Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Sport [2020. január 17., péntek]

Kézilabda – A 6. helyen zárta az első bajnoki kört a VNKSE

Megnyerte utolsó mérkőzését a 2019/2020-as élvonalbeli női kézilabda bajnokság első szakaszában a váci hölgykoszorú. A szekszárdi győzelmével csapatunk őszi mérlege 6 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség lett: Dunaújváros – Váci NKSE 35-36 (15-17).
Az azonos pontszámmal álló tabellaszomszédok a várt nagy küzdelmet vívták a dunaújvárosiak ideiglenes, szekszárdi otthonában. Az első félidő igen hullámzó játékos hozott. Az első 5 perc szapora hálórongálása (4-4) után a mieink tudtak erősíteni és háromgólos előnyt szorgoskodtak össze. Ám ez felébresztette a vendéglátókat, akik zsinórban négyszer is betalálva fordítottak (14. perc: 8-7).
Majd az első félidő hajrájáig rendre a váciaknak kellett futni az eredmény után. Az újabb fordulatot cserekapusunk, Bukovszky Anna beállása hozta, aki hétméterest hárított, majd több kritikus helyzetben is megmentette kapuját a góltól. Így a szünetre kétgólos fórral mehettek a mieink.
A folytatásban nagyon hamar következett az újabb fordulat: a kétgólos váci előny gyorsan ugyanilyen hátránnyá változott (16-18-ról 20-18). Sőt, az összecsapás kétharmadánál már háromgólnyi differencia is volt a csapatok között, mert a váci védekezés gyámoltalansága miatt a játékrész addigi perceire mindig esett egy hazai gól. Szerencsére lelkes játékkal 25-22-ről is sikerült kiegyenlíteni. A második félidő közepére már jóval félszáz fölé ment a góltermelés.
Az NB I-es góllövőlista élén álló Kácsor Gréta (képünkön) találataival ismét a váciak vezettek a záró tíz perc elején. Felváltva zörögtek a hálók, hol kettő, hol egy volt a vendégfór. Ahogyan várható volt rendkívül kiélezett, izgalmas végjáték következett. A záró öt perc két találatnyi előnyünkkel és hazai időkéréssel indult. Sőt, ez a vezetésünk megmaradt 2 perccel a lefújás előtt is. Sorsdöntő pillanatban ismét Bukovszky Anna mutatott be egy bravúrt. Már csak fél perc volt hátra, amikor újra egyre jöttek fel az újvárosiak, de szerencsére rendkívül fiatal csapatunk nagyon rutinosan megtartotta a végére is a minimális előnyét és szerzett roppant fontos két pontot.
Váci gólszerzők: Kácsor Gréta 11 (2); Hámori Konszuéla és Lakatos Rita 5-5; Kuczora Csenge 5 (4); Diószegi Nikolett 4; Helembai Fanny és Sanja Radoszavljevics 2-2; Mészáros Rea és Szabó Kitti 1-1.
A bajnokság a második kör első fordulójával a jövő hét végén máris folytatódik. Január 25-én, szombaton 18 órától a mieink az MTK ellen lép pályára az Elektromos-csarnokban.

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 15., szerda]

Kézilabda – Belénk martak a Farkasok

Vereséggel kezdte a férfi kézilabda Liga kupa csoportmérkőzéseit élvonalbeli férfi kézilabda együttesünk. Az egyelőre kinevezett vezetőedző nélküli csapatunk a másodosztályú riválisától ötgólos vereséget szenvedett: Budai Farkasok – Váci KSE 30-25 (17-12).
A Liga kupasorozat C csoportjában szereplő három együttes közül csak a mieink játszanak jelenleg az NB I-ben, a két ellenfél – mellyel körmérközéses oda-visszavágós rendszerben találkoznak a váciak – egyaránt a másodosztály Nyugati csoportjában szerepel. A Budai Farkasok az első kört az 5, a szigetszentmiklósiak a 10. helyen fejezték be.
Ennek ellenére a keddi késő esti összecsapáson a hazai csapat már az első játékrészben jelentős előnyt harcolt ki, melyet a jobbára fiatalokból álló VKSE ellen a folytatásban is meg tudott tartani és győzelmével a csoportban az első helyért vívott viadal fő esélyesévé vált. A váci gárda kispadján még nem volt kinevezett vezetőedző, a jegyzőkönyv hivatalos személyei közül a mieinknél a korábbi kapusedző, Tamási Lajos volt megjelölve első helyen.
A következő csoportmeccsre január 17-én, pénteken este fél hétkor kerül sor a váci sportcsarnokban, ahol e két együttes fordított pályaválasztási joggal ismét összeméri tudását.

