címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. április 20. | szombat
Tivadar napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Ismét pályázik Vác a Rádi út felújítására

Ismét pályázik Vác a Rádi út felújítására

A január 19-i képviselő-testületi ülésre Szabó László műszaki osztályvezető előterjesztésében került napirendre a Belügyminisztérium (BM) által kiírt, az önkormányzatok feladatellátását támogató pályázaton való részvétel.

Mint ismeretes, az elmúlt évben az akkor ugyanilyen céllal kiírt pályázaton városunk a Rádi út felújítását célzó jelentkezést adott be, amelyet a kiíró be is fogadott. Már akkor is szerepelt az az értékelési kitétel, hogy az elbírálásnál előnyt élveznek azok az útfelújítások, melyeken közösségi közlekedés (autóbusz járatok útvonalai) folyik. Ennek ellenére a 2021-es BM pályázaton városunk egy fillért sem kapott, abban az 5 %-os listában volt, amelyben az érintett településeket lenulláztak.

„Önkormányzatunk célja, hogy még ebben az esztendőben a Rádi út vasúti átjáró és Magyar utca közötti, igen rossz állapotban lévő szakaszát rendbe hozza. Ennek érdekében ismét beadjuk jelentkezésünket a központi forrás elnyerésére” – mondta el a testületi döntésről Kiss Zsolt alpolgármester.

Az idei pályázat hasonlóan prioritást említ a buszok által érintett utak felújítására, fejlesztésére. Mivel az előzetes kalkuláció szerint az említett útszakasz javítása közel 100 milliós összeg, amennyiben sikerül elnyerni a maximális 40 milliós támogatást, mintegy 60 milliót kell majd biztosítani az önkormányzat kiadási költségvetéséből a beruházáshoz.

***

A 2019-ben bizalmat kapó városvezetés kiemelten figyel az út-, kerékpárút és járdafelújításokra. Annak ellenére élvez ez prioritást a feladatok között, hogy a kormány teljes egészében elvonta a gépjárműadót, így évente több mint 100 milliós bevételtől fosztotta meg városunkat. Az elmúlt időszakban fenntartói, lakossági és önkormányzati finanszírozásban sok városi út újult meg. Többek között aszfaltréteg készült a Beniczky utca egy szakaszára és a Nemzetőr útra, illetve akadálymentessé tettek több járdavéget is. Útfelújításnak köszönhetően lett biztonságosabb a Szent Mihály dűlőben, a Bán Márton utcában és a Gombási út egy részén a közlekedés. A legutóbbi beruházások közül kiemelkedett a Zöldfa utca és a Horgásztói utca jelentős szakaszának útfejlesztése, továbbá a Budapesti főút nagyon rossz állapotban lévő Múzeum utca és Kép utca közötti részének új aszfaltréteggel történő felújítása.

Feladó: Városháza

EU pályázatok