Vác.hu
  

Hírek

Dátum:

Típus:

Kulcsszó:

 

Közélet [2019. február 27., szerda]

Már márciusban megkezdődik az előnevezés a Fut a Vác versenyre

Az idén június 2-án vasárnap lesz a város egyik kiemelkedő tömegsport eseménye, a Fut a Vác.

A már 29. alkalommal megrendezendő esemény bázisa a Boronkay iskola előtti terület, a távok a hagyományokhoz híven belvárosi útvonalakat érintenek.
A városi önkormányzat az idén is támogatja a versenyt, így akik a 2,5km-es bulifutás távra előneveznek, azok továbbra is ingyen versenyezhetnek.
A hosszabb távokra, az 5, 10 kilométeres és a félmaratoni távú (21 km-es) futamokra, valamint a 4x5 km-es váltóra kedvezményesen már márciusban lehet előnevezni.
A bulifutók között az idén is pólókat sorsolnak ki a szervezők, a szerencsések már a verseny pólójában futhatják a távot.
A hosszabb távok futói - a chipes időmérés és az izotóniás frissítés mellett - pólót és emlékérmet is kapnak, ha előneveznek a versenyre.
Az idén sem feledkeztek meg a szervezők az ovisokról, akik lufival futhatják le a korosztályuknak megfelelő 100, 200 és 300 méteres távot.
A verseny után - sorsolás nyomán - az idén is gazdára talál többek között egy mountain bike kerékpár.

A versenyről és a felkészülésről minden információ megtalálható a www.futavac.hu honlapon.

Feladó: Városháza

Folyamatosan javítják az útburkolatot és szépítik a fákat a városban.

Megtévesztő és tisztességtelen magatartásra utalnak azok a megjegyzések, amelyek közösségi oldalakon képviselői érdemként igyekeznek tálalni a városi cég munkáját. Az elvégzett és tervezett feladatokról a vacholding.hu honlapon lehet tájékozódni. Az utak javításán, a fák szépítésén folyamatosan, teljes létszámban dolgoznak a munkatársak a pénzügyi lehetőségek függvényében.


Jelentősebb javításokat végzett a város cége a Konstantin téren, az Újhegyi úton, a Radnóti úton, a Deákvári főúton, a Jávorszky sétányon és elkészült a Zöldfa utca egy része is. A nagyobb, forgalmasabb útszakaszokat a következő hetekben állítják helyre a Váci Városfejlesztő Kft. szakemberei. Az ütemezés szerint a következő hetekben a Rádi út, a Magyar utca és a Galcsek utca kátyúit fedik be.
A városszépítés része a kertészeti karbantartás is. A kiszáradt, korhadt fák kivágása, Zöld juharok, Gyalogakácok irtása, a Gömb juharok ifjítása, koronaalakítása és a balesetveszélyes fák csonkolása is a Váci Városfejlesztő Kft. részben befejezett és tervezett munkái között szerepel.
A felsorolt munkálatok folyamatosak és rendszeresek, amelyeket szakemberek felülvizsgálnak.
A város a lakossági bejelentések, azok felmérése, illetve az előre tervezett, rendszeres karbantartási feladatok megtervezése alapján újul, szépül. Bár a testületi üléseken a képviselők rendszeresen felvetik a kérdést és taglalják a feladatokat, azok elvégzése a felszólalásoktól teljesen függetlenek. Az önkormányzat honlapján a „Polgármester válaszol” rovat és a képviselői fogadóórák továbbra is lehetőséget jelenthetnek a lakosság észrevételeinek, kérésének jelzésére és megbeszélésére.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. február 26., kedd]

A kapunk tárva, a szívünk még inkább

A Váci Irgalmasrendi kórház a Betegápoló Irgalmasrend évszázados tapasztalatán alapulva, ennek lelkületében rehabilitációs szemléletű krónikus kórházi feladatot végez.

