Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2019. július 5., péntek]

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ

Magyarország Kormánya különösen nagy hangsúlyt fektet a parlagfű fertőzöttség visszaszorítására és a megelőzésre. A parlagfű elleni védekezés hatékonyságának növelése érdekében, közfoglalkoztatás keretében a Belügyminisztérium 2012. év óta koordinálja a parlagfű-mentesítési tevékenységet.

Az Agrárminisztérium szakmai javaslata alapján 2019. évben is öt ütemben zajlik a védekezés. A közelgő második kaszálási ütem időpontja 2019. július 1-5.

Tekintettel a közfoglalkoztatási programok keretében végzett parlagfű-mentesítési tevékenység korábbi éveinek pozitív tapasztalataira, az Agrárminisztérium 2019. július 1-7-ig Parlagfű-mentesítési hetet hirdet.
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) 17. § (4) bekezdése szerint a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A hivatkozott jogszabály módosításával a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban korábban meghatározott június 30-i határidő eltörlésre került, ennek eredményeként a földhasználóknak folyamatosan kötelező megakadályozni, hogy területükön a parlagfű növény virágbimbós állapotba kerülhessen.

Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a leírtakra tekintettel a parlagfű fejlettségétől függően hatósági ellenőrzésekre is bármikor sor kerülhet.

A jogszabályi módosítást a növény életciklusához való igazodás indokolta, hiszen megjelent hazánkban a parlagfűnek egy olyan alfaja is, amely kedvező időjárási körülmények között korábban (akár már június végén) virágozhat.

Ezúton kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy csatlakozzanak a fentiek elvégzéséhez!

Feladó: Városháza

Közélet [2019. július 3., szerda]

Lakossági tájékoztató – vadgesztenyefák és vegyes fák permetezéséről

Tájékoztatjuk Vác város polgárait, hogy 2019. július 04. – 2019. július 28. között (az időjárás függvényében) Vác város közterületein Vadgesztenyefák és vegyes fák permetezése munkáit végezzük.

Munkavégzés helye: Vác város közterületein

Alkalmazott szer:
Runner 2 F rovarölő
Vektafid A rovarölő
Mospilan 20 SG rovarölő
Topas 100 EC gombaölő

Élelmezés egészségügyi várakozási idő: 21 nap
Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap
A szerek méhekre veszélyességi kategóriája: nem veszélyes
A szerek vizekre veszélyességi kategóriája: kifejezetten veszélyes

Feladó: Városháza

Közélet [2019. július 3., szerda]

Huszonhetedszer is Váci Világi Vigalom

Július harmadik hétvégéjén ismét rendkívül gazdag programmal várja az érdeklődőket a már hagyományos Váci Világi Vigalom.

A július 19 - 21. közötti, huszonhetedik vigalom előzetes sajtótájékoztatóján Fördős Attila polgármester kiemelte: ennek a nagy múltú rendezvénynek lényeges eleme, hogy a programok révén a nagyközönség ízelítőt kapjon a már több mint ezeréves város jelenét is meghatározó egyházi-világi kulturális hagyományból, értékekből.
- Kiemelendő, hogy a mára országos léptékűvé vált rendezvénysorozat az önkormányzat ajándéka a helyieknek és a hozzánk látogató vendégeknek, hiszen a vigalom minden programja díjtalan. Ezt nem könnyű biztosítani, de az a célunk, hogy a jövőben is meglegyen a saját forrás erre a rendezvényre, lehetőség szerint folyamatosan bővülő keretösszeggel. Annál inkább, mivel sok újdonsággal még tovább lehetne bővíteni a kínálatot a fesztiválon - mondta a városvezető.
Fördős Attila hozzátette: az eseménysorozat valójában négy napos esemény, hiszen már csütörtökön elkezdődik egyes alakalmi kiállítások megnyitásával, a testvérvárosi delegációk fogadásával.
Retzler Péter, a rendezvényt szervező Madách Imre Művelődési Központ igazgatója - hangsúlyozva, hogy a vigalom a fesztiválszövetség értékelése alapján is kiemelt jelentőségű esemény - minden napról kiemelt sztárfellépőket: péntekről a legendás Nazareth koncertjét, szombatról Fenyő Miklós nagyzenekarral kísért fellépését, vasárnapról pedig a Kowalsky meg a Vega együttes előadását.
Kiemelte: az idén is négy színpadon lépnek fel a meghívott előadók, ugyanakkor hozzátette, hogy a templomokba szervezett komolyzenei koncertek ugyancsak nagy érdeklődésre tarthatnak számot, szavai szerint a közönség körében végzett rendszeres közvélemény-kutatásaik és tapasztalataik alapján egyre többeket vonzanak az ilyen, úgymond intimebb-elmélyültebb zenei élményt adó programok.
Borossa Zsóka főszervező mindenekelőtt arról beszélt, hogy mivel a vigalom a kiemelt rendezvények körébe tartozik, ezért különös hangsúlyt fektetnek a biztonságra, így két egészségügyi sátrat is felállítanak, a főtéren és a Duna-parti zenepavilonnál, ezen túlmenően pedig megerősített mentőszolgálatot kértek, illetve folyamatosan kapcsolatot tartanak a meteorológiai szolgálattal, hogy ha bármilyen krízis helyzet lenne, időben intézkedni tudjanak a fesztiválozók épsége érdekében.
A sajtótájékoztatón a jövőre nézve elhangzott, hogy a szervezők a nemzetközi zenei sztárok meghívása mellett a művészet más ágazataiból, így a filmművészet, az irodalom terepéről is szeretnének Vácra csábítani népszerű művészeket egy-egy közönségtalálkozó erejéig.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. július 2., kedd]