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 13., hétfő]

Asztalitenisz – Súlyos vereség a csonka csapattal

Nagy különbségű vereséget szenvedtek a váci asztaliteniszezők az esztendő első csapatbajnoki fordulójában: Apagy SE – Váci Reménység SE 14:4.
Az NB II-es pontvadászat Észak-keleti csoportjának 10. fordulójában az idegenben lejátszott találkozóra egy játékossal kevesebben, csak három fővel utaztak el a váciak. Így egy páros, továbbá négy egyéni mérkőzést eleve a hazai együttesnek írtak be, mint győztes mérkőzés.
A négy váci győzelem közül kettőt-kettőt szerzett Lovas Dániel és Vándor András, míg Sági Bence nyeretlen maradt. A mieink legközelebb e hét szombatján hazai asztalok mellett a miskolciak ellen javíthatnak.

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 10., péntek]

Labdarúgás – Elkészült a pontos tavaszi menetrend

Mint arról pár napja hírt adtunk, a jelenlegi tervek szerint a Vác FC NB II-es focigárdája a 2019/2020-as pontvadászat hátralévő hazai meccseit Balassagyarmaton rendezi meg. Azóta elkészült az órára lebontott pontos menetrend is.
A másodosztályú labdarúgó bajnokság 2020. február 2-án folytatódik. A találkozókra – március idusa és két hétközi forduló kivételével – vasárnaponként kerül majd sor. A 19 csapatos mezőny két tavaszi fordulót már decemberben teljesített, így minden együttesre még 16 összecsapás vár. A mieink elsőként február első vasárnapján 14 órától Balassagyarmaton a budaörsieket fogadják. Ezt követően még 8 hazai és 7 idegenbeli mérkőzésen próbálhatják meg az egyelőre sereghajtó helyen álló váciak ledolgozni tetemes hátrányukat a tabellán.

(A tervezett menetrend képünkön.)

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 9., csütörtök]

