Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Sport [2021. február 18., csütörtök]

Vízilabda – Következik a középszakasz

Mint beszámoltunk róla (vac.hu – Sporthírek, február 7.), a Váci Vízilabda SE veretlenül nyerte meg az OB II-es pólóbajnokság alapszakaszában a hatcsapatos csoportját. Így a mieink a pontvadászat középszakaszának felsőházában (1-8. hely) folytatják a sorozatot.

A mezőny két négyes csoportban, három játéknapon dupla fordulókkal találkozik egymással, így mindhárom riválissal két, összesen újabb hat mecset vív majd a VVSE. A váciak ellenfele egy-egy egri, pécsi és szolnoki gárda lesz. A csoportrajt a tervek szerint február 27-én szombaton Pécsen lesz.

A középszakaszt követően a felsőház két csoportjának azonos helyezettjei döntik el a bajnoki osztály végső sorrendjét.

Feladó: Városháza

Sport [2021. február 10., szerda]

Kézilabda – Adnak érte két pontot FRISSÍTVE!

Ismét két nemzetközi kupaforduló között lépett pályára élvonalbeli kézilabda együttesünk. Szerda este azon ritka alkalom fordult elő, hogy a mieinknél is alacsonyabb átlagéletkorú csapattal szemben mérettette meg magát a sok sebből vérző Szilágyi-hölgykoszorú: Váci NKSE – Boglári Akadémia-SZISE 33-28 (19-16).

Immár az együttes irányítójának, Lakatos Ritának és egyik beállójának, Helembai Fannynak is ki kellett hagyni sérülése miatt a mai találkozót, így mindössze 12 játékossal vágott neki a meccsnek a VNKSE. (Rita ütéstől származó deréksérülésének idegbecsípődés miatt eltart a rehabilitációja, Fanny belső bokaszalagjai húzódtak meg, ez sem párnapos gyógyulás.)

A hiányzók miatt a korábban megszokotthoz képest kissé felforgatott váci kezdőhetes vágott neki a 60 percnek. Az elején háromszor is sikerült ziccerből a kapus hasába püfölni a labdát, majd a kölcsönös támadásvezetési hibák után – 1-3-as kezdést követően – 3 hetesgóllal jött össze a fordítás.

Az ellenfél kettőket cserélt támadás és védekezés váltáskor, nálunk az első csere a félidő felénél a kapusposzton következett. Sikerült ugyan 10-7-re meglépni, ám a 17 percben Diószegi Nikolett szélső beugrás közben rálépett az alálépő védő lábára és súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett.

Szabó Laura eredményességével aztán a szünetig tartotta a 2-3 gólos előnyét a Vác, miközben a két játékvezető hölgynek „sikerült” még az amúgy alacsony nívójú játéknál is gyérebb teljesítmény produkálni…

A szünetet követően elfeledkeztek a mieink a hálózörgetésről, nem csoda, hogy a 38. percben 20-20-nál egalizáltak a vendégek. Sok hibával megspékelt ideges hangulatú küzdelem folyt a pályán a sportág kevés szépsége jelent meg a mérkőzésen.

Minimális váci fórral fordultunk a hajrára, amikor a vendégek kapus nélkül támadtak, ami ellen a váciak egy kihúzódó védőfallal válaszoltak. A két taktika közül szerencsére a miénk volt hatásosabb és a lefújásra kialakuló legnagyobb különbség így enyhén torzítja a mérkőzés képe alapján kevésbé hiteles végeredményt.

Váci gólszerzők: Szabó Laura 13 (6); Kácsor Gréta 6; Hámori Konszuéla 4; Pálffy Anna 3; Aron Andrea és Szondi Zsófia 2-2; Diószegi Nikolett, Sanja Radoszavljevics és Szeberényi Flóra 1-1.

Szilágyi Zoltán: – Tudtuk, hogy nagyon meg kell dolgoznunk a pontokért. Helyzetünkben ez megbecsülendő eredmény, hiszen Diószegi Nikolett bokasérülésével még kevesebben lettünk. Csak a jó csapatmunkánknak köszönhető, hogy ki tudtuk küzdeni a győzelmet, amelynek különbsége a látottak alapján túlzó.

