Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

Labdarúgás - Elfogadott nevezés

A Magyar Labdarúgóliga elfogadta a Dunakanyar-Vác nevezését, így csapatunk az ősszel ismét a bajnokság második vonalában szerepelhet.
A profi osztálynak számító második vonalban is szigorú feltételekhez szabták az engedélyt és ezeknek a kritériumoknak féltucat együttes egyelőre nem tudott megfelelni. A váciak viszont probléma nélkül teljesítették az elvárásokat, ezért az új edző, Gyimesi László vezetésével gőzerővel folyhat a felkészülés.
Próbajátékosok egész sora vett részt a Váchartyán elleni mérkőzésen is, ahol a mieink 1-0-s félidőt követően 3-0-ra nyertek.
Továbbra sincs viszont még végleges játékoskeret, a tárgyalások folyamatosan zajlanak és ezek eredményére még jó pár napot várni kell.

Feladó: Sportszerkesztő - Kereszturi Gyula

Email: kegye@dunaweb.hu

Kapcsolódó hír:

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

A rendőrség nagy erőkkel keresi az ellopott festményt!

A Váci Rendőrkapitányság nyomozást folytat nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2005. augusztus 25-én dél körül, a Vác József Attila sétány egyik lakásából alkalmi lopás módszerével eltulajdonított egy XIX. században készült festményt, melynek értéke kb. 500.000 forint, a festője ismeretlen.

Kérjük, hogy aki a bemutatott festménnyel vagy az elkövetés körülményivel, illetve az elkövető személyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, az jelentkezzen a Váci Rendőrkapitányságon személyesen vagy az 501-955-ös, illetve a 107-es telefonszámokon. A tanúk adatait természetesen bizalmasan kezeljük! Ne feledjék a telefontanú ingyenesen hívható számát sem, mely 06-80/555-111!
Segítségüket előre is köszönjük.

Feladó: Bűnügyi Osztály

Email: rkp@dunaweb.hu

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

Kézilabda - Sporttörténelmi győzelem

Fennállásuk óta első ízben nyertek tétmérkőzésen a Fradi ellen élvonalbeli kézilabdásaink: Váci NKSE - FTC 31-23 (12-13).

A teltháznyi publikum küzdelmes első félidőt láthatott. A vendégek az eddigi összecsapások és a bajnoki formák alapján magabiztosan kezdtek és a meccs első harmada végén már négy találattal vezettek (8-12). Innen kapaszkodtak vissza a mieink és tették szünetre szorossá az állást.
A folytatásban több alkalommal is átvehették volna a vezetést a váciak, ám a játékrész feléig rendre a zöld-fehéreknél volt az egy-két gólos előny. A 43. percben tört meg a jég: a sorozatos kihasználatlan hazai büntetők után egy értékesített hétméteressel sikerült fordítani (21-20).
A hátralévő időben történtek pedig a váci kézilabdasport legszebb lapjaira kívánkoznak. A tomboló közönség által hajtott Hajdu-hölgykoszorú állva hagyta a vendégeket, 11 hangrobbanást kiváltó találatára mindössze három válasz érkezett. A nagy siker után aztán következhetett az örömünnep, hiszen az utolsó mumust is sikerült legyőzni és a mutatott teljesítmény bizakodásra adhat okot a szombati KEK-összecsapásra.

A szenzációs győzelmet a következő együttes harcolta ki: JUHÁSZ - STERBIK 3, HORNYÁK 2, RÁBAI 4, ŐRI 4, VESZELI 9, KLÁSZ 7(3). Cserék: Gridnyeva (kapus), FARKAS 2, Bagócsi. A további benevezett játékosok: Turza, Trufán, Nábelek, Zácsik. Edző: HAJDU JÁNOS.

Feladó: Sportszerkesztő - Kereszturi Gyula

Email: kegye@dunaweb.hu

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

Szektorlabda - BL-győztes váciak

Igazán boldog csoportot alkothattak a Happy Pack Vác asztali labdarúgói, miután remek teljesítménnyel megnyerték a sportág legjobb klubcsapatai számára kiírt Bajnokok Ligáját.

A Madách Imre Művelődési Központban megrendezett eseményen a kontinens hat legjobb szektorlabdás együttese indult. A váciak a körmérkőzéses rendszerű előcsatározások során magabiztosan vívták ki a fináléba kerülést, ahol a marosvásárhelyiek ellen álltak az asztalok mellé.
A sokáig kiélezett, nagy csata a csak az utolsó felvonásban dőlt el. Végül a Demény Zoltán, Pozsonyi József és Szathmáry Károly alkotta gárda (képünkön balról jobbra) diadalmaskodott elnyerve ezzel a díszes serleget.

Feladó: Sportszerkesztő - Kereszturi Gyula

Email: kegye@dunaweb.hu

Vác Város Önkormányzat Családsegítő Központja ezúton szeretné megköszönni mindazon adományozók segítségét, akik eddig lehetővé tették a Családsegítő Központ kliensei felé a hatékonyabb segítségnyújtást.



2005. december 1-jén nyitjuk meg a fedél nélkül, illetve nehéz körülmények között élő, rászoruló emberek számára a Nappali Melegedőt. Tisztelettel kérjük Vác város lakosságát, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek adományaikkal.



