Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2020. május 29., péntek]

Továbbra is fontosnak tartjuk a váci női kézilabda csapat támogatását

Vác a Nemzet Sportvárosa, ennek megfelelően folyamatosan együttműködik az egyesületekkel és a mindenkori pénzügyi lehetőségeihez mérten támogatja elsősorban az utánpótlás nevelést, másodsorban a profi sportot.

A sportcsarnok 2013-ban megállapított bérleti díja 15.000 Ft/óra volt, melyet múlt héten 12.000 forintra csökkentett az önkormányzat. Ez az összeg jelentősen elmarad az önköltségi ártól és megegyezik, vagy alatta marad más települési sportcsarnokok bérleti díjához képest.
A VNKSE kérése alapján jelenleg 50 %-os kedvezménnyel használják az egyesület csapatai a létesítményt.

Vác Város Önkormányzata az elmúlt években is mindent megtett a női kézilabda klub sikeres szerepléséért. Több csarnokberuházás esetében biztosította a TAO-pályázat önrészét, amikor azt a klub igényelte. Egy, a korábbi városvezetés által nem támogatott kérelem után már a mostani városvezetés a női kézilabda klub közel 9 millió forintos díjhátralékát is elengedte, a klub pedig az önkormányzati tulajdonú létesítmény számára „TAO-s” felújítási forrásokat tudott biztosítani. A város kézilabdasport iránti elkötelezettségét jellemzi, hogy a Dunakanyar Kézilabda Akadémia úgy jöhetett létre, hogy a szükséges területet 99 évre ingyenesen bocsátotta rendelkezésre a város. A folyó beruházáshoz intézett kérést az önkormányzat soron kívül kezelte.

Az egyesületek az utánpótlás csapatok bérleti díját el tudják számolni a TAO támogatási rendszerben, így a TAO-n kívüli szponzorok esetleges elmaradása nem érinti ezen bérleti díj kifizetéseket, ezért is érthetetlen számunkra a kiadott, éles hangú közlemény.

Vác Város Önkormányzatának fontos, hogy a női kézilabda csapata eredményes munkáját támogassa, ezért kezdeményezett jövő hétre tárgyalást a klub elnökével, amelyen egyeztetik a csapat további támogatási igényeit. Bízunk benne, hogy az immár több, mint két évtizede az élvonalban remeklő női kézilabda egyesület továbbra is a sportszerető váci közönség örömére folytatja munkáját.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 29., péntek]

Hétfőtől ismét lehet jelezni a lomtalanítási igényeket

A korábbi gyakorlatnak megfelelően a lakosságnak lehetősége van évente egy alkalommal 2 m3 lomhulladék térítésmentes elszállíttatására. A lomtalanítást igényelni kell és előre egyeztetett napokon történik. A koronavírus-járvány miatt a szolgáltató által korábban felfüggesztett igénybejelentési lehetőség 2020. június 1-től ismét elérhető.

A lomtalanítást végző Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint 2020. június 1-től a váci polgárok számára ismét beadható a lomtalanítás iránti kérelem. Igénylést kizárólag a közszolgáltatásban nyilvántartott és szerződött, közüzemi díjhátralékkal nem rendelkező ingatlanhasználók nyújthatnak be. Ezt megtehetik elektronikus úton, vagy a cég ügyfélszolgálatán keresztül.

Az igénybejelentések beérkezését követően a szolgáltató időpontot egyeztet az igénylővel a lomtalanítás várható időpontjáról. Vác esetében az igénylés 2020. június 1. és június 30. között adható be, a kért lomtalanítás teljesítése június 15-től augusztus végéig történik majd meg.

Részletes ismertető a www.zoldhid.hu/kozszolgaltatas/lomtalanitas oldalon olvasható, további információkért kérjük, ne a váci önkormányzatot, vagy a helyi hulladékgazdálkodási céget, hanem a szolgáltató Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatát keressék.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 29., péntek]

Újabb nyílt városi pályázatok jelentek meg

Az előző önkormányzati ciklusok gyakorlatával szakítva a takarékos városüzemeltetés és a vállalkozásbarát szemlélet került előtérbe városunkban, melynek jegyében ismét két fontos nyílt pályázat került kiírásra.

A Beszerzési Munkacsoport elnökének, Kiss Zsolt alpolgármester tájékoztatása szerint az elmúlt napokban megjelent – és a hivatalos önkormányzati weboldal (vac.hu) PÁLYÁZATOK rovatában már megtalálható – két olyan kiírás, melyektől az eddigiekben ezen tevékenységekre kifizetett közpénzek csökkenését várják.
Június 19-ig lehet beadni a pályázatokat a volt deákvári laktanya területén működő portaszolgálat folyamatos (minden nap 24 órás időtartam) ellátására. A feladatellátás vállalkozási keretszerződéssel történik és egy évre szól majd.

Ahogyan arról egy korábbi hírben (vac.hu – Közélet: 2020. május 27.) már tájékoztatást adtunk, változik a Március 15. téri behajtás ellenőrző rendszere. Megszűnik a piacnál és a Bécsi kapunál sok problémát jelentő süllyedő oszlopos megoldás és rendszám felismerő kamerarendszer ellenőrzi majd a szabályok betartását. Ennek kiépítésére is megjelent a pályázati felhívás: 2020. június 10-én 10 óráig várják a pályázatokat.