Elkezdődött a nyári fesztiváli szezon

A 35. Régi Zenei Napok június 29-én rendezett nyitókoncertjével és a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó másnapi kezdő előadásával a múlt hét végén elkezdődött Vácott a fesztiválok hava.

A Fehérek templomában tartott nyitókoncerten a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar igazán méltó módon, hatalmas sikert aratva adta meg a 35. Régi Zenei Napok alaphangját, a hangversenynek a Bartók Rádió hallgatói is részesei lehettek az élő közvetítésnek köszönhetően.
A július 6-áig tartó rendezvénysorozat - a mesterkurzusokon túlmenően - még további több nagyszerű programot kínál a nagyközönségnek is, így hétfőn az Adullám kávézóban zenés irodalmi szurkapiszkára várja az érdeklődőket Becze Szilvia rádiós műsorvezető-szerkesztő és Für Anikó színművész, csütörtökön a püspöki palota kertje ad helyet egy igazán izgalmasan, a szerelem és téboly színpadi-zenei megjelenítése alapján tematizált koncertnek, a Trio Sospiri főszereplésével, pénteken a zongora titkaival ismerkedhetnek az érdeklődők a székesegyházban Tóka Ágoston vezetésével, majd szombaton barokk forgatag lesz a Duna-parton, a zenepavilon előtti területen, illetve a székesegyházban tartandó esti záróhangversenyen Bernhard Forck és Kalló Zsolt violin művészek adnak koncertet, a Capella Savaria és a Purcell kórus közreműködésével.
A Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó megnyitóján Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató kiemelte annak jelentőségét, hogy a Váci Dunakanyar Színház felújításának köszönhetően igazán méltó körülmények, kulisszák között rendezhetik meg a programsorozat nyitóelőadását, továbbá köszönetet mondott azért a támogatásért, aminek révén a teátrum bekerült a kiemelt színházművészeti intézmények körébe.
- A Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozóval kiterjesztettük az együttműködést a visegrádi országok mindegyikére, és az elmúlt hét év alatt a V4 régió legnagyobb közös kulturális rendezvényévé vált ez az eseménysorozat. Köszönet a támogatásért a kulturális kormányzatnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, a rengeteg támogatónak és természetesen a nézőközönségnek, akik megszerették, látogatják és jó hírét viszik fesztiválnak és színházi találkozónak, illetve egyúttal Vác városának is - fogalmazott a fesztiváligazgató.
Rétvári Bence országgyűlési képviselő, az EMMI parlamenti államtitkára elöljáróban kiemelte: a kormány számára az is fontos, hogy a nyári kulturális, szórakoztató fesztiválok ne csak jó közösségi együttlétek legyenek, hanem minél több helyen a nemzeti kultúra bemutatása is minél több helyen megjelenjen mind képzőművészetben, mind zenében, mind színházi produkciókban.
- Ezért volt fontos, hogy négy évvel ezelőtt bevezettük a vidéki fesztiválok kulturális programjainak támogatását, aminek az a lényege, hogy azok a különböző események, ahol valamilyen formában a nemzeti kultúra is megjelenik, megfelelő segítséget kapjanak ahhoz, hogy minél nagyobb népszerűségnek örvendjenek, mind több érdeklődőt vonzzanak - emelte ki a politikus.
Hozzátette: a váci fesztiválnak és színházi találkozónak a nemzeti kultúra megjelenítésén túl valóban specifikuma a V4-es jelleg, szavai szerint ez azért is lényeges, mert fontos hogy ez a regionális kohézió kulturális alapon is egyre jobban megerősödjön.
Már hagyomány, hogy a színházi találkozóra a V4-es tagállamokat képviselő teátrumokon kívül egy másik, a régióhoz közeli országból is meghívnak egy-egy színházi műhelyt, az idén ez a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat, ők szerepeltek a megnyitón Székely Csaba: Semmit se bánok című művének előadásával.
A darab a múlttal, jelen esetben a más emberek életének megnyomorításáról szóló titkosszolgálati, securitatés múlttal való szembenézés drámája, és megkísérel bemutatni egy olyan belső utazást, amelynek végállomása az önmegismerés és a felelősségvállalás.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. július 2., kedd]