A Rendalapító, Istenes Szent János iránymutatása alapján végezzük szakmai munkánkat. Célunk a mai jogszabályok, gyógyítási módszerek felhasználásával személyre szabott ellátási forma kialakítása, mely a betegek életét könnyebbé, szebbé, élhetőbbé teszi, miközben fokozatosan visszanyerik biztonságérzetüket.
Orvosi jelenlét, minőségi- gyógytorna lehetőségek, kiemelkedő ápolás és lelkigondozói segítség mellett betegeink nagy részének állapota javul, vagy stabilizálódik. STROKE-os betegeinknél gyakran észlelünk lassú, hónapok múlva történő javulást is. Így otthonukba, vagy szociális intézménybe bocsáthatjuk! Az elhelyezésben segítséget nyújt a szociális gondozó.
Sajnos vannak olyan betegek, akiket meggyógyítani nem tudunk, de méltó módon elkísérjük az örökkévalóságig. Számukra hospice jellegű ellátást nyújtunk- a családdal maximális együttműködésre törekedve. Jézus szellemében, szem előtt tartva az emberi méltóság tiszteletét, ápoljuk, és mellette vagyunk a nehéz órákban.
Intézményünket a Társadalombiztosító finanszírozza, az ellátás kapcsán napi hozzájárulási díjat kérünk.

Felvételi eljárás rendje: Az ápolt vagy hozzátartozója kitölti a felvételi kérelem című nyomtatványt, ezt eljuttatja Intézményünkhöz. A kérelmet várólistára tesszük és a szociális munkás telefonon jelzi a családnak, hogy mikor tudjuk fogadni az ápoltat. Ez egy-két hét alatt lebonyolódik.
A felvételkor ún. ápolási szerződést kötünk, melynek időtartama 6 hónap, ez újabb 6 hónappal meghosszabbítható

Amennyiben kérdése van, szociális munkásunk a 06-27/319-450/132 mellék telefonszámon ad felvilágosítást.

Betegápoló Irgalmasrend Váci Irgalmasrendi Kórház vezetése:
Dr Csiba Gábor
mb igazgató

Dr Győri Csilla
vezető főorvos

Marincsákné Csillag Etelka
főnővér

Feladó: Városháza

Közélet [2019. február 26., kedd]

Tiszteletadás a kommunizmus áldozatainak

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja (február 25.) idei váci megemlékezésén Kalász Ákos, a piarista gimnázium igazgatója mondott beszédet.

A szónok többek között kiemelte: a szocializmus, a gulyáskommunizmus időszaka elnyomó rendszer volt, egy olyan világ, amelyben nagyon sokakat megnyomorított az államhatalom.
Kalász Ákos hangsúlyozta: a múlt rendszerben felnevelkedetteknek nem szabad elfeledniük, hogy a kurzus, amelyben éltek, velejéig romlott és hazug volt, becsapott mindenkit.
Az is megfogalmazódott, hogy a kommunizmusnak sok álarca van, de nem szabad elfeledni alapvető, a népérdekre hivatkozó, valójában viszont hatalmi érdekű hazugságát, azt, hogy ez egy olyan eszme, amelyik nem tűr meg más véleményt, és gyilkos indulattal üldözi a másképp gondolkozókat.
A megemlékezésen - szavalattal, énekkel - közreműködött Smál-Szilaj Gábor és Horváth Éva Sára.
A kegyeleti esemény zárásaként magánszemélyek, illetve számos intézmény, civil szervezet képviselői helyeztek el koszorúkat, virágcsokrokat a rabtemető emlékkövénél, a városvezetés nevében Mokánszky Zoltán alpolgármester koszorúzott.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. február 26., kedd]

Statisztikai adatgyűjtéshez kér segítséget a lakosságtól a KSH

Felhívjuk a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Vácott - a hivatal elnöke által 2019- re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló - lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.

Az adatfelvétel tárgykörei: munkaerő-felmérés és kiegészítő felvételei; a lakosság utazási szokásai; háztartások információs és kommunikációs technológiai eszköz-használata; háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, naplóvezetés; háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel, éves kikérdezés.
Az összeírási munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemző Központ Kft. (Statek Kft.) fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezői végzik. A válaszadásra kijelölt háztartások kiválasztása a KSH népszámlálási adatállományának aktualizált változatából véletlenszerű mintavétellel történik az ország különböző településein. Az adatfelvételekből származó eredmények nélkülözhetetlenek a társadalom jellemzőinek feltérképezésében.
A kapott adatokat a Központi Statisztikai Hivatal a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelet (általános adatvédelmi rendelet, GDPR) előírásának megfelelően bizalmasan kezeli, azokat más szervek, személyek részére nem szolgáltatja ki. Az eredményeket név és egyedi adatok nélkül, valamint összesített statisztikai táblázatokban közlik.
A lakosság és az önkormányzat részére munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8:00 és 16:00 óra között, pénteken 8:00 és 14:00 óra között a +36 80 200-766-os telefonszámon, illetve a lakinfo@ksh.hu email címen adnak további felvilágosítást.
Az adatgyűjtés módszertanával és a kutatási eredményekkel kapcsolatosan a www.ksh.hu internetes oldalon található Adatgyűjtések/Lakossági adatgyűjtések menüpont nyújt tájékoztatást.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. február 25., hétfő]

Rangos díjat kapott a városi levéltár

A Magyar Levéltárosok Egyesülete 2018-ban Vác Város Levéltárának ítélte Az Év Levéltára díjat.