„A korábbi városvezetés a meghívásos pályáztatást preferálta. A nyílt pályáztatási formának több előnye is van. A kiírás lényegesen több piaci szereplőhöz jut el. Ezáltal tiszta verseny alakulhat ki, mely hatására csökkenhetnek az árak. A városüzemeltetést biztosító beszerzéseknél egy széleskörű pályázati mód a jövőben is rendszeres lehetőséget biztosít majd az ezen területeken működő helyi érdeklődőknek. Ez pedig a koronavírus-járvány után segítheti a váci vállalkozásokat, egy időben azzal, hogy az önkormányzat költséget takarít meg.” – mondta érdeklődésünkre Kiss Zsolt alpolgármester.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 28., csütörtök]

Tájékoztatás koszorúzási eseményről

Ezúton is tájékoztatjuk városunk lakosságát, a pártok, civil szervezetek képviselőit, hogy Vác Város Önkormányzata a helyi trianoni megemlékezés keretében június 4-én, csütörtökön 16.30-kor koszorút helyez el az Ereklyés Országzászlónál. Kérjük a koszorúzni kívánókat, hogy egyeztetés céljából ezen szándékukat jelezzék.

Részletek képünkre kattintva elérhetők.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 28., csütörtök]

Hárommilliós pályázati forrás könyvtárfejlesztésre

Háromszázmillió forintos összegben osztott fel könyvtárfejlesztési támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma, melyből a váci Katona Lajos Könyvtár mintegy 3 millió forintot nyert el a kiírt pályázaton.
Az önrész nélküli forrás 70%-a fordítható majd a könyvtári állomány gyarapítására, míg a maradék összegből eszközök vásárlására nyílik lehetőség.

Az utóbbi években a sikeres pályázatok eredményeként fokozatosan növekvő támogatásban részesül a minisztérium pályázatából a váci intézmény, hiszen míg 2018-ban valamivel több, mint 2,1 milliót, egy évre rá pedig közel 2,4 milliót kaptak ezen célokra, idén már az elnyert összeg meghaladja a 3 milliót.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 28., csütörtök]

Hétvégi koncertek a város főterén

Bár a járvány miatti veszély nem múlt még el, a kötelező és az ajánlott óvintézkedések betartása mellett Vác Város Önkormányzata igyekszik ingyenes szabadtéri eseményekkel színesíteni május - a gyermeknapot is magában foglaló – utolsó hétvégéjét.

A mostani hét záró három napján a Március 15. téren több „karanténkoncertes” előadást is élvezhetnek az érdeklődők. A sort pénteken 17 órától a családoknak is ajánlott Katáng-műsor nyitja majd. A szombat délelőtt a komolyzene híveit csalogatja: 11 órától a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar előadása következik. Késő délután, 18 órakor pedig egy akusztikus koncerten lesz látható JucImi, azaz a Kitti Live/2. Végül vasárnap délután háromtól a remélhetően kedvező időjárás mellett Faludi Szilvia és Schmidt Mátyás produkciója teremt majd jó hangulatot.

Az említett főtéri produkciók természetesen ingyenes szórakozást biztosítanak, de a szervezők kérik, hogy mindenki fegyelmezetten tartsa be a fertőzésveszélyt megelőző előírásokat.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 27., szerda]

Pályázat a főtér rendszám felismerő kamerarendszerére

Rendszám felismerő kamerarendszert telepít az önkormányzat a főtér két végéhez – a Rév közhöz és a Bécsi kapuhoz – melyek a behajtási engedélyek meglétét fogják ellenőrizni. Ennek a városi költségvetésben való szerepeltetését Jess Kinga, a Belváros önkormányzati képviselője javasolta még februárban. A rendszer beszerzésére nyilvános pályázatot írtak ki, mely a vac.hu oldalon is olvasható.

Mint azt Ferjancsics László alpolgármester elmondta, a tervek szerint a kamerák leolvassák a rendszámot a főtéri be- és kilépésnél, majd a háttér informatika összeveti a kapott adatokat az engedéllyel rendelkező gépjárművek listájával. Ha nincs egyezés, akkor megindul a bírságolási folyamat. A program azt is észleli fogja, ha valamely gépjármű az engedélyezett 30 percen túl tartózkodik a téren, vagy akárcsak áthajt azon. Az utóbbi tevékenység sem engedélyezett, még akkor sem, ha az autónak van behajtási engedélye. Az alpolgármester bízik abban, hogy – sikeres pályáztatást feltételezve – nyáron már üzembiztos lesz a kamerarendszer.

A tervek szerint az 1-2 hét próbaidő alatt elkövetett szabálytalanságok számát közzéteszi az önkormányzat, majd ezt követően már büntetés jár a szabályszegőknek. Az eddigi süllyedőkapus bóják nem fognak működni, így fizikai akadályok már nem, csak a közúti jelzőtáblák figyelmeztetnek majd a korlátozott behajtásra.