Újabb rangos nemzetközi postagalamb verseny lesz Vácott

Szeptember 14-én ismét rangos nemzetközi postagalamb verseny bázisa lesz a már világhírűnek mondható Téglaház dűlői FCI teszttelep.

Szeptember 14-én ismét rangos nemzetközi postagalamb verseny bázisa lesz a már világhírűnek mondható Téglaház Dűlői FCI teszttelep.
Az elmúlt években kimagasló színvonalra fejlesztett bázison már több mint ezer idei kelésű galamb várja a Grand Prix sorozat záróeseményét, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, élükön Bacskai Sándorral, a teszttelep vezetőjével, tulajdonosával.
Az FCI (Nemzetközi Postagalamb Szövetség) vezetése és a váci teszttelepet már megismerő tenyésztők visszajelzései alapján van esély arra, hogy jövőre akár csaknem félszáz ország kiemelkedő galambászai küldjenek fiatal egyedeket a Téglaház dűlői bázisra, felkészíteni őket a nagy versenyre.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. június 28., péntek]

ENERGIA MEGTAKARÍTÁSI JAVASLATOK A LAKOSSÁG SZÁMÁRA

Hőellátás
Biztosítsuk a fűtési-szellőztetési rendszer rendszeres takarítását és karbantartását.
Tisztítsuk a radiátorokat és a szellőzőnyílásokat is rendszeresen.
Ellenőrizzük folyamatosan a benti hőmérsékletet és páratartalmat.
Vegyük lejjebb a fűtést–Az ideális hőmérséklet télen 20-22°C.
Ellenőrizzük le, hogy az ajtók és ablakok jól illeszkednek-e.
Fűtési szezon alatt csukjuk az ajtókat.
Szellőztetéskor az ablakokat csak rövid időre (max. 5-10 percre) tárjuk ki.
Napközben húzzuk el a függönyöket–különösen a déli oldalon–, este pedig húzzuk be őket minden helyiségben.

Javasolt szakemberek bevonása a beruházás előtt!
Korszerűsítsük fűtésrendszerünket!
Szereljünk fel minden helyiségbe külön programozható termosztátot, radiátorszelepet.
Szigeteljük a fűtési csöveket a nem használt helyiségekben, hogy a fűtési energiát csak ott használjuk, ahol valóban szükséges.
A fűtőtestek mögé szereljünk hővisszaverő fóliát.

Figyeljünk a karbantartásra!
A fűtési szezon kezdetén légtelenítsük a rendszert, hogy a meleg levegő megfelelően áramolhasson és minden radiátorhoz elérhessen.
A fűtőtesteket ne takarjuk el függönnyel, bútorokkal, a vizes ruhákat ne a fűtőtesteken szárítsuk.

A megfelelő hőmérséklet beállítása
Állítsuk lejjebb a termosztát hőfokát, 1°C-kal alacsonyabb hőmérséklet beállításával 6%-kal csökkenthetjük a fűtésköltséget.
Az ideális hőmérséklet a nappaliban 20–22°C, a gyerekszobában, dolgozószobában 20°C, a hálószobában 18°C, a fürdőszobában 22-23°C.
Gondoskodjunk a megfelelő páratartalomról, párás levegőben alacsonyabb hőfok mellett is megfelelő a hőérzetünk.