A díjat 2012-ben alapította a Magyar Levéltárosok Egyesülete azzal a céllal, hogy a kiemelkedő szakmai tevékenységet folytató levéltárak munkáját elismerje. A kitüntetést elsőként Budapest Főváros Levéltára nyerte el, majd Kalocsa után Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Veszprém és Jász-Nagykun-Szolnok megye levéltára vehette át az elismerést, most pedig Vác Város Levéltára.
Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) kultúráért felelős államtitkára a díjátadáskor elmondta, hogy a levéltárak adják az ország és a nemzet memóriáját, ezért fontos, hogy minél jobban működjenek ezek az intézmények, továbbá rámutatott: az is cél, hogy az emberek tudják, milyen munka folyik a levéltárakban.
- A levéltárak a nemzeti kincseinket őrzik, a legfontosabb kapaszkodóinkat a múltunk és azon keresztül a jelenünk és a jövőnk felé - hangsúlyozta a kormánytisztviselő
Hozzátette: a díjazáskor a szolgáltató levéltár koncepciója és az intézmény közönségkapcsolatai voltak a fókuszban.
Fördős Attila, Vác polgármestere felidézte, hogy a város 15 évvel ezelőtt alapította a levéltárat, mert úgy gondolták, a településnek szükséges fenntartania egy ilyen célú saját intézményt, noha ez nem lenne kötelező feladata az önkormányzatnak.
- Levéltárunk kiválóan betölti hivatását. Rendezvények, kiadványok sora is ékesen bizonyítja, mennyire fontos szerepet játszanak kulturális életünkben, múltunk hagyatékának ápolásában. Köszönet mondok ezért minden munkatársnak, közreműködőnek, és itt hadd emeljem ki külön Hörömpő Zsolt segítő közreműködését - mondta a városvezető.
Horváth Ferenc, Vác Város Levéltárának igazgatója egyrészt köszönetet mondott a díj odaítéléséért, másrészt hozzátette: a kitüntetés további inspirációt ad ahhoz, hogy innovatív kezdeményezésekkel igyekezzenek népszerűsíteni az intézményt, a kutatómunkát, azt, hogy minél többen segítsék adatközlőként a különböző kiadványok elkészítését, kiállítások összeállítását.
Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy 2018 végén átalakították az Év Levéltára díj pályázati rendszerét, jelenleg páros években egy kisebb levéltárat, páratlan években pedig egy nagyobb levéltárat díjaznak, az elismerésre az intézmények a tervezett rendezvények programtervével pályázhatnak.
A díjazott intézmény a díjjal együtt egy keretösszeget kap, amely egyrészt a díjátadó és egyben a díjazott levéltár szakmai munkáját innovatív módon bemutató rendezvényre, másrészt egyéb pedagógiai és közművelődési programokra fordítható.

Feladó: Városháza

A légszennyezettség az egyik legjelentősebb egészségügyi kockázati tényező. A levegőminőség javítása, a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentése közös érdekünk.

Nem mindegy, hogy mivel és hogyan fűtünk.

Részletek a csatolt dokumentumban.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
Futs_hosszu.pdf

Közélet [2019. február 18., hétfő]

Vác Város Helyi Választási Iroda vezetőjének 2/2019.(II.18.) határozata

Vác város területén a 2019. évi Európa Parlament tagjainak választásán alkalmazásra kerülő szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását, valamint a szavazóhelyiségek címét a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (továbbiakban: Ve.) 77. § (1) bekezdés alapján e határozat mellékleteként állapítom meg.

A Ve. 78. §-ának rendelkezése szerint Vác városában a települési szintű lakóhellyel rendelkező választópolgárok a Madách Imre Művelődési Központban, 2600 Vác, Dr. Csányi L. krt. 63. szám alatt kijelölt szavazókörben szavazhatnak.

Határozatomat a helyben szokásos módon a Váci Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján (2600 Vác, Március 15. tér 11.), valamint a városi honlapon (www.vac.hu) tizenöt napra közzéteszem.