Ha a rendszer hozza a más városokban tapasztalt eredményeket, akkor jövőre a Görgey és az Eötvös utcák behajtási pontjainál is felszerelhetik a behajtást ellenőrző kamerákat. Az alpolgármester hozzátette: rendet ígértek a választási kampányban, ennek fontos eleme a korlátozott övezetekbe való behajtások és az ott parkolások korrekt ellenőrzése, a városháza előtti VIP parkoló forgalmának jelentős csökkentése. Fontos szempont továbbá, hogy az új rendszer alacsonyabb fenntartási és üzemeltetési költséget jelent.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 26., kedd]

Fő a nyugalom: korlátozták az építési tevékenységek idejét

Városunkban régóta létezik zajrendelet, amely azonban részletekbe menően nem tért ki az építési tevékenység időbeli korlátozására. A múlt héten a polgármester olyan módosított rendeletet fogadott el, mely jelentősen szigorítja ezen tevékenységek végzését.

Ferjancsics László alpolgármester tájékoztatása szerint az új szabályok kitérnek a belterületi építési és bontási, valamint ezekhez kapcsolódó rakodási tevékenységre, melyek hétköznap csak 7 és 17 óra között végezhetők, szombaton pedig 8 és 17 óra között. A külterületen valamivel enyhébb az előírás: ott hétköznap 19 óráig, szombaton 18 óráig folyhat ilyen építési tevékenység. Vasárnap, illetve ünnepnap nem megengedett az építés és bontás Vácott.

Az alpolgármester elmondta: korábban az építési engedélyek tartalmazhattak időbeli korlátot, illetve bejelentések esetén az építéshatóságnak volt lehetősége korlátozni az építés, bontás időszakát. Bár a rendelet előkészítését januárban megkezdték, azért is fontos volt annak elfogadása, mivel márciustól már nem a települési önkormányzatokhoz tartozik az elsőfokú építéshatósági jogkör, így csökkent a polgármesteri hivatal mozgástere.

Az új szabályok bevezetését a lakossági panaszok indokolják, az idősávok illeszkednek az építőiparban elfogadott munkavégzési időszakhoz, ugyanakkor a zajos tevékenységek korlátozásával biztosítják a pihenni vágyóknak a nyugodt környezetet – tette hozzá az alpolgármester.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 25., hétfő]

Új tag a színházi felügyelőbizottságban

Új megbízását, azaz az intézmény könyvelési feladatainak ellátását összeférhetetlennek tekintette, így távozott a Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottságából (FEB) Bán Márta. Helyére – a veszélyhelyzetben kapott jogkörével élve – Matkovich Ilona polgármester Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselőt delegálta.

Feladatát gyakorlatilag plusz díjazás nélkül látja el, mivel tagja a Vác Piac Kft. felügyelőbizottságának is, ám tiszteletdíjat a törvényi előírások miatt csak az egyikért kaphat. (Emlékezetes, hogy egy városházi ellenőrzés nemrég derítette ki: egy volt alpolgármester és egy volt képviselő is egyidőben jogtalanul több helyről vett fel díjazást, több millió forintnyit.)

A színházi cég új FEB-tagjának testhezálló lesz a feladat, hiszen már a korábbi önkormányzati ciklusban is külsős tagja volt a művelődési bizottságnak, jelenleg pedig a kultúráért felelős Emberi Kapcsolatok Bizottságában, illetve a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottságban is dolgozik.

Ismeretes, hogy a váci színház az igazgatóváltásig sok – az illetékesek által elnézett – szabálytalansággal működött. A választást követően Vác új polgármestere rendelt el ezek felderítésére vizsgálatot. Ennek lezárása előtt a korábbi igazgató távozott ugyan, ám az áprilisban elkészült revizori jelentés 15 pontban sorolja azokat a hiányosságokat, szabálytalanságokat és törvénysértéseket, melyek a tevékenysége alatti időszakban fordultak elő. A közpénzek felelőtlen herdálásának megelőzése érdekében az önkormányzat a jövőben is mindent megtesz. A továbbiakban nem fordulhat elő, hogy intézményvezető tízmilliós nagyságrendben kössön saját magával, hozzátartozóival – vagy ezek cégeivel – szerződéseket.

Feladó: Városháza

Közélet [2020. május 24., vasárnap]

Május záró hetében a zöldhulladékot viszik el

A Váci Hulladékgazdálkodási Kft. munkatársai az előttünk álló héten – május 25. hétfőtől május 29. péntekig – a zöldhulladékot szállítják el az ingatlanok elől.

A levágott növények az erre rendszeresített zöld zsákban helyezhetők ki. A faágas, fásszerű növényi hulladék kötegelve is elszállításra kerül, de ezen esetben be kell tartani az előírásokat: maximum 1 köbméter térfogatú, 1,5 méter hosszú és legfeljebb 6 cm átmérőjű gallyak tehetők ki, amelyeket legalább egy helyen össze kell kötni.

Hogy városunk különböző pontjain mikor van a tervezett szállítási nap, az a mellékelt listából ismerhető meg.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
utcalissttzold.pdf

<<   1 ...  2 3 4 5 6 ...  614   >>