Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Művelődési Központ (MIMK) szervezésében idén is közös kiállításon láthatók a váci és Vác környéki amatőr alkotók, illetve hivatásos művészek különböző stílusú alkotásai.
A hagyományos Téli tárlat megnyitójára december 14-én került sor a művelődési központban. Bevezetőjében Koltai-Dietrich Gábor a szervezők nevében örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évihez képest másfélszeres alkotás érkezett a kiállításra és voltak olyan váci kötődésű művészek, akik távolabbról is megtisztelték alkotásaikkal a tárlatot. Köszönetet mondott azért is, hogy – ellentétben az elmúlt évekkel – az önkormányzat a legmagasabb szinten képviseltette magát a megnyitón, ami a városvezetés művészetekkel kapcsolatos elkötelezettségét jelzi.
Matkovich Ilona köszöntőjében ezt meg is erősítette és hangsúlyozta: a váci polgárok jogosan lehetnek büszkék a város kulturális életére, ami az emberi kapcsolatokra nézve is igen nagy fontossággal bír. A polgármester – köszönetet mondva a szervezőknek és a kiállítóknak - meggyőződésének adott hangot, hogy a Téli tárlat a jövőben igazi ünnepe lesz Vácnak, a Kultúra Magyar Városának.
Megnyitójában Németh Árpád éves számvetésként értékelte az immár két évtizedes múltra visszatekintő eseményt, amely változatosságában is egységként mutatja be a váci művészek magas nívójú alkotói tevékenységét. A festőművész ezután név szerint elemezve és értékelve a kiállító személyeket és műveiket méltatta az idei tárlat színvonalát.
A négytagú zsűri – melynek elnöke Bárdosi József művészettörténész volt, tagjai pedig: Kis Sándor Lajos festőművész, Németh Árpád festőművész és Koltai-Dietrich Gábor – értékelése alapján az idei váci Téli tárlat III. díját Kis Dávid fotós, a II. díját Fekete István fotós érdemelte ki. A fődíjat Nagy Attila szobrász (képünkön a kiállított művei) vehette át Matkovich Ilonától. Vác város különdíját az idén 80 esztendős Orvos András kapta.
Az ünnepségen Fazekas László zongorán és Pallagi Tamás hegedűn előadott zeneművei adták meg az alkalomhoz illő és méltó hangulatot.
A kiállítás - a MIMK nyitvatartási idejében - 2020. január 14-ig tekinthető meg az Emeleti Galériában.

Feladó: Városháza

Sport [2019. december 14., szombat]

Kézilabda – Az edző is távozik a sereghajtótól

A korábbiakhoz hasonlóan, a férfi kézilabda élvonal utolsó őszi fordulójában is vesztesként hagyta el a pályát a váci legénység: Váci KSE – SBS-Eger 23-29 (12-17).
Az elmúlt fordulóban Bognár Alex, most Antal Szabolcs növelte a váciaktól távozók listáját. Aztán a lefújás után kiderült: a csapat trénere – Skaliczki László (képünkön) - sem folytatja… Összesen 13 benevezett játékossal vágott neki a meccsnek a Vác. Érdekes volt a hazai gárda szükségfelállása támadásban. A balkezes Rozner Kevin volt a balszélső, mert onnan Holpert Józsefnek be kellett jönni irányítani. A beállós posztjára pedig maradt egyetlen játékosként Kocsi András.
Az első 9 percben négyszer egalizált csapatunk, majd öt perc alatt öt kapott gólt hagyott válasz nélkül. Majd jött a 180 fokos fordulat: újabb öt perc alatt most öt hazai találat következett zsinórban (20. perc: 9-9). Sok volt a hiba mindkét részről, sajnos a vendégek balátlövőjével nem tudtunk mit kezdeni: a szünetig nyolc lőtt gólig jutott. Négy perccel a szünet előtt, 12-12 után sajnos, ismét jött egy ötös gólszéria: fájdalom újra az egriek lódultak meg és szereztek megnyugtató előnyt a pihenőre.
A második félidőre szerkezeti váltás történt a Vácnál. Holpert József visszament balszélsőnek, onnan Rozner Kevin átment a jobbszélre és a tulajdonképpeni két jobbátlövőnk – Keisuke Macura és Kállai Martin – középen próbálta összekuszálni a védőfalat. Felváltva estek a gólok a nem túl nívós küzdelemben, 4-5 gólos fórját magabiztosan őrizte az ellenfél egészen az utolsó tíz percig. A hajrára a váciak 5+1-es védekezési formulára váltottak és ez meg is zavarta a vendégeket. Féltucat perc volt hátra, amikor felcsillant a remény: az addig sem túl acélos Eger fáradni látszott és 22-24-re alakult az állás. Ám a meccs véghajrája ismét az ellenfélé lett: igaz nem 5-0, hanem „csak” 5-1 arányban nyerték a befejező öt percet.
Váci gólszerzők: Holpert József és Rédai Krisztián 5-5; Rozner Kevin 4; Nagy Norbert 3(1); Kállai, Macura és Rozner 2-2.
Vereséggel fejezte be tehát a nyár elején az élvonalba visszakerült VKSE a pontvadászat első körét. Természetesen az egy pont csak az utolsó helyre sorolja csapatunkat. A második kör másfél hónap múlva – január 10. és 26. között rendezik a kontinensbajnokságot – indul a mieink számára. Már új vezetőedzővel.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. december 14., szombat]

