![]() |
Hírek |
Tisztelt Turai János!
Nyílt levelére reagálva: Vác polgármestereként sokadszorra is meghívom egy személyes találkozóra.
Amikor zsidó áldozatokra, hozzátartozókra, barátokra gondolok, mélyen elkeserít, ami Vácon történt. Először is, elgondolkodtató, hogyan került elő éppen most, a választási kampányban egy 11 évvel ezelőtti poszt. Ráadásul rendszeresen hivatkoznak egy friss gyalázkodó antiszemita levélre, amit a postaládában talált – mintha annak bármi köze lenne a korábbi nyilatkozatokhoz. Vannak, akik úgy manipulálnak a tényekkel, hogy az a legjobban szolgálja a választási kampányt, úgy tesznek mintha az elmúlt években bármilyen zsidóellenes poszt, nyilatkozat elhangzott volna a város jelenlegi vezetőitől Vácott.
Ugyanakkor elkeserítő, hogy egy tizenhat éves gyermek 2011-ben írt, meggondolatlan, és elfogadhatatlan egyetlen mondatából önök országos lejárató kampányt csináltak szeretett városunk ellen, és hogy ennek ön – a valódi okot csak ön ismerheti - az élére állt.
Tette ezt annak ellenére, hogy a MAZSIHISZ elnöke külön levélben szólította fel a hitközségük vezetőit: semmilyen formában ne vegyenek részt a választási kampányban. Tette ezt annak ellenére, hogy az izraeli nagykövet a Magyar Nemzetnek január 20-án adott interjújában kifejezetten kérte, hogy a zsidóságot hagyják ki a kampányból. Majd ezt követően a MAZSIHISZ vezetősége külön felszólításban kérte az egyház vezetőit: vigyázzanak, semmilyen módon ne váljanak senki eszközévé a kampányban. Azt a reményemet nem adom fel, hogy a Vácon élő hívő zsidók komolyan veszik az egyház országos vezetőinek, illetve Izrael nagykövetének kérését.
Azért is indokolt lehet ez, mert az ön által célpontnak állított fiatalember mára már önkormányzati képviselőként dolgozik, és őszintén megbánta, amit tett. Szóban, valamint írásban is bocsánatot kért mindenkitől, akit megbánthatott. Közvetlenül öntől is. Az Összefogás Vácért frakció, amelyben van olyan képviselő is, akinek a dachaui haláltáborban végezték ki a nagyszüleit, elfogadta a bocsánatkérését, mert mi az embert látjuk benne.
Amióta politikusok lettünk, nap mint nap megtapasztaljuk, milyen borzasztó dolog az alaptalan vádaknak, és az állandó és igazságtalan megbélyegzésnek célpontjává válni.
Ez történt az idei Nemzetközi Holokauszt Világnap váci rendezvényén is. Bízom benne, hogy az ott elhangzottakért is bocsánatot kérnek bizonyos szónokok.
Számomra minden faji- vallási vagy bármilyen kisebbség elleni gyűlöletbeszéd megengedhetetlen, azonban vallom, hogy irgalom nélkül nem lehet az emberekkel bánni.
Ön vallási vezetőként bizonyára ismeri Lily Elbert holokauszt túlélő örökérvényű mondatát, mely szerint: "A holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem szavakkal és gyűlölettel".
Azt kívánom mindannyiunknak, hogy bánjunk óvatosabban a szavakkal és legyünk irgalommal embertársaink iránt, még ha korábban megbotlottak is.
Üdvözlettel:
Matkovich Ilona s.k.
polgármester
Feladó: Városháza