Használjuk a nap energiáját!
Napos időben húzzuk el a függönyöket, húzzuk fel a redőnyt, hogy a meleg levegő felfűtse a szobát. Sötétedéskor pedig húzzuk be a függönyöket, engedjük le a redőnyöket, hogy csökkentsük a meleg levegő kiáramlását.

Szellőztessünk hatékonyan!
Szellőztetéskor rövid időre tárjuk ki az ablakokat, csináljunk huzatot. A résnyire nyitva hagyott ablak a falakat is lehűti, amely felfűtése több energiát igényel.

Elektromos áramfogyasztási megtakarítások:

Általános irányelvek:
Használjunk természetes fényt, amikor csak lehetséges. A mesterséges fénynél kellemesebb, ráadásul ingyen van. Csak annyi mesterséges megvilágítást használjunk, amennyi feltétlenül szükséges. Ne égjenek feleslegesen lámpák az üres helyiségekben. Biztosítsunk az adott tevékenységhez igazodó megvilágítást. Használjunk az adott helyiség igényeinek megfelelő, lehető legkevesebb wattot fogyasztó világítótesteket. A karbantartás is fontos! Tisztítsuk az ablakokat rendszeresen, hogy minél kevesebb mesterséges fényt kelljen használni. Válasszunk olyan burákat, amelyek a fény lehető legnagyobb részét átengedik. Fontoljuk meg az időzítők és érzékelők alkalmazását mind a beltéri, mind a kültéri világítás tekintetében. A fényszabályozók pont megfelelő mennyiségű megvilágítást biztosítanak, a világításból eredő energia akár 40-60%-át megspórolva.

Válasszon energiatakarékos berendezéseket!
Vásárlás előtt érdemes alaposan áttanulmányozni az energiacímkéket. Lehetőség szerint válassza az olykor drágább, de hosszú távon költség- és energiatakarékosabb A vagy A+++ osztályú berendezéseket. Ez főleg akkor fontos, ha a gépek állandóan működnek, mint például egy hűtőszekrény. Ha hosszabb ideig nem használunk egy berendezést, húzzuk ki a hálózatból a csatlakozót.

A megfelelő hűtőszekrény kiválasztása
Energiatakarékossági szempontból a fagyasztó berendezések közül ajánlott átlátható fiókosat választani. Ezeknél kevesebb időbe telik, mire megtaláljuk a keresett ételt, így kevesebb hideg levegő áramlik ki.

Tanácsok a hűtőgép elhelyezéséhez, használatához
A hűtőszekrényt jól szellőző, száraz helyiségben, naptól, tűzhelytől, fűtőtesttől távol ajánlott üzemeltetni, ugyanis a külső hőmérséklet 1°C-os emelkedése 5%-kal növeli az energiafelhasználást. A hűtőszekrény akkor működik a leghatékonyabban, ha +7°C a belső hőmérséklet, a fagyasztóládában pedig -18°C. Rendszeresen ellenőrizzük a hűtőgép ajtajának záródását és a szellőzőnyílás tisztaságát. Időnként olvasszuk le a hűtőt, az ajtót pedig ne tartsuk sokáig nyitva, mert ezzel meleg és nedves levegő kerül a berendezésbe. A hűtést nem igénylő élelmiszereket felesleges a hűtőben tárolni. Ne tegyünk a hűtőszekrénybe meleg ételt, mert lehűtése pluszenergiát igényel.

Így használja a mosogatógépet!
A mosogatógépet akkor érdemes beindítani, ha tele tudjuk rakni edényekkel. A kevésbé szennyezett edényeket elég rövid programmal, mérsékelt hőmérsékleten elmosogatni, ami kevesebb elektromos energiát és vizet igényel.

Felejtse el a stand-by üzemmódot!
A készenléti (stand-by) állapotban hagyott, „félig kikapcsolt” gépek is pörgetik a villanyórát. A készülékeken található apró ledek éves szinten több ezer forintot is elvihetnek feleslegesen, ezért ezeket a berendezéseket – tévé, dvd-lejátszó, számítógép, monitor, nyomtató stb. – tanácsos egy kapcsolóval rendelkező hosszabbítóval egyszerre áramtalanítani.