Hozza a postás a váci idősek támogatását

Várhatóan még a karácsonyi ünnepek előtt minden 70 éven felüli váci polgárnak kézbesíti a postás az önkormányzat szokásos év végi támogatását.
Az adminisztrációs folyamat lezárult, a Gazdasági Hivatal december 13-án, pénteken eljuttatta a Magyar Posta számára a 70 éven felüli váci lakosok számára nyújtott egyszeri, 4 ezer forintos támogatást, amely összességében mintegy 18 millió forintot tesz ki. Városunkban tehát több, mint 4.500 polgár várhatja a jövő héten a postást, hogy ezen önkormányzati anyagi segítség is szebbé tehesse számukra a remélhetően egészségben és boldogságban töltött ünnepeket.

Feladó: Városháza

TISZTELT PARTNEREINK!

Ismételten tájékoztatjuk Önöket, hogy Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a következő településrendezési eljárások lefolytatását határozta el, melyekkel kapcsolatos észrevételeiket várjuk:

1. Jávorszky Ödön kórház kiterjesztett területének rendezési terv módosítása;
2. A hatályos HÉSZ módosítása a Belváros és közvetlen környezete gépjármű-elhelyezési előírásaira vonatkozóan;
3. Településképi rendelet módosítása

A Város Honlapján a „Hivatal” menüpontban a ”Partnerségi egyeztetések/Helyi Építési Szabályzat módosítás” cím alatt az eljárásokkal kapcsolatos információk, dokumentációk megtekinthetők.

A témákkal kapcsolatos dokumentációk megtekintésére, információ nyújtására ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Osztályán (emelet 114/B ajtó) is van lehetőség.

Kérjük Tisztelt Partnereinket, hogy a tervezett módosításokkal kapcsolatos javaslataikat és észrevételeiket 2020. február 10.-éig juttassák el az alábbiak szerint:

1. e-mailben a foepitesz@varoshaza.vac.hu címre, vagy
2. postán, vagy ügyfélfogadási időben személyesen a Váci Polgármesteri Hivatal Főépítészi Osztályához.

Vác, 2019. december 12.

Tisztelettel:

Matkovich Ilona sk.
polgármester

Feladó: Városháza

Közélet [2019. december 13., péntek]