FRISSÍTÉS!

A váci egyesület szombaton hivatalosan bejelentette, hogy egy pozitív eredményű koronavírus-teszt miatt a csapat nem utazik el a vasárnapra tervezett párizsi kupameccsre. A találkozó 2 pontját 10-0-ás gólkülönbséggel a francia együttes kapja.


Fotó: Kovacsics József

Feladó: Városháza

Sport [2021. február 10., szerda]

Kézilabda – A már bejelentett váci változások

A Váci NKSE hivatalos klubhonlapján (vacinkse.hu) adott tájékoztatást az NB I-es felnőtt csapat játékoskeretében nyártól érvényes változásokról. Az egyesület közleményét az alábbiakban változtatás nélkül adjuk közre.

„A Váci NKSE csapata a következő években is szeretné követni az elmúlt évekhez hasonló játékos politikát, tehát fiatal magyar játékosokkal vennénk fel a versenyt a hazai élvonallal.

Azt már elmondhatjuk, hogy a 2021-2022-es szezonnak ismét egy igencsak fiatal kerettel fogunk nekivágni.

A nyáron lejáró szerződésű játékosuk közül, saját nevelésű válogatott kerettag beállósunkkal Helembai Fannyval 2023.június 30.-ig, valamint a 2017-ben Békéscsabáról érkezett jobbszélsőnkkel, Diószegi Nikolettel pedig 1+1 éves szerződést kötöttünk.

A következő évi keretnek már biztosan nem lesz tagja Szabó Laura, Sanja Radosavljevic, Triffa Ágnes valamint a kölcsönszerződése lejártával Lakatos Rita sem.

Júliustól csatlakozik csapatunkhoz a bő válogatott kerettag kapus, a 28 esztendős Pásztor Bettina, aki Kisvárdáról érkezik Vácra, és a Dunaújvárosból érkező irányítóként és átlövőként is bevethető 24 éves Ferenczy Fruzsina, aki a múlt héten bajnoki mérkőzésen nyolc gól szerzett ellenünk.

Szintén új igazolás lesz a 21 éves junior Európa-bajnok balszélső Schatzl Natalie, aki jelenleg Dunaújvárosban szerepel, valamint a Győrből érkező, Ifjúsági válogatott kerettag 19 éves beállós Világos Diána, aki nemrég mutatkozott be Győrben az NB I.-ben.

Pásztor Bettina 2022.06.30-ig, Ferenczy Fruzsina, Schatzl Natalie és Világos Diána pedig 2023.06.30-ig írt alá szerződést egyesületünkkel.
A játékoskeret további változásairól később adunk tájékoztatást!”

Feladó: Városháza

Sport [2021. február 8., hétfő]

Asztalitenisz – Ezúttal döntetlen

Az asztalitenisz csapatbajnokság harmadik vonalában az újraindulást követő egy-egy vereség és győzelem után ezúttal döntetlent ért el a váci legénység: Váci Reménység – DVTK 9:9.

Ebben az esztendőben először állhattak hazai asztalokhoz pingpongosaink az NB II Észak-Kelet csoportjának sorozatában. A 9. forduló keretében lejátszott mérkőzés végig kiegyenlített csatát hozott. A párosok két meccse sima lefolyású volt. Nálunk a Lovas Dániel, Klucsár Péter duó győzött játszmaveszteség nélkül, míg a Sági Bence, Klucsár Balázs páros sima vereséget szenvedett.

Az egyéni találkozókon Lovas Dániel hibátlan maradt: a négy mérkőzése közül kettőt játszmavesztés nélkül, kettőt döntő szettben nyert meg. Rajta kívül Klucsár Péter és Sági Bence 2-2 győzelme jelentette a csapatbajnoki döntetlenének kialakulását.

A tervezett további menetrend szerint egy szabadnapot követően legközelebb február 20-án a csoport egyik debreceni gárdáját fogadják a mieink.