Minden adományt örömmel fogadunk munkanapokon 8.00-16.00-ig a Vác, Deákvári Főút 34/A. szám alatt működő Családsegítő Központba!



Segítségüket előre is köszönjük!

Feladó: Vác Város Önkormányzat Családsegítő Központja

Email: vacicsak@invitel.hu

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

Jutalmazás - Diákolimpikonok a Városházán

A Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között adták át az elmúlt esztendőben a diákolimpiákon legeredményesebben szereplő tanulók számára a már hagyományos városi elismeréseket.

Dr. Bóth János polgármester köszöntőjében elmondta, hogy minden eddiginél több, 139 váci versenyző ért el érmes helyezést az országos döntőkben Kiemelte: a sportban sikeres emberek az élet egyéb területein is diadalmaskodnak és megállják a helyüket a mindennapok problémáinak megoldásában is. A polgármester úr gratulált a sportolóknak és köszönetét fejezte ki szüleiknek, testnevelő tanáraiknak valamint az edzőknek.
A serlegek, emlékplakettek átvétele után a résztvevők jó hangulatú állófogadáson elevenítették fel a versenyeken történteket.

Feladó: sportszerkesztő - Kereszturi Gyula

Email: kegye@dunaweb.hu

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

Jutalmazás - Diákolimpikonok a Városházán

A Városháza dísztermében ünnepélyes keretek között adták át az elmúlt esztendőben a diákolimpiákon legeredményesebben szereplő tanulók számára a már hagyományos városi elismeréseket.

Dr. Bóth János polgármester köszöntőjében elmondta, hogy minden eddiginél több, 139 váci versenyző ért el érmes helyezést az országos döntőkben Kiemelte: a sportban sikeres emberek az élet egyéb területein is diadalmaskodnak és megállják a helyüket a mindennapok problémáinak megoldásában is. A polgármester úr gratulált a sportolóknak és köszönetét fejezte ki szüleiknek, testnevelő tanáraiknak valamint az edzőknek.
A serlegek, emlékplakettek átvétele után a résztvevők jó hangulatú állófogadáson elevenítették fel a versenyeken történteket.

Feladó: sportszerkesztő - Kereszturi Gyula

Email: kegye@dunaweb.hu

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

Labdarúgás - Váratlan fiaskó

Szokatlanul tompa, színtelen játékkal meglepetésre hazai pályán szakadt meg labdarúgóink nagyszerű bajnoki sorozata: Dunakanyar-Vác - Makó 0-1 (0-1).
íbr>Az első tíz perc zárásaként védelmi és kapushibából szerzett előnyt a középcsapatnak számító vendéggárda. Ekkor még a hazai drukkerek biztosak voltak abban, hogy a megszokott magabiztos produkcióval fordítani tudnak Gergely Károly tanítványai.
Csapatunk azonban - amely a meccs nagy részében meghatározó erősségei (Kovács, Rob, Palásthy) nélkül játszott - nem találta a lelkes és szervezett teljesítményt nyújtó makóiak elleni sikerrel kecsegtető megoldást. Támadtak és mentek előre a mieink, ám az adódó helyzeteket a görcsösség miatt sorra elrontották.

Javítási lehetőség csütörtökön este, amikor hazai pályán pótolják a tavaszi nyitó fordulóból elmaradt Szolnok elleni 90 percet.

Feladó: sportszerkesztő - Kereszturi Gyula

Email: kegye@dunaweb.hu

Közélet [1970. január 1., csütörtök]

Labdarúgás - Meccs előtti táblaavatás

Emléktábla avatásra kerül sor szombaton, az este hétkor kezdődő Dunakanyar-Vác - Budapest Honvéd NB I-es bajnoki labdarúgó mérkőzés előtt.

A rendező egyesület az ötvenes években váci színekben játszó futballistáknak állít emléket. A találkozó előtt háromnegyed órával kezdődő ünnepségen részt vesz Dunai Antal, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke is.

Feladó: sporttudósító - Fekete György

Email: kegye@dunaweb.hu

Megtartotta utolsó rendes ülését a leköszönő képviselő-testület.

A ciklusát befejező képviselő-testület korelnöke, dr. Molnár Lajos összegezte az elmúlt négy év munkáját, amelynek során 45 ülésre került sor, és csaknem ezer határozat született. A 2002. évet nem számolva, a kitűzött célok eléréséhez összesen 52 milliárd forint állt rendelkezésre, dinamikus fejlődés következett be, számos nagy beruházás valósult meg. A képviselő megköszönte társainak munkáját, a segítők tevékenységét és a váciak bizalmát is. Az ülésen adta át dr. Bóth János polgármester a 46 éves szolgálattal rendelkező dr. Molnár Lajosnak az oktatási miniszter által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. Négy ciklus, 16 év után búcsút vett Tóth Zsiga Miklós, aki, mint mondta, büszke arra, hogy tagja lehetett a rendszerváltás utáni első testületnek is, és saját döntése alapján már nem kandidál a képviselőségre. A hagyományokat követve, elkészült a képviselők portréja és tablója is, amelyeket a későbbiekben a Margaréta Kávéházban is bemutat Bíró György. A ciklust befejező képviselők a város címerét ábrázoló emlékérmet vehettek át.

Feladó: Váci Hírnök

Email: borgoj@vnet.hu

<<   1 ...  561 562 563 564   >>