címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 28. | csütörtök
Gedeon és Johanna napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

A Horgásztói utca útfejlesztése

A Horgásztói utca útfejlesztése

Önkormányzati forrás és az ott lakók anyagi hozzájárulása segítségével elkészült a Horgásztói utca Amur utca és Déli utca közötti szakaszának útfejlesztése.

A helyszíni átadáson Matkovich Ilona ismertette, hogy a tervezési és kivitelezési nyílt pályázatra az idei költségvetésben már februárban elkülönítettek 10 millió forintot, majd a júniusi rendeletmódosítás során újabb 10 milliót csoportosítottak át. A nagy átmenő forgalmú út fejlesztéséhez – amely így az önkormányzat és az ott élők közös projektjének köszönhetően valósult meg – a lakók közel 6 millió forinttal járultak hozzá. A polgármester további útfelújítások tervezéséről és várható kivitelezéséről is beszélt. Mint mondta, már folyik a Kosdi úti körforgalomnál a négy gyalogos átkelőhely kialakítása és a vízvezetékcsere befejezése után hamarosan megkezdődhet a Budapesti főút Múzeum utca és Kép utca közötti szakaszának útburkolat felújítása is.

A választókörzet képviselője, Kiss Zsolt ezt követően kiemelte: a dinamikusan fejlődő területen élők és az utat használók régóta vártak arra, hogy ez a több mint 200 méteres szakasz végre járhatóvá váljék. Jogos igényük volt a vízelvezetés megoldása, a több mint 4 méter széles út szilárd burkolatúvá fejlesztése. Az alpolgármester csatlakozva Matkovich Ilonához, köszönetét fejezte ki a kivitelezők mellett a munkákat mindvégig, anyagi hozzájárulással és tevékeny részvétellel segítő lakóknak.

Feladó: Városháza

EU pályázatok