Feladó: Városháza

Sport [2021. február 7., vasárnap]

Vízilabda – Két izgalmas döntetlennel lettek csoportelsők

Az alapszakasz utolsó dupla fordulójában a két legnagyobb rivális ellen lejátszott két döntetlennel tartotta meg előnyét és nyerte meg csoportját az OB II-es pólóbajnokságban a Váci VSE.

A mieink a pontvadászat alapszakaszának zárónapján előbb a Poseidon SE ellen szálltak vízbe. Az ellenfélnek a győzelem jelentette volna a csoportgyőzelmi esélyt. Ennek megfelelően a szikrázó víziütközet első két negyedét egy-egy találattal meg is nyerte. Szerencsére a harmadik negyedben egalizálni tudtak a mieink, így a záró hét percre maradt a döntés.

Ebben ismét úgy tűnt, hogy a rivális kerekedik felül, hiszen két és fél perccel a lefújás előtt újra két találatnyi volt az előnye. Ám ismét erősített a Vác, előbb szépített, majd másfél perccel a vége előtt Róth Dániel akciógóllal mentette a mérkőzést 10-10-es döntetlenre.

A találkozó váci góldobói: Kiss Ádám 5; Bártfay Zsolt és Róth Dániel 2-2; Kollarics Gábor 1 találattal.

A második rangadó előtt csak egyetlen meccsidőnyi pihenő jutott a váciaknak. Ennek a csatának a lefolyása annyiban volt azonos az előző váci érdekeltségű összecsapáshoz, hogy itt is a harmadik negyed végére egyenlített a kétgólos hátrányban lévő gárda. Ezúttal azonban a Vác fórja fogyott el az utolsó negyedre. Ezúttal is az ellenfélnek, az orvosegyetemistáknak kellett mindenképpen győzelemre játszania. És az ellenfél két és fél perccel a vége előtt most is kétgólos előnyben volt!

Ám a váci pólósok most is kitették a szívüket és lelkesedésüket ezúttal is siker koronázta. Most 70 másodperccel a lefújás előtt Binder Szabolcs akcióból lőtt gólja jelentette a döntetlent és ezzel együtt a csoportgyőzelmet.

Ezen a meccsen Bártfay Zsolt, Haffner Marcell és Kiss Ádám 2-2; Ágnecz Bálint, Binder Szabolcs és Csomáli László 1-1 alkalommal volt eredményes.

A hatcsapatos csoport végeredménye képünkön. A bajnoki folytatásban következik a pontvadászat középszakasza, amelyben a váciak a felsőházban igyekeznek olyan pozíciót szerezni, hogy aztán a helyosztókon minél előkelőbb helyért vívhassanak párharcot.

Feladó: Városháza

Sport [2021. február 6., szombat]

Kézilabda - Esélytelenül

Miután a két csapat váci találkozóján kiderült, a sokkal nagyobb játékerőt képviselő dánok egyértelmű esélyesként fogadták szombaton kora délután a sok sebből vérző váciakat az EHL Kupa negyedik fordulójában. Herning-Ikast – Váci NKSE 39-29 (19-13).

A két héttel ezelőtti hazai 12 gólos (26-38) zakót hozó mérkőzés után az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára Dániában csapatunk. A már megszokott hiányzók (Grosch Vivien, Kuczora Csenge, Triffa Ágnes) mellett ezúttal Helembai Fanny sem volt bevethető és a legutóbbi bajnokin boka- illetve térdsérülést szenvedett Kácsor Gréta és Lakatos Rita sem volt teljesen rendben.

A hazaiak a váciaknál eggyel több játékossal vehették fel a küzdelmet és már az elő percek mutatták, hogy semmit sem bíznak a véletlenre az újabb győzelem és a csoportból való továbbjutás érdekében. Ekkor azonban még a mieink rendre egalizálni tudtak. Viszont az 5. percben Lakatos Ritát is elveszítette csapatunk: az irányítót úgy a földre lökték a levegőből két kézzel, hogy a dereka csúnyán megsérült.