Megyei díjeső a váci sportolóknak

A hagyományoknak megfelelően idén is díjazták a legjobb megyei versenyzőket, sportszervezeteket. A december 13-án a Megyeházán megtartott Sportkarácsony - szintén a hagyományoknak megfelelően - valóságos váci díjesőt hozott.
Pest Megye Közgyűlése a megye sportéletének kiválóságait minden évben ünnepségén részesíti elismerésben. Idén 17 kategóriában mintegy negyedszáz díjat ítéltek oda. Örömünkre ebből 10 városunk sportolóinak, szakembereinek, illetve sportszervezeteinek jutott.
A váciak az alábbi kitüntetéseket vehették át:
AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA SPECIÁLIS SPORTÁGAK KATEGÓRIÁBAN:
1. DÍJ: SZŐLLŐSI ISTVÁN – VÁCI REMÉNYSÉG SE
2. DÍJ: KERESZTESI ERIKA – VÁCI REMÉNYSÉG SE
3. DÍJ: KÁLMÁN KRISZTINA – VÁCI REMÉNYSÉG SE
AZ ÉV LEGEREDMÉNYESEBB KÖZÉPISKOLÁJA:
1. DÍJ: VÁCI SZC BORONKAY GYÖRGY MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS GIMNÁZIUMA
2. DÍJ: VÁCI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM
AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI CSAPATA UTÁNPÓTLÁS KOROSZTÁLYBAN:
KICK THE RULES, TÁNCCAL AZ EGÉSZSÉGÉRT TSE
AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI DIÁKSPORTOLÓJA ÁLTALÁNOS ISKOLAI KOROSZTÁLYBAN:
1. DÍJ: JANCSIK MARTIN – VÁCI REMÉNYSÉG SE
3. DÍJ: VARSÁNYI RÉKA – VÁCI VÍZMŰ SE
AZ ÉV LEGJOBB PEST MEGYEI SPORTOLÓJA FÉRFI FELNŐTT KOROSZTÁLYBAN:
GALAMBOS PÉTER – VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUB
AZ ÉV TESTNEVELŐJE DÍJBAN RÉSZESÜLT TÖBBEK KÖZÖTT:
STEIDL ANNA – VÁCI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM
Minden váci díjazottnak gratulálunk és további szép sportsikereket kívánunk!

(A díjazottak teljes névsora képeinken.)

Feladó: Városháza

Pályázatok [2019. december 13., péntek]

Pályázati felhívás - tűzifa beszerzése

Tűzifa beszerzése

1. A pályáztató


A pályáztató: Vác Város Önkormányzata (2600 Vác, Március 15. tér 11.)

A pályáztató nevében kapcsolattartóként eljár: Dim Rita osztályvezető (Váci Polgármesteri Hi-vatal, 2600 Vác, Március 15. tér 11., 40. sz. iroda, tel: 27/513-444).


2. A beszerzés tárgya

Vác Város Önkormányzata az arra rászoruló családok számára tűzifa beszerzésével hozzájárul a téli fűtésük biztosításához. A jelen pályázat tárgya a tűzifa beszerzése.

A pályázat további részletei, Pályázati lap, Keretszerződés, Nyilatkozatok a csatolt dokumentumban találhatóak.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
palyazati felhivas tuzifa.pdf

A Helyi Érték Programban várjuk azon civil szervezetek pályázatait, amelyek a helyben élő emberek életét, közösséggé válását, identitásának megerősödését segítik, és helyi problémákra keresnek helyben adható válaszokat.

• A projektenként maximális igényelhető támogatás: 500.000 Ft, a támogatási keret 30 millió forint.


• 2019-ben az ország teljes területéről várjuk a pályázatokat.


• Megvalósítási időszak: 2020. április 1 - december 31.


• Az online pályázatok új beadási határideje: 2020. január 5.

A szakmai értékelésen túljutott pályázatok közül a nagyközönség választhatja majd ki online szavazás útján 2020 tavaszán, mely projektek nyerjék el az egyenként 500.000 Ft-os támogatást.


Bővebb információ :

RÉSZLETES PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

https://www.molalapitvany.hu/cikk/helyi-ertek-program


Előzetes regisztráció szükséges :

REGISZTRÁCIÓ ÉS PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA


Gáborné Haáz Andrea ügyvezető
MOL Alapítvány


A pályázat további részletei az alábbi weboldalon olvashatóak.
https://www.molalapitvany.hu/cikk/helyi-ertek-program

Feladó: Városháza

Közélet [2019. december 13., péntek]

Köszöntjük a szépkorú Menyhárt Lászlónét

Menyhárt Lászlóné (szül.: Kozma Erzsébet) december 11-én töltötte be 90. életévét. A jeles születésnap alkalmából Inotay Gergely alpolgármester és Mohácsiné Dim Rita, az Intézményfelügyeleti és Humán Osztály vezetője is meglátogatta az Idősek klubjában, ahol Erzsi néni hosszú évek óta köztiszteletben álló tag.
A friss szellemű, jó kedélyű ünnepelt átvette az írásos miniszterelnöki üdvözletet és az önkormányzat ajándékát. A köszöntőn Szmolár Attila igazgató az ünnepelt derűjét, nyitottságát emelte ki, majd Erzsi néni elmondta: a kortárs közösségben nagyon otthonosan érzi magát, második családjának tekinti azt.
Erzsi néninek ezúton is jó egészséget és még nagyon sok boldog évet kívánunk!

