner 1–1). Összesen 255 NB I-es meccsen szerepelt, ezeken 81 gólt szerzett.
A magyar válogatottban egyszer léphetett pályára, 1993. október 27-én Verebes József szövetségi kapitánynál kezdőként kapott lehetőséget és egy félidőt játszott a Luxemburg elleni, 1–0-ra megnyert mérkőzésen.

A Vác FC saját halottjának tekinti Füle Antalt és őszinte részvétét fejezi ki a családnak. Nyugodjék békében!

Feladó: Városháza

Sport [2020. szeptember 6., vasárnap]

Labdarúgás – Hátrányból győzelem

Már a nyolcadik fordulónál tart a harmadosztályú focibajnokság Közép csoportjának pontvadászata. A kivételesen szombaton megrendezett „hazai” találkozón a mieink a győzelmükkel immár 50%-osra javították az eddigi mérlegüket: Vác FC – Dabas-Gyón FC 2-1(1-1).

A váciaknál komoly sérülés nem akadályozta a felkészülést. Hiányzott a keretből a kiállítása miatt eltiltott Ódé Norbert. És nem ülhetett le a kispadra a játékvezetőkkel vasárnap perlekedő Hámori István kapusedző, akit három találkozóról tiltott el a szövetség illetékes bizottsága. A vendégek eddig szerény produkciót nyújtottak: mindhárom idegenbeli mérkőzésüket elvesztették.

A szikrázó napsütésben és még mindig elég erős melegben lebonyolított 90 perc első negyedében a vendégek birtokolták többet a labdát. Ezt a 22. percben egy góllal meg is koronázva, vezetést szereztek. A hálózörgetést követően sem változott a játék képe, viszont egy tucat perc múlva Magos Mátyás (képünkön) révén mégis sikerült az egyenlítés. A szünetig aztán már átvette az irányítást a Vác, de újabb gól már nem esett.

A második játékrészben is inkább a mieink kezdeményeztek többet, de a küzdelem a középpályára korlátozódott, kevés gólszerzési lehetőséggel. A meccs hajrája előbb érezhető hazai fölényt hozott, melynek eredményeként sikerült fordítani a 83. percben Bonivárt Erik jóvoltából. A hátralévő percekben pedig már hiába támadott elkeseredetten a pontmentés reményében a dabasi legénység, a három pont a váciaké lett.

A Vác FC nyolc fordulót követően 3 győzelem és vereség, illetve 2 döntetlen a mieink statisztikája, ezzel a középmezőnyben foglalnak helyet a tabellán. A jövő hét ismét dupla fordulót tartogat az NB III-as mezőny számára. A mieink szerdán Körösladányba látogatnak, majd vasárnap – ismét a BVSC-pályán – a taksonyiakat fogadják. Mindkét találkozó fél ötkor indul.

Feladó: Városháza

Sport [2020. szeptember 5., szombat]

Kézilabda – Papírforma vereséggel rajtoltak

A váci kézilabdás hölgykoszorú számára is megkezdődött a sok bizonytalanságot tartogató új élvonalbeli bajnokság. A mieink a rajton várható vereséget szenvedtek a nyáron megerősített zöld-fehér ellenfelüktől: FTC-Rail Cargo Hungaria – Váci NKSE 32-19 (14-8).

A váciak igen eseménydús – melyek közül a vírusfertőzés miatti többhetes felkészülési szünet nagyon nem hiányzott – nyarat követően a dobogós helyeket követő pozíciók közül a lehető legelőkelőbb megszerzésének igényével rajtoltak. Az ehhez megszerzendő pontok közül nem éppen az első fordulóbeli látogatás ígérkezett a „legolcsóbbnak”. A Fradi ugyanis jelentősen megerősítette a játékoskeretét, hogy eséllyel vehesse fel a küzdelmet a Győrrel és a Siófokkal.

A váciak felkészülését nem csupán az említett karanténos időszak hátráltatta, hanem az is, hogy játékosaink közül sérülés miatt Bárdy Noémi, Grosch Vivien és Kuczora Csenge is hosszabb kihagyásra kényszerült, de most már mindhárman bekerültek a meccsre benevezett játékoskeretbe.