Ezt követően támadásban Aron Andrea, védekezésben Szeberényi Flóra igyekezett pótolni Lakatost. Ez egészen a meccs harmadáig jól is ment, hiszen tartotta a lépést vendéglátójával a Vác. Sajnos, a 20. perctől támadásainkból eltűnt az ötlet, védőmunkánk és kapusteljesítményünk pedig lenullázódott. Sorra jöttek a dán találatok (19-11), majd két vendéggóllal zárult a félidő.

A második játékrész kölcsönösen elrontott támadásokkal indult, majd felváltva estek a gólok. A mieink átálltak a 7 a 6 elleni támadásokra. Szélsőink igen passzívak voltak és Kácsor Gréta sem vállalta az átlövéseket, de egy ideig maradt az 5-6 találatnyi hazai fór.

A folytatásban azonban megismétlődött az első játékrészben látott váci üresjárat. Folyamatosan nőtt a különbség: a 47. percben lett először tízgólos, majd hamarosan az itthoni tucatnyi hátrányt mutatta a dániai eredményjelző is. A legnagyobb Ikast-fór 14 gólos volt (53. perc: 37-23), majd a véghajrában a szintén erejét vesztő vendéglátó ellen sikerült szépíteni, így az itthoninál szűkebb különbségű váci vereséggel zárult a mérkőzés.

Váci gólszerzők: Szabó Laura 9(4); Aron Andrea 6; Kácsor Gréta 4; Diószegi Nikolett és Hámori Konszuéla 3-3; Pálffy Anna 2; Sanja Radoszavljevics és Szondi Zsófia 1-1.

A csoport másik találkozóját – mint ahogyan az a két együttes előző fordulóbeli mérkőzésével is történt – elhalasztották.

A Váci NKSE legközelebb a tervek szerint február 10-én szerdán este hatkor a boglári akadémisták együttesét fogadják a bajnoki pontokért.

Feladó: Városháza

Sport [2021. február 1., hétfő]

Asztalitenisz – Felemás folytatás

Hosszú szünet után ismét csapatbajnoki mérkőzést játszhattak a váci asztaliteniszezők. A hétvégén mindjárt két idegenbeli összecsapást is letudtak a mieink. A mérleg: egy győzelem és egy vereség.

Még októberben, a gödöllői döntetlen volt a mieink utolsó mérkőzése. Ezt követően a vírusjárvány miatt szünetelt a pontvadászat az NB II Észak-keleti csoportjában is. Január utolsó két napja viszont kettős megmérettetést hozott a Váci Reménység pingpongosainak.

Szombaton Szurdokpüspökiben a hibátlan teljesítménnyel élen álló SZERVA SE fogadta a váciakat és győzte le 12:6-ra. A vendégek közül nyert a Lovas Dániel-Klucsár Péter duó, míg egyéniben Lovas Dániel 3, Klucsár Péter és Némann Dávid 1-1 sikert könyvelhetett el.

Másnap Debrecenbe utaztak a mieink, ahol a helyiek második csapatát fölényes magabiztossággal, 14:4 arányban verték. Itt az előző nap is diadalmaskodó párosunkon kívül egyéniben veretlen maradt Klucsár Péter és Némann Dávid, háromszor nyert Lovas Dániel és két alkalommal Sági Bence.

A csoport állása képünkön látható.

A VRE legközelebb a tervek szerint szombaton a DVTK gárdáját fogadja.

Feladó: Városháza

Sport [2021. január 30., szombat]

Kézilabda – Harmadszor ugyanabba a folyóba

Időrendben három idegenbeli bajnokit követően, november 4. óta először lépett hazai környezetben (zárt kapuk mellett) pályára a hazai pontvadászatban élvonalbeli kézilabda együttesünk: Váci NKSE – Dunaújvárosi Kohász KA 34-29 (16-18).

Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni?! A váci kézilabdázónők bebizonyították: akár háromszor is meg lehet ezt tenni. Érden, Szombathelyen és ma a váci sportcsarnokban is ugyanaz volt a győzelmi séma. Az első játékrész végére összeügyetlenkedett kétgólos hátrányt a fordulást követően gyorsan kiegyenlíteni, fordítani és a megszerzett párgólos fórt megtartani a lefújásig.