Feladó: Városháza

Közélet [2019. december 12., csütörtök]

Ötórás testületi ülés évzárásként

Már a törvényben előírt 15 fős létszámban tartotta meg a munkaterv szerinti utolsó idei ülését Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete szerdán délelőtt. Bár csupán két hét telt el a novemberi tanácskozás óta, ezúttal is igen sok fontos döntést kellett meghozniuk a képviselőknek a több, mint ötórás vitanapon.
Ünnepélyes percek vezették be az ülésnapot, hiszen a Vác Város Sportjáért kitüntetés idei díjazottjai – Rapcsák Károly edző, illetve Makrai Sára kajakos és Varsányi Réka úszó – vehették át az elismeréseket Matkovich Ilona polgármestertől. A napirendi témasorozat előtt a kormánypárti kompenzációs listáról delegált képviselő esküjével vált teljessé a 15 fős grémium.
A tájékoztatók sorában most is a már megszokott előterjesztések (a lejárt határidejű, illetve átruházott hatáskörben meghozott határozatok, hiányzások és a beruházások aktualitásairól szólók) következtek, majd már az egyhangúlag elfogadott Napirend első pontjában áttekintették a holding októberi munkájáról összeállított beszámolót. A folytatásban is a városüzemeltetésért felelős gazdasági társaságokkal kapcsolatos témák következtek. Meghatározták az ügyvezetők év végi jutalmának összegét, illetve elfogadták a munkatársak 2020-tól érvényes cafeteria támogatásának mértékét.
A beterjesztett előterjesztéshez képest, Tótváradi-Nagy Bence képviselő javaslatára sokkal mérsékeltebb, az inflációhoz igazodó arányú díjemeléssel fogadták el a temetkezési költségeket tartalmazó indítványt. A helyi adókról szóló újabb rendeletmódosítás további könnyítéseket tesz az építmény vagy telekadóval érintett vállalkozások számára. Majd csupán technikai, illetve személyi jellegű változtatást eszközöltek a Szervezeti és Működési Szabályzatban.
Miután jóváhagyták mind a 2020-as ellenőrzési tervet, mind az idei külügyi beszámolót, illetve a jövő évi külügyi tervet, az előírásoknak megfelelően kiírták a levéltár igazgató posztjára szóló pályázatot. Kiderült az is, hogy a város kilép három - lényegében Vác számára eddig hasznot nem jelentő - egyesületből, az ebből következő tagdíj spórolás közel 2 millió forint évente. A képviselő-testület következő évi munkatervéből kiderült: január kivételével (akkor 21-én, kedden lesz) szerdánként reggel nyolctól lesznek a plenáris ülések, az előtte lévő hét első három napján délután háromtól pedig a bizottsági tanácskozások.
A színház beszerzési és közbeszerzési szabályzatáról szóló előterjesztést Ferjancsics László javaslatára olyan tartalommal fogadták el, amely szinkronban van a többi önkormányzati intézménynél és gazdasági társaságnál már működő rendszerrel. Így az egyszemélyi igazgatói döntés helyett a jövőben háromtagú bizottság határoz - melynek tagja lett Kiss Zsolt alpolgármester és Kászonyi Károly, a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság elnöke is - a 400.000 Ft-nál nagyobb beszerzésekről. Településrendezési témákat követően sürgősségi indítványokat tárgyaltak. Többek között – mintegy 80 perces vita után Kászonyi Károly javaslata alapján kompromisszum született abban, hogy milyen formában kezdeményeznek újabb, a Matkovich Ilona által eddig megszervezetten túli, egyeztetéseket az illetékesekkel a multifunkcionális csarnok lemondása miatti forrásátcsoportosítás lehetőségeiről. Majd Fehér Zsolt képviselő előterjesztésére egyetértés született abban is, hogy a testület kezdeményezi az országos döntéshozóknál az állatvédelmi törvény szigorítását.
Ezt követően a képviselők reagálhattak az előző ülésen feltett kérdéseikre megkapott válaszokra, majd napirend utáni felszólalások következtek. Egy felvetésre Inotay Gergely alpolgármester ismertette azon intézkedéssort, amelyet a hajléktalanok megnyugtató téli elhelyezése érdekében tett a városvezetés. A friss képviselő kérdések felvetése után zárt üléssel folytatta munkáját a testület. Ezen tájékoztató hangzott el a Beszerzési Munkacsoport elbírált pályázatairól, majd kulturális díjakról döntöttek. Eszerint „Vác Város Művészeti Díját” Karánsebessy Balázs és Cs. Nagy Ildikó, a „Vác Város Művelődéséért” kitüntető címet Németh Árpád kapja. „Közművelődést segítő munkájáért” Ribainé Zeller Piroska, a Katona Lajos Városi Könyvtár munkatársa kap elismerést. A testület végül egy fellebbezési ügyben meghozott döntéssel zárta decemberi ülését.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. december 12., csütörtök]

