Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2020. május 1., péntek]

Váci kijárási korlátozások az első májusi hétvégére

Vác polgárainak védelme érdekében a város polgármestere a kormány által elrendelt kijárási korlátozásokon kívül május 1. (péntek) nulla órától május 3. (vasárnap) éjfélig az alábbiakat rendelte el. Hétfőtől továbbra is a március 27-től érvényes kijárási korlátozás hatályos városunkban.

1. Vác közterületein, közparkjaiban, parkolóiban csoportosan tartózkodni – 3 főt meghaladó létszámban – tilos, ez alól kivételt képeznek az egy háztartásban élő személyek. Az állampolgárok kötelesek a legalább másfél méteres távolság megtartására.

2. Lezárásra kerülnek a Vác, Liszt Ferenc sétány Hegyes torony előtti, az Ady Endre sétány Fürdő utcai kereszteződésétől tartó, a József Attila sétányon lévő, valamint a Szentháromság téren kijelölt várakozóhelyek. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy – másik, hatályban lévő rendelet szerint – a város területén mindenhol tilos a zöldterületen történő parkolás!

3. A város közigazgatási területén lévő kerékpárutakat kizárólag váci lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők használhatják.

4. A piacon és a helyi termelői piacon a védőmaszk viselése mindenkire nézve kötelező. A vendéglátóipari egységek előtti szabad területen kötelező a legalább másfél méteres távolság betartása.

5. A Rendelet végrehajtását a Váci Rendőrkapitányság és a Váci Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete ellenőrzi, a Rendeletben foglaltak megsértése esetén szabálysértési bírság kiszabásának van helye.

A rendelet teljes szövege megtalálható weboldalunk Rendelettárában.

Felhívjuk a tisztelt váci polgárok figyelmét, hogy az április 30-án meghozott kormányrenddelet értelmében Pest megyében (így Vácott is) változatlan tartalommal hatályban maradnak a kijárási korlátozások. Így városunkban továbbra is a 71/2020 (III. 27.) számú kormányrendeletben foglaltak az irányadók és az ország egyéb területét (kivéve Budapestet és Pest megye teljes területét) érintő április 30-án kihirdetett és május 4-től hatályos egyéb előírások nem érvényesek!

Feladó: Városháza

A kormány döntése értelmében április 30-ától kötelező ügyeletet kell biztosítaniuk a településükön lévő óvodákban azon önkormányzatoknak, ahol a település polgármestere rendkívüli szünetet rendelt el. Vácott hetek óta ezzel a rendszerrel fogadják az érintett családok kicsinyeit az ügyeletes intézmények, ugyanakkor az alábbi – a járvány veszélyhelyzet miatt is elsőrendűen fontos – tudnivalókra hívjuk fel a szülők figyelmét az ügyelettel kapcsolatban.

Kérjük, hogy csak indokolt esetben vegyék igénybe az ügyelet lehetőségét, hiszen a vírus terjedésének megakadályozása a személyes érintkezések minimalizálásával hatékony!

Az ügyelet feltételei:
Az óvodai ügyelet igényléséhez kérjük az alábbi dokumentum megküldését elektronikus formában!
Elérhetőségek:
Kisvác-Középvárosi Óvoda: kisvacovi@gmail.com;
Alsóvárosi Óvoda: ovoda.alsovarosi@gmail.com;
Deákvári Óvoda: deakvari.ovoda.vac@gmail.com

– a szülők által aláírt nyilatkozat, amelyben büntetőjogi felelősségük tudatában kijelentik, hogy a gyermek, sem szülője vagy törvényes képviselője nem járt külföldön és nem beteg

A fent említett igazolást legkésőbb az ellátás megkezdésekor, az első napon le kell adni. Fenti dokumentum hiányában az ellátást szervező intézmény a gyermeket nem fogadhatja.

Az alábbiakban megtalálható a szülői nyilatkozat letölthető formája.

A kormányrendelet alapján az intézményekben maximum 5 fős csoportokban lehet elhelyezni a gyermekeket – ezért nem garantált az, hogy a gyermeket abban az intézményben fogadják be, ahová eredetileg felvették.

Az óvodapedagógusok beosztása szintén ügyeleti formában fog megtörténni, tehát azt nem tudjuk garantálni, hogy a gyermekek számára saját óvónénijük által biztosítják a felügyeletet.

