címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2022. január 24. | hétfő
Timót napja
+17
°
C

Hírek

Keresés

 

Felújított konyha szolgálja ki a legkisebb váciakat

Felújított konyha szolgálja ki a legkisebb váciakat

Határidőre elkészült és december 1-én, szerdán sajtótájékoztató keretében adták használatba a város vezetői a Vám utcai óvoda felújított és modernizált konyháját.

Vác vonzereje az utóbbi két esztendőben jelentősen emelkedett és mintegy kétezer fővel gyarapodott lakossága. Ez pedig mind infrastruktúra-fejlesztésben, intézményhálózat-bővítésben és korszerűsítésben feladatot ró az önkormányzatra – fejtette ki Matkovich Ilona polgármester. Ezen követelmények közül is prioritást kapnak a jövő nemzedékének komfortérzetét növelő bölcsődei és óvodai fejlesztések - tette hozzá.

Korábban már minden városrész gyermekintézményeiben jelentős felújítások, fejlesztések zajlottak és ígérete szerint ezek a jövőben is folytatódnak majd - mondta el Inotay Gergely alpolgármester. Kiemelte: az önkormányzat elsődleges feladatának tartja a gyerekek életkörülményeinek javítását.

Fehér Zsolt, aki korábban maga is ebbe az óvodába járt örömét fejezte ki, hogy ez a nagyon fontos fejlesztés elkészült. A Földváry téri lakótelep nagy részének önkormányzati képviselője köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a legkisebbek komfortját emelő fejlesztésben.

A felújított, korszerűsített konyhát a jövőben birtokba vevő dolgozók nevében Sívóné Cseh Katalin köszönte meg. Hangsúlyozta: nagy szükség volt a fejlesztésre, mivel a jövőben még több kisgyermeknek és szociálisan rászorulónak készíthetik el modernebb körülmények között az ételt.

***

A Vám utcai oviban a mostani beruházást megelőzően lecserélték az öltöző régi, köves talaját PVC burkolatra. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően az önkormányzat közel 25 millió forintos állami forrást kapott a konyha fejlesztésére. Ehhez ugyanennyit saját költségvetéséből állt a város. Egyrészt megújult a környezet, ugyanakkor modern konyhatechnikai eszközök kerültek beépítésre. A megújult korszerű konyha bölcsődésekre és óvodásokra is főz majd. Ennek feltétele volt az elektromos közműfejlesztés volt, amire az önkormányzat saját forrásból további 1 millió forintot biztosított.

Feladó: Városháza