Ne felejtse el a töltőket!
A konnektorban felejtett töltők is szinte észrevétlenül fogyasztják az áramot, ezért fontos, hogy ha nem használjuk, mindig húzzuk ki a telefon- és laptop töltőket. Azt sem árt tudni, hogy a telefonok, borotvák és elektromos fogkefék hálózatról működtetve kevesebb áramot fogyasztanak, mintha az akkumulátorukat merítenénk.

Cserélje le a hagyományos villanykörtéket!
Az energiatakarékos izzók akár 80%-kal kevesebb áramot fogyasztanak, mint a hagyományos villanykörték. Bár a takarékos égő ára magasabb, mellettük szól, hogy élettartamuk akár nyolc-tízezer óra is lehet, szemben a hagyományos izzók átlagos ezer órájával.

Trükkök az energiatakarékos világításhoz
Engedjük be a természetes fényt! A lámpákat sem kell sűrűn kapcsolgatni – ez ugyanis rövidíti az élettartamukat –, ha például csak pár percre hagyjuk el a szobát, inkább maradjanak égve. A portalanítás épp ilyen fontos, a kosz ugyanis akár ötven százalékkal blokkolhatja a fénykibocsátást. Bizonyos helyiségekben érdemes mozgásérzékelővel ellátott világítást üzemeltetni, és a fényerősségszabályzós kapcsolókkal is spórolhatunk.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
Solar_rendszer.pdf

Közélet [2019. június 25., kedd]

Közmeghallgatás a Városházán

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 54. §-a alapján Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2019. július 11-én, 17 órakor közmeghallgatást tart, ahol a helyi lakosok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket vethetnek fel és javaslatot tehetnek.

Részletek az alábbi csatolt dokumentumban.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
KOZMEGHALLGATAS.pdf

Közélet [2019. június 25., kedd]

Pályaépítési munkák 2.

A MÁV-START Zrt. tájékoztatja a tisztelt utazókat, hogy 2019. július 06-07-ig Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 71. sz. Budapest – Vácrátót – Vác vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A vonatpótló autóbuszok Fótfürdő megállóhelyet nem érintik.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy Budapest-Nyugati – Rákospalota-Újpest állomások között a 70. sz. Budapest – Szob vasútvonalon közlekedő vonatokkal biztosítják az utazási lehetőséget.

2019. július 08-14-ig Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 71. sz. Budapest – Vácrátót – Vác vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A vonatpótló autóbuszok Fótfürdő megállóhelyet nem érintik.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy Budapest-Nyugati – Rákospalota-Újpest állomások között a 70. sz. Budapest – Szob vasútvonalon közlekedő vonatokkal biztosítják az utazási lehetőséget.

2019. július 15-én Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 71. sz. Budapest – Vácrátót – Vác vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A vonatpótló autóbuszok Fótfürdő megállóhelyet nem érintik.

A módosított menetrendet a csatolt hirdetmények tartalmazzák.

Közélet [2019. június 25., kedd]

Pályaépítési munkák

A MÁV-START Zrt. tájékoztatja a tisztelt utazókat, hogy 2019. július 06-07-ig Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 70. sz. Budapest – Szob vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy egyes vonatok teljes útvonalon lemondásra kerülnek!

2019. július 08-14-ig Rákospalota-Újpest – Veresegyház állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 70. sz. Budapest – Szob vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

A módosított menetrendet a csatolt hirdetmények tartalmazzák.

Közélet [2019. június 24., hétfő]

Nyári 50 százalékos gyermekkedvezmény

A Képviselő-testület 197/2019. (VI.20.) sz. határozata alapján a gyermekeiket egyedül nevelő szülők nyári gyermekkedvezménye tárgyában született döntés alapján Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete támogatja, hogy 2019. július 01-től 2019. augusztus 31-ig terjedő időszakra 10 alkalommal 50 %-os kedvezmény nyújtásának lehetőségét a gyermekét egyedül nevelő szülők és gyermekeik részére a Váci Sport Közhasznú Nonprofit Kft. saját szervezésű (váci sportcsarnok, váci stadion, váci strand), valamint a Madách Imre Művelődési Központ rendezvényein.

Feladó: Városháza

<<   1 2 3 4 5 ...  579   >>