A határozat ellen a közzététel időtartama alatt a Pest Megyei Területi Választási Iroda vezetőjének címzett fellebbezés nyújtható be a Váci Helyi Választási Iroda vezetőjénél személyesen, levélben (2600 Vác, Március 15. tér 11.), telefaxon (27/513-414) vagy elektronikus levélben (jegyzo@varoshaza.vac.hu).
A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az a jelen határozat közzétételétől, 2019. február 18. napjától számított 15 napon belül, de legkésőbb 2019. március 5-én 16.00 óráig megérkezzen. A fenti határidő elmulasztása jogvesztő hatályú. A fellebbezés tárgyi illetékmentes.
A fellebbezést a Pest Megyei Területi Választási Iroda vezetője bírálja el a benyújtást követő három napon belül. A területi választási iroda vezetőjének határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincs.


I N D O K L Á S

A szavazóköröket a Ve. 77. § (1)-(2) bekezdésében, a 78. §-ában, a 165. § (1)-(2) bekezdésében, a 166. §-ában foglaltak figyelembe vételével alakítottam ki.

A Ve. 77. § (1) bekezdése előírja, hogy a szavazókörök számát, sorszámát és területi beosztását, valamint a szavazóhelyiségek címét a helyi választási iroda vezetője határozattal úgy állapítja meg, hogy egy szavazókörre mintegy 600 legfeljebb 1500 a központi névjegyzékben szereplő választópolgár jusson, de minden településen legyen legalább egy szavazókör. A Ve. 77. § (2) bekezdése szerint a szavazókör területe nem lépheti át sem a település, sem az országgyűlési, sem a helyi önkormányzati választások választókerületi határait.

A Ve. 78. § szerint a két vagy több szavazókörrel rendelkező településen a helyi választási iroda vezetője kijelöli azt a szavazókört, ahol a települési szintű lakóhellyel rendelkező választópolgárok szavazhatnak. A Ve. 165. § (1) bekezdésének a)-c) pontja szerint a szavazóhelyiséget úgy kell kialakítani, hogy a választópolgárok számára jól megközelíthető legyen, garantálja a választópolgárok befolyásolástól mentes joggyakorlását, biztosítsa a szavazatszámláló bizottság zavartalan működését.
A Ve. 165. § (2) bekezdése szerint a szavazóhelyiség nem lehet olyan épületben, amely – részben vagy egészében – jelölt vagy jelölő szervezet használatában van. A Ve. 166. § minden településen minden választókerületben legalább egy szavazóhelyiséget akadálymentesíteni kell.

Határozatom a hivatkozott jogszabályhelyeken alapul. A jogorvoslati lehetőségről a Ve. 234 § (1)-(2) bekezdése, az illetékmentességről az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 33.§ (2) bekezdés 1. pontja alapján adtam tájékoztatást.

A szavazókörök kialakításáról szóló határozatot a helyben szokásos módon Vác város honlapján a Ve. 80. §-ában előírtak alapján tettem közzé.

Vác, 2019. február 18.

Deákné Dr. Szarka Anita s.k.
jegyző, HVI vezető


Záradék:
Jelen határozatot 2019. február 18. napján Vác város honlapján (www.vac.hu), valamint a Váci Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján közzétettem.

Deákné Dr. Szarka Anita s.k.
jegyző, HVI vezető

Közélet [2019. február 18., hétfő]

Te Szedd! akció – 2019. március 18-24.

2019-ben immár VIII. alkalommal kerül megszervezésre a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! akció. Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító környezetvédelmi akciója 2019. március 18-24. között kerül megszervezésre, amely idén a Fenntarthatósági Témahét köré szerveződik.
Idén is hívunk és várunk a TeSzedd! akcióban való részvételre, amelyhez február 18-tól március 3-án éjfélig lehet – a www.teszedd.hu weboldalon – csatlakozni. Itt a jelentkezéssel, regisztrációval kapcsolatos valamennyi információ megtalálható.
Az idei akció előkészítése során is várjuk koordinátorok jelentkezését, valamint az általuk létrehozott találkozási pontokhoz önkéntesek csatlakozását! Idén is lehet létrehozni nyílt és zárt találkozási pontokat.
A környezetünkre való odafigyelés, összességében a felelős környezettudatos gondolkodás ma már természetes elvárásnak számít mindannyiunk felé. Ezért is szervezzük meg a TeSzedd! akciót évről évre és hívunk most is, hogy mutassunk jó példát ezzel is környezetünknek, mutassuk meg, hogy fontos számunkra a szép, tiszta környezet és hajlandóak is vagyunk tenni ezért! Természetesen idén is mi, a szervezők gondoskodunk az akció során összegyűjtött szemét elszállításáról és ártalmatlanításáról.
Az akcióval kapcsolatban bővebb információ található a www.teszedd.hu weboldalon, a TeSzedd! lépésről lépésre oldalon, vagy a Gyakran Ismételt Kérdések között. Ha kérdésedre választ nem találsz, fordulj a TeSzedd! ügyfélszolgálatához, ahol munkatársaink az info@teszedd.hu e-mail címen, illetve a 06-80-900-372-es – ingyenesen hívható - telefonszámon az érdeklődők rendelkezésére állnak.