A vadonatúj tűzpiros mezben játszó váciak idei első gólját a 2. percben Lakatos Rita dobta, amellyel először és utoljára vezetett a Vác. A hazaiak igen fegyelmezett védekezésével szemben ritkán kerültek helyzetbe a mieink, ráadásul az első hetest Szabó Laura elrontotta.
Fordított, majd növelte előnyét a Fradi, ám a Vác szívósan küzdött. Sok volt a kiállítás és tartotta 2-3 gólos fórját az FTC (17. perc: 8-6).
Aztán a félidő második részében megállt a váciak góllövő tudománya. Nem vált be sem a hét a hat elleni támadóvariáció, sem a kétbeállós játék, mivel láthatóan a Fradi felkészült ezekből.

Szünetig mindössze két újabb találat született vendég részről. Így hiába védett több alkalommal Triffa Ágnes a kapunkban, és volt gólerős (az első félidőben ötig jutott) Lakatos Rita, a szünetre az addigi legnagyobb, féltucatos előnyt szorgoskodta össze a szintén sok helyzetet elrontó zöld-fehér csapat.

A folytatást két vendéggól vezette be, majd újra fokozatosan egyre nagyobb gólhátrányba kerültek Szilágyi Zoltán vezetőedző tanítványai (37.perc: 17-10). Szerencsére nem esett össze ettől csapatunk és zsinórban szerzett három góllal jött vissza a meccsbe. Maradt azonban a hullámzó játék, így a hibáink miatt ismét a Fradi percei következtek. Hatgólos (43. perc: 19-13) hátrány után ismét üreskapus formációra tért át a VNKSE. Ez most átmenetileg jobban bevált, de továbbra is 4 és 6 találatnyi volt a hazai előny. A mérkőzés utolsó negyedére kivált a játékból a combizomsérüléssel bajlódó Lakatos Rita.

Ennek a félidőnek a második felére sajnos ismét az ötlettelen, erőtlen váci akciók voltak a jellemzők. Így hiába próbálkoztak lelkesen a mieink, sajnos folyamatosan egyre súlyosabbá vált a vereség különbsége. Öt perccel a vége előtt alakult ki először a tízgólos Fradi-fór (28-18), végül 13 góllal kapott ki csapatunk, úgy, hogy a játékrész második felében most is csak három vendéggól született.

Váci gólszerzők: Kácsor Gréta és Lakatos Rita 5-5; Sanja Radoszavljevics 4; Bárdy Noémi, Diószegi Nikolett, Szabó Laura és Helembai Fanny 1-1; Kuczora Csenge 1(1).

Mivel a szakszövetség döntése értelmében erőltetett menetben következnek a bajnoki fordulók, a Váci NKSE már szerdán ismét pályára lép. Mivel a február utolsó napján Vácott rendezett utolsó élvonalbeli bajnokit (Vác – Kisvárda 30-19) is törölték, a váci hölgyek utoljára érvényes hazai bajnokit tavaly május közepén játszottak (Vác – DVSC 35-34). A klub ezúton is kéri, hogy a csarnokba beengedhető félezer szurkoló a szerdán este hatkor az MTK elleni mérkőzés folyamán tartsa be a szövetség és a rendező egyesület által ismertetett vírusvédelmi előírásokat.


(A mai mérkőzés képen látható statisztikájának forrása: mksz.hu)

Feladó: Városháza

Sport [2020. szeptember 2., szerda]

Kézilabda – A váciaknak szombaton rajtol az új bajnokság

A Fradi elleni idegenbeli mérkőzéssel szombaton délután a Váci NKSE is megkezdi a 2020/2021-es női kézilabda NB I-es pontvadászatot.

A mieink utoljára az idei Nőnapon hat góllal megnyert szombathelyi találkozón léptek pályára a bajnoki pontokért. Majd az akkor éppen folyó küzdelemsorozatot előbb felfüggesztették, majd teljesen törölték a koronavírus-járvány miatt. Ez azt jelentette, hogy a legutóbbi érvényes elsőosztályú bajnokság a hazai női kézilabdasportban a 2018/2019-es, amikor – még GVM-Europe Vác néven – az 5. helyen zárt csapatunk.

Az idei nyáron előbb elkezdte a szeptemberi rajtra a felkészülést a Váci NKSE, majd – 10 játékos pozitív vírustesztje miatt – több hétre fel kellett függeszteni a munkát. A játékoskeretben nem sok változás történt. Érkezett az együtteshez a kapus Triffa Ágnes, a jobbszélső Grosch Vivien, az átlövő Bárdy Noémi és a beálló Szabó Laura. Sajnos, egészségügyi problémák miatt befejezte aktív pályafutását Mészáros Rea. (Ő egyébként a frissen alakult és öt utánpótlás csapatot versenyeztető, egyesületen belüli férfi szakosztály technikai vezetője lett.)

