címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. március 29. | péntek
Auguszta napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

A szociális szféra dolgozóinak váci köszöntése

A szociális szféra dolgozóinak váci köszöntése

Pénteken a Madách Imre Művelődési Központban rendezték meg azt a díjátadó ünnepséget, mely során a szociális szférában dolgozó kitüntetetteket köszöntötték. Idén első ízben került sor a váci szolgáltatások területén kimagasló teljesítmény nyújtó személyek elismerésére is.

Ünnepi beszédének elején Matkovich Ilona kiemelte: „Most azokat ünnepeljük, akiknek munkaköri kötelessége a szeretet. Azért választották ezt a hivatást, mert szeretnek segíteni. Akkor is segítenek, ha ehhez nem fűződik személyes érdekük.”
A polgármester utalva az elmúlt időszak nehézségeire megemlítette: „Sokszor azt látom, hogy a szociális szférában dolgozók szinte emberfeletti munkát végeznek. Még jól emlékszünk, hogy a pandémia idején a civil és állami fenntartású szociális intézményekben, nappali ellátókban, családsegítőkben, kórházakban milyen fontos feladatokat láttak el az átlagosnál is magasabb terhelés mellett. A társadalmi és anyagi elfogadottságuk azonban meg sem közelíti azt a szintet, ahol ők a fontosságuk szempontjából vannak.”
Ünnepi beszédének befejezéseként Matkovich Ilona a teljes városvezetés menetében jó egészséget, további sikereket kívánt az ünnepelteknek szakmájukban és magánéletükben egyaránt.

A köszöntések sorában a „Vác Város Szociális Munkáért” kitüntetést Soltészné Pásztor Brigitta, a Váci Család – és Gyermekjóléti Központ Hatósági csoport esetmenedzser munkatársa vehette át Matkovich Ilona polgármestertől, Inotay Gergely alpolgármestertől és Fehér Zsolt szakbizottsági elnöktől.
„Vác Város Szociális Segítő Munkáért” elismerésben részesült Tachschererné Baktai Ibolya, a Dr. Kenéz Zoltán Idősek Otthona és Klubja tálalós kolléganője.

A szociális ágazatban dolgozók közül munkájának elismeréseként oklevelet vehetett át:
Hugyecz Lajosné, a Szegfű utcai Bölcsőde dajkája,
Gőcze Katalin, a Fejlesztő Napközi Otthon gondozónője,
Pálné Együd Judit, a Fejlesztő Napközi Otthon terápiás munkatársa,
Faragó János, a Kölcsey utcai Bölcsőde karbantartója,
Szilágyi Anikó, a Tabán utcai Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona terápiás munkatársa,
Sebiánné Vass Viktória, a Dr. Kenéz Zoltán Idősek Otthona és Klubja gondozónője,
Stampelné Nyiri Erika, a Dr. Kenéz Zoltán Idősek Otthona és Klubja gondozónője,
Sági Zoltánné, a Dr. Kenéz Zoltán Idősek Otthona és Klubja gondozónője,
Fehér Norbert, a Dr. Kenéz Zoltán Idősek Otthona és Klubja gépkocsivezetője, karbantartója és
Széles Kata, a Család és Gyermekjóléti Központ családsegítő munkatársa.

Idén először került átadásra a februárban alapított „Vác Város Szolgáltatói tevékenységéért” kitüntetés. A díjat Somlyó Dóra, a Tourinform Iroda gazdasági vezetője és Kozsilovics Ildikó, a Simon Antal Általános Iskola főzőkonyhájának dolgozója vehette át.

(A díjazottak méltatása mellékletünkben!)

Az eseményen nagy sikerű műsort adott a váci Thália Művészeti Egyesület, valamint Csonka András színművész/énekes.

A gálaműsort követő állófogadáson Inotay Gergely alpolgármester mondott pohárköszöntőt, melyben megköszönte a szociális szféra minden munkatársának áldozatkész munkáját.

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
szocdijmeltatas.pdf

EU pályázatok