Szombaton remek védekezéssel indította csapatunk a találkozót és a félidő feléig a mieink akarata érvényesült. Ám ekkor taktikát váltottak a vendégek és hét mezőnyjátékossal támadtak. Ebből rendre pozíciós előnyt szereztek és tetszés szerint érték el góljaikat. Szerencsére Szabó Laura ezúttal biztosan értékesítette a büntetőket, így annak ellenére, hogy előbb Kácsor Gréta bokáját kellett ápolni, majd Lakatos Rita is lesántikált egy időre combsérülés miatt, nem tudott komoly előnyt szerezni a Dunaújváros.

A pihenőt követően gyorsan jött is az egalizálás, majd látványosan kihasználva az üres kapus szituációkat 7 perc alatt nyolcszor zörgették meg a hálót a hazaiak. A 32. perc 16-19-es állása után a 39. percre már 24-19-es váci fórt mutatott az eredményjelző.

Kapaszkodott a folytatásban az ellenfélő és félő volt, hogy Hámori Konszuéla harmadik kiállítása támadásink eredményességét visszaveti. Ám jött a helyére Aron Andrea, aki kiválóan tudta kezelni a felelősségét és sorra zörgette meg a vendégek hálóját. Újabb megújulásra már nem volt ereje az újvárosiaknak. Végül harmadszor is hasonló meccslefolyással és végeredménnyel (váci szempontból: 34-30; 33-30; 34-29) zsebelte be a pontokat csapatunk.

Váci góldobók: Szabó Laura 7(5); AronAndrea 6; Diószegi Nikolett és Helembai Fanny 5-5; Hámori Konszuéla és Kácsor Gréta 3-3; Sanja Radoszavljevics 2; Bálint Anna, Bárdy Noémi és Lakatos Rita 1-1.

Szilágyi Zoltán: – Büszke vagyok a csapatomra, mert a meccs előtt is közben is voltak gondjaink. Jó védekezéssel kezdtünk, ám a szünetig nem tudtuk kezelni az ellenfél 7 a 6 elleni támadásait. Ezt a folytatásra rendeztük és egy nagyon jó periódussal el tudtunk húzni. Ezután az előnyünket jó csapatmunkával, taktikus játékkal meg tudtuk őrizni.

A Váci NKSE a pontvadászatban lejátszotta a bajnoki sorozatban ráeső mérkőzéseinek felét: a 13 összecsapáson 16 pontot gyűjtöttek a mieink.
Most végre egy hét tétmeccs nélküliség következik csapatunk számára.

Legközelebb a második számú nemzetközi kupasorozat csoportkörében lesz erőpróbája a mieinknek: február 6-án szombaton magyar idő szerint 13 órától (élő tévéközvetítés: Sport1 TV) a dán Herning-Ikast fogadja csapatunkat.

Fotó: Kovacsics József

Feladó: Városháza

Sport [2021. január 28., csütörtök]

Asztalitenisz – Folytatódnak a bajnokságok

Az országos szakszövetség döntése értelmében január utolsó hétvégéjén újraindulnak a pingpongcsapatok különböző osztályú bajnokságai. Így lesz ez a tervek szerint a Váci Reménység esetében is, a harmadik vonalnak számító NB II Észak-Kelet csoportjában is.

A tízcsapatos mezőnyben a váciak eddig 5 mérkőzést játszottak le, ezeket 50%-os teljesítménnyel (2-2 győzelem és vereség mellett egy döntetlen) tudták le. A szombatra programozott folytatásban azonban roppant nehéz dolga lesz a VRE-nek, hiszen a pontveszteség nélkül élen álló SZERVA SE gárdájához utaznak.

A sok halasztás miatt már másnap – január 31-én ismét utaznak a mieink: délután a debreceni együttes fogadja a Vácot. Ha minden jól megy a jövő héten szombaton már hazai asztalok mellett küzdhet meg csapatunk, akkor a miskolci rivális látogat Vácra.

