Hírek |
Mint ismert, a váci önkormányzati képviselők a februári ülésen ellenszavazat nélkül fogadták el azt a rendeletmódosítást, amely a korábbi területekhez képest új helyszíneket is dohányzásmentessé tett. A napokban ezen területekre kikerültek a tiltó táblák is.
A Március 15. tér és a környező utcák egészítik ki immár azt a váci közterületi listát, ahol tilos a dohányzás. A törvényi szabályozáson túl Vácon már eddig sem volt szabad rágyújtani:
- közterületi játszótereken és azok 5 méteres körzetében;
- oktatási-nevelési, kulturális, egészségügyi és sportintézményekben;
- vallási intézmények bejáratának 5 méteres körzetében;
- élelmiszerüzletek bejáratának 5 méteres körzetében;
- köztemetőkben;
- közintézmények nyilvános helyiségeiben.
A néhány hónapja érvényben lévő tiltással belvárosi utcák, terek lesznek dohányfüsttől mentesek. Ezek:
- Március 15. tér;
- Eszterházy utca;
- a Széchenyi utca a Március 15. tértől a Csányi körútig;
- a Görgey utca Posta és Széchenyi utca közötti szakasza;
- a Köztársaság út 24. és 34. közötti, továbbá a 19. és 29. szám közötti ingatlanok által határolt terület.
A dohányzásmentes területek kibővítésével az egészségvédelem mellett a köztisztaság megóvása is célja volt az intézkedésnek. Amely ellen vétőket előbb figyelmeztetik, majd pénzbírsággal is büntetik a jövőben a közterület-felügyelők. A felsorolt területeken a dohányzás számára kijelölt helyek kivételével nem szabad dohányozni, elektronikus cigarettát, vagy dohányzást imitáló elektronikus eszközt használni.
Mellékletünkben a vonatkozó helyi rendelet 37/A§-a tartalmazza az előírásokat.
Feladó: Városháza
Csatolt dokumentumok:
34._kozteruletek_hasznalatarol_es_rendjerol_3.pdf