Nyáron létesítményfejlesztést is végrehajtott a váci sportcsarnokban a VNKSE: előbb székekkel látta el az eddigi lelátói padsorokat, majd a vírusvédelem érdekében a küzdőtéren túl a lelátó szélére plexit helyezett el. Miután a szakszövetség átdolgozva az eredeti versenynaptárt, sűrített bajnoki programot határozott meg, nem valósult meg az a terv sem, hogy a vírus okozta kényszerszünet miatt az első fordulók meccseit elhalassza a váci klub. Így valóságos meccsdömping vár vezetőkre, játékosokra és szurkolókra, pláne úgy, hogy a mieink érdekeltek lesznek a második számú európai kupasorozaton, ahol egy párharc sikeres megvívásával már a csoportkörbe juthatnak.

Az első fordulóban szeptember 5-én délután fél öttől a Ferencváros fogadja a mieinket. Az első hazai bajnokira szeptember 9-én este hattól kerül sor. A váci egyesület kéri, hogy a hivatalos klubhonlapon (vacinkse.hu) található mérkőzésrendezési tájékoztatókat mindenki figyelmesen olvassa el, és az abban lévő előírásokat fegyelmezetten tartsa be.

A Váci NKSE már leegyeztetett bajnoki programja képünkön látható. (Az időpont nélküli mérkőzések esetében csak a hivatalos játéknap szerepel. A tervezett menetrend televíziós közvetítés, járványügyi helyzet és nemzetközi kupakötelezettség miatt változhat!)

Feladó: Városháza

Sport [2020. augusztus 31., hétfő]

Kajak-kenu – Mindhárom váci klub nyert érmet

Mindhárom váci kajak-kenu egyesület versenyzői részt vettek az elmúlt hét második felében Szolnokon megrendezett utánpótlás országos bajnokságon.

Három korosztály négynapos versenyén közel 600 érem talált gazdára, melyekből jutott minden váci klubnak. A legeredményesebb közülük a 10 medált begyűjtő Váci Kajak-Kenu SE bizonyult. A három aranyérmes egységben a serdülő Aradi Bátor és Aradi Álmos Balázs két-két aranyat is szerzett (képünkön).

A Váci Karakán Kajak-Kenu SE 4 érme közül a serdülő Zagyvai Borkáé csillog aranyosan. A Váci Vasutas SE egy bronzéremmel térhetett haza.

Feladó: Városháza

Sport [2020. augusztus 30., vasárnap]

Labdarúgás – Gólzáporos iksz a fordulatos meccsen

A harmadosztályú labdarúgó bajnokság Közép csoportjának 7. fordulójában gólzáporos mérkőzést követően egy pontot gyűjtött idegenben csapatunk: ESMTK – Vác 3-3 (2-2).

A váciak számára második e heti bajnokira két korábbi idegenbeli vereség után készülődhettek a mieink. Az pesterzsébetiek az eddigi öt meccsüket keretbe foglalták: egy-egy vereség közben háromszor hagyták el győztesen a pályát. A hazaiak mindenképpen pihentebbek voltak, hiszen míg a váciak szerdán játszottak, az ő találkozójuk a kispestiek vírusfertőzése miatt elmaradt.

Az első félidő feléig nem sok minden történt a kapuk előtt. Kiegyenlített, jobbára a pálya középső harmadára korlátozódó mezőnyjáték folyt. Ám még nem ért el az óra mutatója a 30. percre, amikor egy váci támadás célt ért: Szalánszki Gergő megszerezte csapatunk számára a vezetést. Sajnos, igen minimális ideig örülhettünk, hiszen öt perc leforgása alatt a játékvezető két büntetőt is megítélt ellenünk. Mindkettőt értékesítették, így gyorsan fordult a kocka. Párperces zavar után erősített a Vác és még a szünet előtti percben sikerült egyenlíteni: ismét Szalánszky Gergő volt eredményes.

A térfélcserét követően rögtön jött az újabb fordulat, mivel Bonivárt Erik góljával már ismét a váciak vezettek. De újra csak pár percig, mert folytatódott a gólszüret és az 53. percben már 3-3 volt az állás. A fülledt hőségben lezajlott egyórás lüktető játék sokat kivett a csapatokból, így a hajrában hiába lett elviselhetőbb az idő, már kevésbé volt eseménydús az összecsapás. Mindkét oldalon jobban figyeltek a védekezésre, így több gól már nem született: maradt a döntetlen.

