Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Sport [2020. január 20., hétfő]

Asztalitenisz – Nagy csatában váci diadal

Az utolsó meccsig kiélezett, szoros csatában nyerte meg az NB II-es asztalitenisz csapatbajnokság 11. fordulójában aktuális találkozóját pingpongcsapatunk: Váci Reménység – Miskolci EAFC 10:8.
A tabella második felének jobb helyezéseiért játszó két rivális összecsapása éles, nagy küzdelmeket hozott. Jellemző, hogy a mérkőzések harmada csak döntő játszmában alakult ki. A két páros találkozó egy-egy győzelemmel és vereséggel zárult, majd az egyéni mérkőzések során is a záró összecsapások döntötték csak el, melyik együttes nyeri a csapatbajnokit.
Ez végül a mieinknek sikerül. Ebben a vezérszerep Lovas Dánielre és Némann Dávidra hárult: ők egyaránt 3-3 egyéni sikert könyvelhettek el egy-egy vereségük mellé. Ötvenszázalékos mutatóval zárt Vándor András, míg Sági Bence egy győzelme is roppant fontos volt a végső diadalban.
A váciak legközelebb február első vasárnapján az igen előkelő második helyen tanyázó gödöllőiekhez látogatnak.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. január 20., hétfő]

Az idei első ülését tartja kedden a váci képviselő-testület

Január 21-én, kedden reggel 8 órától tartja meg éves munkaterv szerinti idei első tanácskozását Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete. A tervezett napirendi sorban – a tájékoztatók és a zárt ülésre rendelt témakörökön túl – mintegy húsz, nyílt ülésen megtárgyalandó előterjesztés szerepel.
A Városfejlesztő Kft. közbeszerzési, majd versenyeztetési szabályzatának technikai jellegű módosítása után néhány ingatlankérdésben kell döntést hozni. Ezután sorakoznak majd a gazdasági tárgyú napirendi pontok: a likviditási jelentés, illetve a városi költségvetés aktualizálása. Az építésügyi igazgatási feladatok törvényi előírás szerint átkerülnek a járási hivatalhoz. Ennek rendezését a múzeum épületek tulajdonba vételét célzó határozat követi majd.
Három ingatlan elővásárlási jogáról is döntenek a képviselők, hogy aztán a folytatásban a tervek szerint a városi bérleményekről szóló rendeletet is módosítsák. Három – tartalmában politikai indíttatású – ellenzéki önálló indítvány is napirendre kerülhet és egy, a költségvetést előzetesen érintő sürgősségi javaslat is benyújtásra került.
A nyílt ülés végén mód lesz a napirend utáni hozzászólások elmondására, illetve új képviselői kérdések felvetésére. A kiadott Meghívó szerint már zárt ajtók mögött tárgyalnak majd a Közbeszerzési Munkacsoport üléseiről, a Beszerzési Munkacsoport elbírált pályázatairól, illetve két fellebbezésről is döntés születik.

A Meghívó és a tervezett napirendi sor mellékletünkben látható.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
meghjan.pdf

Sport [2020. január 18., szombat]

Kézilabda – Győzött a VKSE!

Hosszú szünet után nyert tétmérkőzést a váci férfi kézilabda gárda. A mieink a Liga kupa csoportmeccsén győztek a másodosztályú ellenfelükkel szemben: Váci KSE – Budai Farkasok 24-18 (13-11).
Kereken 250 nap eltelte után sikerült két pontot szereznie a jelenleg NB I-es, de még mindig kinevezett vezetőedző nélküli váci férfi együttesnek. Anno még 2019. május 11-én verték a másodosztályú pontvadászatban a balatonfüredi utánpótlás csapatot. Azóta viszont nem sikerült semmilyen tétmeccs után győztesen levonulni a pályáról. Tegnap végre sikerült!
A Liga kupasorozat csoportkörében a pár napja hazai pályán a mieinket 30-25-re legyőző NB I/B-s rivális ellen a szoros első félidőben végig a mieinknél volt a párgólos előny. Aztán a szünetet követően a pocsék hazai kezdést kihasználva a fordítottak a vendégek (37. perc: 13-15). A mérkőzés kétharmadánál egálban voltak a csapatok, majd nagyot hajráztak a váciak. A hátralévő 20 percben csupán két gólt kaptak és 16-16 után egy 8-2-es periódussal nem csak megnyerték a meccset, hanem az egymás elleni összevetést is a maguk javára fordították. (Ez esetleg a továbbjutásnál még fontos lehet.)
Váci góldobók: Holpert József 5; Singely Mihály 5 (2); Kállai Martin 4; Rédai Krisztián és Rozner Kevin 3; Fórizs Roland 2; Kocsi András és Nagy Norbert 1-1.
Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy csapatunk mindkét – egyaránt a Szigetszentmiklós elleni – kupameccse új időpontban kerül megrendezésre. Eszerint hazai pályán január 23-án, csütörtökön 18.30-kor fogadjuk az NB I/B-s ellenfelet, majd két napra rá, szombaton délután négytől lép pályára a VKSE Tökölön.