Lakossági tájékoztató – a téli időszakra történő felkészülésre

A balesetek és tűzesetek megelőzése érdekében a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltsége az alábbi megelőző óvintézkedések megtételét javasolja a lakosságnak.

A tüzelő- és fűtő berendezések fokozott használata során is minden esetben be kell tartani a használati szabályokat, valamint csak és kizárólag megfelelő tüzelőanyagot tanácsos használni. A nyílt égésterű tüzelő- és fűtő berendezések használata során még rendkívül hideg időjárás esetén is biztosítani kell a megfelelő levegő-utánpótlást, mert ennek hiányában veszélyes koncentrációban alakulhat ki szén-monoxid.
Valamennyi közlekedési ágazatra hatással van a rendkívül hideg időjárás, ezért hosszabb menetidőkre és fennakadásokra kell számítani. Csak a téli időjárási körülményeknek felkészített gépjárművel tanácsos útnak indulni és érdemes a megszokottnál több üzemanyagot tankolni.
A közműszolgáltatásokat közvetlenül és közvetve is érintheti a jóval a fagypont alatti hőmérséklet, ezért esetleges átmeneti kimaradásokra, akadozásra is lehet számítani.
A tartósan fagypont alatti hőmérséklet kedvez a nyílt vízfelületek jegesedésének, a befagyott vizek szabadidős programoknak adnak helyet. Fontos tudni azonban, hogy csak a kijelölt helyeken és csak a megfelelő jégvastagság mellett biztonságos a jégen tartózkodás, beszakadás esetén pedig azonnal a tűzoltók segítségét kell kérni.
A haszonállatok elhelyezéséül szolgáló épületek fűtőberendezéseire kiemelt figyelmet kell fordítani, valamint a szabadban tartott állatok ivóvizének jegesedését is időről időre meg kell szüntetni.
A mobiltelefont otthon és lehetőség szerint útközben is célszerű feltöltött állapotban tartani, valamint használni a katasztrófavédelem ingyenes tájékoztató alkalmazását (VÉSZ), illetve figyelemmel követni a hatósági, a szolgáltatói és a meteorológiai tájékoztatókat.
Aki balesetet vagy tűzesetet észlel, esetleg balesetet szenvedett, haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét. A rendkívüli hidegben még inkább számít minden perc, amivel hamarabb érkezhet meg a segítség.

Felhívjuk figyelmüket, hogy cikkünk mellékleteként részletesebb tájékoztatást találnak a speciálisan téli veszélyekre vonatkozóan javasolt megelőző intézkedésekről, teendőkről: az utazásokkal, a sportolással kapcsolatosan, továbbá az otthonunkra vonatkozó tanácsokkal, különös tekintettel a szénmonoxid mérgezés és a karácsonyi balesetek elkerülése érdekében.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
teli_idojaras_lakossagi_t.pdf

<<   1 ...  2 3 4 5 6 ...  1588   >>