A gyermekeket az óvoda ajtajában fogadják.
Az óvoda dolgozói biztosítják a szigorú higiéniai feltételeket. A használatos eszközök minden nap fertőtlenítésre kerülnek.
Kérjük, hogy minden nap csak a legszükségesebb holmikat, ruhadarabokat tegyék az óvodai zsákba, ezek rendszeres, napi kimosásra, fertőtlenítésre hazaküldésre kerülnek. Játékokat a gyermekek ne vigyenek az óvodába a fertőzésveszély elkerülése érdekében.

Az ügyeleti elhelyezést az óvoda vezetőjénél előzetesen elektronikusan leadott nyilatkozatban lehet igényelni.

Kérjük, hogy csak nagyon indokolt esetben válasszák az ügyeleti elhelyezést a gyermekük számára!

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
nyilatkozatovis.pdf

Közélet [2020. április 30., csütörtök]

Váci Éléstár: már elsőre is nagyon sok adomány

Szerdán első alkalommal volt lehetőség a Jószomszéd Hálózat által elindított Váci Éléstár feltöltésére. A Váci Éléstár a váci önkormányzat felügyelete alatt szerveződött, melyet elsősorban élelmiszerrel lehet feltölteni.

Közel félszáz rászorulót tudnak így támogatni már az első héten is a szervezők.
A művelődési központban minden szerda délután 13 és 16 óra között lesz a jövőben is lehetőség arra, hogy elsősorban csomagolt tartós élelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket adjanak le a jószívű váciak a nélkülöző helyi családok, egyedülálló szülők, idősek, betegek és munkanélküliek életét megsegítendő.

Mint azt Matz-Molnár Krisztina, a Jószomszéd Hálózat koordinátora az első alkalom értékeléseként elmondta, már a kezdetkor nagyon sokan eljöttek adományaikkal. Segítségükkel közel félszáz rászorulóhoz tudnak a kapott dolgokból összeállított csomaggal eljutni. Minden támogatónak ezúton is hálájukat fejezik ki a megsegítettek nevében is. Külön köszönetet mondanak a szervezők a Szent Anna Karitásznak, valamint azoknak, akik pénzadománnyal támogatják célkitűzéseiket.

Mint ismeretes, Vác Város Önkormányzata STOP KORONAVÍRUS VÁC névvel bankszámlát is nyitott. Az ide befizetendő összegeket a városi koronavírus-járvány megfékezésére, védőeszközök, fertőtlenítőszerek és még több más, a fertőzést megelőzésére szolgáló dolgok beszerzésére használják fel. A bankszámla, ahová a pénzadományokat várják tisztelettel: Vác Város Önkormányzata 11742094-15395429-10330009

Feladó: Városháza

Közélet [2020. április 28., kedd]

Nem ismétlődhet meg a színházi pénzek felelőtlen költése

Kompromisszumos megoldásként – sok tárgyalást követően – nemrég önkormányzatunk arról döntött, hogy a Váci Dunakanyar Színházat az állammal közös fenntartásban kívánja működtetni. Azonban ezen döntés után a törvényi feltételeken a város számára kifejezetten hátrányosan módosítottak, valamint, a szakminisztérium által megküldött, a közös működtetés részletes feltételeit tartalmazó együttműködési megállapodás olyan korlátozó feltételeket szab, melyek elfogadása esetén az önkormányzat az őt megillető alapvető jogkörökről kényszerülne lemondani. Ezen diktátumok elfogadása esetén városunk lényegében átadná az államnak a színház irányítására vonatkozó legfontosabb döntéseket.

A képviselői eskühöz híven és az önkormányzati választás eredményben mérhető elvárásának megfelelően ki kell állnunk az önkormányzati alapjogok védelméért, a valós települési önrendelkezésért és az alkotóművészek szabadságáért is. A testület feladata az, hogy a város szellemi és anyagi vagyonával felelősen rendelkezzen, amelyet nem szolgál az, ha a saját intézményünket érintően a munkáltatói, irányítási vagy ellenőrzési jogköröket kiegészítő finanszírozásért cserébe az államnak vagy a minisztériumnak adjuk át. Éppen ezért – akárcsak Budapest a kiválasztott intézményeit – a város önállóan fogja működtetni a színházat.

