Az elmúlt időszakban (2020-2024) több jövőbe mutató hosszú, illetve középtávú koncepció készült, valamint egészen konkrét, rövidtávú fejlesztési tervek is születtek a városunkban, melyeket ezen az oldalon kívánunk bemutatni.
A bemutatott tervek tájékoztató jelleggel jelennek meg, illetve inspirációul is szolgálhatnak a városról való együttgondolkodásban.
Széchenyi utca felújítási terv 2023
A Széchenyi utca sétáló utcává való alakítása több, mint tíz éve készült el. A használat során összegyűjtött tapasztalatok alapján készült el a Széchenyi utca főtértől a dr. Csányi László körútig terjedő szakaszának felújítási, illetve részleges átalakításokat is tartalmazó terve, melynek felújítása több ütemben tervezett.
Deákvári főtér játszótér fejlesztése
Deákvár központjának fejlesztése keretében a játszótér megújítása, fejlesztése tervezett. A terven belül új játszóeszközök elhelyezése, a közlekedési kapcsolatok újragondolása, a zöldfelületek megújítása tervezett. A tervek 2023-ban készültek el.
Horváth Mihály utca parkfejlesztés
A Horváth Mihály utcai park a fiatalok gyülekezőhelye, az evezős klubhoz is kapcsolódóan a területet sportolási céllal használják. A koncepcióterv a terület fejlesztésére, megújítására, a növényállomány felújítására készült 2023-ba
Strand és uszoda fejlesztése
A Vác belvárosában lévő uszoda és strand fejlesztése a kor, illetve a használók igényeinek való megfeleltetés, illetve a műszaki elhasználódottság miatt egyre időszerűbb. Az átfogó koncepció annak érdekében készült, hogy egy egységes terv alapján az egyes részfeladatok akár ütemezetten is megvalósulhassanak.
Duna parti Kerékpáros pihenő pályázati anyag
A pályázati anyag 2022-ben az EUROVELO 6 nemzetközi kerékpárúthoz kapcsolódó fejlesztéseket célozta meg. A pályázatra az önkormányzat nem kapott támogatást.
MIMK tervpályázat
A Művelődési központ felújítására, a városi könyvtárral való bővítésére és környezetének rendezésére 2022-ben írt ki az önkormányzat ötletpályázatot. A pályázatra több, mint 25 pályamű érkezett be. A díjazásban részesült terveket mutatjuk be.
Munkácsy Liget egykori laktanyaterület fejlesztése
A régóta üresen álló Híradós laktanya területe egy új városrészi alközponttá válhatna, melyre 2023-ban készült átfogó jövőkép-koncepció. A területfejlesztés keretén belül a meglévő épületállomány integrálása mellett új minőségi lakóterületek, városrészi alközpont és sportolási célú területek kialakítását, illetve munkahelyek megteremtését célozza meg a jövőkép.
BME Urbanisztika tanszék hallgatói munkái
Vác/ Városfejlesztési tervek - Specializációs projekttárgy – 2023
A hallgatók a féléves tervükben VÁC város helyi identitásával, fejlesztési lehetőségeivel és fenntartható jövőképével foglalkoztak. A féléves feladatokat a hallgatók 2024. februárjában a városunkban rendezett kiállításon mutatták be.
Egykori vágóhíd fejlesztési terve
A régóta üresen álló vágóhíd területét a helyi építési szabályzat lakóterületi fejlesztési területként jelöli meg. A terület egységes városképi megjelenése érdekében az önkormányzat a terület tulajdonosaival egyeztetve egységes beépítési tervet készíttetett 2020-ban.