Feladó: Városháza

Sport [2021. január 27., szerda]

Kézilabda – Lemásolták az érdi győzelmet

Ezúttal a bajnoki pontokért folytatta erőltetett menetelését a váci kézilabdás hölgykoszorú. Szerdán délután a jó erőkből álló, ám mostanában a vártnál gyengébben produkáló vasiak otthonába látogattak: Hungast Szombathelyi KKA – Váci NKSE 30-33 (15-13).

Váltott vezetéssel indult a találkozó, majd váci vezetés után a 10. perc végére emberelőnyben ledolgozta kétgólos hátrányát a hazai csapat (4-4). Mivel sorra kaptuk a beállós posztról a gólokat, átvette a vezetést a vendéglátó. Gyorsan időt is kért Németh András. Nagyon nehezen kerültek helyzetbe a mieink és a félidő derekán már 8-5 volt az állás.

A játékrész második fele kölcsönös hálózörgetéssel indult, majd mindkét kapu előtt rendre hibázott a támadó fél. Tartotta 2-3 találatnyi fórját a Szombathely, a vendégek időnként látványosan szenvedtek a pályán. A váci védőmunka hatékonysága ismét egészen közel járt a semmihez. Szabó Laura büntetőjével sikerült a hajrában felzárkózni egy gólra, de az utolsó találatot is a Vác kapta.

A pihenőt követően gyorsan sikerült egyenlíteni, majd egy kontrából már 17-16-ra a váciaknál volt az előny. Sajnos, nem sokáig, mert újra jöttek a váci hibák támadásban. A másfél perc alatt kapott 3 gól újabb váci időkérést „eredményezett”. Újra csak másodpercekre fordított a vendég hölgykoszorú. Bukovszky Anna pár szép védése 23-21-es előnyt jelentett a találkozó kétharmadánál.

Mivel 25-22-re ellépett a hazaiaktól a feljavult VNKSE, a hazai tréner is eligazította tanítványait. A záró negyedóra kétgólos váci előnnyel indult. Ám visszavette a vezetést a Szombathely, mert átmenetileg minden ötlet eltűnt a támadásainkból. Szerencsére ismét fordult a kocka és pár percig az ellenfélnek kellett egyenlítgetni. Majd következett – 28-29-nél – egy párperces gólcsend. Öt perc volt hátra, amikor ismét sikerült 2 találatnyi fórt kiszorgoskodni.

Sőt, 4 perccel a lefújás előtt 31-28 lett ide. Két perc volt hátra, amikor 29-32-nél Bukovszky Anna ismét remekül hárított. Ez volt a mindent eldöntő pillanat, ugyanis már csak egy-egy gólra maradt ideje a csapatoknak.

Összegezve elmondható, hogy csapatunk rossz meccskezdés után a szünet után feljavult és mindenképpen dicséretes küzdeni akarásával fontos két pontot zsebelt be. Ugyanakkor a győzelemhez kellett a kezdőhetesünk nagy szíve is, ugyanis – mint az a képünkön látható statisztikából kitűnik – ők egyenként átlagban több mint 56 percet töltöttek a pályán a 60-ból! Ami még érdekes: a mérkőzés alakulása, az eredmény alakulása szinte tökéletesen megegyezett az érdi bajnoki történéseivel, még a végeredmény is majdnem ugyanaz lett.

Váci gólszerzők: Lakatos Rita 7; Sanja Radoszavljevics 6; Szabó Laura 6/5, Kácsor Gréta 5; Diószegi Nikolett és Hámori Konszuéla 4-4; Helembai Fanny 1.

Egy tucat bajnoki összecsapáson tehát már túl van ebben a hektikus lebonyolítású, coviddal tűzdelt bajnokságban a váci hölgykoszorú. A mieink eddig 7 győzelem mellett 5 vereséget számlálnak. Legközelebb – figyelem: élő tévéközvetítés (Duna World) miatt időpontváltozás! – január 30-án szombaton délután negyed háromkor a dunaújvárosiakat fogadja a VNKSE.

Feladó: Városháza