Kézilabda – Elvitte a pontokat a megyei rivális

Hazai vereséggel indította az új naptári évet elsőosztályú női kézilabda együttesünk. A mieink a megyei rivális ellen három góllal kaptak ki a pontvadászat első körének utolsó hazai mérkőzésén: Váci NKSE – Érd 31-34 (15-18).
Mindkét csapat teljes játékoskeretet tudott nevezni. Azaz: a Békéscsabán a második félidőben lesántikáló Diószegi Nikolett is vállalni tudta a játékot. Viszont Lakatos Rita lábsérüléssel bajlódott, így jobbára csak védekezett. Hazai környezetben először lett benevezve a csapatba és lépett pályára pár percre a Székelyudvarhelyről igazolt Bálint Anna kapus. Nagy taps köszöntött egy régi-új ismerőst, a Fradiból hazatérő saját nevelést, Mészáros Reát.
A hétköznap este és az élő tévéközvetítés ellenére teltház és remek hangulat fogadta a csapatokat. Az első hálózörgetés a váciaké volt, ám gyorsan fordítottak a vendégek. Kölcsönös hetes rontás után három hazai találat jelentett újabb fordulatot, majd 6-5 után egészen 11-11-ig felváltva estek a gólok. Több alkalommal kimondottan balszerencsés volt csapatunk, emiatt is visszavette a vezetést a 21. percben az Érd (11-12). Az ellenfél kétszer annyi játékost szerepeltetett az első játékrészben csereként, és bár a hajrában feljöttünk egygólos hátrányra, az utolsó két találatnak az ellenfél örülhetett.
Mindkét oldalon kapusváltás történt a szünetet követően, nálunk Bukovszky Anna jött be az első negyedórára. Sorozatos emberelőnyeinket eleinte nem nagy hatékonysággal használtuk ki, viszont a büntetőket Kuczora Csenge magabiztosan nemesítette góllá. Ennek ellenére egy ideig már néggyel is vezetett az Érd, mivel a védekezésünk sok kívánnivalót hagyott maga után. Amikor összeszedettebben mozgott a védőfalunk, rögtön sikerült is utolérni a vendégeket (47. perc: 26-26).
A záró 10 perc 27-28-ról kezdődött, sajnos a párperces gólszünetet követően az Érd lépett ismét a győzelem felé (56. perc: 28-32). Egy hazai időkérés után átállt a váci hölgykoszorú 5+1-es védekezésre és ez megzavarta az ellenfelet: másfél perccel a lefújás előtt egy gólra feljött a Vác, ám a pontmentés már nem jött össze.
Vereségével ismét 50%-osra alakult a váciak bajnoki mérlege. Az egy tucat meccsen szerzett egy tucat pont a tabella 6. helyét biztosítja a mieink számára. Hogy végül a pontvadászat első körét végül milyen statisztikai mutatóval zárja a Vác, az a január 17-én, pénteken, a 18 órakor kezdődő, Dunaújváros elleni összecsapáson dől majd el.

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 8., szerda]

Kézilabda – Nyáron távozik Barbara Arenhart

A montenegrói Budocsnoszt Podgorica hivatalos bejelentése szerint nyáron az 5 évvel korábbi BL-győztes klubnál folytatja pályafutását Barbara Arenhart.
Mint ismeretes, a 33 éves kapusnak június 30-ig van érvényes szerződése a Váci NKSE csapatával. Az egészpályás góljairól is híres brazil világbajnok hálóőr 2016 nyarán érkezett Vácra, mindvégig együttese egyik meghatározó tagjának számított. A váciak jelenlegi csapatkapitánya a megjelent tájékoztató szerint kétéves szerződést kötött a Podgoricával.

Fotó: vacinkse.hu

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 6., hétfő]

Labdarúgás – „Hazai” bajnokik továbbra is Balassagyarmaton

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos weboldalán megjelentek szerint a Vác FC NB II-es labdarúgó csapata a 2019/2020-as bajnokság hátralévő meccsei közül a saját pályaválasztás mellett lejátszandók helyszínére a Balassagyarmati Ipolyparti Sporttelepet jelölte meg.
Mint ismeretes, a Vác Városi Stadion TAO-s forrásból – melynek önrészét fejlesztési hitelből a városi önkormányzat fedezi – újul meg. A beruházás különböző okokból történő elhúzódása miatt kérdésessé vált, hogy idén tavasszal játszhat-e bajnoki mérkőzést a létesítményben a másodosztályú pontvadászatban kieső helyen álló váci gárda. Emiatt a váciak „hazai” pályaként – az őszi fordulókhoz hasonlóan - továbbra is a balassagyarmati sporttelepet jelölték meg, ahol a bajnokság hátralévő 9 itthoni összecsapását megrendeznék. (Az április 19-én esedékes találkozó napja egybeeshet az NB III-as balassagyarmatiak otthoni mérkőzésével, így az akkori helyszín még változhat.)
A bajnokság már február első vasárnapján folytatódik, akkor a Vác FC a Budaörsöt fogadja, ezek szerint Balassagyarmaton. A pontos, órára lebontott tavaszi menetrend később alakul ki.
Felhívjuk a focibarátok figyelmét, hogy az MLSZ honlapján majdnem minden, az idei pontvadászatban már lejátszott, váci érdekeltségű bajnoki rövid összefoglalója megtekinthető a következő címen:

https://adatbank.mlsz.hu/club/52/0/20851/22/193815.html

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 3., péntek]