Feladó: Városháza

Közélet [2019. február 18., hétfő]

Lakossági tájékoztató – Avar és kerti hulladék hasznosítása

Felhívjuk a tisztelt lakosság figyelmét, hogy Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 30/2006. (VI. 26.) sz. rendeletének (a továbbiakban: rendelet) 3. § -a alapján:

Az egészséges, kórokozóktól és kártevőktől mentes avar és kerti hulladékot (a továbbiakban együtt: kerti hulladék) elsősorban vagy helyben történő komposztálással vagy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében a közszolgáltató általi elszállítással hasznosítani kell.

Utóbbi keretében háztartásonként legfeljebb 10 db zöldhulladékos zsákot, valamint legfeljebb 1 köbméternyi, kötegelt gallyat szállítanak el (a kötegelt ágak átmérője max. 6 cm, hossza max. 150 cm lehet).

Fentiektől eltérően a kerti hulladék kivételesen indokolt esetben a rendeletben foglaltak szerint égetéssel semmisíthető meg a rendelet 5. § bekezdéseinek betartásával:
(1) Nyílt téren csak kiskerti, növényi eredetű hulladékot lehet égetni.
(2) A kerti hulladékok égetése kizárólag október 15. és november 30., valamint március 15. és április 30. közötti időszakokban, hetente kétszer, szerdai és szombati napokon (amennyiben nem ünnepnap) délelőtt 9-12 óra és délután 14-17 óra között engedélyezett. Ünnepnapokon az égetés szigorúan tilos.
(3) Égetni csak megfelelően kialakított tűzrakó helyen, vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon, nagykorú, cselekvőképes személy folyamatos felügyelete és a lakókörnyezet lehető legkisebb zavarása mellett szabad. A tűzrakó hely épülettől és egyéb éghető anyagtól legalább 6 méter távolságra legyen.
(4) Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, bérlője (a továbbiakban együtt: tulajdonos) az égetés során köteles gondoskodni a szükséges tűzoltási feltételekről (pl. oltóvíz, homok, stb.).
(5) A füstképződés csökkentése érdekében az avart és a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szárítani kell és az eltüzelés csak folyamatosan kis adagokban történhet.
(6) Nagy mennyiségű füstöt termelő anyagot (nedves kerti hulladék) égetni nem szabad. Túlzott füst, illetve koromképződés esetén a tüzet el kell eloltani és a levegőszennyezést meg kell szüntetni.
(7) Tilos az avar és kerti hulladék égetése a (2) bekezdésben engedélyezett időszakon kívül, valamint párás, ködös, esős időben, erős szél esetén.
(8) A kerti hulladékkal együtt kommunális és ipari eredetű hulladék nem égethető.
(9) A kommunális és ipari hulladékok nyílttéri égetése szigorúan tilos. A zárt térben történő hulladékégetés csak a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség engedélyével lehetséges a hulladékok égetésének műszaki követelményeiről, működési feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről szóló 3/2002. (II. 22.) KöM rendelet határértékeinek betartásával.
(10) A kommunális és ipari eredetű hulladékokat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. előírásai szerint kell kezelni, hasznosítani illetve ártalmatlanítani, figyelembe véve a levegő védelméről szóló
306/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltakat.
(11) Az égetés végén meg kell győződni róla, hogy a tűz elhamvadt és gondoskodni kell annak belocsolásáról vagy vékony földréteggel történő lefedéséről.

Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 30/2006. (VI. 26.) sz. rendelete az alábbi linken érhető el:
http://www.vac.hu/docs/30._avar__kerti_hulladekok_nyilt_egeteserol.pdf

Feladó: Városháza

<<   1 2 3 4 5 ...  567   >>