A meccs krónikájához tartozik az az érdekes statisztika, hogy míg a hazaiak a pillanatokon belül megkapott két 11-es mellett csak egy-egy sárga és piros lapos büntetésben részesültek a hajrában, addig a mieink féltucat sárgalapos figyelmeztetés mellett Ódé Norbert kiállítása miatt az 55. perctől csak tíz emberrel futballoztak.

A következő fordulóban – továbbra is a BVSC-pályán – kivételesen szombaton (szeptember 5-én) lép pályára csapatunk: fél öttől a Dabas-Gyón gárdáját fogadja.

Feladó: Városháza

Sport [2020. augusztus 28., péntek]

Vízilabda – Indul a pólósok bajnoksága is

Nyilvánosságra hozták a férfi OB II-es vízilabda bajnokság csoportbeosztását és tervezett lebonyolítási menetrendjét.

A sportági szakszövetség hivatalos weboldalán lévő program szerint a Váci Vízilabda SE az alapszakasz során a hatcsapatos Közép csoportban szerepel majd. A tervek szerint az öt játéknap során minden együttes két ellenfelével szemben száll majd medencébe, így 10 mérkőzés alapján alakul ki a csoporbeli alapsorozat végeredménye.

A menetrend szerint az első ilyen hivatalos játéknapra szeptember 12-én kerül sor, amikor a váciak a nyitó és a záró összecsapáson lesznek érdekeltek egy-egy fővárosi gárda ellen.

Feladó: Városháza

Sport [2020. augusztus 26., szerda]

Labdarúgás – A lényeg a győzelem volt

Ezen a héten ismét két mérkőzésen lép pályára az NB III-as bajnoki rajton beragadt váci focigárda. A hétközi találkozón egy korán szerzett góllal sikerült a fontos győzelmet megszerezni: Vác FC – Szekszárd 1-0 (1-0).

Az elmúlt (csonka) harmadosztályú pontvadászatban szintén a Közép csoportban szerepeltek vendégeink és bizony végig a kiesés ellen harcoltak, majd a 16 csapatos mezőny 12. helyén zárták a félbeszakított sorozatot. A mostani pontvadászatot ugyan két győzelemmel indították, amit három egygólos vereség követett így egy váci győzelem esetén a mieink megelőzhették a Tolna megyeieket. Azonos volt a két gárda felkészülésében, hogy mindkettőt egy emberelőnyben elvesztett meccs után kellett a vezetőedzőjének felrázni pár nap alatt.

A szerdára visszatérő nyárban a zuglói „hazai” környezetben igen gyér érdeklődés kísérte a 90 percet. Csapatunkban szinte minden sérült játékra jelentkezett az eddig gyűjtött 4 pont gyarapításának szándékával.

A mérkőzés nem hozott sem nagy iramot, sem látványos, izgalmas játékot. A pályán folyó sokpasszos küzdelmet meghatározta, hogy az első húsz perc végén Sóron Tibor révén az addig is többet támadó váciak megszerezték a vezetést és egyben a győztes gólt.

A folytatásban a taktikusan, szervezetten játszó csapatunk magabiztosan őrizte minimális előnyét, amivel a győzelmet és a táblázaton történő feljebb lépést is kiharcolta.

A Vác FC a hét utolsó napján a fővárosba utazik, ahol az ESMTK vendége lesz. A hazaiak minden bizonnyal pihentebbek lesznek, hiszen ma a kispestiek második csapata ellen esedékes bajnokijuk az ellenfél vírusfertőzött játékosai miatt elmaradt.

***

Kevésbé jó hír a váci fociszurkolók számára, hogy az ismételt stadionbejáráson az MLSZ illetékesei nem fogadták el a klub kérését: mivel a váci stadion jelenleg még a harmadosztályú bajnokik lejátszására sem alkalmas, a csapat továbbra is albérletben fogadja pályaválasztóként riválisait.

Feladó: Városháza

Sport [2020. augusztus 25., kedd]

Kézilabda – Oda hét, ide hét, oda hét (meg egy)

Mivel a korábbi koronavírus fertőzés miatt két hét lemaradásban van a váci női kézilabda együttes a riválisaihoz képest, igen hasznos három felkészülési mérkőzést játszottak a mieink az elmúlt napokban.

Mint az a szövetségi döntésből kiderült, átszervezik az élvonalbeli kézilabda bajnokságok játéknapjait, így a tervezettnél sűrűbb bajnoki program vár a csapatokra. Ezért hiába egyezett meg ellenfeleivel a váci klub, hogy az első pár fordulóban esedékes mérkőzés halasztásra kerüljön, a mieink számára is már a jövő héten elkezdődik a pontvadászat.