Kézilabda – Folytatódik a sikeres játékospolitika

Városunk élvonalban szereplő női kézilabda egyesülete a jövőben is folytatja a magyar kézilabdasportban széleskörű szimpátiát és támogatást élvező játékospolitikáját és a következő években is tehetséges, fiatal magyar kézilabdázókkal kíván minél eredményesebben szerepelni.
A Váci NKSE hivatalos weboldalán megjelent tájékoztató szerint a stabil játékoskeret kialakítása érdekében már most megegyezés született három olyan, fiatal kora ellenére is meghatározó kézilabdázóval, aki ugyan 2021 nyaráig szerződéssel bír a váci klubnál, de az új kontraktus szerint ez újabb egy esztendővel kitolódik.
Így a felnőtt válogatottban is pályára lépő 23 éves Hámori Konszuéla, az NB I-es góllövőlistát vezető, junior világ- és Európa-bajnok 20 éves Kácsor Gréta, valamint a junior Európa-bajnok, szintén 20 esztendős Kuczora Csenge is egy évvel hosszabbította meg szerződését a váciakkal.
A következő szezonban újabb tehetséges fiatal csatlakozik az együtteshez: az ifjúsági válogatott kerettag Bárdy Noémi (képünkön), aki jelenleg a váci központú Dunakanyar Kézilabda Akadémiában szerepel. A 18 éves átlövő 2018-ban az I. osztályú serdülő bajnokság legjobb góllövője volt, most pedig 2024.június 30-ig szóló szerződést írt alá a VNKSE-vel.

Fotó: vacinkse.hu

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 2., csütörtök]

Darts – Jó irányba repültek a nyilak…

Még karácsony előtt rendezett nagyszabású versenyt a Vác-Deákvár Darts Klub, melyen közel félszáz versenyző vívott magas színvonalú, izgalmas viadalt.
A VI. Vác Open dartstáblái elé több településről érkeztek a versenyzők, akik a lelkes amatőröktől, a versenyengedéllyel rendelkező félprofikig széles skáláját vonultatták fel a sportág művelőinek. A 32 fős főtáblára kerülésért körmérkőzéses csoportküzdelmeket rendeztek, majd egy közös ebéd után elkezdődtek az egyenes kieséses párharcok.
A sportág váci népszerűségének folyamatos növekedését jellemzi, hogy a főtáblára tíz helyi dartsos is felkerült. Innen a legjobb 16 közé hárman „nyilazták be” magukat, végül a rendező klub legjobbja az 5. helyen záró Heizer Norbert lett. A tornát egy fővárosi klub versenyzője, Takács Gábor nyerte, Gál Norbert és Adame Máté, illetve Karsai Zsolt előtt.
A négy éve alakult váci egyesület remek versenye után a résztvevők azzal búcsúztak, hogy találkoznak egy év múlva, a VII. Váci Open viadalon.

Feladó: Városháza

Sport [2020. január 1., szerda]

Úszás – A váci kitüntetett remeklése

A karácsonyt megelőző hétvégén rendezte meg a BVSC a hagyományos éves cikluszáró felmérő úszóversenyét, melyen a Váci Vízmű SE sportolói több dobogós helyezést is elértek.
A legjobb teljesítményt a női mellúszásban három távon is győztes, Varsányi Réka érte el. A pár nappal korábban a Vác Város Sportjáért kitüntető címmel jutalmazott úszó 100 méteren új évjáratos rekorddal nyerte a versenyszámot.
A váci klub négy ezüst mellett arany- és bronzéremből ötöt-ötöt gyűjtött: Réka három sikere mellett egy-egy aranyat szerzett még Dapsy Hanna és Suijker Rachel is. A Váci Ifjúsági SE sportolója, Klinda Tamás 2. helyezést ért el.
A mieink részletes eredménylistája megtekinthető:

http://estv.hu/news.php?extend.35025

(Képünkön: Varsányi Réka mesterével, Tószegi Andorral a megyeházi Sportkarácsonyon, ahol Pest megye általános iskolás sportolói között 3. díjat vehetett át.)

Feladó: Városháza

<<   1 ...  2 3 4