Hírek |
Az új bajnokság elsõ két fordulójában elszenvedett vereség után hazai asztalok mellett, szoros csatában nyert az országos asztalitenisz csapatbajnokság harmadik vonalában szereplõ együttesünk: Váci Reménység – Miskolci EAFC 10:8.
Az NB II Észak-Kelet csoportjában a beosztás szerint 12 csapatnak kellene szerepelnie, ám a mezõny csonka, mert csupán 10 gárda alkotja jelenleg a mezõnyt. A szombati fordulóban a váciak azt a miskolci egyetemista együttest fogadták, mely – a sorsolás szeszélye folytán – az elsõ két fordulóban szabadnapos volt, mert a hiányzó csapatokkal kellett volna játszania.
A váci mérkõzés azonban már lebonyolításra került. A két páros két sima meccset hozott. A mieink közül a Klucsár Péter, Lovas Dániel duó játszmavesztés nélkül nyert, míg a Némann Dávid, Sági Bence páros ugyanígy vesztett.
Az egyéni küzdelmek során Sági Bence 50%-os mutatóval zárt. Lovas Dániel és Némann Dávid három-három gyõzelme mellett csupán egy-egy meccsét veszítette el, míg Klucsár Péter egy sikerrel járult hozzá az izgalmas találkozón aratott szép csapatsikerhez.
A Váci Reménység a tervek szerint a következõ forduló során október 3-án Gödöllõre látogat.
Feladó: Városháza