A felkészülés fontos állomása volt az eddig lejátszott három előkészületi találkozó is. Mindháromra zárt kapuk mellett került sor. Előbb a váci sportcsarnokban a Fraditól hét góllal kikapott Szilágyi Zoltán együttese, majd ugyanilyen különbséggel nyert Érden. A mai győri kiránduláson a világ legjobb női kézilabdás hölgykoszorúja – 18-12-es félidőt követően – 36-28-ra verte a Váci NKSE-t.

Csapatunk a Triffa Ágnes – Diószegi Nikolett, Hámori Konszuéla, Helembai Fanny, Lakatos Rita Kácsor Gréta, Sanja Radoszavljevics kezdőhetessel indította a hatvan percet. A folytatásban pályára lépett Bukovszky Anna és Bálint Anna a kapuban, Szabó Laura, Szondi Zsófia, Szeberényi Flóra és Pálffy Anna a mezőnyben. A VNKSE kereken 22 év átlagéletkorú játékoskeretében továbbra is sérüléssel bajlódik Bárdy Noémi, Grosch Vivien és Kuczora Csenge.

Erősen kezdtek a hazaiak a kissé megszeppent vendégek ellen, de aztán kiegyenlítetté vált a játék. A nagy iramban sok gól esett, már ekkor is mindkét csapat több taktikai variációt kipróbált. A váciak két beállóssal való, hét a hat elleni támadásai a mérkőzés nagy részében hatékonyak voltak.

Az első félidőt végig védő Triffa Ágnest (képünkön) a fordulás után a két fiatal kapustehetség váltotta. Sokáig 4 és 6 gól közötti fórral vezetett a Győr, majd a hajrához közeledve nőtt a differencia. A csapatok között a legnagyobb különbség tízgólos volt ((58. perc: 36-26).

A váciak a bajnoki rajt előtt még egy felkészülési meccset játszanak: pénteken 17 órától Debrecenben.

Fotó: vacinkse.hu

Feladó: Városháza

Sport [2020. augusztus 23., vasárnap]

Labdarúgás – Emberelőnyben is vereség

Hiába játszott hosszú ideig kiállítás miatt emberelőnyben csapatunk, vereséget szenvedett a harmadosztályú bajnokság 5. fordulójában és - mindössze két együttest megelőzve - ismét kieső helyen áll a tabellán: Hódmezővásárhelyi FC – Vác FC 2-1 (1-0).

Az első négy fordulóban 50%-os mutatót produkáló vendéglátók tavasszal még két osztállyal alacsonyabb pontvadászat szereplői voltak, mint a mieink. (A megyei tabella második helyéről sorolta őket az NB III-ba az MLSZ.) A váciak ijesztő bajnoki rajt után – két vereség, 1-8-as gólkülönbséggel – az elmúlt két fordulóban a BVSC-pályán „hazai” környezetben már 4 pontot szereztek. Viszont Hódmezővásárhelyre a sérülések miatt elég tartalékos összeállításban léphettek csak pályára.
Érdekessége volt a mérkőzésnek, hogy az ezúttal a kezdőcsapatunkban szereplő Rusvay Gergely már iskolás volt, amikor a játékvezető hölgy (Molnár Réka) megszületett…

A korábbi játéknapok hőséget erre a találkozóra valamelyest enyhült. A mérkőzés első negyede kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a félidő felénél kellemetlen meglepetésre előnyt szereztek a hazaiak. Ezt a szünetig meg is tartották ugyan, de a folytatásra jó esélyt kínálkozott a mienknek akár a fordításra is, mivel a pihenő előtti percekben a vásárhelyiek gólszerzője a kiállítás sorsára jutott.

Emberelőnye tudatában a második játékrészt aktívabban indította a Vác és igyekezetét tíz percen belül siker koronázta: Sorecz Szabolcs (képünkön) egalizált. Így bőven maradt volna idő az emberfórban támadó váciaknak a győztes gólra is, ám az igen gyatra támadójátékát rendre már csírájában elfojtotta a lelkes, szervezett hazai gárda.

Aztán néhány perccel a lefújás előtt jött a „fekete leves”: az újabb hazai találat az egyik ponttól is megfosztotta a mieinket, akik az 5. meccsükön immár a 3. vereséget szenvedték el.

A harmadosztályú focibajnokságban ismét dupla forduló hét következik. Először szerdán fél hatkor a váciak a Szekszárdot fogadják, majd vasárnap a fővárosban, az ESMTK vendégei lesznek.

Feladó: Városháza