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 17., péntek]

Kézilabda – A 6. helyen zárta az első bajnoki kört a VNKSE

Megnyerte utolsó mérkőzését a 2019/2020-as élvonalbeli női kézilabda bajnokság első szakaszában a váci hölgykoszorú. A szekszárdi győzelmével csapatunk őszi mérlege 6 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség lett: Dunaújváros – Váci NKSE 35-36 (15-17).
Az azonos pontszámmal álló tabellaszomszédok a várt nagy küzdelmet vívták a dunaújvárosiak ideiglenes, szekszárdi otthonában. Az első félidő igen hullámzó játékos hozott. Az első 5 perc szapora hálórongálása (4-4) után a mieink tudtak erősíteni és háromgólos előnyt szorgoskodtak össze. Ám ez felébresztette a vendéglátókat, akik zsinórban négyszer is betalálva fordítottak (14. perc: 8-7).
Majd az első félidő hajrájáig rendre a váciaknak kellett futni az eredmény után. Az újabb fordulatot cserekapusunk, Bukovszky Anna beállása hozta, aki hétméterest hárított, majd több kritikus helyzetben is megmentette kapuját a góltól. Így a szünetre kétgólos fórral mehettek a mieink.
A folytatásban nagyon hamar következett az újabb fordulat: a kétgólos váci előny gyorsan ugyanilyen hátránnyá változott (16-18-ról 20-18). Sőt, az összecsapás kétharmadánál már háromgólnyi differencia is volt a csapatok között, mert a váci védekezés gyámoltalansága miatt a játékrész addigi perceire mindig esett egy hazai gól. Szerencsére lelkes játékkal 25-22-ről is sikerült kiegyenlíteni. A második félidő közepére már jóval félszáz fölé ment a góltermelés.
Az NB I-es góllövőlista élén álló Kácsor Gréta (képünkön) találataival ismét a váciak vezettek a záró tíz perc elején. Felváltva zörögtek a hálók, hol kettő, hol egy volt a vendégfór. Ahogyan várható volt rendkívül kiélezett, izgalmas végjáték következett. A záró öt perc két találatnyi előnyünkkel és hazai időkéréssel indult. Sőt, ez a vezetésünk megmaradt 2 perccel a lefújás előtt is. Sorsdöntő pillanatban ismét Bukovszky Anna mutatott be egy bravúrt. Már csak fél perc volt hátra, amikor újra egyre jöttek fel az újvárosiak, de szerencsére rendkívül fiatal csapatunk nagyon rutinosan megtartotta a végére is a minimális előnyét és szerzett roppant fontos két pontot.
Váci gólszerzők: Kácsor Gréta 11 (2); Hámori Konszuéla és Lakatos Rita 5-5; Kuczora Csenge 5 (4); Diószegi Nikolett 4; Helembai Fanny és Sanja Radoszavljevics 2-2; Mészáros Rea és Szabó Kitti 1-1.
A bajnokság a második kör első fordulójával a jövő hét végén máris folytatódik. Január 25-én, szombaton 18 órától a mieink az MTK ellen lép pályára az Elektromos-csarnokban.

Feladó: Városháza

Pályázatok [2020. január 17., péntek]

Pályázat gondnok munkakör betöltésére

A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium (Vác, Brusznyai Árpád u. 6. ) gondnok munkatársat keres határozatlan idejű munkaviszonyra.

Feladatok:
- takarítók munkájának ellenőrzése
- postai kézbesítési feladatok ellátása, postakönyv vezetése
- műszaki hibák javíttatása, ellenőrzése
- tisztítószerek töltése, kiadása és nyilvántartása
- adminisztrációs feladatok, nyilvántartások vezetése
- nyomtatványok kezelése
- munkaruhák nyilvántartása, kiadása
- gazdasági iroda munkájának segítése


Pályázati feltétel: középfokú végzettség

Előnyt jelent: közgazdasági vagy műszaki végzettség

Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

Önéletrajzot, a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát a keri.vac@reformatus.hu e-mail címre várjuk.

Feladó: Városháza

Pályázatok [2020. január 17., péntek]

Pályázat gazdasági ügyintéző, könyvelő munkakör betöltésére

A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium (Vác, Brusznyai Árpád u. 6. ) gazdasági ügyintéző, könyvelő munkatársat keres határozatlan idejű munkaviszonyra.