Vác színháza a márciusi igazgatóváltásig sok szabálytalansággal működött, ezeket az új önkormányzat felállásáig sorra elnézték az illetékesek. Többször nem fordulhat elő ebben a városban, hogy egy igazgató tízmilliós nagyságrendben kössön saját magával, hozzátartozóival – vagy ezek cégeivel – szerződéseket. A váci közpénzek felelőtlen költése ellen önkormányzatunk mindent megtesz, ám a városi befolyás gyengítése esetén ezek feltárására és megakadályozására a színház esetében sem rendelkeznénk a kellő eszközökkel.

Fenntartói felelősségünk a színház működését a helyi közönség igényeihez és kulturális, művelődési ambícióihoz szabni, amelyhez nem állami beleszólás, hanem helyismeret, lokálpatrióta elkötelezettség és helyi felelősségvállalás szükséges.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. április 28., kedd]

Megnyílik a Váci Éléstár

A váci önkormányzat felügyeletével a Jószomszéd Hálózat szervezésében megnyílik a Váci Éléstár. Az elsősorban csomagolt tartós élelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket váró kezdeményezés közreműködésével nélkülöző családok, egyedülálló szülők, idősek, betegek és munkanélküliek életén kívánnak segíteni.

Az adományozásra minden héten szerdán 13 és 16 óra között a Madách Imre Művelődési Központban (Vác, dr. Csányi L. krt. 63.) lesz lehetőség.

Kérjük, aki teheti, segítsen a rászorulóknak!

Feladó: Városháza

Közélet [2020. április 27., hétfő]

Főtéri behajtás: ideiglenes rend szerdán és csütörtökön

Tájékoztatjuk a gépjárművezetőket, hogy a Március 15. téri két süllyedő henger környezetében lévő burkolat garanciális javítására április 29-30-án (szerdán és csütörtökön) kerül sor. Ez idő alatt a Széchenyi utca végén lévő, behajtást gátló kőbabák eltávolításra kerülnek, így a Főtér gépjárművel a Széchenyi utca felől lesz elérhető az arra jogosultak számára.

Felhívjuk továbbá a közösségi közlekedést igénybe vevők figyelmét, hogy a menetrend szerinti buszok e két napon terelő útvonalon közlekednek és több megállót nem érintenek. Az útvonal megtekinthető mellékletünkben.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
elterere.pdf

Közélet [2020. április 27., hétfő]

A váciak fogorvosi ellátásáról

A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható 2020. április végéig munkanapokon 8 és 12 óra között.

A törvényi előírások alapján ilyen esetnek számít:
• a fogak friss baleseti sérüléseinek elsődleges ellátása (visszahelyezés, sínezés, gyógyszeres kötés, foghúzás),
• a fogból kiinduló gyulladások ellátása (fog üregének megnyitása, foghúzás),
• a fogmeder gyulladás, bölcsességfog körüli gyulladt lágyrész-szövetek konzervatív kezelése,
• a szájüregen belüli tályog megnyitása,
• a nyelést vagy/és légzést akadályozó idegentest eltávolítása,
• a szájnyálkahártya és az ajak akut gyulladásos megbetegedéseinek gyógyszeres ellátása,
• állkapocs-ficam visszahelyezése,
• a frissen tört állcsont nyugalomba helyezése.
• a háromosztatú ideg által kiváltott roham helyi érzéstelenítéssel történő csillapítása, valamint
• bármilyen eredetű szájüregi vagy szájüreg környéki vérzés csillapítása (tampon, fedőkötés, véralvadást fokozó gyógyszerek helyi alkalmazása, varrat).

A váci fogorvosok következő napokra érvényes beosztási rendje, elérhetősége, rendelési ideje képeinken.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. április 26., vasárnap]

Zöldhulladékos hét következik

A Váci Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai az előttünk álló héten – április 27. hétfőtől május 1. péntekig – a zöldhulladékot viszik el az ingatlanok elől.

A levágott növények az erre rendszeresített zöld zsákban helyezhetők ki. A faágas, fásszerű növényi hulladék kötegelve is elszállításra kerül, de ezen esetben be kell tartani az előírásokat: maximum 1 köbméter térfogatú, 1,5 méter hosszú és legfeljebb 6 cm átmérőjű gallyak tehetők ki, amelyeket legalább egy helyen össze kell kötni.

