Hírek |
A nemrég megújult, de még a végső takarítás előtt álló, a Budapesti főút 73. szám alatti önkormányzati lakásban tartott sajtótájékoztatót Matkovich Ilona polgármester és Inotay Gergely alpolgármester. Mint elhangzott, a városvezetés koncepciója az, hogy a menthetetlennek ítélt lakásokat eladják, az árukból pedig részben felújítanak más ingatlanokat.
„Most egy olyan lakásban vagyunk, amelyiknek a felújítása megtörtént, már csak a takarítása van hátra. Gyönyörűen megcsinálták a Városfejlesztő Kft. munkatársai, külön köszönet nekik. Felújították a tetőt, kifestettek, burkoltak, a fűtésrendszert teljesen korszerűsítették, a nyílászárókat rendbe tették, úgyhogy azt mondhatom, hogy ez egy nagyon magas színvonalú lakássá alakult” – mondta a polgármester a helyszínen.
Három lakásra költöttek 6 millió forintot – ezt emelte ki Inotay Gerely.
„A Kertész utca 3-as számú ingatlanban is a fűtési rendszer korszerűsítésére került sor. A gázkonvektorokat kellett cserélni, villanybojlert cseréltek szintén, a zuhanyzó, a mosdó és a mosogató, a gépészetnek a javítása történt meg. A Kossuth utca 2-ben pedig ugyancsak a fűtés korszerűsítésére került sor, kémény és kazáncsere történt ebben az ingatlanban.”
A három lakás közül kettő kerül piacra, hamarosan meghirdetik őket bérlésre. A Budapesti főúton lévő házrésznek már kijelölt bérlője van, aki hamarosan be is költözhet felújított otthonába.
Feladó: Városháza