Pályázati feltétel: pénzügyi, számviteli középfokú végzettség.

Előnyt jelent: főiskolai gazdasági végzettség, mérlegképes könyvelői végzettség.

Jelentkezési határidő: 2020. január 31.

Önéletrajzot, a végzettséget igazoló dokumentumok másolatát a keri.vac@reformatus.hu e-mail címre várjuk.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. január 16., csütörtök]

Tájékoztatás a Sajdik Gyűjteményről

Mint ismeretes, Vác Város Önkormányzata még az előző ciklusban úgy döntött, hogy megvásárolja a Március 15. téren található, addig magántulajdonban lévő Sajdik Gyűjteményt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Váci Polgárokat, hogy a város tavaly decemberben kifizette az utolsó vételi részletet is, ami után 2020. január 1-jével köztulajdonba került az értékes gyűjtemény. Inotay Gergely, művelődésért és kultúráért felelős alpolgármester tájékoztatása szerint az átadás-átvétel, illetve a leltározás folyamatban van, továbbá a közszemlére tétel mikéntjére is megszülettek a szükséges döntések. Így a kiállítás hamarosan látogatható lesz mindenki számára, addig a városvezetés az érdeklődők türelmét kéri.
A megnyitásról és a gyűjtemény nyitva tartásáról, látogatásának feltételeiről tájékoztatjuk a közvéleményt.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. január 15., szerda]

Az év első vásárnapja

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Vác, Vásártér területén 2020. január 19-én 6-13 óráig országos állat- és kirakodóvásárt rendezünk. Szeretettel várjuk a vásárlókat és az árusítókat is.

Vác Piac KFT
Telefon: 0627/316-212
E-mail: vacpiackft@invitel.hu

Feladó: Városháza

Tisztelt Közös képviselő-, Társasházkezelő Társam!


Egyesületünk, a Váci Közös Képviselők Klubja a 2020. évi első összejövetelét, január 20-án (hétfő) 17:30 órakor tartja, a Madách Imre Művelődési Központban (Vác, dr. Csányi László körút 63.), melyre tisztelettel meghívlak. Évnyitó összejövetel!!!

Napirend:

1/ a 2017. évi CLXXXVI. törvény módosítása – a kk közösségi ügyintézési tevékenységi
idejének meghosszabbítása (2021. május 1.);

2/ a Budapest Környéki Törvényszék végzése;

3/ Tájékoztató a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság üléséről (01.13.);

4/ Egy törvényességi felülvizsgálat (jegyző) tapasztalatai.

5/ A polgári jogi társaságról (civil társaság).


Minden közös képviselő társamnak, a lakóközösségek tulajdonosainak békés, boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok!


Kedves Barátom!

Kérlek tedd Magad szabaddá erre a kb. 2 órára és találkozzunk a Művelődési Házban!




Vác, 2020. január 14.

Barátsággal,
Hajdu Sándor elnök

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 15., szerda]

Kézilabda – Belénk martak a Farkasok

Vereséggel kezdte a férfi kézilabda Liga kupa csoportmérkőzéseit élvonalbeli férfi kézilabda együttesünk. Az egyelőre kinevezett vezetőedző nélküli csapatunk a másodosztályú riválisától ötgólos vereséget szenvedett: Budai Farkasok – Váci KSE 30-25 (17-12).
A Liga kupasorozat C csoportjában szereplő három együttes közül csak a mieink játszanak jelenleg az NB I-ben, a két ellenfél – mellyel körmérközéses oda-visszavágós rendszerben találkoznak a váciak – egyaránt a másodosztály Nyugati csoportjában szerepel. A Budai Farkasok az első kört az 5, a szigetszentmiklósiak a 10. helyen fejezték be.
Ennek ellenére a keddi késő esti összecsapáson a hazai csapat már az első játékrészben jelentős előnyt harcolt ki, melyet a jobbára fiatalokból álló VKSE ellen a folytatásban is meg tudott tartani és győzelmével a csoportban az első helyért vívott viadal fő esélyesévé vált. A váci gárda kispadján még nem volt kinevezett vezetőedző, a jegyzőkönyv hivatalos személyei közül a mieinknél a korábbi kapusedző, Tamási Lajos volt megjelölve első helyen.
A következő csoportmeccsre január 17-én, pénteken este fél hétkor kerül sor a váci sportcsarnokban, ahol e két együttes fordított pályaválasztási joggal ismét összeméri tudását.

Feladó: Városháza

<<   1 ...  3 4 5 6 7 ...  1596   >>