Hogy városunk különböző pontjain mikor van szállítási nap, az a mellékelt listából ismerhető meg.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
utcalisst.pdf

Közélet [2020. április 25., szombat]

Jelentős ügyekben döntött a polgármester

Vác Város Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján a 40/2020. (III.11.) kormányrendeletben kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel rendeletmódosításokról és különböző előterjesztésekhez benyújtott Határozati javaslatokról döntött.

Több döntés előtt kikérte a képviselő-testület és a bizottságok tagjainak javaslatait, véleményét is. Az alábbiakban a polgármesteri döntések közül a legfontosabbakat ismertetjük.

Kórházfejlesztés
A Jávorszky Ödön Kórház területén tervezett rendelőintézeti és más fejlesztések érdekében ezúttal módosítás történt a Helyi Építési Szabályzatban, a Településszerkezeti Tervben és lezárult a partnerségi egyeztetési eljárás.

Bérleti díj engedmények
A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került, önkormányzati tulajdonú helyiséget bérlő vállalkozások díjcsökkentési kérelmeire az önkormányzat támogatói csomagot dolgozott ki. Ezen javaslat értelmében a bérlők nagy részének 2020. márciusában, áprilisában és májusában a bérleti díj 30 %-át, júniusában 50 %-át, júliusában 90 %-át kell csak befizetni. Az év további részére a szerződésben megállapított díjat kell megfizetniük. A kérelmek elbírálása során nagy részben ezt a megoldást kínálja az önkormányzat azon bérlőknek, kik korábban nem halmaztok fel tartozást.

Elfogadott beszámolók
Elfogadásra került a 2019-es ellenőrzési terv végrehajtásáról szóló jelentés, amely még nem tartalmazza a Váci Dunakanyar Színház pénzügyi és gazdálkodási tevékenységének vizsgálatáról szóló, valamint a képviselők felügyelőbizottsági díjazására vonatkozó nemrégiben elkészült összegzéseket.

Elfogadásra került továbbá a
- tavalyi év gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok végrehajtásáról benyújtott beszámoló,
- a városi költségvetés előző évi teljesítéséről készített előterjesztés,
- az aktuális likviditási jelentés.

A polgármester egyetértett az aktualizált 2020-as költségvetésről elkészített előterjesztéssel is. Ezek szerint az idei büdzsé főösszege 234 millió forinttal nőtt és főösszege közel 7 milliárd 760 millió forint.

Akadálymentes postai bejárat
Városvezetői döntés értelmében megoldódhatnak a fennálló problémák: a váci központi postánál kialakítható lesz az akadálymentes bejárat.

További határozatok
1. Több ingatlan- illetve lakásügyben született döntés.
2. Technikai átvezetés után módosult az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata.
3. Elutasításra került egy internetes oldal (vaconline.hu) jogtalan címerhasználat miatt kiszabott közigazgatási bírsága ellen benyújtott fellebbezés.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. április 24., péntek]

Váci kijárási korlátozások április utolsó hétvégéjére

Vác polgárainak védelme érdekében a város polgármestere a kormány által elrendelt kijárási korlátozásokon kívül április 25. (szombat) nulla órától április 26. (vasárnap) éjfélig az alábbiakat rendelte el.

1. Vác közterületein, közparkjaiban, parkolóiban csoportosan tartózkodni – 3 főt meghaladó létszámban – tilos, ez alól kivételt képeznek az egy háztartásban élő személyek. Az állampolgárok kötelesek a legalább másfél méteres távolság megtartására.

2. Lezárják a Vác, Liszt Ferenc sétány Hegyes torony előtti, az Ady Endre sétány Fürdő utcai kereszteződésétől tartó, a József Attila sétányon lévő, valamint a Szentháromság téren kijelölt várakozóhelyeket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy – másik, hatályban lévő rendelet szerint – a város területén mindenhol tilos a zöldterületen történő parkolás!

3. A város közigazgatási területén lévő kerékpárutakat kizárólag váci lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők használhatják.

4. A piacon és a helyi termelői piacon a védőmaszk viselése mindenkire nézve kötelező. A vendéglátóipari egységek előtti szabad területen kötelező a legalább másfél méteres távolság betartása.

5. A Rendelet végrehajtását a Váci Rendőrkapitányság és a Váci Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete ellenőrzi, a Rendeletben foglaltak megsértése esetén szabálysértési bírság kiszabásának van helye.

A rendelet teljes szövege megtalálható weboldalunk Rendelettárában.

Feladó: Városháza

<<   1 2 3 4 5 ...  610   >>